Komáromi Lapok, 1936. január-június (57. évfolyam, 1-52. szám)
1936-06-27 / 52. szám
Lapunk mai száma a jövő heti teljesRádió-mnsort tartalmazza Otvenhetedik évfolyam. __________________52. szám.__________________Szombat, 1936. június S7, KOMAROMI LAPOK POLITIKAI LAP. Előfizetési ár csehszlovák értékben: Helyben és vidékre postai szétküldéssel egész évre 80 Ki, félévre 40 Ké, negyedévre 20 Ké. — Külföldön 120 Ké. Egyesszám ára 1 korona, Alapította: néhai TUBA JANOS. Belelös főszerkesztői GAAL GYULA (ír. Szerkesztői BÁRÁNY A Y JÓZSEF dr, Eőmunkatársafo FÜLOP ZSIGMOND és AIXINGER LÁSZLÓ dr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Masaryk-u. 29. Megjelenik hetenként kétszer: szerdán és szombaton POLITIKAI SZEMLE Magyar középiskoláink Te Deum-ja. — június 26. (AL) Széchenyi István mondja: »Mindenek előtt az értelmiséget kell tágítani, mert az értelmi súly: erő és az erő: boldogság!« Ez magának Széchenyinek volt életprograminja, de kell, hogy programmja legyen minden valamire való magyarnak is. Ebből a programmbői keltő következik: szeresse minden magyar a könyvet és szeresse minden magyar a tanulást, akarjon tanulni és szívesen tegye ezt, mert csak ekként tágíthatja értelmiségét, így lehet erőssé és ezzel boldoggá. Már számtalanszor foglalkoztunk a magyar könyvek ügyével. Ezekben a cikkekben mindenkor benne foglaltatott a válasz arra nézve, módjában áll-e itt nálunk úgy szeretni a könyvet, ahogy az szükséges volna. Sajnos nem. Csak arra mutatunk reá, menynyire korlátozzák a magyarországi elsőrangú könyvtermelés értékeinek ide juttatását. De ezzel most nem akarunk bővebben foglalkozni. A Széchenyi tételéből levont második következtetés az, amely most az iskolai Te Deumok idejében különös fontossággal bír. A tanulás tekintetében és első sorban a magyar ifjúságra való tekintettel megvannak-e mindazok a lehetőségeink, hogy fokozzuk a magyar értelmiséget és így erőssé, valamint boldoggá tegyük a magyar nemzettest itt élő részét. Ha erre a kérdésre válaszolni akarunk, két csoportba kell foglalnunk a sajnos nemleges választ megokoló körülményeket. Az első csoportba tartoznak azok a körülmények, amelyek nem rajtunk magyarokon múlnak, így hogy egyebet ne említsünk, a magyar népiskolai oktatásból még mindig ki van zárva több mint 12.000 magyar gyermek. A magyar polgáriiskolák száma korántsem megfelelő. A magyar szakiskoláké még kevésbbé. Az átalakulás előtt Szlovenszkóban és Ruszinszkóbtui közel 50 középiskola volt. Ezek közül 23 katolikus, ma csak 8 van, és ezek között egy katolikus, a komáromi bencésrendé. Magyar főiskola egyáltalában nincs egy sem, sőt még a csehszlovák egyetemeken a magyar tanszék is betöltetlen. Akaratlanul is azt a tendenciái állapíthatjuk meg, hogy az iskolaügyi kormányzat még az alsó iskolatípusokban valahogyan, ha hiányosan is, kielégíteni iparkodik a magyarság igényeit, mentői magasabb azonban az iskolatípus, annál kevesebb abban a magyar iskola, ami természetszerűleg azzal jár, hogy az itteni közel egy milliós magyarság nem tud a maga részére magyar iskolákban számának, szellemi-, erkölcsi- és gazdasági sú-Ivomárom, június 26. Másfél évtized óta nem hagyták jóvá a ref. egyház alkotmányát. A szenátus a zsidó vallásos társulat szervezéséről szóló törvényjavaslatot tárgyalta, melynek vitáján felszólalt Füssy Kálmán szenátor is, aki beszédében kifejtette, hogy a zsidóságnak az államhoz való viszonyát rendező javaslatot nem ellenzi, de kötelességének tartja hangsúlyozni, hogy a református egyház, amely az államfordulat után beilleszkedett az állam kereteibe, átdolgozta alkotmányát s mindent elkövetett, hogy alakilag is rendezze az államhoz való viszonyát, de a kormány még a mai napig sem ismerte el az egyház alkotmányát. — Akármennyit s akárhogyan is mérlegeljük a ref. egyház alkotmányának sorsát — úgymond Füssy —, nem tudunk egyebet megállapítani, minthogy az a hiba, hogy a református egyház híveinek túlnyomó többsége magyar nemzetiségű. E tényen nem lehet változtatni. És a kormány zavarban van, hogy milyen álláspontra helyezkedjék ezzel az abszolút magyar többségű egyházzal szemben. Látszólag egyszerű, kis dologról van szó. Jóváhagyták az evangélikus egyházak alkotmányát, tehát a számbelileg kisebb református egyház kérdése is rendezendő. Ámde fáj a kormánynak, hogy ugyanakkor egy kisebbség, a magyar kisebbség jogait is újból, nyomatékosan megerősíteni kénytelen, azért húzza-halasztja a dolgot, mert hiszen ma nem népszerű dolog Csehszlovákiában a nemzeti kisebbségekkel szemben emberséges álláspontra helyezkedni. Nem kívánok részletekbe bocsátkozni lelkészeink állampolgársága, tanulmányaik fokának lyának megfelelő magyar értelmiséget kitermelni. De még a meglévő magyar iskolákban akármelyik típust tekintsük is, sem »ideálisak« az állapotok, mert hiszen a tanerők jórésze nem vallja magát magyarnak, a különböző felügyeleti fórumokban magyart csak mint fehér hollót találunk és — legalább ludtunkkal — a prágai iskolaügyi minisztériumban a magyar iskolaügyeknek egyáltalában nincsen magyar szószólója vagy referense. Legfájdalmasabban érinthet minket a magyar középiskolák nem megfelelő száma és a magyar egyetemnek teljes hiánya. így éppen azok a legfontosabb pillérek esnek ki, amelyekre a magyar értelmiség épületét fel kell építeni. Nem soroljuk most fel, hogy a magyarság képviselői már hány Ízben, hol, mikor tették szóvá ezt a nagy sérelmünket. Megtörtént minden, ami lehetséges volt, az eredmény ennek ellenére egyenlő a semmivel. Mig azonban a magyarságképelismerése, a református iskolaügy, a református ifjúság szociális gondozása, a komáromi református tanítóképző elismerése kérdéséről, mert hiszen ez szerves összefüggésben van az egyházi alkotmány elismerésével, csak azt szögezem le, hogy amikor a törvényhozás készséggel járul a zsidó hitközségek központi szervezetének a megalapításához, ugyanakkor tartsa már egyszer a kormány kötelességének az ősi református egyházhoz való viszonyának rendezését is, aminek küliső jele az egyház alkotmányának elismerése. Volt miniszter éleshangú beszédben bírálta a pénzügyigazgatást. A képviselőház szerdai ülésén az adójavaslatok vitájában résztvett dr. Meissner volt miniszter, az adóügyi hetes bizottság tagja és súlyos kritikában részesítette a pénzügyi kormány adóigazgatási hibáit. A pénzügyi igazgatás — mondotta Meissner dr. — maga is megengedi, hogy az adóerkölcs nagyot hanyatlott és abból a föltételből indul ki, hogy jó adóbevalló egyáltalában nincs. Ezzel a pénzügyi kormányzat bevallja, hogy nem volt képes csökkenteni az adósikkasztók számát s azokkal szemben tanácstalan. És ha az adóigazgatás ezt beismeri, a másik oldalon hangsúlyoznunk kell, hogy az adóigazgatás egész gyakorlata káros volt azért, mert az adósikkasztókra szabott törvényes intézkedéseket gyakran használta s vette igénybe a jó adófizetővel szemben is, és ezzel sokszor csinált pánikot. A pénzügyi kormányzatnak tudatára kell ébrednie annak, hogy ha az adóerkölcsöt javítani akarja, nem szabad megengedni még annak a gyanúnak árnyékát sem, viselői tőlük telhetőleg mindenkor és mindenütt követelték az orvoslást, maga a magyar közönség még mindig nem ébredt annak tudatára, mennyire szükséges, hogy ragaszkodjék a magyar iskolákhoz. Különösen a középiskolákra vonatkozólag állapíthatjuk ezt meg. Százszámra íratják be magyar szülők gyermekeiket német vagy csehszlovák középiskolákba. Ezekből már kitelnék egy újabb magyar középiskolára való diáklétszám. Hiába folyik a beiratások előtt a magyar pártok és magyar magyar egyesületek részéről a legnagyobb propaganda, hogy: »magyar gyermek magyar iskolába való«, ez a propaganda sokhelyütt teljesen süket fülekre talál. Talán nem is anynyira indolencia vagy fásultság ennek az oka, hanem az az elterjedt szerencsétlen felfogás, hogy az a magyar ifjú, aki magyar iskolába jár, a csehszlovák vagy német főiskolán majd nem tud boldogulni. Pedig ennek éppen az ellenkezője az igaz. A magyar középiskolából kikerülő magyar fiúk a más nyelvű főiskolákon is nagyon jól megállják helyüket és ha kikerülnek az életbe, ott sem érezhetik sohasem nyelvi tekintetben annak hátrányát, hogy magyar középiskolát látogattak. Hogy többet kell fáradozniok, tanulniok, készülniük a vizsgákra, mint a csehszlovák fiatalságnak, az sem válik sohasem hátrányukra és ez nem is lehet szempont a mai magyar életben, mert ma minden magyarnak a munkából, fáradságokból, gondokból fokozottan kell kivennie részét. Ez ma nem a fiatalságnak különleges hátránya, hanem az idősebbeké is. Ebben a szülők és gyermekek között valóban nincsen semmi, de semmi hülönbség. Elfelejteni látszanak magyar szülők azt is, hogy ha a magyar középiskolákból nem tud kikerülni megfelelő tekintélyes számú magyar értelmiségi szukkreszcencia, akkor a parlamenti és egyéb fórumok előtt hiába követelik a magyar törvényhozók a magyar egyetemet, mert azt a választ fogják kapni, hogy hiszen nincs is megfelelő számú olyan magyar fiatalság, amelynek részére érdemes volna főiskolát fölállítani. Sohasem lehet közömbös az a szellem sem, amelyben az iskolák akármelyik típusában a tanítás és nevelés folyik. Ebben a tekintetben a keresztény magyar szülő előtt mint parancsnak kell jelentkeznie annak, hogy feltétlenül ragaszkodjék a hitvallásos iskolákhoz, amelyekben ott kell tündökölnie a krisztusi keresztnek. Ez nemzeti szempontból is a legszentebb és nélkülözhetetlen szimbólumunk. A szlovenszkói és ruszinszkói katolikus püspöki karnak nemrég megindított nagy mozgalma kell, hogy fölrázzon minden hithü magyart és egy táborba sorakoztasson mindnyájunkat bitvallásos iskoláink védelmére és további kifejlesztésére. A Te Deum-ok után szétoszló diáksereg láttára bizonyára elfog mindnyájunkat a büszke öröm, hogy van magyar fiatalság, hogy életképes, kitűnő anyag az, de emellett meg kell szólalnia minden magyar szülő lelkiismeretének is. Ennek őszinte vallomása már nem tesz olyan örömteli, mert nem fog úgy szólni, hogy minden magyar szülő a magyar iskolák kérdésében megtette minden magyar kötelességét. Az értelmiségnek Széchenyi áltat kívánt tágítása és ezzel a magyar erőnek és a magyar boldogságnak biztosítása körül még nagy hiányok vannak és így csak akkor lesz teljesen zavartalan a mi Te Deum-unkban a felemelő ünnepi érzés, ha megállapíthatjuk, hogy egy magyar szülő sem mulasztotta el ezt a legfontosabb nemzetmentő kötelességét!