Komáromi Lapok, 1936. január-június (57. évfolyam, 1-52. szám)
1936-03-25 / 25. szám
4. oldal >KOmH0ÜI BABOK« 1936. máYciufe 25. Dela Lipinskája, a világhírű dizöz városunkban. Egyetlen előadó estje a Kultúrpalotában márc 26-án. — Áthelyezések. Dr. Cémann Sándor járásbirót Párkányról Turócszentmártonba helyezték. Utódjául Lauffer Jenő járásbirót Losoncról Párkányba helyezték. — Halálozás. Részvéttel értesülünk, hogy özv. Franki Józsefné, életének 98. évében Csallóközaranyoson elhunyt. A magas kort ért matróna halála nemcsak gyermekeit, unokáit és dédunokáit borította gyászba, hanem egész Csallóközaranyos lakosságát mély részvétre indította, mert a megboldogultnak hoszszu életén keresztül sok tisztelője és megbecsülője volt. Nemes szivéért, a szegényekkel gyakorolt jótékonyságáért mindenkinek tiszteletét érdemelte ki, ami nagy arányokban nyilvánult meg március 23-án végbement temetésén, amelyen a község apraja-nagyja megjelent, hogy búcsút vegyen az áldottlelkü „Franklné nagyasszonyától, amint a tisztes matrónát nevezni szokták. Az Isten hosszú évtizedeken át megáldotta jó egészséggel s csak az utóbbi időkben, amióta fiát Franki Samu zsolnai nagykereskedőt elvesztette, kezdett gyengélkedni, a súlyos csapás igen megrendítette. A temetésen Lefkovics József komáromi főrabbi emelkedett szellemű beszédben búcsúzott el a felejthetetlen emlékű halottól Franki Rezső az unokák és dédunokák nevében búcsúzott a jó nagymamától. Az elhunytban Franki Béla komáromi nagykereskedő és Blau Lipófné édesanyjukat, Neumann József cs. aranyosi és Blau Lipót komáromi nagykereskedő, anyósukat gyászolják. Áldott legyen emléke! — Megjelent Nagy Barna szép esztétikai műve: „Pozsony plasztikája a Donner és Messerschmidt közti időben“ mélyenszántó, komoly s amellett érdekes tanulmány Pozsony szobrászművészeti emlékeiről. Kapható lapunk kiadóhivatalában is, 15 korona árban. — A ref. tanítóképző-intézet műsoros estélye, amelyet í. hó 29-én, vasárnap este 8 órai kezdettel fog megtartatni a református egyház kollégiumi nagytermében, bő és élvezetes műsorral fogja szórakoztatni az érdeklődő közönséget. N égyes- és külön férfi- s női énekkari számok, szavaló kórusok, zongora számok, felolvasások és szavalatok fogják kitölteni a tartalmas műsort, amely míg egyrészről a közönség tanulságos szórakoztatását célozza, alkuimul fog szolgálni arra is, hogy bemutassa az intézeti nevelés eddig elért vallásos és kulturális eredményeit. A közönség támogatását mindenképen ki fogja érdemelni az intézel ifjúsága, nemcsak a gazdag programra és a tanulságos élvezet nyújtásával, hanem azért is, mivel az estély jövedelme a szegény tanulók segélyezésére fog szolgálni. — Mihola Gyuszi hangversenye Kassán. A kassai Társaskör szombaton este tartotta hangversennyel egybekötött szezonzáró hangversenyét, amelyen Hemerka Méry és Mihola Gyuszi lépett föl. Mihola Gyuszi legújabb szerzeményeit adta elő, Oláh Kálmán cigányzenekarának kíséretével, nagy hatással és igen szép sikerrel. Ugyancsak sikerrel szerepelt Iglón is. — SZMKE-csoporlok alakulásai l)élszlovenszkón. Délszlovenszkón ismét több helyen megalakul! a SZMÍvF helyicsoportja. Legutóbb Imely, Gsúz és Zabos községekben alakult meg a szervezet nagy lelkesedéssel s a kultúrmunka önzetlen vállalásával. Csúz községben az alakulást szinielőadás követte, Molnár János tanító ügyes rendezésében. Bevezetőül .Molnár János szavalta el szépen .Mécs László egy költeményéi, majd egy tréfás színpadi jelenetet adott elő I.aczkó Imre, Yalach Ferenc, Kulacs Ferenc, Krencsan Mária, BarátJi Ilona, Iván Mária; egy érdekes tiizoltó-szinjátékot pedig Mihacs Imre, Szatmári István, Bariba Gyula, Csada Ferenc, Kosa Lajos, Prokopec, Smida, Yirsinszky M. adlak elő, Kunos Rezső betanításában. Az előadásnak olyan nagy sikere volt, hogy folytatólagosan kellett játszani: még aznap délután meg is ismételjék. — A Gyermekkonyha céljaira N. N. 20 Kc-t adományozott, mely yszszegért hálás köszönetéi mond a vezetőség. ITa nem lenne annyirá el koptatott s annyira triviális, kullúrszenzációnak kellene mondani a világ egyik leghíresebb, legelbájolóbb dizőzének csütörtök csli szerepléséi. Neve ma már fogalom, a felfokozott szellemi élvezet az, amit nyújt, s valóságos varázsló azon a széles terűiden, amelyet megjelenésének tünemény szerűségével, játékosan könnyed s az abszolút szép határait súroló előadóművészetével aranyoz be hallgatóságának igaz ggöngörködtetésére. Ez a graciózus, életvidám asszony, még irigy asszonyszemeket is megbűvölő toalettjeivel, férfiszíveket megpezsdítő elevenségével maga a megeveíenedett élet. hihetetlenül változó színművész, aki minden figurájában, amit alakít, tökéleteset nyújt. Nem csoda, ha végig egész Európán a rajongásnak valami különös hevülete kiséri minden előadó estjét. Valami Istenáldotta tehetségnek kell benne lennie, amellyel megfogja az Észak hidegebb temperamentumé emberét csakúgy, mint Budapest, Róma, Becs, Berlin könnyebben lelkesedő hallgatóját. Dela Lipinskája újság és szenzáció még abban a Párizsban is, ahol a világhíresek, mint. Yvette Cuilbert, Mays, Drareme, Maria Delvard, hogy többet ne említsünk á nagynevű dizőzök közül, hihetetlen magasságra fokozták már fel a közönség igényeit. Éneke valóságos Orchester, a lelki instrumentumok valamennyijének valami csodálatos együttese, s azért tiszta művészei az, amit előad, s az előadás tárgya maga átitatódik szépséggel abban a plasztikus átdolgozásban, amely mint hibátlan ar tisztik as nipp gyűjtemény szépíti meg azt a pár órát, amíg látja, nézi és hallgatja az ember. Dela Lipinskája nem énekesnő, a szónak általában használt értelmében, talán azt lehetne mondani, hogy ő egyáltalában egy egész színházi együttes, minden előadásánál szinte egymaga sceniroz, énekel, zongorázik, harmonikázik, imitál, előad. Programjának ideje alatt ötször-hatszor átöltözik, mert nála a külső effektusok is hozzátartoznak az előadott anyag művészi kidolgozásához. Ritka alkalom kínálkozik a komáromi kuUúrpublikum számára március 26-án, csütörtökön este. a Ktiííiírpalotában, hogy ennek a világhírességnek, gazdag műsorú előadását hallgathatja. A Dela Lipinskája est iránt olg nagg az érdeklődés, hogy ajánlatos arra jegyeket előjegyeztetni. — A Fiatalsággondozó ig. tanácsi ülése. A Járási Fiatalsággondozó igazgatótanácsa március 25-én, szerdán délután fél 6 órakor a szociális egészségügyi gondozás házában rendes ülést tart. Tárgyak: 1. Megnyitó. 2. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése. 3. Szervezési ügyek. 4. Titkári jelentés és folyó ügyek. 5. Munkanéiküli ifjúság napközi otthona. 6. Munkatábor létesítése a munkanélküli ifjúság részére. 7. „Anyák napja.“ 8. Szünidei nyaraltatni akció. 9. Indítványok. — Személyautó és teherautó karambolja a komáromi főueeán. A szűk komárom iuceák számtalanszor okozói súlyos közlekedési baleseteknek. Kedden délelőtt dr. Hajós Fülöp gúlái orvos személyautója futott a főuccán s ugyanakkor, amikor a Fürdő uccuból a Litovel-szálló teherautója. A teherautó elütötte a személyautót, megrongálta s a bennülő dr. Hajós Fülöpné sérüléseket szenvedett. Az orvos feleségét a kórházban részesítették elsősegélyben, a nyomozás a felelősség kérdésében megindult. — Negyedszer »szállított véri« a komáromi kórház lelkésze a hidegeknek. A komáromi kórházba súlyos belső vérzéssel szállították be Hruska Anna huszonötéves érsekujvári aszszonyt. Belső vérzése oly' súlyos volt, hogy mire a műtőasztalra került, valósággal meghalt: pulzusa megszűnt verni. A kórház öt orvosa ekkor, dr. Kauzál sebészfőorvos vezetésé vei nekiállt az élesztősnek és másfélórai megfeszített munkával, injekciók adagolásával, vérátömlesztéssel sikerült nekik halottaiból feltámasztani« az élet s a halál küszöbét már átlépett asszonyt. A kemény küzdelem az orvosok győzelmével végződött, másfél óra múlva az asszony lélckzeni kezdett s pulzusa is megindult. Kora reggel Németh Géza r. kath. káplán, a kórház egyik lelkésze ajánlotta fel vérét álömlesztés céljára s így Hruska Anna erőre kapott. Németh Géza káplán ezúttal már negyedszer ajánlotta fel vérét, ingyen, súlyos állapotban levő kórházi betegek számára. — Aki úgy szúrta fel magát karóra, mintha máris mcgoperállák volna. Sankó János húszéves divai legény szénát rakott kocsira. Munkája végeztével az egyik kazalról lecsúszott, de oly szerencsétlenül, hogy nagy iramban egyenesen a kazallal szemben levő kerítésbe csúszott bele s a kerítés hegyes karója valósággal felnyársalta. A karó az aliestébe fúródon, majd onnan a hasa bőre alá, a has közepéig. Azonnal beszállították a komáromi kórházba, ahol Kauzál dr. sebészorvos megoperálta: a hasból karódarabokat kellett eltávolítania. A szerencsétlenségben az volt a szerencse, hogy Sankó János oly »ügyesen« csúszott bele a karóba, hogy belet, vagy nemesebb szervet nem ért s a karó ugyanazon a helyen hasította fel a hasat, ahol az orvos szokta a hasfalat felnyitni operáló késével. A felnyársalás valóságos iskolapéldája lett — az operációnak. — A Komáromi csehszl. turistaklub tavasszal megkezdte újból a működését. A tavaszi szezónra előkészített néhány kirándulást, a természetkedvelő közönségnek alkalma van ezeken résztvenni. A kirándulások helye és ideje közzé lesz téve ebben az újságban és ezenkívül a klub hirdető szekrényében is, amely áz „Otthon“ kávéház falán lesz kifüggesztve. Ugyanott a klubnak a helyisége is van. Továbbá előkészíti a klub meglepetésszerűen a vizi és si csoport megalapítását, mely erről az oldalról is a megelégedést fogja a t. közönségtől kiváltani. Figyelmeztetjük a t. közönséget a különféle kedvezményekre, melyek a KOST tagsága áital elérhetők : úgymint 33"/0 a vasúton és 25"/o kedvezmény a CSD autóbuszokon a távolságok figyelembe vétele nélkül érvényesek azon a napon, amikor a weekend jegyek is érvényben vannak (pl. szombat, vasárnap, ünnepek stb.) Továbbá 33°/0 kedvezmény csoportban (legalább 3 tag), 100—200 km távolságban bármely napon. A klub tagsága és az együttműködés iránt uj érdeklődők felvilágosítást kaphatnak a klub titkáránál, Zachar Andor a Skodamüvek hajógyári tisztviselőjénél. — Ham and eggs cimü vasárnapi cikkünkbe is belecsúszott az elirás kis ördöge: addig irtuk le helytelenül a revezetes éteifajtát, amig a véletlen a helyes szövegbe is beleejtette hibáját s akkor is helytelenre sikerült a derék angol szó, amikor már helyesen akartuk Írni. Helyesen Így Íródik a sok küzdelmet látott s még sok éttermi küzdelemre váró ételnév: Ham and eggs. — Hány óra van? —kérdezzük izgatottan a Klapka téren, valahányszor elmegyünk a villanyóra mellett s önkéntelenül elbámuiunk az óra sokrétű működésén. Ez az óra jó óra, szorgalmas óra: nem elégszik meg azzal, hogy mind a négy oldala ugyanazt az időt mutatja, hanem magánszorgalomból négyféle időt mutat, előzékenyen megengedi a szabad választást. Az egyik oldalon tiz óra, a másikon két óra négy perc, a harmadikon éppen éjfél lesz... De valaki, aki megértőén figyeli a nyilvános óra küzdelmét a világegyetemmel, megszólal: — de az északi oldala jól jár ..! S ez a vigasztalásunk. Néha van egy-egy jó oldala is ennek az órának. Igen előzékeny óra ez. Világegyetemi óra. > — Éveken keresztül lopták a villanyt. A Somorja melletti Csölösztő községben történt, hogy egyes fizikusok már éveken keresztül lopták a villanyvezetékből az áramot. Volt nekik egy titkos vezetékük, amely bevezetett a szobába, ahol a villany vigan hajtotta a rádiót és künn az udvaron pedig a viz-szivattyut. De hát végre is, addig jár a korsó a kútra, amig eltörik és a csölösztöi fizikusok villanylopása se tarthatott örökké, rajta csípték őket. — Betörések. Ismeretlen tettesek betörtek Bényben Erős András és Árpás Ferenc házába, honnan 6b0 korona ért-kü holmikat loptak el. — Kisgyarmaton Dávid Mátyás házában jártak betörők, akik 1 j 00 korona értékű húst, zsírt és más élelmiszert zsákmányoltak. — Bényben betörést kíséreltek meg ismételten a vasúti raktárba, de a tetteseket megzavarták és igy semmit sem vihettek el, A vasút kára a berendezés megrongálása révén 50 korona. — Muzslán Szórád András éléskamráját törték fel és 160j korona értékű húst, zsírt stb. loptak el. Ezzel a betöréssel egy Mészáros István nevű embert gyanúsítanak, de ez egyelőre tagad. — Kéty községben Viada András gazda gazdasági udvarába hatoltak be ismeretlen tolvajok és 19 fajtyukot és egy kakast vittek el. — Köbölkuton Bakun Ferenc gazdától 3000 korona értékű különféle holmit loptak el a betörők. — A nyomozást minden esetben megindították. — Elfogott betörők. Vakmerő betörést követtek el Nána községben Kinda Ilona házában, ahonnét 5000 korona értékű tárgyakat vittek el. A csendörség megindította az eljárást és sikerült is a tetteseket elfogni Matus Imre cipész és Matus Gyula napszámos, nánai lakosok személyében. A megtartott házkutatás alkalmával az ellopott dolgok nagyrészét megtalálták náluk. A betörést beismerték, mire a párkányi járásbírósághoz kisérték Matusékát. — Átszűri torkú gyermekhulla a komáromi temetőben. Kedd reggelre virradóra a komáromi katolikus temetőben a járókelők egy újszülött csecsemőt találtak, akiben már nem volt élet. Azonnal értesítenék a rendőri bizottságot, amely megállapította, hogy a csecsemőt anyja élve szülte s születése után egy hosszú szöggel torkonszúrta: a csecsemő a szúrásba belehalt. Majd ismeretlen lettes bedobta a temetőbe a hullát. A nyomozás a lelketlen anya s társa kézrekerítésére megindult. Hangos Mozi Vihar a Szahara fölött Szenzációs hangos kalandordráma az idegen légió életéből Bemutató szerdán csak 1 napig l Stradivari Az idény legszebb filmje Gustáv Fröhlich-chel a főszerepben, csütörtökön következik a Modern mozi műsorán. Szombat, március 28-án délután 3 és 5 órakor nagy gyermekelőadás: hangos mesefilm és színes Micky egér. Helyárak: 1, 2 és 3 Ki.