Komáromi Lapok, 1936. január-június (57. évfolyam, 1-52. szám)
1936-06-13 / 48. szám
1936 június 13. »KOMÁROMI LAPOK« 9. cida.1 ■ ASSZONYOKNAK. A szép járás. Ma, amikor a női szépség fogalma elválaszthatatlan a szép alak fogalmával, amikor szinte épp oly lényeges a láb, a kéz szépsége, a lesi helyes tartása, mint az arc vonásai; ma, amikor szépnek nevezzük azt a nőt, akinek arányosan kisporlo.lt, jómozgású és harmonikus testét csak kevéssé szabályos arc koronázza, de fordítva, nem bocsájtjuk meg a legtündéribb szépségnek sem rossz tartását, lomha mozgását; ma, a női szépség fogalmával elválaszthatatlan a szép járás fogalma. A járás épp oly kifejező, akár az arc: fáradságot, sunyi félénkséget, jókedélyt, rendetlenséget, temperamentumot és intelligenciát, erős és gyenge jellemet olvashatunk ki belőle. Tanuljunk meg szépen járni, azért is, mert az energia, amit a szép járás elsajátítására fordítunk, jellemünket is meg fogja edzeni. Tízparancsolatba foglalva nyújtjuk át a szép járás iskoláját, amelyet úgy sajátíthatunk el legkönnyebben, ha rendszeresen és céltudatosan gyakoroljuk. Progresszív«. Ne fárasszuk agyon magunkat háromórás meneteléssel, ha egész hetünket mozgás nélkül töltöttük. Járjunk negyedórát, naponta, vagy napról-napra kevéssel többet. Járjunk magunkban és gyorsan, lehetőleg reggel, mert akkor frissebb a levegő. De ha fogyni szeretnénk, úgy biztos gyógyszer a félórai séta étkezés után. Ne beszéljünk útközben, ne ácsorogjunk kirakatok előtt és kerüljük a népes helyeket, aliol lépéseink egyenletes ütemét akadályozzák a szembejövők. Óránként számított négy-öt kilométeres sebesség a legmegfelelőbb. S végül könnyű étkezés, ha utána sétálni akarunk. Ennyi általánosságban. És ime a tízparancsolat: Magasraemelt, könnyedén hátraszegzelt fővel járj és figyelj a légzésedre. —Orron át szívd be a levegőt és szájon át leheld ki. Hátadat egyenesen tartsd, karjaidat könnyedén behajtva. Ne aggasd magad túlontúl tele csomagokkal. Könnyen fogható relikült és bő, kényelmes kesztyűt viselj. Könnyű ruházatot! Kötött ruha, háromnegyedes, laza kabát a legmegfelelőbb. Nem ajánlatos a vízhatlan és egyúttal légélzáró..-szövet, a nehéz szőrme. Ne öltözz túlkönnven, de inkább, mint túlmelegen. Könnyű, rugalmas haskötő ajánlatos, amelyet hazatérés után levetsz és helyét testeden alkohollal dörzsöld be. Hosszú lépésekkel járj, inkább megfeszített lábbal. Haskötőre erősített, hosszú harisnyak ötöt viselj, a világért sem kerek gumiszalagot, amely akadályozza a vérkeringést. Alacsony, széles sarok, fűzött cipő. A teljesen sarkallan cipő fárasztja azt, aki nincs hozzászokva. Lábheggyel érintsed elsőnek a földet. Ez fejleszti a lábszár izmait, játékot ad a bokának és azt karcsúvá, hajlékonnyá varázsolja. Ha gyenge a bokád, pólyázd be. Kétszer csavard a pólyát a lábfej köré és onnan vezesd a bokára. Szakboltban, külön e célra készült bokapólyát vásárolj. És ha járás után fájdalmat ereznél bokádban, talpadban, fordulj orthopéd orvoshoz, vagy legalább is szakcipészhez, készíttess hotelét cipődbe és az előíráshoz híven állandóan, szégyenkezés nélkül veséid. Nem túl vékony cérnaharisnya legajánlatosabb. Ha csak leheled, még vadászzoknit is húzz főbbe. A vékony harisnyában könnyen feltörik a láb és hólyagok képződnek rajta. Séta után a legjobb negyedórára lepihenni. Ulána letussolod magad és egész testedet hatvanfokos alkohollal dörzsölöd be. Ha lábadban megerőltetést érzel, tegyél rá nedves borogatást. Jólesik séta után kis időre ügyi helyezkedni el, hogy a láb magasabbra kerüljön, mint a test. És végül, ha minden tízparancsolat ellenére túlerőltetted magad, íürödj meg langyos vízben, amelyben egy kiló kősót oldottál fel. Utána szakszerű masszázs, félgramm aszpirin és nyugodt alvás. Jánoska. Jánoska nem született selyemben és bársonyban; mosónő volt az anyja és kocsis volt az apja. Látszatra nagyon szegény volt, nem voll semmiféle kincse, csak a szíve volt aranyból s ezért gazdagabb volt mindenkinél. De bizony az arany nehéz és Jánoska sokszor érezte, hogy nehéz a szíve. Napközben dolgozni mentek a szülei s ő egyedül maradt otthon a fülledt, sötét kig szobában és ha unatkozott, vagy éhes volt, síri. Az éhséget megszokta, mert nem tudta, milyen az, ha valaki jóllakik, de a verés fájl neki, mert nem bántott soha senkii és nem csinált semmi rosszat. Legföljebb a szöges ládát vette elő és játszott a szögekkel: a nagy kampós-szög volt a király, a kisebb szögek a katonák. Mily boldogan játszott velük! De este hazajön az apa, meglátta a padlóra szórt szögeket és megverte Jánoskát Mikor Jánoska már nagyobbacska volt, egyszer így szólt az apja az anyjához:- Ili az ideje, hogy a gyerek dolgozzék, hiszen mái- hatéves is elmúll. Csak eszi a sok kenyerei, a kenyérre pedig pénz kell. Munkára kell fogni, hogy ne legyen terhűnkre. — De hiszen még nagyon gyönge, — mondta az anya s szemébe könny szökött, mert szerette kisfiát. Jánoska először nagyon megijedt, de mikor meglátta édesanyja szemében a könnyeket, legyőzte ijedtségét, hogy megvigasztalja. Bátran felelte: — Dolgozni fogok, apám! Pedig Jánoska vézna voll, vékony kis ujjaival alig tudott eltörni egy gyufaszálat és birkóznia kellett a kilinccsel, hogy lenyomja. — Hát gondolkozzunk csak, — folytatta az apa: — milyen munka volna a legmegfelelőbb. Az anya közbeszólt: — Bízzuk rá a dolgot, szegényke, hadd válasszon ő maga. — Ostobaság! Mit érsz vele, ha azt mondja, hogy lovasrendőr akar lenni. — Engedd meg, hogy megpróbáljuk... Az apa ráhagyta: — Nem bánom, hát lássuk csak, ki vele, mihez volna kedved? És Jánoska gondolkozni kezdett. Nagy gyerekfeje előrebukott, meri olyan nehéz volt a gondolatoktól, hogy lehúzta vézna kis nyakát. Az apa türelmét vesztette: — Egy, kettő, nyögd ki már! És hirtelen világosság támadt Jánoska agyában. Látott egyszer az utcán egy suhancot, aki léggömböket árult, szép színes gömböket, melyeken mosolygott a napfény. Kész volt a válasszal: — Apám, én léggömböket szeretnék árulni. — Szamárság! — mondta az apa, de aztán gondolkozni kezdett. — Nem is olyan szamárság: a dolog egész jövedelmező lehet. De az anya féltette kis fiát: —• Ő, dehogy, ez nem Jánoskának való, — mondta gyorsan: — hogy tudna boldogulni ügyetlen kis ujjaival. — Kérlek, mamuskám, — suttogta Jánoska és könyörgőn emelte szemét anyjára. * Jánoska vágya teljesült: szép színes léggömböket árult. Reggel megtöltötte az apja gázzal a tarka hártyákat. vékony zsineget erősített rájuk és egy vastag kötélre kötötte valamennyit, a kötél végét pedig Jánoska dereka köré fonta. De .pontosan megszámolta a gömböket, meri minden egyes gömbért egy hatost kellett hazahoznia Jánoskának. Milyen boldog volt Jánoska a sok színes gömbbel, milyen könnyű volt a járása, kis talpa alig érte a földet. És milyen irigykedve nézték a gyerekek! De sokat kellett szenvednie a boldogságáért. Ha este az apjával való leszámoláskor egy-egy léggömb ára hiányzott, verést kapott. S ez gyakran megesett. Ahogy ügyetlen kis ujjaival ieoldoit egy-egv léggömböt a nagy kötélről, a fürge kis gömb bizony könnyen kisiklotl kezéből és Jánoska könnyes szemmel nézte, ahogy fölrepül a háztetők fölé, kecsesen táncol a szél füttyszavára, feljebb és feljebb száll és olyan kicsi lesz. mint a gombostű gombja. Néha megkergették az utcakölykök és éles kavicsokat hajigáltak utána, hogy szétrepesszék léggömbjeit. Vagy az is megtörténi és erről se tehetett Jánoska hogy a nyári nap tüzes sugara szélpukkasztott egyet. Ezért is verés járt. De éjjel aztán, amikor Jánoska a földre terített kis vackán csendesen pitvergett, édesanyja titokban felkelt, lábujjhegyen hozzáosont s egy könynyes, forró csókot adott neki. Ez mindenért kárpótolta. Egyszer ez történt: Egy előkelő, fényes ideában árulta portékáját. Sok vevője volt, mert a finom urigyerekek megkívánták a színes gömböket és odahúzták hozzá szüleiket. Egyszerre csak észrevette Jánoska, hogy a túlsó járdaszélen egy rongyos, mocskos arcú fiúcska ül, aki sóvárgó szemmel nézi léggömbjeit. Elfordult tőle, mert fájt a tekintete, de tudja Isten miért, nem bírta ki sokáig, újra meg újra visszafordult s a reménytelen arcú kis fiúra nézett. A szivében megmozdult valami, mintha olvadni kezdett volna az arany... S ahogy egyszer a tekintetük találkozott, Jánoska elmosolyodott, szomorú, megértő testvéri mosollyal. A kis mocskosarcú pedig mohón felszítta a biztató mosolyt, visszamosolygott, felállt és átbandukolt Jánoskához. — Te, adj nekem egy gömböt. Jánoska megijedt: — Nem lehet. — Fösvény kutya vagy, hallod, gazdag vagy és mégsem adsz. Jánoska elsápadt és síró hangon mondta: —• Én nem vagyok gazdag. — Hazudsz. Hiszen látom, mennyi szines gömböd van. — Mégis szegény vagyok. Nézd meg a ruhámat — hebegte Jánoska és mentegetődzve tette hozzá: — Nem adhatok, megver az apám. A kis mocskosarcú végignézte, gondolkozott, majd a gömbökre mutatva megismételte: Azért mégis gazdag vagy! Jánoska vergődött, szerette volna kitépni a szívét, az aranyszívét s azt odaadni a fiúcskának. Egy előkelő úr lépett hozzájuk, egy gőgösajkú kisleánnyal. AzL a legnagyobbat, — mondta a leány. Mikor az úr fizetett. Jánoska látta, hogy sok ezüstpénz csillog a tenyerén . — Bácsi, kérem, — mondta nekibátorodva, — ennek a kisfiúnak is vegyen egyel. A gazdag úr gúnyosan felnevetett és továbbment a leányával. A kis mocskosarcú szeméből kibuggyant a könny és fehér barázdát vont az arcára, megfordult és lehajtott fejjel elindult. De Jánoska utána kiáltott: Gyere vissza! És a szegény kis ember visszafordult. arca felderült, ragyogtak rajta a könnyek.- Nesze, - mondta Jánoska és letépett egy szép piros gömböt. — Köszönöm! — És ez a »köszönöm volt a legnagyobb ár, amit Jánoska valaha léggömbjeiért kapóit. Gondosan eltelte, hogy örökre megőrizze: szívébe zárta. És valahonnan, egyik ereszből, vagy erkélyről egy vízcsepp csöppent Jánoska homlokára, de Jánoska azt hitte, a mennyből pottyant le egv könnycsepp. Este, mikor apja megszámlálta a pénzt, egv hatos hiányzott. — Mit csináltál az egyik gömbbel? Jánoska hazudni akart, de az igazat mondta, mert az igazság szép volt és nem ismerte az életet. — Elajándékoztam. És elmondott mindent. Apja elverte, dühösebben, kegyetlcncbbül, mint máskor. Anyja védelmére kelt: — Ne bántsd a gyereket, hiszen jószívűségből lelte! — Hallgass! — mordult rá a férfi s őt is megütötte. És ez az ütés jobban fájt Jánoskának, mint minden verés, amit ő maga kapott. Éjjel ő kelt fel a sötétben és csókolta meg anyját. De múltak az évek és Jánoskának már csak apja volt. Anyja elhagyta őt. Utoljára magához ölelte és behunyta szemét, hogy soha többé fel ne nyissa. És Jánoska tovább árulta a szines gömböket s ha egy-egy köziilök elszabadult, utána tekintett az ég felé, ahol édesanyja lakott. Egyszer óriási szélvihar dühöngött, elszakította a vastag kötelet, úgyhogy valamennyi léggömb elszabadult és i'ölrepüll a boldogság kék tengerébe. — Ó, bárcsak én is utánuk szánhatnék, — zokogta Jánoska és összekulcsolta kezét. Sokáig kóborolt a lakásuk körül: nem mert bemenni. De mikor már öreg este volt, fáradt lett, elfásult és bement. Apja véresre verte, ököllel döngette a hátát és a mellét, a csenevész, satnya kis mellét, melyben a lélek oly vékony szálon csüngött, mint a szines léggömbök spárgájukon. Jánoska elterüli a földön, behunyta szemét és álmodott: Vastag kötél volt a derekára kötve és a kötél végén ezer tarka léggömb. S ahogy kilépett az utcára, a sok kis gömb felemelte és repítette a házak fölé, elringató, édes dalt danolt a szél, hogy gyorsabban repüljenek s a város ott feküdi messze alatta, apró kis házaival és nagy gonoszságaival; a léggömbök pedig egyre szálltak, szálltak a mennyország békés kék tengere leié. Hófehér felhő-vitorlások úsztak az égtengeren, árbocukon csillaglámpások ragyogtak. S az egyik hófehér vitorláson Jánoska édesanyja ült és ölébe vette mosolygó kisfiát. Egy csintalan kis angyal pedig kikapta Jánoska kezéből a tarka léggömböket és odatartotta őket közvetlenül a nap fényes arca elé. S ahogy a szép, tündöklő napsugarak keresztül ragyoglak rajtuk, az égboltra hosszú szivárvány suhant. a KOMÁROMI KOMAROMI KOMÁROMI KOMAROMI KOMÁROMI KOMÁROMI KOMÁROMI KOMÁROMI KOMÁROMI KOMÁROMI LAPOK KOMA] LAPOK1 LAPOgTEftJESZB lapok OLVASD # lafokFIZESU eló LAPOIÍmBM'l IMI........ LAPOK KOMÁI
