Komáromi Lapok, 1936. január-június (57. évfolyam, 1-52. szám)

1936-06-20 / 50. szám

2 oldal

hivatalos jelentések azonban nem hagyhatnak kétséget afelől, mi volt

a megbeszélések és állásfoglalások tengelye, amiből következtetni lehet a hármas találkozás okaira is. Változatlanul fönnállanak a kisantant együttes külpolitikájának évek óta hangoztatott és hangsúlyozott negatívumai. így a nemleges álláspont az Anschluss, Habsburg-kérdés és a revízió tekintetében. Pozitívum a dunai medencében a gazdasági együttműködésre való készség újabb, de még inkább csak teoretikus leszögezése és a béke megőrzésére vonatkozó elhatározott és erős szándéknak hangsúlyozása. Ebben a tekintetben azonban némi eltérés van az előző állásfoglalásoktól, mert most már a béke megvédését nem egyedül a népszövetségre és a nagyhatalmakra akarják bízni, hanem niaguk is készek akár fegyveres erővel is érte síkra szállni. Ennek az újabb iránynak a külvilág előtt való kimutatását jelenti a hármas találkozáson kifejtett katonai pompa és ezt az új irányt szolgálta a kisantant vezérkari főnökeinek nem sokkal az államfők találkozása után Bukarestben tartott tanácskozása is.

A bukaresti találkozás után a kisantant sajtója, különösen pedig a csehszlovákiai és a romániai hivatalos sajtó főleg a találkozás fényoldalait domborította ki, az árnyoldalakat azonban, mert voltak ilyenek is, gondosan iparkodott leplezni vagy legalább is bagatellizálni, ami az illető érdekelt kormányok szempontjából könnyen érthető.

Alig érkezett vissza a köztársaság elnöke bukaresti útjáról, amely után Prágában ünnepics fogadtatásban részesült, máris újra útra kelt és Morvaországnak egyes vidékein végezte körútját. Ünneplésekben ezúttal sem volt hiány, azonban emellett a köztársaság elnöke a tőle megszokott alapossággal és agilitással alkalmat keresett arra, hogy a helyi viszonyokról is behatóan tájékozódjék. Elsőhelyen itt is — mint látszik — a véderő szerepel, de nem kerülte el

»KOMÁROMI LAPOK«

figyelmét az illető vidék különleges helyzete sem. Elhangzott kijelentéseiben, mint a köztársaság első elnökének feltétlenül hű tanítványa mutatkozik be és nem tagadva meg egykori pedagógusi mivoltát, a masaryki tanoknak megfelelő tanácsokban és oktatásokban részesíti azokat, akik eléje járulnak. Feltétlenül figyelmet érdemelnek a köztársaság elnökének az ittélő nemzetek békés együttélésére vonatkozóan tett programinatikus nyilatkozatai, amelyeket kapcsolatba kell hozni a bukaresti állásfoglalásokkal is.

Nem lehet kétséges és ezt a köztársaság elnöke, mint körültekintő, tapasztalt és a jövő esélyeit mérlegelő államférfi, semmiesetre sem fogja szem elől téveszteni, hogy a mai bizonytalanul zavaros nemzetközi helyzetben csak az olyan államnak lehet súlya, csak az olyan állam lehet kívánatos, mint barát, szövetséges vagy akár fegyvertárs, amelynek belső konszolidációja, polgárainak nyugalma, elégedettsége és áldozatkészsége is biztosítja összes szellemi, erkölcsi és gazdasági erőinek maradéktalan öszszefogását az esetleges válság óráiban. A köztársaság elnökének morvaországi útja tehát alighanem azt a célt is szolgálja, hogy etekintetben személyesen győződjék meg. ninesesiek-e hiányok és ha vannak, hogy azokat erélyes kézzel orvosolja.

A inai súlyos viszonyok között parádékat rendeztetni csakis a parádék kedvéért, nem lehet egy felelős államférfiunak öröme. Egy pillanatig sem tudjuk hinni, hogy a köztársaság elnöke, aki mindenkor mentes volt a kicsinyes hiúságoktól, ne valamely mélyebb és fontosabb államcéllal tenné meg az ő különböző utazásait. Már most hírlik, ezt a körútját a nyáron vagy ősszel szlovenszkói körútja fogja követni. Addig a nemzetközi helyzetben is bizonyára sok ma még felhős kérdés fog akár az egyik, akár a másik irányba tisztázódni, aminek befolyása alól a köztársaság elnöke nem igen fog kitérhetni.

Bízni szeretnénk abban, hogy a

szonyt, aki miatt ide menekültél ebbe a rengetegbe. Ne tiltakozz, ne vágj savanyú képet, mindent tudok. Látom, mi emészt, éppen ezért elhatároztam, megpróbállak megmenteni. Ismered Sevignac illatszerkereskedőt?

— Hírből.

— Milliomos. Kitűnő ember. A felesége viszont...

— Púpos öreg dáma.

—... a földkerekség legragyogóbb le remtése.

— Nem érdekel.

— Ne kotyogj folyton közbe. Felséges asszony és festőt keres. Azt mondtam neki, ismerek egy félbolondot, a világ leghatalmasabb lángelinéje, de úr, ázsiai tulok, gőgös és nyers, nem dolgozik megrendelésre. Megígértem neki, hogy beszélek veled, vagy ravaszsággal, vagy erőszakkal ráveszlek, hogy megfesd róla életed legnagyobb képét. Beleegyezett. Holnap délben feljön hozzád, hogy felmustráljon 'és körülnézzen a műtermedben.

Hallgattam. Nem feleltem. Már akkor elhatároztam, másnap hajnalban elmegyek hazulról és estig a lakásom felé se nézek. Vesztemre, reggelre megfeledkeztem mindenről és egy régebbi kis képemen dolgoztam éppen, amikor kívülről kopogtak az ajtómon. Fel se néztem.

— Tessék.

Magas, karcsú, nyugtalan termetű, olaj barna arcú fiatal nő lépett be. Mögötte a barátom. Szerettem volna szétzúzni a koponyámat, de, sajnos, elkéstem ezzel a becsületes művelettel. Barátom bemutatott. A fiatalasszony futó pillantást vetett rám, aztán engedélyt kért, hogy megtekinthesse néhány képemet. Percig tartott az egész,.

köztársaság elnökének helyszíni szemléi mindenütt a tények leplezetlen föltárásához és ezzel az igazságos megoldások útjának megnyitásához fognak vezetni.

Megszavazta a szenátus a felhatalmazási törvényt.

A szenátus ülésén letárgyalták a kormány felhatalmazásának meghoszszabbításáról szóló törvényjavaslatot. Az egy évre szóló meghosszabbítás kérdésénél felszólalt Pajor Miklós dr. szenátor is, aki a meghosszabbítás ellen foglalt állást. A szenátus a vita befejezése után a felhatalmazási törvény meghosszabbítását mindkét olvasásban elfogadta.

Háromszor halasztották cl az öreg nyugdíjasok egyenjogúsítását:

három év alatt 15.000 halt meg közülük.

A képviselőházban letárgyalták a negyedik korosztálybeli nyugdíjasok egyenjogúsításáról szóló javaslatot, amelyet a költségvetési bizottság részéről Bergmann képviselő ismertetett. Az előadó megállapította, hogy a negyedik korosztálybeliek nyugdíj - egyenjogusítása 35.000 személyre terjedt volna ki s mintegy 75 millió koronába került volna. A háromszoros elhalasztás, három év alatt mintegy

15.000 nyugdíjas meghalt, így most

20.000 nyugdíjas kap majd magasabb illetményt összesen 40 millió korona összegben. A takarékossági intézkedések következtében a 20.000 nyugdíjas közül csak mintegy a felének illetménye fog valóban megjavulni, a másik felének emelt nyugdíja rámegy a levonásokra.

A javaslat feletti vitában résztvett Porubszky Géza dr. képviselő is, aki beszédében követelte, hogy az öreg nyugdíjasok negyedik kategóriájára

akkor hozzám fordult:

— Ön kiváló ember és nagy mester. Boldog vagyok, hogy megismerhettem. Én egész nap ráérek. Rendelkezzék velem.

Mindezt nyugodtan, csaknem kimért hangon mondta, a közvetlenségnek és természetességnek azzal a parancsoló előkelőségével, amely minden esetben lenyűgözi az embert. Nem dicsért, nem hízelkedett, nem kockáztatott meg egyetlen szakértő megjegyzést sem, mindössze arra az egyetlen rideg kijelentésre szorítkozott, hogy komoly piktornak tart és hajlandó a saját gyönyörűségére modelt ülni. Otrombbaság lett volna a részemről, ha ilyen előzmények után karakánkodom.

— Asszonyom — mondtam azon a hangon, amelyet ő használt. — Holnap délben jöjjön el. Megkísérlem megfesteni a képét. Gondolom, két hét alatt elkészülök vele.

Elnézett a levegőbe, mintha gondolkozott volna.

— Mennyit kell ülnöm?

— Két-három órát naponta. Attól függ, hogyan megy a munka.

— Köszönöm. Holnap tizenkettőkor itt leszek.

— Várom, asszonyom.

Már nyújtotta is a kezét. Az ajtó becsukódott mögötte. Különös, nehéz, bujtogató illat maradt utána. Még magam előtt láttam hamvasan csillogó arcát, mélytüzű szemét, hallotlottam fátyolos, sötét árnyalatú hangját, láttam elmosódó, csaknem valószinütlenül könnyed mozdulatait. Kelletlenül, mintegy magam előtt mentegetődzve vontam vállat. Szép asszony. Semmi több. Elkészítem a portréját, aztán többet soha nem látom. Okos

1936. június 20.

érvényesüljön a jogegyenlőség elve a restitutio in integrum, vagyis a felemelt nyugdíjilletményeiket kapják meg úgy, ahogy azt az 1930. évi 70. sz. törvény előírja, tehát 1933. év január 1-től. A kormányzati morál nem kívánhatja meg azt — úgymond — hogy három és fel évi illetménnyel rövidítsék meg azokat a nyomorban tengődő embereket és ha már egyszerre nem is lehetséges, legalább fokozatosan, visszamenőleg jussanak elmaradt illetményeikhez. Majd a negyedik korosztálybcli nyugdíjasok részére kérte, hogy a vezérpénzügyigazgatóság, ha ezek a nyugdíjasok külföldön tartózkodnak, ugyanolyan elbánásban részesítse őket, mint azokat a régi nyugdíjasokat, akik két hónapon keresztül nyugdíj levonás nélkül tölthetnek időt külföldön. Felhívta az illetékesek figyelmét arra4 hogy a jövő évi költségvetés összeállításánál legyenek tekintettel azokra a vasutasokra és postai alkalmazottakra, akik nyugdíj nélkül, vagy kegydíjjal bocsáttattak el. Megemlékezett a királyházai vasutasok sorsáról is, valamint a nyugdíjigény és állampolgárság kapcsolatából származó anomáliákról s ezekre vonatkozólag két konkrét esetet is felhozott. Végül revízió alá kérte venni a többi nyugdíjnélküliek ügyét is, mert ha mi államvédelmet akarunk kiépíteni, akkor az államvédelmet csak megelégedett állampolgárokkal lehet végrehajtani.

A képviselőház kedden délután tartott ülésében a javaslatot miudakét olvasásban elfogadta.

A szociáldemokraták a kommunisták jóindulatára appcllálnok.

A szoc. dem. Pravu Lidu c. lap vezető helyen szemrehányást tesz a kommunista Gottwaldnak, hogy állandóan, már az unalomig hajtogatja, hogy semmiféle koalíciót nem támogat. Parlamentünkben még nem történt meg, hogy egy ilyen Gottwald a szocialistákhoz eljött volna azzal, hogy: sohase fájjon a fejetek, ha a polgári pártok nem akarják megszavazni a ti dolgotokat, itt a mi szavazataink. Soha nem történt meg,

ember ez a Pali. Ügyesen csinálta! Legalább két hétig dolgozom.

Másnap pontosan érkezett. Két órát ült. Mindössze néhány udvarias szót váltottunk. Három napig rá sem pillantott a vászonra. Akkor megnézte.

— Mit gondol, sikerül majd? — kérdezte.

— Remélem.

ölébe ejtette a kezét.

— Ne haragudjék, — szólt messziről hangzó, meleg hangon —, ne vegye rossz néven, hogy feleslegesen fecsegek, de ma reggel árván ébredtem és szükségét érzem, hogy beszéljek.

Ráemeltem a tekintetemet. Fedetlen válla és nyaka, csendbe némult arca mintha homály mögött izzott volna. A szokottnál 'engedékenyebb hangon mondtam:

— Ismerem az ilyen ébredéseket. Az igazi, egész boldogtalanságunkat megszólaltató szomorúság álmunkban szokott meglepni bennünket.

Lassú, csodálkozó mozdulattal fordult felém.

— Ön is ...

Hirtelen elhallgatott. Nem folytatta. Szjó nélkül felemelkedett a helyéről. Felöltözött és elköszönt.

Tíz nap múlva félig készen állott a kép. Megnézte. Hideg hangon ennyit mondott: i,

— Nem ilyennek képzeltem magamat.

Idáig nem sokat gondolkoztam a viselkedésén. Jött, leült, ha szólt, feleltem, később felöltözött és elment, ennyiben merült ki napi együttlétünk minden esemény. Tudtam, hogy nyoma sincs benne a kicsinyességnek és olcsó hiúságnak, nem a kép külső hatására célzott a megjegyzésével, en-Két cserép muskátli.

Irta: Bibó Lajos.

A hegyoldalban hallgató villácska kertjében három öreg legény ült. Három megfáradt, de még mindig mosolygós szemű öregúr. Egy harmato* arcú, szőke gyerekleány odakiáltott hozzájuk a virágok közül:

— Nagyapó, nézd, kihajtott a muskátlim.

A megszólított a hang irányába fordult. Csendes örömmel bólintott, aztán eltekintett a messzeségbe.

— Muskátli... — rebegte halkan. — Egyszer régen, nekem is volt két cserép muskátlim.

A másik kettő nem felelt. Az öregúr keveset várt, akkor megint megszólalt:

— Elmondom, ha meghallgatjátok. Vagy untatlak vele? Nem? Helyes^ Hogy is? Igen... Még akkor, azokban az emlékezetes időben történt, jó negyven évvel ezelőtt. Féléve éltem már Párizsban, de dobolt alattam olt is a föld. Amikor vonatra ültem és nekivágtam az idegennek, azt hittem,! hamarosan megbocsájtom magamnak mindazt, amit idehaza a saját életem ellen elkövettem. Tévedtem. Nappal a vonuló felhőket néztem, éjjel a csillagok neszelését figyeltem!, a lárma nem zavart, a csend nem ringatott, a munka nem nyugtatott meg, minden vad fájdalmam idekötött, az elhagyott földhöz.

Egy borús októberi estén ismerős nyitott be az ajtómon. Egyik régi barátom.

— Te — kezdte minden bevezetés nélkül —, látom, rág a szú. Nem tu-Jhpni q lánvt vamr íiiQT”-