Komáromi Lapok, 1936. január-június (57. évfolyam, 1-52. szám)
1936-05-20 / 41. szám
1936. május 20. »KOMAROMI LAPOK« 5. oldat S«r«0«R«T Szerencsés döntetlent ért el a bajnokcsapat Komáromban. KFC—PTC 2:2 (2:1) Malár korai sérülése bénítólag hatott a KFC csatársorára, de Így is végig veszélyesen támadott. — Malár és Csivre, illetve Babák és Mihók a gólszerzők. — 1500 néző. — május 19. A divízió 1935—36. évi bajnokcsapatának vendégszereplése elé széles vidéken nagy érdeklődés nyilvánult meg. Az időjárás azonban — mint ezen a tavaszon olyan sokszor — nem kedvezett a futball rajongóinak. Három órára hatalmas, reménytelen esőfelhők borították el az eget s másfél éráig hullajíották a földet megtermékenyítő áldást. A stírii eső természetesen viszszataríotta a nézőket — különösen a vidékieket, úgyhogy a kezdésre csak mintegy 1500 főnyi közönség gyűlt össze. Udvarias laps fogadja a kék-sárga mezben kifutó Uram — Tóth, Böhm — Zupkó, Csukás, Hudec — Mihók, Pilát, Bobák, Egri, Gleisza összeállítású füleki csapatot. De még nagyobb taps zúdul a házai együttesre, amely a következőkből áll: Szigethy — László, Czirók — Weintraub, Vitálos, Molnár — Kacz, Csivre, Malár, Tóth, Drózdy. (Hadanich sérülése tehát nem jött rendbe.) Az FTC kezdi a játékot s már az első percben vezetéshez jut. Kisebb tumultus támad a KFC kapuja előtt és Bobák helyezett — de nem védhetetlen — lövése utat talál a hálóba. Nem sokáig tart azonban a füiekiek öröme. KFC-kezdés után Vitálos Molnárnak adja a labdát, a center remekül szökteti Kaczot, aki néhány lépést szalad, majd hirtelen kapu elé ad félmagasan. A labdára Uram kapus és Malár egyszerre rohan, a center a gyorsabb és bár keresztülesik a kapuson, estében is eltalálja a labdát, amely pontosan száll a jobb sarokba. A gyors kiegyenlítő gólra újabb góllal dupláz rá a KFC. A negyedik percben Molnár szerzi meg a labdát, magasan középre íveli, ahol Malár feje emelkedik ki s pont Csivre elé teszi le, aki a kifutó füleki kapus felett emeli be a hálóba. Mind a kettő remekbe szabott akció volt, de mint kitűnik, Malár alapos rándulást szerzett az első gólnál. A 8-ik percben újabb komáromi gól reménye izgatja fel a közönséget. Tóth 18 méteres büntető rúgása pontosan száll a bal felső sarok felé, de a labda a belső kapufáról kipattanik. A balszerencsét Drózdy hamar kiegyenlíthetné, de addig tétovázik a lövéssel, mig a füleki védők elhelyezkednek s a labda emberbe akad. Gyönyörűen játszik a KFC csapata, idegesen kapkod az FTC. A 25-ik percben Kacz—Malár—Tóth adogatás után Tóth jut kitűnő lövő helyzetbe, de a labda hajszálnyira elkerüli a kaput. Óriási balszerencse! öt perces komáromi szorongatás után felszabadul az FTC kapuja, de csatárai nem tudnak egy valamire való akciót összehozni. Változatos mezőnyjátékkal múlik el a félidő. Szünet után igen nagy lendülettel fekszik bele a küzdelembe a vendégcsapat. A 3-ik percben Mihók rohan le a szélen s váratlanul megeresztett lövésére hiába veti magát Szigethy, a labda a bal felső sarokban köt ki. Kiegyenlített az FTC; továbbra is a vendégek vannak fölényben, a komáromi védelem azonban fényesen állja a nyomást. Csak a huszadik percben látjuk a KFC első komoly támadását, de Kacz egész közelről is kapu mellé rúg. Végre a sántikáló Malár foglalja el Kacz helyét, aki viszont centerbe húzódik. A helycsere nagyon használ a KFC támadó sorainak s a halfoktól állandóan jól istápolva, szinte beszorítja az ellenfelet a kapujába. Hat-hét emberrel, kétségbeesetten védekezik az FTC. Uram Tóth lábárói szedi le nagy szerencsével a labdát, majd ugyanezt (Saját tudósítónktól) megismé'li Kacczal. Az irtó nagy nyomás aló! csak a biró mérkőzést bezáró sípjele szabadítja meg a fülekieket. Fii-kan látott szép játékkal lepte meg a közönséget a két csapat. Fülek részéről számítottunk is erre, a KFC azonban önmagát s nagyszerű hírnevét múlta felül. Elmondhatjuk, hogy ilyen teljesítményt, — küzdelemben és szépségben egyaránt — még keveset láttunk a ráckerti pályán. Az eredmény — sajnos — nem mutatja azt, hogy a KFC nemcsak egyenrangú ellentele volt a bajnokcsapatnak, hanem a mérkőzés nagyobbik részében felül is múlta azt, ennek azonban kizárólag csatárainak balszerencséje és a füleki védelem szerencsés napja volt az oka. A mérkőzés nézői előtt a KFC volt ennek a küzdelemnek a nap erkölcsi győztese. Egyénileg a KFC-ből senkit sem lehet külön kiemelni. Az egész csapat végig nagy lelkesedéssel és összhangban küzdött. Hibák természetesen ki-kicsusztak, de ezekért senkit sem lehet és nem is szabad elitélni. Szigethy a kapuban néhány szép védést mutatott be, a góloknál nem volt szerencséje. A László-Czirok pár jó összeszokott kettőst alkotott, az első volt a megbízhatóbb. A csapat legegyszgesebb része a fedezetsor volt. A Weintraub-Vitálos-Molnár hármasban nehéz volna felállítani a rangsort. A csatársor Malár sérülé'éig nagyszerűen kombinált, gólratört, sérülése után azonban kissé szétesett ez a sor, de még mindig kitünően érvényesítette a labdarúgás egyedüli céljának, a góllövésnek az elérését. Hogy ez a törekvése nem nyert teljes befejezést, az a balszerencse, vagy a rutin hiányára vezethető vissza. Kacz egyre jobban megszokja a diviziós mérkőzések légkörét, Csivre — mint mindig — lelkiismeretesen látta el a modern összekötő feladatát, Malár úgy indult, mint egy nagy center, korán szerzett lábsérülése azonban visszavetette, Tóthnak nem sikerült semmi sem (mint hétfőn kiderült, bokacsontrepedéssel játszotta végig a meccset), Drózdy lefutásai most is veszélyt jelentettek, a góllövésben azonban őt sem kisérte szerencse. Az FTC nem okozott csalódást. Nemcsak lelkesedéssel, hanem szemre is szépen játszik az együttes, de nagyon sok sebezhető pontja van (a két hátvéd). Egyénileg messze kimagaslott Uram kapus, aki súlyos vereségtől mentette meg a csapatát. Rajta kivül a fedezetsorból Zupkó, a csatársorból pedig a Pilát—Mihók jobbszárny tetszett, — Csukás eltűnt Vitálossal szemben, Gleisza sem tudott érvényesülni. Dietz biró kifogástalanul vezette a végig nagy iramú, de dicséretesen sima mérkőzést. A KFC 11 csúfos vereséget szenvedeti E. Rapid SC—KFC 11 11:1 A ráckerti pálya hármas műsorában a KFC 11—E. Rapid mérkőzés volt az első pont. Ez E. Rapid óriási meglepetésre simán, csúfos vereséget mért a KFC tartalékcsapatára, olyan vereséget, ami bajnoki mérkőzéseknél a legnagyobb ritkaságok közé tartozik. A győztes csapat határozottan nagyon jó napot fogott ki, különösen a csatársora volt elemében. De győzelme elérésében igen nagy segítségére volt a KFC 11 kapusa Kuszola, aki minden kapura jövő labdát beengedett. (Ezzel szemben a kapu mellé menőket szépen fogta.) Az igazság kedvéért le kell szögeznünk azt is, hogy a KFC 11 kénytelen volt három legjobb játékosát, Weintraubot, Kaczot és Malárt nélkülözni, — akiknek pótlása egyáltalán nem sikerült. De ugyancsak az igazság kedvéért kell megállapítanunk azt is, hogy az E. Rapid teljes sikerrel küzdötte végig a meccset, ezzel szemben a KFC 11 lélektelenül játszott és fegyelmezetlenül. (Egyik játékosa, nem a legjobb, a legrosszabb, elhagyta a pályát.) Az E. Rapidből különösen Czirók, Kugyelka, Zahoczky, Dobis I. és Dobis 11. tűnt ki. A gólokon Czirók (4), Kugyelka Kiajczár (3—3) és Dobis II. osztozkodtak. A KFC 11 minden játékosa ötöst érdemel. A diszgólt a sérülten beugró Simon rúgta. Biró dr. Sántha volt. A diviziós bajnokság állása e O M <Z> <U !>■» Eldönt. Vesztet Adott Kapott Pontszi-—i Z 1. Füleki TC 18 12 4 2 42:19 28 2. ÉSE 1/ 9 3 5 43:29 21 3. Zsolnai SK 17 10 1 6 43:33 21 4. TTS 17 8 3 6 31 30 19 5. KFC 18 8 3 7 32:34 19 6. PFK 17 9 0 8 56:38 18 7. Zólyomi TK 17 7 2 8 25:29 16 8 FC Vrútky 17 7 1 941:42 15 9. Vas SK 18 5 1 12 30:43 11 10. Ligeti SC 18 3 0 15 17:53 6 Május 21-én, Áldozócsütörtökön kettős II. osztályú bajnoki mérkőzés lesz a KFC pályán. Délután egynegyed 4 órakor K.MTE KFC 11., 5 órakor pedig Köbölkút—Dunaváros csapatai mérkőznek. Ei őmér kőzés fél 2 órákor. Május 24-én, vasárnap a két komáromi munkáscsapat, az Egyetértés-Rapid és a K.MTE mérkőznék 5 órai kezdettel a KFC pályán. TörvéHLyicezés (§) Minden előzmény nélkül félholtra szúrta a barátját. Gontka Márton derzsenkei munkás egy kis keresethez jutott s efölötti örömében erősen inni kezdett. A bor a fejébe szállt s ennek az volt a következménye, hogy minden különösebb szóváltás nélkül Balázs János nevű jóismerősére támadt s zsebkésével négy hatalmas szúrást ejtett Balázs Jánoson. Balázs iánost súlyosan vérző állapotban vitték ei a helyszínről. Gontkát súlyos testi sértés miatt vonták felelősségre, de Gontka nem akart emlékezni az esetre s nagyfokú ittasságával védekezett Husznapi fogházra s 200 korona pénzbüntetésre Ítélték. (§) A kezdő biciklista kalandja. Lukacsovics Gyula naszvadi gazdálkodó kerékpározni tanult s ide-oda kanyargóit az országőton. Szabálytalan oldalon keringett éppen, amikor egy mellékutról elébe kanyarodott a szintén kerékpáron haladó Polgár Gézáné. Lukacsovics Gyula nekirohant Polgárnénak, az asszony leesett, eltörte a karját s több súlyos zuzodást is szenvedett a kezdő kerékpározó miatt. Polgárné sebei két hónapig gyógyultak. A tanuk terhelőén vallottak, Az FÖLDI BOLHÁT LEVÉLTETÜT HERNYÓT és minden más rovart megbízhatóan és olcsón elpusztít a méregmentes és ártalmatlan (1 liter 200—400 liter vízre) 1 liter AGRI-TOX ára 80 - K5 A kész oldat literje csak 20-40 fillér! Gyártja a FLY-TOX R. T. 151 enyhítő szakasz alkalmazásával feltételesen 500 korona fő- és 100 korona mellékbüntetést szabtak ki Lukacsovics Gyulára. (§) A végrehajtó a házban. . Suth Sándor ipolynyéki lakos házában megjelent Fodor Ferenc bírósági vég-*« rehajtó, hogy Suth Ferencet kilakoltassa. Suth éktelen haragra gerjedt,, ajtaja elé. állt s kijelentette, hogy aki lakásába be meri tenni a lábát engedély nélkül, az élve ki nem lép onnan. Fodor Ferenc végrehajtó először békitgetni kezdte a ház urát, ez azonban ököllel akart nekimenni a végrehajtónak, aki a csendőrség segítségét vette igénybe végül. Az enyhítő szakasz alkalmazásával egyheti fogházra s 50 korona pénzbüntetésre ítélték. Hangos Mozi A fehér apáca Hetén Hayes, Clark Gable és Lewis Stone A legújabb slágerul ni! Csütörtökön 4 előadás 3, 5, 7 és i) órakor. A fehér apáca néma változata mindenkinek az emlékezetében él. Az új hangos verzió maradék nélkül átmenti a néma film szépségeit, sőt új eszközökkel fokozza a lenyűgöző Íratást, melyet »A fehér apáca« mindenkiből kivált. A hit és szeretet magasztosul fel a nagyszerű hangos filmben. A tisztalelkü lány kolostorba vonul, amikor megkapja a hírt, hogy repülőtiszt vőlegénye elesett. A repülő kapitány csodás módon éleiben marad és ebből keletkezik a bonyodalom, melyben a szerelmes párnak iránytűje marad: a hit és szeretet. A daliás repülőtiszt: Clark Gable, az apáca pedig: Kelén Haves. Méltó örökösei a néma film hőseinek. Kárj hogy a mozi szerdán nem játszhat,; ezért ajánljuk, hogy Áldozócsütörtökön a 4 ünnepi előadásra, 3, 5. 7 és 9 órai kezdettel mindenki elővételben gondoskodjon jegyről. A nyomorultak Viktor Hugo világhírű regénye monomentális feldolgozásban. Frederic March, Charles Laughton A nagy slágerfilm pénteken következik a Modern mozi műsorán. A film méltatására még visszatérünk. Állami lobogók előírás szerinti kivitelben kaphatók Spitzer Sándor könyv- és papirkereskedésében Komárom, Masaryk ucca 29. sz. alatt