Komáromi Lapok, 1936. január-június (57. évfolyam, 1-52. szám)

1936-06-10 / 47. szám

»KOMAROMI LAPOK« 1936, júniqs 10.________ S«r»Q«B»T UjpesUvárás Komáromban. Hihetetlen arányokat ölt az Újpest komáromi vendégszereplése iránt megnyilvánuló érdeklődés nemcsak Komáromban, hanem messze vidéken is. Saját tudósítónktól. A KFC az utóbbi években nem mert nagyobb vállalkozásba kezdeni. Indo­kolttá tette ezt egyrészt a csapat nem nagyon biztató szereplése, másrészt pedig a közönség bizonyos fokú kö­zömbössége a futball iránt. Ez az év azonban mindkét tekintetben válto­zást hozott. A csapat nemcsak hogy kitünően szerepelt a tavaszi bajnok­ságban, hanem sorozatos győzelmei­vel az első helyet érdemelte ki ma­gának — s ennek természetes folya­­mányaként a közönség is napról­­napra nagyobb érdeklődést tanúsított a lila-fehér tizenegy játéka iránt. Ez a két tényező azután szinte kénysze­rítette a KFC vezetőségét arra, hogy végre nem a szokásos diviziós, vagy kerületi csapatot mutassa be ismét a közönségnek, hanem valami nagyobb­­szabású csemegével — akár súlyos áldozatok árán is — kedveskedjék neki. A választás először a Ferencváros­ra esett, a volt magyar bajnokcsapat azonban időközben máshova kötötte le magát. Az elutasítás után az Újpest vezetőségével kezdett tárgyalásba és ez csakhamar eredményre is vezetett. Az Újpest hajlandónak mutatkozott június 14-re, tehát most vasárnapra egv mérkőzés lejátszására Komárom­ba jönni. Az Újpest komáromi vendégjátéka talán még nagyobb örömet keltett, mint a Ferencvárosé. Ez az öröm tel­jesen jogos, mert hiszen az Újpest ma kétségtelenül a legjobb és leg­megbízhatóbb formában lévő klub­csapata Magyarországnak, amelynek szinte mindenegyes játékosa benne volt a magyar válogatott tizenegyben, fedezelsora pedig állandó gerincét ad­ja Magyarország reprezentatív csapa­tának. A világhírű magyar bajnokcsapat­nak és a »bajnokok bajnokának« ösz­­szeállítása teljesen azonos azzal, mely a bajnokságot végigjátszotta: Hóri (Sziklai), Futó, Sternberg, Se­res, Szűcs, Szalay, Pusztai, Vincze, Kállai, Balogh, Kocsis. A mérkőzés iránti érdeklődés szin­te hihetetlen arányokat öltött nem­csak Komáromban, hanem az egész környező és távolabbi vidéken is. A KFC természetesen a pályán és a pá­lyán kívül is igen nagy előkészülete­ket tesz a nagy magyar vendégcsapat és a valószínűleg rekordszámú kö­zönség fogadására. A közönség elhelyezésére újabb pa­dokat állíttat fel, a pénztár munkájá­nak megkönnyítése céljából pedig már elővételben árusítja a jegyeket. (Elő­vételben az ülőhely ára 2 Kc-val, az állóhelyé pedig 1 Kc-val olcsóbb.) A mérkőzést kisebb ünnepség előzi meg, amikor is a két egyesület köl­csönösen zászlót cserél. Az Újpest—KFC nemzetközi mér­kőzés előtt második osztályú bajnoki lesz a KFC 11 és a Nagymegyeri SC között. (Itt említjük meg, hogy jegyeket elővételben a Hacker Sándor cég és a Weisz testvérek cég árusít.) Szép küzdelemben egy pontot elvett a Dunaváros az Egyetértés-Rapid SC tói E.-Rapid—Dunaváros 0:0 A bajnokság végére erősen felja­vult E.-Rapid nehéz küzdelmet vívott az ugyancsak jó napot kifogó Duna­város csapatával. A mérkőzés hirte­len megeredő eső miatt meglehetősen nehéz és mély talajon folyt le, ennek ellenére meglepően szép és végig nagyiramú küzdelmet hozolt, amely végeredményben teljesen jogos dön­tetlen eredménnyel zárult. A mérkőzés nagy részében kétség­telenül az E.-Rapid volt a többet tá­madó fél, csatárai azonban a kapu előtt nagyfokú bizonytalanságot árul­— június 9. tak el, másrészt pedig a Dunaváros védelme kétségbeesetten, de eredmé­nyesen védekezett. Mindkét csapat dicséretére legyen mondva, hogy a mérkőzés óriási ira­ma és hevessége ellenére sem fajult el és helyenként valóban szép akció­kat láthattunk. Az E.-Rapidból Dobis I., Lehoczky, Kék, Novoszád emelkedett ki, míg Czirok és Kugyelka ezúttal kissé gyengébb teljesítményt nyújtott. A Dunaváros legjobbjai, — kiemel­kedően legjobb része a Horváth— Mészáros—Csizmazia védelmi hármas volt, de tetszett Ivicsics és Mészáros II. is. Jane«a bíró nem a múltkor látott biztonságával vezette le a mérkőzést, de feltűnő hibát most sem követettel. Az ÉSE jogtalan diviziós szereplése miatt panaszt adott be nagyszombati Rapid a CSAF-hoz és a divizióból való törlését, valamint 25.000 Kö kár­térítést kér. (Holczer ugyanis hamis csehszlovák állampolgársági bizonyít­vánnyal lett csehszlovák állampolgár­nak feltüntetve és a diviziós selejtező mérkőzéseken is jogosulatlanul ját­szott.) Dunaváros II.—Villamos művek 4:3. Gyatra játék, a Dunaváros tarta­lékcsapata valamivel jobb volt ellen­felénél. A KFC 11 csütörtökön Gúlán ven­dégszerepel a déli kerület kupa küz­delmei során. A KMTE csapata vasárnap Izsán játszott és 5:0 arányú könnyű győ­zelmet ért el az Izsai FC felett. Két kapus kéri átigazolását a KFC- ba: Hajdú János a Somorjai TK-ból és Horváth a Dunavárosból. A Komáromi Sport Egyesület köz­gyűlése. A Komáromi Sport Egyesü­let vasárnap tartotta évi rendes s tisztújító közgyűlését az egyesület Erzsébct-szigeti klubházában. Geőbel Karoly dr. igazgató az egyesület ta­valyi működéséről szóló jelentését adta elő, kifejtvén, hogy az evezős és a tennisz sport iránt az érdeklődés az egyesületben erősen lanyhult, a tagok száma is fogyatkozott. Ennek azonban külső s nem belső okai van­nak: különösen ajánlatos volna az evezős szakosztály munkájának újra­élesztése. Ezzel szemben azonban az egyesület anyagi helyzete megjavult. Az anyagi helyzetről Argay Lajos tett jelentést: a tavalyi, tavalyelőtti záró­számadást és az idei költségvetést is­mertetve. Majd sorrakerült a tiszt­újítás, amelynek eredményeképen dr. Geőbel Károlyt, az egyesületnek 15 éven keresztül működött lelkes és hozzáértő igazgatóját, érdemei elis­meréséül, egyhangulat elnökké vá­lasztották, míg igazgató Argay La­jos lett. Jegyzők: Palinay Gyula és Csukás László, ellenőr Bindernits László, pénztáros Széles István, ügyész Aranyossy Endre dr., a ten­nisz szakosztály elnöke dr. Kathona Tibor, az evezős szakosztály elnöke dr. Kállay Endre, háznagy Csizy Ist­ván, a békéltető bizottság tagjai: dr. Soós Imre, dr. Kállay Endre, Bartos Frigyes. A választmány tagjai: Ara­nyossy László dr., Bartos Frigyes, Borka Géza dr., Baross János, Fábián Nándor, D’Élia Ferenc, Gyalókay Miklós, Mezey János dr., Rohonyi Oszkár dr., Széles László, Kovách Tihamér, Veszelovszky János dr., Harmos Károly, Soós Imre dr., Nagy András, Szombathy Viktor, Szijj Fe­renc dr., Szakáll Kornél dr., Mohácsy János dr., Braun Andor. Az Újpest—KFC mérkőzésen min­denféle szabadjegy érvénytelen. A rendezőség a mérkőzés alatt is több­ször fogja ellenőrizni a jegyeket, épp azért ezúton is kéri a KFC vezetősége a közönséget, hogy a jegyét a mér­kőzés végéig őrizze meg. 5 oldal1 A II. osztály állása: 1. E. Rapid 11 5 4 2 36:15 14 2. KFC 11 11 6 1 4 37:28 13 3. Dunaváros 12 4 4 4 21:15 12 4. KMTE 12 3 6 3 19:33 12 5. NSC 11 5 1 5 18:21 11 6. GSE 12 4 2 6 23:43 10 7. KAC 11 3 2 6 24:30 8 Meghívó. A Komáromi Football Club 1936. évi június hó 18-án, csütörtökön este fél 9 órakor az Otthon kávéházban levő külön helyiségében tartja XXXVI. évi rendes közgyűlését, amelyre a club tagjait, valamint az ér­deklődő sportbarátokat tisztelettel meg­hívja az Elnökség. Komárno, 1936. június 9. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. Titkári jelentés. 3. Pénztáros jelentése. 4. Választások. 5. Esetleges inditványok.* 6. Elnöki zárszó. *Esetleges inditványok 3 nappal a közgyűlés előtt Írásban az Elnökségnek beadandók. 175 Kapitány utca 10. szám alatti három szobás, összkomfortos családi ház szabad kézből m eladó. Cím a kiadóhivatalban. _____ Apró hirdetések. Háromajtós nagy szekrényt és irodaberendezési tárgyakat kere­sek megvételre. Részletes ajánlatot levélileg a kiadóhivatal továbbit „ALKALOM“ jeligére. 168 Közgazdaság X Csődók Szlovenszkóban. Herz Zoltán lakatos, Ungvár, Hrdliéska Vil­mos textilárukeresk., Bossány, Neumann Géza keresk., Léva. A szerkesztésért a főszerkesztő a telelői. Lapkiadó: Spitzer Béla. Nyomatott Spitzer Sándor könyvnyomdád jában, Komárom. Szoba-konyhás száraz lakást keres magányos nő. Címet a kiadóhivatalba kér. Komárno városi teljes renoválás, fertőtlenítés és festés után NYITVA Gőzfürdő: minden szombaton: 6—12 óráig férfiaknak „ 12—17 óráig nőknek „ 17— 19 óráig kedvez­ményes munkás fürdő­jegy férfiaknak vasárnap: 6—12 óráig férfiaknak. E napokon a kádfürdők állandóan nyitva. — Mintaszerű tisztaság és kiszolgálás. — A n. é. közönség szives pártfogását kérve, vagyok mély tisztelettel Széles Gergely 832 bérlő. Bátorkeszi közsécj tanácsa - párkányi járás * Slovensko. Císlo: 700/1936. adm. Pályázat. Bátorkeszi község (párkányi járás, vasútállomás Köbölkút) az 1936. május hó 8-án kelt 700/1936. adm.—18/1936. közs. képv. szám. alatt hozott községi képviselőtestületi határozat alapján — kiadja a bátorkeszii főucca kövezéséhez 430 m3 25 cm. nagyságú alapkő és 175 m3 4-6 cm. nagyságú kavics szolgáltatását. Az árba beszámítandó a kőnek a munkahelyre való befuvarozása (fel­rakása, vitele, lerakása) és itt a közs. biró által megjelölt helyen az alapkőnek köbméterekbe, a kavicsnak pedig prizsmákba való összerakása. A szolgáltatás tárgya: kemény mészkő, lehet azonban bazalt, andezit, vagy hasonló fajtájú és megjelölt nagyságú kemény kő is. A kavicsnak egyforma szemű, por- és agyagmentesnek kell lenni. Az ajánlathoz minta csatolandó, mely a vállalkozóra kötelező. A kőnek a vételára az 1936. évvel kezdődőleg egymás után következő négy évi részletben lesz a vállalkozónak kifizetve. A forgalmi adót, pénzfelvétellel járó 1%-os nyuglabélyeget, valamint a szerződéssel járó 2%-os bélyegilletéket és az összes egyéb kiadásokat a vál­lalkozó viseli a sajátjából felszámítás lehetősége nélkül. Köteles továbbá a vállalkozó az alapkőnek és kavicsnak a köbölkúti vasútállomásról Bátorkeszi községbe a munkahelyre való befuvarozásához bátor­keszii hivatásos, vagy alkalmi fuvarosokat alkalmazni és ettől csak abban az esetben lehet eltérni, ha a bátorkeszii fuvarosok 1 m8 kőnek fentjelzett befuva­­rozásáért 21— Kő-nál többet kérnének. A bátorkeszii fuvarosokat a vállalkozó dobszóval köteles a fuvarozáshoz való jelentkezésre felhívni azzal, hogy a kő­hordáshoz egy meghatározott időn belül — (legalább egy nap) — jelentkezzenek. A rendesen összeállított és kőmintával ellátott ajánlatot e pályázatnak az Országos Közlönyben („Krajinsk^ Vestník“) és a község környékén elterjedt és olvasott „Komáromi Lapokban“ való közzététele után — 30 napon belül zárt borítékban kell elküldeni a következő cimre: „Községi tanács Bátorkeszin — főucca kövezése“. Az ajánlatok bontásának idejét közli a község tanácsa az ajánlattevővel annak külön megkérdezésére. Az ajánlattevők jelen lehetnek az ajánlatok bon­­fásán ál A beérkezett ajánlatokból a község szabad megfontolása szerint választ. Nincs kötve a legolcsóbb ajánlatot elfogadni, sőt nem köteles az ajánlatok egyikét sem elfogadni. A község fentartja a jogát a kőszállitás egészét vagy csak egy részét kiadni vagy az egész pályázatot stornírozni és alkalmas anyag be­szerzésére egy uj pályázatot kiirni. Az ajánlattevőnek nincs joga kár, vagy költségmegtéritést kérni, melyek neki az ajánlattevéssel esetleg keletkeztek. A kőanyagot a szerződés megkötésétől számított 30 napon belül kell le­szállítani és csak annak hibátlan átvétele után lesz a vállalkozónak az első részlet kifizetve. Ján Tót Szenczi Dénes vez. jegyző. 172 sztaroszta.

Next

/
Thumbnails
Contents