Komáromi Lapok, 1936. január-június (57. évfolyam, 1-52. szám)

1936-01-29 / 9. szám

4. oldal. >KOMÁROMI UARDISc 19356. január 29 — Öngyilkos lett egy dohánygyári munkavezető Komáromban. Gallé Sándor, 57 éves dohánygyári munkafelü­gyelő hosszabb ideje betegeskedett,ideg­­baja miatt. Vasárnap délután egy óvat­lan pillanatban kiment házuk fáskam­rájába s felakasztotta magát. Mire ke­resni kezdték s felesége később rá­talált: már nem volt benne élet. Az esetet azonnal jelentették a hatóság­nak, amely megállapította, hogy ön­­gyilkosság esete forog fönn s megadta az engedélyt az öngyilkos munka­vezető eltemetésére. Január 28-án, ked­den délután helyezték a helybeli rom kath. temető ravatalozójából igen nagy részvét mellett örök nyugalomra. Le­gyen béke porain ! — Aki az orvos kocsijáról esik le. Nagy János komáromi konfliskocsis a komáromi külvárosba szállított egy komáromi orvost. A rettenetes külvárosi utakon a kocsi addig rázkódott, amig Nagy János egy zökkenőnél hirtelen le nem fordult a bakról. Súlyos koponya­csonttörést szenvedett. A szerencsét­lenségben az volt a szerencse, hogy kocsiján orvos ült, aki elsősegélyben részesítette a fuvarost s kórházba vi­tette. — Hány rádió-előfizető van Ma­gyarországon ? A magyarországi Rá­dió Társaság hivatalos statisztikája szerint a magyar rádió előfizetőinek száma meghaladta a 350.000-t. A hi­vatalos jelentés szerint december 33-én 353.907 előfizető van Magyarországon, ami a november 30-i jelentéssel szem­ben 3.694 főnyi emelkedést mutat. — Megjeleni a „Magyar Dalunk“ januári száma. A Csehszlovákiai Ma­gyar Dalosszövetség „Magyar Dalunk“ cimü hivatalos lapjának januári száma változatos tartalommal jelent meg. Ve­zető helyén közli Fábry Viktor országos alkarnagy lendületes cikkét, melyben a magyar népdal fejlesztésére hivja fel a Dalosszövetség kebelébe tartozó dalár­dákat s javasolja, hogy az országos karigazgatók látogassák meg időnként a falusi énekkarokat s praktikus taná­csaikkal támogassák a karvezetőket és egyleteiket. A novemberben Losoncon tartott elnöki és karnagyi értekezletről Schalkház Lipót országos titkár nagy alapossággal megirt jegyzőkönyve tá­jékoztatja az olvasót. A lap további fő­anyagát képezi Tóth Imre dalszeretettől fűtött Írása. („Vessünk dalt, hogy a lelkek nemesedjenek!“) Páldi Vilmos érdekes fejtegetése „Vegyeskar, — féifi­­kar?“ címmel, egy beszámoló a szö­vetség szervező munkájáról s egy tá­jékoztató cikk az énekkarok hangver­seny rendezéseinek bélyeg és illeték­­mentességéről. A hírek rovata közli a szövetség tagegyesületeinek teljes név­sorát, a Komáromi Egyetértés Munkás­dalárda jelentését az 1935 évi műkö­déséről s több más egyesület közlemé­nyét. A lap ára számonként egy korona. Megjelenik negyedévenkint. Megren­delhető a Dalosszövetség központjában, Pozsony, Jakabvárosbiró tér 16 11. — A peches zeneszerző. Különös karriert futott végig Fest Vidor, a nyugatszlovenszkói magyar színház rendkívül tehetséges karmesterének operettje, a Betörők királya. Négy­szer tűzték ki eddig a kassai rádió­állomás műsorára s mind a négyszer le kellett venni a programról. Leg­utóbb decemberben kellett volna mik­rofon elé kerülnie az operettnek, de a véletlen folytán ép arra a napra esett az elnökválasztás s a darab új dátumot kapott, január 22-ét. Ekkor azonban meghalt az angol király, megint eltolódott tehát a bemutatása. Most tűzték ki ötödször és pedig feb­ruár 5-re. Remélhetőleg, hogy most már végleges a február 5-i terminus. — Tamás Mihály új regénye a rádió műsorán. Szép szerelmes nyár a címe Tamás Mihály legújabb re­gényének, amely egy másik kis regé­nyével együtt még a tél folyamán megjelenik a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság könyvsorozatában. A derű­sen megírt pompás új regényből ol­vas fel 'a szerző pénteken, január 31-én délután 5 óra 50 perckor a po­zsonyi rádió mikrofonja előtt. A rá­dió nyilvánosságának alkalma nyílik a regényrészlet alapján Tamás Mi­hály egyéni hangját meghallani és cgv sikeres, jelentős csehszlovákiai magyar író legújabb munkáját meg­ismerni. KOMÁROMI SZÍNHÁZ, SZÍNHÁZ! INSPEKCIÓ például enne muzsikának, már, hanem Országá-ban már azt is mai operettek mellett), a műfaj s milyen zenei Valami egészen más, különös va­rázsa van a régi operetteknek. Mint k a drága, szép Strauiss­­amely nem is operett opera, (hiszen a Mosoly kevesebb a muzsika s operának számíthatjuk a hová lendült magasságok­ban tündökölt kezdeti korában. Más a lélek, más a levegő, más a szín és más a játék: ezl az érzést az idén ak­kor éreztük először, amikor a Velencei Kalmár ilt-oLl sután recitált s nem mindig tökéletes jelenetei tárultak elénk: bármiül volt is, de komolyabb volt, klasszikusabb volt, mint aztán a többi soron következők. Nem vagyunk konzervativek, — ellenkezőleg —, de mégis úgy tartjuk, bog}'’ a műfajok életében is van virágzás és dekaden­cia s vájjon ilyen elbírálással minek nevezzük a Jókai— Strauss Cigánybáró­ját s uramisten, minek azt az izét, azt a »Csak egyszer élünk «-öt... Nevezzük ígéret beváltásnak a pén­teki előadást. Tekintsük annak, hogy a színház a sok selejt között adni is akar valamit Bármin! is van, vég­eredményben öl ujjunkon olvashatjuk össze azokat a darabokat, amelyeket a szezon végén fel fogunk jegyezni az utókor számára) — s ezt nem csak a színház hibája, hanem a közönség gusztusáé, vagy a drámairodalom könnyebbszerűségéé is... Egyszóval: Cigánybáró... Milyen régen hallottuk, sokan talán csak most először életük­ben. Klasszikus immár: kórusai, moz­dulatlan mellékszereplői, az a végig­énekelt rengeteg melódia, (ez már csu­pa »emlékkő«, — mondta áhítattal Fest Vidor), a szin és mozgás a színpa­don, a jelmezes darab) a nagy finá­lék, duettek} trikók, a méltóságteljes játék: igyekeztünk elfelejteni azokat a kis visszásságokat, amelyek a mi kis színpadunkon menthetetlenül előfor­dulnak s szives szeretettel, ellágyult tekintettel néztünk, szomjas füllel hall­gattuk ... A darab rendesen és szépen volt kiállítva, megrendezve. Mondhatni, hogy csak éppen a cigányok kosztüm­je volt mai, a többi meglehetősen kor­hű, a jelenetek mozgalmasak és tö­möttek voltak, Galetta szépen rendezte meg, hiszen neki különben ez ju­talomjátéka is volt és méltán. Ide énekhangok kellettek s a színház sze­rencséje, hogy a három főszereplőnek énekhangja volt is. Galetta megtalálta önmagát, kitünően mozgott, szépen énekieüjt s a darab nagy s őszinte siker volt úgy Yáradi Elzának, mint Olgyai Olgának is. Váradi Elza ragyogó hang­ja most érvényesült igazán: ilyen sze­repekben szeretjük őt látni, ez a sze­repkör való neki, örvendünk, hogy be­­mulalta képességeit. Nagyon kedves, behízelgő volt Olgyai Olga: illúziót keltő. Szerepét jól fogta fel s kitünő­en dolgozta is ki. Takács Oszkár, ha énekhanggal nem is bírta, ez ezúttal nem is volt fontos, Zsupán Kálmán klasszikus figurájában remek volt: egészen új Takácsot ismertünk most meg, aki ezt a szerepet is bírja. Ked­ves volt Vajda Rózsi, finom jelenség. Sok tapsot kapott a nyalka Tanay Emil, Barlos Józseffel is meg voltunk elégedve, a mellékszereplők is ügyesen simultak. Széles Adri és Erdélyi Edit tánca szép volt, különösen a kis Er­délyi táncol hallatlanul finoman, len­gén, átszel lem ülve. Találhatnánk ilt-olt kifogásolni va­lót is. Hol nem? Ezeket most nem ke­ressük, hogy illúziónkban tovább rin­gathassuk magunkat. Ismét azt mond­juk, amit a Velencei Kalmár esetében: ha vannak is hibák, (és ezúttal keve­sebbek, mint a Velencei Kalmár-ban), ez most nem fontos. Fontos csak az, hogy meglehetősen kerek előadásban, három kitűnő énekessel, néhány ked­ves mellékszereplővel végre láthattuk a klasszikus, nagy operettet. Ünnep­nap a nagy egyformaságban. Éppen azért sajnáljuk, hogy a Tatárjárás I nem tűzte ki műsorul az igazgatóság, pedig annak egyéb érdekességei is let­tek volna. A «Cigánybáró mái csak egyet kifogásolunk: erőteljesek voltak meghúzások. Ne nagyon emlékezzünk meg a múlt héten játszott: »Csak egyszer élünk - című férem unkáról, amely külvárosi színházak nyári műsorára való s ame­lyet végigkellett néznünk a tehetséges kis Erdélyi Edit jutalomjátékaként. Vájjon nincscnek-e jobb színművek, mint ez? Miért ezt előadni, amikor ennél sokkal jobbak vannak még a tarisznyában? Sajnáltuk a remek tán­cos kis Erdélyit, valamint a többie­ket, hogy jobb darabhoz méltó buz­galommal fogyasztották magukat Har­­math—Zerkowitz miatt. Nem kérünk ilyen darabot többet! Szombaton és vasárnap a »Viki ■< ment. Mulatságos, kedves ,jólmegírt darab, hálás szerepekkel s néhány jő színészi produkcióval. Zsúfolt házak nézték végig s mulattak ez előadáson. Ennek a darabnak az a szerencséje, hogy eltalálja a mai hangot, még ak­kor is, araikor háború előtti miliőbe helyezi az alakokat. Majdnem egyen­letes előadás. Nagyon kedves, eleven, tehetséges volt benne Mihályi Lici: a nekiszabadult leány figuráját őszinte tetszéssel alakította, ragyogó alakítása volt Földes Dezsőnek egy nyugalma­zott árvaszéki ülnök szerepében. Kedv­vel, szívvel játszotta. Galetta valóban előkelő főispánt adott, nyugodtan, illúziót keltőén. Tanka Dóra szerepe színtelen volt, de tudott néhány me­leg hangot megütni, Tanay Emilt sze­retjük, kedves, ambiciózus szülész, szerepében nem volt semmi zökkenő: szívesen játszott. Takácsnak volt né­hány jelenetében szép sikere. Bartos József komolyan igyekezett, de több illúziót kellene keltenie. Az egész elő­adás jól pergett. (szv) (Bucsuelőadások.) A mai napot is beleszámítva, már csak két estén mehetünk színházba és aztán búcsút mondunk derék színészeinknek, akik február elsején már Losoncon játsza­nak. Ma, szerdán, Borka Géza és Fest Vidornak tegnap olyan nagy sikert aratott operettje, a Hajrá, szenzáció 1 cimü, holnap, csütörtökön bucsuelő­­adásul és a kiváló komikus Takács Oszkár jutalomjátékáuí egy pompás vígjáték, a „Nem ismerlek többé !“ kerül színre. E két bucsuestén bizo­nyára telt ház búcsúzik szinészeinktől. A csütörtöki bucsuelőadáson a sok derűs percet szerző Takács anyagi jutalomhoz is jut a telt ház révén. Nagy sikerrel mutatták be kedden este a Borka-Fest operettet. Tegnap este premier volt a szín­házban, meleg, sikeres premier. Ko­máromi szerző darabját lűzték mű­sorra. amaz Ígéret beváltásában, hogy szlovenszkói szerzőket is megszólal­tat a nyugatszlovenszkói színház. Hi­szen kötelessége támogatni a kisebb­ségi színpadi irodalmat is! A Borka- Fest zenés vígjáték két vidám, élénk, lehetséges szellem találkozása: a Haj­rá szenzáció! mulatságos, fordulatos és néhány ötletes jó szereppel ellátott darab. A mulatságos szöveg főszerep­lője tuiajdoiiképen egy távolbalátó ké­szülék, amely Dénesdy mérnök talál­mánya s amelyet a mérnök gazdagon akar értékesíteni. Á találmányt humo­ros jelenetek között ellopják s a kere­sés megindul, a szereplők az Alacsony- Tátrában keresik a készüléket s itt ta­lálkoznak ismét. A harmadik felvonás­ban a készülék megkerül ugyan s mű­ködését bemutatják, de a mérnök meg­semmisíti, mert túlságosan őszinte ez a távolbalátó csoda: elrontja az illú­ziókat, meztelenre vetkezteti a lelke­ket. — Ez a darab rövid tartalma, ami közben van, az mulatság, móka, fi­nom szerelmi jelenet, itt-ott burleszk­­komikummal vegyest. Lapzárta miatt csak röviden szólhatunk a fordulatos cselekményről, ötletes szövegről és Fest Vidor remek, fülbemászó muzsi­kájáról. A színészi munka nem min­denben volt tökéletes. Erdélyi Edit és Vajda Rózsi kedvesek, vidámak vol­tak. Takács Oszkár nagyszerű zsáner­­alakol játszott sok szívhumorral, Tanay Emii komoly, férfias volt; Bartos Jó­zsef, a széphangú Váradi Elza, Alszeg­­hy Lajos, Erdős József, Maár János s egy táncában Széles Adri működtek közre a sikerért. A darabot a közönség igen kedvezően fogadta, soka! s kitü­nően mulatott és a két szerzőt mele­gen, szeretettel ünnepelte. Az előadást ma este jnegismétlik. A szlovenszkói színpadi irodalom újabb, sikeres mun­kával gyarapodott Borka Gézának, az igen tehetséges színpadi szerzőnek víg­játéka állal. (szv.) — A besztercebányai új leadó. Mint ismeretes, Besztercebányán a csehszlo­vák Radio journal egy új adót állított fel, mely a kísérleti leadását már meg­kezdte. A köztársaság nyugati részén lakó rádióhallgatók azonban csalódtak akisérleli leadást végző leadóban, ezek ugyanis azt várták, hogy az új hosz­­szúhullámú adó oly erős lesz, mint az ugyancsak hosszú hullámhosszon dolgozó königswusterhauseni, varsói vagy droitvichi adók. A lucerni kon­ferencián a csehszlovák Radiojournal­­nak sikerült új szlovenszkói leadója számára rádió hullámhosszat szerezni, azonban a rádió számára fenntartott hosszúhullámok zónája már annyira foglalt, hogy az új állomás az úgyne­vezel t »nem nyilvános szolgálatú« hul­lámhosszok zónájába került. A cseh­szlovák postaügyi minisztérium a íu­­cerni konferencián meghatározott irányvonalak pontos betartása mellett járt el és tavaly az elektromagnetikus pólus intenzitásának mérése során a legjobb eredményeket mutatta fel. A Icádétól 150 kilométeres keleti irányú távolságban, Kassa környékén, Zsolna környékén. 50 kilométeres északi tá­volságban és Nyílra irányában egy­forma erősséggel hallható az új leadó közvetítése. rusticana. Egy tizen­ért az olasz Monte­­egénye vetélkedett. A — nyilván amerikai - úgy határozott, döntik el a kér-— Cavalleria nyolcéves teán; hello falu két két vetélytárs - filmek hatása alatt hogy párviadalban dóst. Az ellenfelek hajnaltájban a falu határában kezdődő erdő szélén találkoztak és úgy volt, hogy a pár­viadal befejezése után megjelenik igennel maga a leány is és boldogító tünteti ki a győztest. A leány az előre megállapított időpontban meg is je­lent, de nagy rémületére, mindkét imádóját holtan találta. A vad tőrvia­dalban ugyanis mindketten súlyosan megsebesültek és mielőtt még segítség érkezett volna, mind a kettő belehalt sebeibe. — Az Ipolysági járásbíróság tol­vaja. Zobek Vilmos ipolysági pékse­géd, otthagyva mesterségét, a könnyeb­ben jövedelmező, de veszélyesebb tol­­vajlásra adta magát. Azzal kezdte, hogy felnyitotta álkulccsal az ipolysági já­rásbíróság egyik irodájának ajtaját s két Írógépet kapott két karjára. Éppen kiosonóban volt amikor rajtacsipték s letartóztatták. Megmoíozása alkalmával igen sok álkulcsot találtak nála, ami arra mutatott, hogy még több hasonló tolvajlást is tervezett s a járásbirósági csak próba volt. Mivel rovottmultu: hatheti fogházra Ítélték. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik felejthe­tetlen, drága halottunk Gallé Sándor temetésén megjelentek vagy részvétüknek koszorúk, virágok küldésével és más módon ki­fejezést adtak, úgyszintén a Do­hánybeváltó tisztikarának és munkásainak testületi megjele­nésükért ez utón mondunk hálás köszönetét, Komárom, 1936. I. 29. 3i A gyászoló család.

Next

/
Thumbnails
Contents