Komáromi Lapok, 1936. január-június (57. évfolyam, 1-52. szám)

1936-01-11 / 4. szám

1936. január 11.

»KOMAROMI LAPOK«

3 oldal.

Beszélgetés az olaszok nemzeti hősének magyar védőügyvédjével, aki a világháború legérdekesebb bűnperében szerepel.

Olaszországi városokban, ha sétál az ember, gyakran találkozik uccukkal, amelyeket Nazario Sauroról kereszteltek el. Az olaszok nemzeti hőse Sauro, akinek több szobra is van Olaszországban és aki a világháború legérdekesebb bűnperének vádlottja volt. Drámai, kalandos, nem mindennapi élettörténet az övé, amelyről rengeteg könyvet írtak, köztük D’Annunzio emlékezett meg róla vaskos kötetben.

Bennünket magyarokat azért is érdekelnek a Saurora vonatkozó adatok, mert az olaszok nemzeti hősének a híres bűnpörben a védőügyvédje Takács József dr., szombathelyi ügyvéd volt, aki maga is rendkívül érdekes ember. Takács dr. neves orientálista, az arab nyelv legalaposabb ismerője, aki kilencszer utazta be Kisázsiát, - E-szak afrik át, Arábiát, Takács 1933- ban résztvett az Almásy —Prederel expedícióban, amely a líbiai sivatagban képírásos barlangokat tárt fel. Itt is, mint orientálista, volt segítségére az expedíciónak. A legközelebbi Almásyexpedicióban szintén részt vesz.

Takács, mint olasz filológus, állandó kapcsolatot tart fenn olasz tudományos körökkel és a háború alatti híres védelme, amelyet Nazario Sauro ügyében teljesített, megszerezte számára ar olasz kormány külön köszönetét, a Signum Laudist.

Zátonyon a tengeralattjáró.

Nazario Sauro hazaárulási pere a világtörténelem legdrámaibb pere volt, amely 1916-ban zajlott le a pólai hadbíróság előtt. Beszélgettünk Takács dr.-ral erről a rendkívül érdekes per- 1 rőt és az ő előadása nyomán közöljük a lebilincselően érdekes adatokat.

Nazario Sauro 1880-ban született Capo d’Istriában, az olasz irredenta főfészkében. Kereskedelmi tengerész volt az apja és ugyanerre a pályára ment ő is. A háború kitörésekor Olaszországba szökött és az olasz haditengerészet szolgálatába állt. Kitünően ismerte az Adriai tengert és az olasz torpedókon mint pirota teljesített szolgálatot. Szolgálatainak értéke felbecsülhetetlen volt az olasz haditengerészetben. 1916 július 30-án a Pulliho nevű olasz tengeralattjáró hajón Fiúméba ment. A hajónak az volt a feladata, hogy a fiumei kikötőben horgonyzó csapat- és élelmiszerszállító osztrák hajókat megtorpedózza. Midőn

én kuvaszom.

— Burkus... — mondtam ismét, hirtelen feltörő meghatottságomban csaknem könnyekre fakadva.

A kutya meg sem rezzent. Úgy nézett rám, azzal a tekintettel, amellyel a csirke eltűnésekor szólt hozzám és amellyel utolsó pillantást vetett felém, amikor a Kálvin-téren találkoztunk. Az ölembe akartam kapni, hogy úgy vigyem be a lakásba, abban a pillanatban azonban, amikor előrehajoltam, most is hátralépett és ínyét felhúzva a fogaira, hörgő morgást hallatott. Megdöbbenve egyenesedtem ki. De jelenléte olyan parancsoló volt, hogy akaratlanul is félreállottam az útjából. Úgy látszik, csupán erre várt. Amikor meggyőződött, hogy dühös morgása ellenére sem viseltetem vele szemben ellenséges szándékkal, megindult és átlépte a küszöböt.

Imbolygóit és rogyadozott. Láttam, vége van, az utolsókat járja. Gondolat gondolatot kergetett az agyamban. Mi történt ezzel a szerencsétlen állattal, miért jött vissza, miért vicsorította rám a fogát, amikor egész megbocsátásommal és minden szeretetemmel közeledtem hozzá?

Csupa olyan kérdés volt, amire nem tudtam válaszolni.

A kutya végig tántorgott a szobán és lefeküdt a kályha elé.

Lábujjhegyen mentem az asztalomhoz, felütöttem a telefónkönyvet és felhívtam az állatorvos ismerősömet. Az állatorvos negyedóra múlva megjelent.

— Ki a beteg? — kérdezte tréfásan, «mikor belépett.

a tengeralattjáró hajó az Istriai-félsziget déli csúcsa közelébe ért. éjjel 12 óra 25 perckor, a Kersó-sziget és az Istriai-félsziget közötti Galiola-nevü kis sziget közelében zátonyra futott. A tengeralattjáró személyzete emberfeletti erőfeszítéssel igyekezett a hajót megmenteni. Hiába. Hajnalban postagalambjaikat eleresztették, majd négy matróz a partra úszott, hogy egy vitorlás bárkát hatalmukba kerítsenek. Ez azonban nem sikerült, csak egy csónakot tudtak elkötni a világítótoronytól. Ezzel a csónakkal parira eveztek és erőszakkal hatalmukba kerítettek egy halász vitorlást.

Minthogy Sauro osztrák állampolgár volt és tudta, hogy az osztrákok felakasztják, ha elfogják, kérte a parancsnokát, hogy meneküljön egv kis csónakon Olaszország felé, mert a csónakot kevésbé látják meg a cirkáló hadihajók. Közben híre ment az olasz tengeralattjáró zátonyra futásának és Bélából, valamint Lussinból torpedórombolók futottak ki Galiola-szigel felé. 8 óra 30 perckor a vitorlást, amelyen a hajó személyzete ült, elfogták. A Satelil nevű osztrák hajó pedig rátalált Sauro csónakjára és Saurot őrizetbe vették. Már a hajó személyzetének gyanús volt, hogy Sauro istriai dialektusban beszéli az olasz nyelvet. Vizsgálatot indítottak s a vizsgálat tartama alatt több adat merült fel arra, hogy Sauro istriai osztrák állampolgár, ezért Polába szállították és ott bíróság elé állították. A vád ellene hazaárulás volt. Napok alatt elkészült Sauro ellen a vádirat és már augusztus 10-én a bíróság meg is kezdte ügyének a tárgyalását. Augusztus 9-én bízták meg Takács doktor auditort a védelemmel. Egy éjszaka állott rendelkezésére a bűnper iratainak az áttanulmányozásáráa. A vádbeli cselekmény körül vita nem lesietett. A hazaárulás bűncselekménye jogilag megállott; a védőnek csak arra az álláspontra lehetett helyezkedni, hogy Nazario Sauro tulajdonképpen Nicolo Sambo olasz állampolgár, sorhajóhadnagy.

A bíróság a védő kívánságára megidézte a tárgyalásra a vádlott édesanyját, nővérét s ezen a tárgyaláson történt az a drámai jelenet, amelyről az olasz újságok évtizedek óta annyit írnak s amely talán a világtörténelem legdrámaibb lefolyású törvényszéki tárgyalása volt.

tam.

Az állatorvos nekikészült és alapos vizsgálatba kezdett. Burkus mukkanás nélkül, engedelmesen tűrte, hogy tapogassa és össze-vissza nyomkodja. Az állatorvos tíz perc után végzett a vizsgálattal, akkor kijelentette:

— Emberi vonatkozásban kell beszélnem — szólt. — Ez a kutya annyit nyomorgott és szenvedett, hogy most a szó szoros értelmében éhen fog elpusztulni. A tetejébe még tüdőgyulladása is van. Azt hiszem órán belül vége lesz.

Az állatorvos tévedett. Burkus tíz perc múlva csendesen, minden zajosabb agónia nélkül kimúlt. Végső erejét erre az utolsó útra tartogatta és abban a pillanatban, ahogy átlépte a küszöböt, célját elérte, számára meg is szűnt az élet.

*

A társaság hallgatott. Toronyi a festő így fejezte be elbeszélését:

— Máig sem tudom, ki ette meg akkor a csirkét. Az azonban bizonyos, hogy Burkus nem nyúlt hozzá. Becstelenül viselkedtem vele szemben, amikor meggyanúsítottam és kegyetlenséget követtem el, amikor kikergettem az uccára. Hitványságom soha nem bocsátotta meg. Utolsó lehelletéig ragaszkodott hozzám, öt esztendő után bekopogott az ajtón, hogy ott lehelje ki a páráját előttem, de elmúlása óráján sem méltatott arra, hogy feloldozzon vele szemben elkövetett szörnyű bűnöm alól. Ismétlem, máig sem tudom, érző lények-e az állatok.

De Burkus az volt.

A bíróság a Capo d’Istria-i csendőrséghez távirati parancsot küldött, hogy kísérjék a tárgyalásra Sauro anyját, nővérét, valamint Steife Antal nevű sógorát.

Mióta Olaszország a háborút Ausztriának megüzente, az osztrák csendőrség Sauro családját állandó felügyelet alatt tartotta. Tudomással bírtak arról, hogy Sauro az olasz haditengerészetnél teljesít szolgálatot és titokban érintkezést tart fenn hozzátartozóival. Sauronak négy gyermeke volt. Ezek közül három gyerek feleségével Velencében élt, a kis Italo pedig az Öregszőlőknél maradt Capo d’Istriában. Midőn a csendőrség megjelent augusztus 9-én Sauroék házában, hogy anyját és nővérét elővezesse a polai kihallgatásra, a nők már sejtették, hogy Nazario az osztrákok kezébe került. A legnagyobb kétségbeesésben tették meg az utat Poláig.

Nazario Sauro anyja Takács doktornak később, a tárgyalás után azt is elmondta, hogy ő volt fiának elfogatása előtt már Olaszországban, ahol a királyné látta vendégül és a kormány, valamint a király a kitüntetések özönével árasztotta el. Az anya tehát arra is gondolt, hogy esetleg a hadbíróság őt fogja felelősségre vonni olaszországi szerepléséért. Mégis mind a két nő, anélkül, hogy összebeszélt volna, mert a csendőrség előtt egy szót sem válthattak, arra gondolt, hogy Nazarioval szembesítik őket Polában és már felkészültek lelkileg arra, hogy elég erősek legyenek leküzdeni feiiudultságukat, nehogy vigyázatlanságukkal Nazario halálát okozzák.

Mind a két nő elhatározta magában, hogy addig nem szól egy szót sem, míg Nazario nem beszél és feleleteiket Nazario kijelentéseihez fogják idomítani. Reggel 8 órakor szembesítették a két nőt Nazarioval. A hadbíróság első kérdése az anyához az volt, van-e egy Nazario nevű fia, aki 1880 szeptember 30-án született. Erre a kérdésre az asszony igennel válaszolt, de kijelentette, hogy fia már évek előtt eltűnt. Erre bevezették Nazariot a szobába.

Az anya sem ismeri meg a fiát.

— Majdnem az eszméletemet veszítettem el, — mondta a védőnek később Sauro anyja, — a szívemet a nyakamban éreztem dobogni, amikor a szobába belépett a fiam. Természetesen rögtön megismertem. Alig bírtam leküzdeni a kényszerítő vágyamat, hogy a nyakába boruljak, hogy összevissza csókoljam, hogy vigasztaló szókat mondjak neki, de mégis sikerült közönyösnek maradnom és soha nem sejtett lelkierővel azt mondogattam magamban: »Istenem, adj erőt, Istenem adj erőt!« Csak arra gondoltam, hogy a legkisebb zavarral, szememnek a felcsillanásával megölöm a fiamat. Amikor a hadbíró felszólított, hogy nézzek Nazario szemébe s a fiam szeme az enyémmel találkoztak, azt hittem, mindjárt meg kell halnom. Tekintetünk összefonódott és az ő tekintete nekem mindent elmondott. Tudtam, hogy kell viselkednem. Tudtam, hogy szívszakadásig meg kell tagadnom a fiamat.

Mikor a hadbíró azt kérdezte tőle, ráismer-e a fiára, hideg hangon válaszolta:

— Ez az ember nem az én fiam. Ezt az embert én soha nem láttam.

Erre a jelenetre vonatkozólag az anya a tárgyalás, illetve az Ítélet végrehajtása után elmondta még a védőnek, hogy mikor kimondta ezeket a szavakat, mindjárt erősebb lett és mindig nagyobb erő jelentkezett a tagadásában.

Ekkor Nazariohoz fordult a hadbíró és kérdezte, hogy ismeri-e ezt az aszszonyt?

Nazario Sauro végignézett az anyján s hidegen válaszolt:

— Nem ismerem, soha nem láttam!

Az anya a hadbíró ismételt kérdésére azt mondta, hogy az ő fia magasabb, a haja feketébb és hát ő a leghivatottabb arra, hogy megállapítsa fiának a személyazonosságát, »Ez idegen ember, aki az ő fiához még csak nem is hasonlít.«

Ugyanígj7 vallott a vádlott nővére is. ő is megtagadta a fivérét.

A védő azonban látta a nők színváltozását. Egyik pillanatban vérvörösre pirultak, másik pillanatban halottA tekintetemmel Burkusra mutat• ESPLANADE •

Dr. Lakatos sanatorium

Baden bei Wien

Diaták, Szívállomás, Kénes fürdők. 348 Mérsékelt egységárak.

halványra sápadtak. Az arcukon, remegő hangjukon és könnyes szemükön rajta volt annak az ellenkezője, mint amit vallottak. A harmadik tanú volt a szembesítésnél Steffe Antal, Sauro sógora. Steffe Antal igazolta Nazario személyazonosságát, meg is mondta a hadbíróság előtt, hogy a vádlottal rossz viszopyban van családi perpatvarból kifolyólag, de azért is utálja, mert ő hű osztrák, sógora pedig olasz irredenta. Steffe Antal vallomására Nazario tovább tagadta személyazonosságát és tovább tagadott nővére és. anyja is.

A bíróság ítélete kötél általi halál volt. Az ítélet úgy szólt, hogy a halálos ítéletet a kihirdetéstől számított két órán belül a bíróság udvarán végre is kell hajtani. A védő az Ítélet végrehajtása előtt kieszközölte a bíróság elnökénél, hogy Nazario Sauro találkozhasson a kivégzés előtt anyjával. Le is hozatta Saurot hivatali szobájába és odahívta édesanyját is. Sauro nem akart édesanyjával találkozni, a védőnek kijelentette:

— Nem akarom növelni annak a szegény asszonynak a szenvedését, akiről önök azt mondják, hogy az édesanyám.

Végre mégis engedett a védő kérésének és találkozott az édesanyjával a kivégzése előtt eg}7 órával. Ez a találkozás is drámai volt. Sauro nem akarta még mindig elárulni az édesanyját. Az anya szó nélkül hozzárohant, átölelte, arcát, egész testét öszsze-vissza csókolta és aztán ájultan összerogyott. D’Annunzio ezt a találkozást később megrázó erővel írta meg.

A' védő iránt csak ettől a perctől fogva viseltetett bizalommal Sauro és vallotta meg a védőnek, hogy a halálnál is irtózatosabb volt az anyjával való utolsó találkozás, ahol ő az érzéketlent játszotta meg hihetetlen lelkierővel.

A kivégzés előtti órát a védő Sauroval töltötte mondotta Takács dr.

Sokkal jobban meg voltam törve, mint a halálraítélt.

Sauro többször ki jelentette, hogy szívesen hal meg Olaszországért, hisz ő olasz volt, olasz nevelést kapott és olasz irredenta mozgalmakban vett részt. Halála előtt még megkérte a védőt, hogy anyjának és nővérének legyen segítségére s tegye lehetővé Olaszországba való utazásukat. Az anya fia kivégzése után leányával együtt, valamint Sauro még Istriában levő kis fiával együtt Svájcon át Olaszországba utazott. Az anyát Olaszországban a királyné fogadta, akinek később a legjobb barátnője lett. Az olasz király gondoskodott Sauro öt gyermekének a neveléséről is.

Saurot utolsó útjára a Marienegerich fogházának az udvarára is a védő kisérte el. Felemelt fővel, bátran lépett az akasztófa alá. Utolsó szavai ezek voltak:

— Boldogan halok meg hazámért. Olaszországért. Éljen Itália!

A háború befejezése után, midőn az olaszok bevonultak Polába, első teendőjük az volt, hogy Sauro holttestét, amelyet eg}7 félreeső helyen, lepedőbe .csavarva temettek el a kivégzés után, exhumálták és nagy ünnepségek mellett katonai pompával eltemették. Nazario Sauro Olaszország legnagyobb nemzeti hőse lett. Polában emlékére szobrot emeltek. Olaszország minden városában uccákat, tereket neveztek el róla, sőt az olasz haditengerészet egyik büszkesége is Nazario Sauro nevét viseli. A könyvek rengetege jeleni meg Sauroról. Ezek között különösen elterjedt d Annunzio könyve, amely Saurot valósággal nemzeti szentté avatta. Az olasz nemzet hálásan emlékezett meg a védőről is, aki Sauro érdekében mindent elkövetett és utolsó óráit iparkodott könnyűvé tenni. Az olasz kormány külön elismerését, köszönetét és háláját fejezte ki a védőnek és több ízben hívta meg Olaszországba.