Komáromi Lapok, 1936. január-június (57. évfolyam, 1-52. szám)
1936-06-24 / 51. szám
4. oldal. »KOMAROMI LAPOK resztényszocialisták közül). Antal Gyula, Baig Árpád, Egry Ferenc. Fábry Viktor, Fodor Jenő, Förster Lajos dr., Fülöp Zsigmond, Gothe Árpád dr., Köszörű Károly, Nagy Nándor, Papezsik Andor, Papp Mihály, Polchy István dr., Rázglia Károly, Rédeky László, Siménfalvy Árpád dr., Sörös Béla, Sza- Vjú| Béla (az eddigi magyar nemzeti pártiak közül). A végrehajtóbizottságnak hivatalból tagjai az összes, a párthoz tartozó nemzetgyűlési képviselők és szenátorok, valamint az országos képviselőtestületek tagjai. Ezután elhatározta az országos pártvezetőség, hogy Nyugat- és Keletszlovenszkó részére egy-egy jogvédő irodát állít fel, amelynek vezetésével Pozsonyban Szilárd Marcell dr. ügyvédet, Rimaszombatban pedig Törköly József dr. szenátor, ügyvédet bizza meg. Szüllő Géza dr. ezután átadta az elnöki széket az újonnan megválasztott országos pártelnöknek, Jaross Andor képviselőnek, aki megragadó hatású székfoglaló beszédei mondott. Esterházy János és mások felszólalása után ért véget az alakuló ülés. UiBJi Érettségi bál volt szombaton este a Dalegyesületben. A tizennyolcévesek, a most maturáltak léptek így az életbe, bállal, vigalommal, énekszóval s ballagással, ma még gond nélkül, holnap talán már megérinti őket az élet komoly szele s lehet, hogy holnapután beállnak ők is a taposómalomba, a százmillió közé... De ez az este, ez a vigságos, csillagos nyári este még az övék volt. Megszólalt a muzsika, szabad volt bort inni s botot ragadni kézbe, a szabadság szellője cirógatta a kipirult arcokat, forogták a párok, pezsgett a vér, egy-egy nótaszó, koccintás: vígan fiák, lányok, ki tudja, mit hoz a holnap. Ez a nap talán az élet egyik legboldogabb napja s kívánjuk, hogy sok-sok napnak ébredése ilyen boldog, derűs legyen s az éjszakák csillagosak, melegek, mint az érettségi mulatságé volt, amikor végkép elbúcsúztak Koval Béla tanár úrtól. Vájjon hányszor vissza fogjátok még sírni ezt az estét... — Giller János dr. — ötven éves. A magyar nemzeti kisebbségi közélet egyik köztiszteletben álló, értékes vezéralakja: Giller János dr. tartománygyűlési képviselő, a Csehszlovákiai Magyar Dalosszövetség illusztris elnöke, június 23-án töltötte be önzetlen közmunkában eltöltött áldásos életének ötvenedik évét. Giller János dr. a magyar nemzeti párt vezérkarának volt egyik tekintélyes tagja, e párt választotta meg tartománygyülési képviselőnek, mely tisztében már a második ciklusban képviseli a magyarság érdekeit országos vonatkozásban s mint az országos választmánynak közbecsülésben álló nagy tekintélyű tagja, közigazgatási és magyar kulturális ügyekben igen eredményes működést fejt ki. Minden magyar ügy készséges támogatója s fényes jogi készültségével, éles judiciumával számos esetben nagy szolgálatokat telt nemzetének. Öt éve áll mint országos elnök, a Csehszlovákiai Magyar Dalosszövetség élén, amelyért megalakulása óta fáradságot nem ismerő kitartással és elisrrerésreméltó áldozatkészséggel fejt ki eredményes tevékenységet. Szűkebb pátriájában, Losoncon, a magyar társadalom vezére, az ottani róm. kath. autonóm hitközség s a Losonci Magyar Dalegylet szeretett elnöke, számos társadalmi egyesületnek vezető és irányitó tagja, érdemes közéleti férfiú, akire a magyarságnak szüksége van s akinek bölcs útmutatását nem nélkülözhetik azok az intézmények, amelyeknek vezetésében résztvesz. Példás élete, nagy kötelességtudása, végtelen önzetlensége és puritánsága az ittélő egész magyarság tiszteletét és becsülését szerezte meg számára s most, amikor betöltötte ötvenedik életévét, barátai, munkatársai, minden becsületes magyar ember, akik már régen szivükbe zárták Giller dr.-t, 1936. június 24. Lóversenyek Pősfyénben 3 versenynap: június 27,28 és 29-ikén. Ménszemle, ügetőversenyek kettes, négyes és hatos fogatokkal, nehéz akadályversenyek és terepvadászlovaglás, 18 km. szeretettel tekintenek feléje és Istennek végtelen áldását kérik további életére és munkálkodására. A Komáromi Dalegyesület működőkara szeretettel emlékezett meg hétfő esti dalóráján Giller János dr.-ról, mint a Dalosszövetség elnökéről, akinek kiválóságát Fülöp Zsigmond elnök méltatta meleg szavakkal, rámutatva azokra az elévülhetetlen érdemekre, amelyeket a jubiláló a Dalosszövetség és általában a magyarság érdekében kifejtett munkálkodásával szerzett. A működőkar lelkes éljenzéssel adott kifejezést a jubiláló elnök iránt érzett nagyrabecsülésének és ragaszkodásának s tiszteletére elénekelte a Dalegyesület klasszikus szépségű jeligéjét. A Komáromi Dalegyesület egyébként táviratban üdvözölte Giller János dalosszövetségi elnököt, akit a Komáromi Ref. Első Énekkar szintén távirat utján köszöntött. — Tudományos előadás. Több érdeklődő kérdezösködésére kijelentjük, hogy dr. Lipscher Mór kórházi igazgató-főorvos „a vércsoportok meghatározásának jelentőségéről“ lapunkban már jelentett előadását holnap, csütörtökön d. u. 6 órakor fogja a Sz.. Benedek-rend főgimnáziumának fizikai termében (11. emelet) megtartani. — Iskolarádió a komáromi állami leánypolgári iskolában. A komáromi állami polgári leányiskolában folyó hó 23-án szólalt meg először az iskolarádió hat osztályban, amely a tanulók között nagy érdeklődést váltott ki. Hét lámpás modern Telefunken apparátus. A Banai igazgató vezetése alatt álló leánypolgári is belépett a modern pedagógiai oktatás harcosainak sorába. Igen örülünk annak, hogy a magas nívójú leánypolgári is bevezette az iskolarádiót. — Női kézimunka kiállítás. A községi népiskola leánytanulói által a tanév folyamán készített kézimunkák f. hó 2 -tól, péntektől 30-ig megtekinthetők az iskola egyik tantermében. Számtalan szebbnél szebb Ízlésesen készített tárgyakban gyönyörködhetnek mindazok, akiket a női kézimunkák érdekelnek. Belépő dij nincs. A kiállítás megtekintésére ezúton is felhívjuk a közönség figyelmét. — A somorjai iparosok gyásza. Súlyos csapás látogatta meg a somorjai iparos társadalmat. Az ottani iparosság legöregebb tagja: Lichtenstein Károly közbecsülésnek örvendett pékmester 86 éves korában elhunyd. A megboldogult élete végéig szorgalmasan dolgozott. Temetése igen nagy részvéttel ment végbe. — Méhész gyűlés. A komáromi méhész egyesület f. hó 28-án, vasárnap délután 2 órakor Schlaffer Baross uccai vendéglőjében gyűlést tart, melyre az egyesület tagjait, valamint az érdeklődőket ezennel meghívja az Elnökség. ELADÓ egy 500-as motorkerékpár jó állapotban. Cím a kiadóban. 184 — Befőzési tanfolyam Komáromban. A komáromi gazdasági leányiskola igazgatósága junius 26-án saját helyiségében (földmivesiskola) befőzési tanfolyamot tart. Kezdete d. u. 2 órakor. Jelentkezni Írásban, vagy személyesen, sőt egyszerűen telefonon is lehet (198. szám) legkésőbb junius 23-ig. Részvételi dij 3 Ke. Előadó Buchta Viktor állami gyümölcsészeti felügyelő. — Értesítés. A beiratások az 1936— 37. tanévre a rk. „Simor“ zárda leányiskolában junius hó 27-én és 30-án délelőtt 8—12-ig, délután 2-5-ig lesznek megtartva. Beiratási dij 2 Kő, a szegény tanulóknak ez is el lesz engedve. Kérjük az érdekelt kedves szülőket, hogy tanköteles gyermekeiket e két napon föltétlenül írassák be. Az első osztályba iratkozó gyermekeknek anyakönyvi bizonyítvány szükséges, mit az anyakönyvi hivatal díjmentesen ad ki. Igazgatóság. — Vasárnap, június 28-án lesz az Egyetértés Munkásdalárda kirándulása. Jeleztük már többször, hogy a Komáromi Egyetértés Munkásdalárda szabadtéri hangversennyel egybekötött kirándulást tervezett a Gólyacsárdába. A kirándulást azonban el kellett halasztani, mert Űrnapkor a Vágduna vize vendégeskedett a máskor oly kedves szórakozó helyen. A múlt héten beállott kedvező vízállás után most már lehetséges lesz megtartani az évről-évre nagyobb közkedveltségnek örvendő társaskirándulást. Mint értesülünk, az Egyetértés Munkásdalárda vezetősége elhatározta, hogy vasárnap, június 28-án megtartja a tervbevett kirándulást és ott minden érdeklődőt szívesen lát. A közönség szórakoztatásáról az énekkaron kívül a csárda zenekara fog gondoskodni, kitűnő halozsonnáról és egyéb Ízletes ételekről, frissítő italokról a csárda tulajdonosa gondoskodik. — Beiratás az állami polgári leányiskolába és az egyéves tanfolyamra. Tudomásul adom az érdekelt S2ülöknek, illetve tanulóknak, hogy az állami polgári leányiskolába és a vele kapcsolatos egyéves tanfolyamra a beiratások f. é. június 27-én és 30-án lesznek, mindkét napon délelőtt 8 12, délután pedig 2-4 óráig. Az 1. osztályba kötelesek beiratkozni azok a leánytanulók, akik a helybeli elemi iskolák valamelyikének 5. évfolyamát sikeresen elvégezek. A tanulók szüleik vagy más hozzátaitozójuk kíséretében jelennek meg és magukkal hozzák iskolai bizonyítványukat, születési anyakönyvi kivonatukat, ujraoitási bizonyítványukat és igazolják illetőségüket. A felsőbb osztályokba iratkozók, akik az előző osztályt itt végezték, csak osztálybizonyitványukat hozzák el. Azok a vidéki tanulók, akik az elemi iskola valamely felsőbb évfolyamát végezték és a polg. leányiskola valamely felsőbb osztályába akarnak iratkozni, kötelesek a beiratási napokon felvételi vizsgálat engedélyezése iránt kérvényt beadni az I. osztálynál jelzett mellékletekkel. A felvételi vizsgálat szept. 1-én lesz. Az egyéves tanfolyamra olyan leány vagy fiútanulók vétetnek fel, akik polg. isk. végbizonyítvány vagy gimnáziumi III. oszt. bizonyítvány birtokában vannak. Beiratási dij 10 Kő, azonkívül minden tanuló fizet 1 Kő biztosítási dijat. A tanfolyami tanulók még .0 Kő Írógépfenntartási dijat is fizetnek. A beiratási dij fizetése alól csak azok a jó tanulók menthetők fel, akik a beiratásnál szegénységi bizonyítványt adnak át. Komárno, 1936. jun. 18. Banai Tóth Pál igazgató. — Beiratás a közs. polg. fiúiskolába. Tudomására adom az érdekelt szülőknek és tanulóknak, hogy a beiratások a közs. polg. fiúiskolába í. hó 27-én és 30-án lesznek és pedig délelőtt 8—12-ig, délután pedig 2—4-ig. Beiratási dij 10 Kő, azonkívül minden tanuló fizet 1 Kő biztosítási dijat, 6 Kő orvosi dijat és 1 Kő-t a kirándulási alapra. Biró Gyula igazgató. — Belratások a községi elemi fiú- és leányiskolába 1936. junius hó 27-én szombaton, junius hó 30-án kedden, délelőtt 8— 11-ig, d. u. 2—4- ig. Beiratási dij 2 Kő, azonfelül a tehetősebb szülők 6 Kő iskolaorvosi dijat fizetnek. A szegény tanulók úgy a beiratási, mint az iskolaorvosi dij fizetése alól mentesek. Figyelmeztetjük a szülőket, hogy tanköteles gyermekeiket ezen a két napon okvetlen beírassák, mert a be nem irt tanulók névjegyzéke büntető eljárás végeit áttétetik az állami rendőrbiztossághoz. A népoktatási törvény rendelkezése szerint az I. osztályba beíratni tartoznak azokat a gyermekeiket, akik az 1929. év szeptember 1-től, 1930. év szeptember l-ig terjedő időben születtek. Anyakönyvi bizonylat bemutatása az I. osztályba iratkozók részére kötelező. A bizonylat az anyakönyvi hivatalban beírás céljaira díjmentesen kapható. A községi óvodába a beírások szintén ugyanezen a napokon eszközöltetnek! Az iskolaszék. — Köszönet. A községi népiskola tantestülete ezúton is őszinte köszönetét fejezi ki Langsádl Lajos építőmester urnák az iskola által rendezett szabadtéri előadáshoz díjmentesen kölcsönadott 150 drb padlódeszka használatáért, mellyel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a bevételi összegből a tantestület a jövő tanévre tanítási célra vetítőgépet szerezhet be. — Köszönet. A Komáromi Első Hitelintézet 100.—, a Pozsonyi Városi Takarékpénztár komáromi fiókja 50.—, s a Légió Bank 50 Kő-t adományozott a községi népiskola szorgalmas tanulóinak évvégi megjutalmazására, melyért ezúton is őszinte köszönetét fejezi ki Pethő Sándor igazgató. — Elhalasztott előadás. Mint értesülünk, Schwarcz László június hó 25 éré tervezett előadását: Valóság Palesztinában címmel, technikai okok miatt elhalasztja. Az előadás pontos dátumát még tudatni fogjuk. X Kényszeregyezségek és csődök Szlovenszkóban és Ruszinszkóban. Hamalcsik Alfréd pensiotulajdonos Uj-Tátrafüred, Danzig Róza rövidárukeresk. Nyitra, Múka István papirkeresk. Aranyosmarót. — Csődök: Zavarsky József gazda Nagyszombat, Zavarsky Bernardine Nagyszombat. Ma este van a gin n, hangversenye. Ma, szerdán este 8 órakor hangos lesz a Kultúrpalota: a gimnazisták hangversenyén előreláthatólag ott lesz mindenki, aki szereti az ifjúságot és az ifjúság nemes törekvéseit. Ma este, mint minden évben eddig is, szép műsorral kedveskednek az ügyes és tehetséges diákmuzsikusok városunk zenebarátjainak. Krizsán mester a próbákon már kicsiszolta a diákok tudását és ez a türelmes és módszeres vezetés párosulva a diákok lelkes tehetségével, bizonyára az eddigieknél is szebb eredményt fog felmutatni. A nivós hangverseny műsora a következő: 1. Ezred-induló. A. Ju2ek. 2. The Gondolier. W. H Powell. 3. Serenade espana. O. Metra. 4. Sonáta-hegedüszóló. Accolay. Árendás József, zongorán kiséri Kominek Antal. 5. Traumideal-Valse. J. Fuőik. 6 III. Nottuino (szerelmes álom) Liszt Ferenc. A vezérmotivumot szavalja Rohonyi Vera. 7. Rondo alia turca. W. A. Mozart. Szünet. 8. A pásztor. H. Rhul. Harmoniutnnál Pataki Maurus tanár. 9. Solvejgs dal. Hegedűszóló. Grieg. Weisz Edit, zongorán kiséri Kacz Jenő. 10. Serenade argentine O. Köpping. 11. Valse. Brahms. Árendás József hegedűszólója, kiséri a zenekar. 12. Valamikor régen. Valse. Dr. Szijj Ferenc. 13. Amerikai Fantázia (a néger álma). Myddleton. Grémium! közlemény A pénzügyi kormányzat rendelkezései értelmében egyénenként megegyezés utján rendezendők az adóigazgatóságnál az 1933. évi és az azt megelőző évekből származó adóhátralékok. A rendezés oly irányú, hogy egyénenkénti elbírálás után az adóigazgatóság megegyezik a féllel a teljesítendő fizetés összegének magassága, az esetleges részletek magassága és esedékessége, valamint a törvény által nyújtott keretek közötti esetleges adóhátralék-leírás tekintetében. A komáromi adóigazgatóság e hét elejétől kezdődőleg folytatólagosan megidézi az érdekelt adóhátralékosokat az egyezség utján létesítendő adőrendezés céljából. A grémium felhívja azon kereskedőtagjait, akiknek az 1933. évre és az azt megelőző évekre adóhátralékaik vannak, hogy a hivatalos órák alatt jelentkezzenek a grémiumban és pedig tekintet nélkül arra, hogy vájjon megkapták e már az adóigazgatóságtól az idézést, vagy sem. Közelebbi felvilágosítást a jelentkezéskor nyújt majd a grémium irodája.