Komáromi Lapok, 1936. január-június (57. évfolyam, 1-52. szám)
1936-04-04 / 28. szám
1936. április 4. »KOMAKOMI LAPOK* 3 oldal. A vég kezdete. Komárom, április 3. Az olasz csapatok április 1-én bevonullak Gondarba, a Tana-tó vidékének és a termékeny Amhara tartománynak fővárosába. Amióta az olasz hadsereg Abesszíniában küzd, ez a hatodik döntő fontosságú győzelme Olaszországnak, amely ismét a diadal mámorában úszik. Az olaszok számítása szerint Badoglio tábornagy eme győzelme által a négus parancsnoksá-. ga alatt álló utolsó abesszin hadsereg is megsemmisült, az olasz csapatok az ábesszinok ellentállását megtörték s elérkezték a vég kezdetéhez. Ezzel a győzelemmel valóban olyan csapást mértek az abesszin csapatokra, hogy most már csak rövid idő kérdése a háború likvidálása. Katonai szakértők is óriási jelentőséget tulajdonítanak az abesszin császár vereségének és azt állítják, hogy magának a császárnak is be kell most már látnia, hogy semmi remény sincs arra, hogy feltartóztassa az olaszok mindent lehengerlő előnyomulását. Alig negyven kilométerre kell még csak az olasz csapatoknak előnyomulniok s elérik a Tana-tavat és a Kék Nílust, ami 'annyit jelent, hogy a további utat már könnyű szerrel, motoros csónakokon tehetik meg éppen azon a vidéken, amelynek lakossága régóta ellenséges viszonyban van a négussal, aki elten az utóbbi időben is többizben fellázadt Godzsam tartomány népe. Nincs mtís mód, meg kell kötni a' békét, amelyet a népszövetség tizenhármas bizottságának elnöke is sürget. A bizottság elnöke levelet intézett az olasz kormányhoz, amelyben rámutat a megbékülós lehetőségeire s az olasz kormány Madariaga elnök közvetlen tárgyalásra hívó levelére beleegyező választ adott. Várni lehet, hogy az afrikai vérontás nemsokára befejezést nyer. Érdekes, hogy Olaszország a döntő győzelmet azalatt az idő alatt vívta ki, amialatt Európa nyugati nagyhatalmai az európai béliét akarják megmenteni. Március 7-ike óta nem törődnek Olaszország afrikai háborújával, Anglia egyszeriben elfelejtette a megtorlások szigorítását, elfelejtette érdekeit Abeszsziniában, éppen elég gondot okoz az angol kormánynak Hitler, akinek békejavaslatait szeretné a minden német indítvánnyal szemben makacsul ellentálló Franciaországgal tárgyalás alá vétetni. Négy hét óta a népszövetség vezető nagyhatalmai a németekkel vannak elfoglalva, ami kedvező alkalom volt Olaszország számára afrikai vállalkozásának diadalmas betetőzésére. A genfi tanácskozások már-már abba az irányba sodródtak, hogy Olaszország ellen kiterjesztik a megtorláso. A töltés tájára neszeztek. Azt vigyázták éber figyeléssel, mert a rőzsekazlak, meg a hajlott törzsű fy/ek mögött mintha sötét alakok bujkálnának. Olykor szinte hallani, látni vélték a mozgásukul is. Egyszerre aztán elbömbölte magát az Őrbiztos:- Állj az anyád! Azonban süvöltő szélen kívül senki nem felelt kiáltására. — Tüzelj! — vezényelt indulattal és jómaga is megcélzott egy girbe-görbe, alacsony fűzfát. Csónak a rőzsekazal sarkára irányított és alig is durrant a flintája, megint előkapta a puskaporos zacskót. A gyűszűnyi mércével sebesen beleszórt egy csipetnyit a csőbe és gyömöszölte utána a fojtást, ólmot. Csepregi élesen fülelt, töltött és lelépegetett a gát tövébe a két rét görnyedt fűzek felé, hanem hiába kutatta át a cserjést, a rőzsekazlak táját, teremtett telekre se talált. Csak a szél süvöltött, rázta, tépázta a bomlotthajú, nyöszörgő fákat. Újra meg újra felkapaszkodtak a töltésre, Jutóvá felé néztek, a nagy fehérsége» árterületre, még kutattak volna bel jebb, Bánát téli világába, de csak nagy Halotti csendesség, szibériai dermedtség meredt rájuk ozmán. — Nem gondónám, hogy átmerészkedtek, — így a csendbiztos és nyilván a söntésten maradt kadarlére gondolt, mert kétszer is megköszörülte a torkát. Fordult is nyomban, hogy inKellemes Húsvétot! £wé'tiBofySacsi iMMtekh és minden gyermeknek sok húsvéti tojást és jó húsvéti kalácsot ! De hisz ez magától értetődik, mert anya az idén éppúgy mint eddig mindig állandóan friss Vitello-Tej-Margarinnal készíti, mely a legjobb nyersanyagokból áliván, minden ételt olyan jóvá és egészségessé tesz. VITELLO DELIKATESSE kát, de mivel Hitler merész elhatározása fordulatot adott az eseményeknek, az olasz-abesszin háború csak másodrendű kérdés lett, ami Olaszországnak meghozta a, végső győzelmet. Az olasz népre a megtorlások kiszélesítése, következtében igen súlyos helyzet nehezedett s talán beláthatatlan következményekkel járt volna, de a német- kűnéeliár gesztusa- hirtelen elterelte az afrikai háborúról a figyelmet s Olaszország sillerrel folytathatta tovább a háborút, amíg elérkezett ahhoz a ponthoz, ahol a béketárgyalások megkezdhetők lennének. Abesszínia sorsa meg vén pecsételve, rajta csak az segíthet, ha képviselői leülnek a tárgyaló - asztalhoz és számítva Olaszország jóindulatára, olyan béliét kötnek győztes ellenfelükkel, amelyben megmenthetik még azt, ami menthető. Akár Angiik, akár a népszövetség közvetítésével, de mindenképpen meg kell kötni a békét, mert különben eltemetik Abesszíniát, amely felelt már megkondult a lélekharang. — Szív- és érbetegségekben szenvedők a Siesta Sanatorium (Budapest, I., Ráth György u. 5.) szivállomásán megtalálják mindazon különleges felszereléseket és berendezéseket, melyek a betegségek felismeréséhez és eredményes gyógyításához az orvostudomány mai felfogása szerint elengedhetetlenül szükségesek. A legtökéletesebb „cambridgei“ elektrokardiograph, legújabb typusu és legnagyobb teljesítményű Röntgen diagnostikus és therápiás készülékek. A szív munkabírásának megállapitása. Szénsavas és oxygén fürdők. Különleges diéták. Fekvő és pihenő kúrák. Fedett napozó 9700 négyszögöles parkban. Rendelés bejáró betegeknek is. Tájékoztatást az Igazgatóság nyújt! Komáromban 50 évvel ezelőtt: Igen sokat mulattak égy érdekes plágiumon. Akadt egy Ilonas P. János nevű komáromi költő, aki a „másik komáromi lapba“ többizben verseket küldött be a maga különös neve alatt. A Komdrommegyei Közlöny hűségesen leközölte a költeményeket s a szerkesztőség nem vette észre, hogy ezek tulajdonképen Petőfi Sándor versei. Akkor tört ki a nagy derültség, amikor rájöttek, hogy llonás P. János Petőfi verseinek sugaraiban fürdik vidáman. De ekkor már javában közöltek Petőfi verseit.. . Sőt azt is megtették, hogy mikor llonás P. János két verset küldött be, csak az egyiket fogadták el közlésre, a másik Petőfi-verset, mint „lapunk mértékét meg nem ütő költeményt“ visszadták ... Lett kacagás a városban. A K. L. ezt fűzi hozzá: „Hogy miért éppen Petőfihez ment kölcsönkérni a plagizátor? Hát, akinek módjában áll kölcsönkérni Rotschildtól, az csak nem megy egy falusi krajzlerhez... Különben is minden tárcának megvan az a szokása, hogy hónap végével üres, hogy aztán ki-ki honnét tölti meg, ahhoz senkinek semmi köze.“ De féltek is a költőktől 1886 tavaszán Komáromban! Mint a K. L. egyik szerkesztői üzenete mondja egy Zöldéi már a mező cimü vers írójának: „Az ön versénél nagyobb zöldséget aligha fakaszt a tavasz ..." Ha már költő, akkor legyen kiváló. Így hívták meg Kiss Józsejet szerepelni Komáromba ezen a tavaszon. A Nérei-teremben adott elő a kiváló költő s „ű hallgatók közt a szépnem túlnyomólag volt képviselve“. Kiss József kissé rekedt volt, verseivel mégis nagyon magával tudta ragadni a közönséget. „Bizony óhajtandó, hogy irodalmunk jeleseinek jelolvasás tartására való megnyerésével többször is nyújtanának alkalmat közönségünknek ily kellemes időtöltésre.“ Nagyszerű vacsora volt ezután, éltették Kiss Józsefet s nagy táncmulatság kerekedett. Az összes bevétel 453 forint 43 krajcár volt. Ami igenigen szép összeg... Hogy a természet is beleszóljon a tavaszba, nemcsak a költők: Izsón földrengést észleltek, a rázás következtében egy pince beszakadt s egy épület bedőlt. 25 évvel ezelőtt: Az iskolákban járvány lépett föl s bezárták a komáromi iskolákat. A Sportegyesület nagy tisztújításra készült s ezzel kapcsolatosan a cikkírók panaszkodnak, hogy nagyon lanyha Komáromban a sportérdeklődés, az egyesület belélete rendszabályozásra szorul. Hires komáromi ember hunyta őrök álomra a szemét: Tüdős József, a tragikus véget ért Miksa mexikói császár szakácsa hunyt el 71 éves kordban. A komáromi Tolnai uccában született. Heves vére kalandokba sodorta: katona lett s beállott a mexikói hadseregbe. Mivel kitanult cukrász volt, hamar az udvari konyhára került. A mexikói császárt is ő kisérte ki a vesztőhelyre. Később visszatért Pestre s cukrászdát nyitott, majd vendéglőt is, a Bérkocsis uccában. ’ Ne panaszkodjunk, hogy csak most van koldusprobléma. Huszonöt évvel ezelőtt éppenugy panaszkodtak a tolakodó koldusokra, az úgynevezett amatőr-koldusokra, akik pálinkát és Hölgycigarettát vesznek a kunyerált pénzen, mint ma. (Komáromban most 1936-ban is van vagy két ilyen notórius, részeges útonálló „koldus“, aki nem valódi koldus, hanem részeges, lármás alak. Itt, a Belvárosban molesztálja a járókelőket, meg lehetne tanitani őket móresre ma is.) „BOHEMIA“ cipőkrém a legjobb! 92 dúl. •— A biztonság okáér a nagytemplom felé íordúnánk tán, — mondta a nyomát tipró legény. — Hiába ne essék. Mentek. §zaporázták befelé is. Körül-kör ül néztek, nem mutatkozik-e valami gyanús árnyék, de békességes jóálommal aludt a mezőváros. Hogy azonban elhaladtak volna öreg Börcső Plébánia-uccára kikönyöklő módisuras háza előtt, hang ért a fülükhöz. Érthetetlen, osztozkodó hang Mintha tilosban járó zsiványok osztozkodtak volna valami fölött. Megiapultak a kapubálvány alatt, hallgatózva. Ez alkalommal nem is csalatkoztak szimatjukban, mert alig is húzódtak egymás mellé, nagyot rácsosén t a deszkakerítés, a következő pillanatban meg ott emelgette égnek bocskoros lábát a betyárok egyike a palánk tetején, úgy látszik iszkolt volna. Szorítsd a zsiványt, — bökött legényin Csepregi, de: nem is várta az a bíztatást. A hóriliorgas alakot úgy kapta el a levegőben, hogy az a meglepetésben azt se mondhatta, hogy nyekk. Sőt ugyanakkor, hogy társait el ne riassza a kiáltásával,; a szája is teli volt már egy marék kenderkóccal. Kezin, lábán szempillantás alatt a gúzs. Hanem a társak alkalmasint megneszeztek valamit, mert nem követték. Hasztalan füleltek, leselkedtek ezek. Zörgetlek a kapun, ablakon is, de teremtett lélek nem jelentkezett a háziak közül se, nyilván disznótorozni voltak valamerre azok is. A kalpag nélkül való legény meg egyre hadonászott, rugkapált az összekötött kézivel, lábával, meg morogva, mérges torokhaugon, mint az oldalba sikerített kuvasz. — Szedd ki a kócot, — mondta az őrbiztos. — Hagy halljuk, mit vall a beste fattya. Csanak Gyurka akkor nézett bele a hó fényénél először a foglya képibe. Hanem az ördög ugyancsak megcsiklandozhatta, mert a nevetés úgy szakadt ki belőle rázósan, hogy a kócot alig is sikerítette ki a hápogó szájból. Az őrmester mérgesen ripakodott rá, mit komédiázik, de a választ amaz adta meg, a hurokra került legény. Valamerre ugyan kitanulhatta a magyar szó fortélyát, mert a cifrábbnál cifrábban kerített istenkedés csak úgy zu borgo tt a szájából. A mennydörgős ménkű, meg a tüzes istennyila kenteknek abba a balkéz«» eszibe... A rossznehessig esne a dógukba, hogy oda ütik bele az orrukat, ahuii semmi keresni valójuk... De bezzeg Kánya Jóskáék, meg a Derce cimborák éjt mint éjt járják a portákat... Csepregi Mihály uramnak tátva maradt a szája. Netene éccakai tekergő! Ugyan ki fiaburnya vagy, hogy így szembeszállsz a törviny őreivel... Már köpte volna a tenyerit, hogy lesikerítené a dukanciát, mikor a legénye nagy nevetve csillapította: — Sose vesződjíli vele Mihál bátlya. öreg Fonyó kocsisleginye ez, a Bakai Palkó. Nem járhatott rosszba, öcsémmel cimborái. Legfönnebb a béresnél környékezte. — Hát nagyon furcsállom a közlekedésit, — morgott arra a törvény embere, de ezzel aztán ki is adta utolsó mérgit. — Rendes embernek nem kerítés a flaszter ja! A csúfra tett legény meg egyre acsarkodód még, köpködve a kenderkóctól akkorákat, mint egy-egy fiók findzsa. — Hát Palkó öcsém — vigasztalta volna Csanak Gyurka, — máskó óvatosabb légyé a széptevésnél... Mer azonképen belépotlyanhattá volna a menyecskéd emberinek a karjába is. Osztán, gondolom, sóhajtásosabb lett vóna a kócnál... Kéziről, lábáról leszedte a gúzst és nyugodalmas jóéjszakáttal otthagyta a legényt. Loholt baktató gazdája után. Ödafölülről, ahogy haladtak végig a széles uccán, mindegyre tünedeztek a fehérfényü csillagok, akárcsak behuzakodlak volna éjjeli duuyhácskájukba. A szél meg kavarta, űzte őket bolondul, akár az egyszeri tollas-zsidó, akinek kiszakadt a pelyhes zsákja és mindegyre togdosta volna össze a pilléit.
