Komáromi Lapok, 1936. január-június (57. évfolyam, 1-52. szám)
1936-02-22 / 16. szám
1936. február 22. »KOMAROMI LAPOK« 9. oldal Mire megvénüíünk. Sohasem voll a különböző korok közötti elleniét oly kiélezett, mint ma. Ezúttal nem állásokról és hivatalos teendőkről beszéltek, hanem a társadalmi és családi élet beállításáról. A harsányan kiállód »helyet az ifjúságnak jelszó követelése mellett félénk szerénységgel szólal fel helyet az öregeknek« jogos kérése. Csodálatos, hogy ez a Iliivel hazánkban sokkal kifejezettebben észlelhető, mint a nyugaton. Nem egyszer láttam hófehérhajú ,de rugalmas és fiatalos angol férfit, amint délelőtt lííző napban tenniszezik, éjféli órákban táncol és ezen senki sem ütközik meg, sől rosszalólag mosolyognak kérdésemen, hogy voltaképpen hány éves az illető? Hát nem mindegy az ? Amennyinek érzi magái, annyinak tekinti a környezete is. Aztán néha kiderült, hogy a less ifjú közelebb jár a hetvenhez, mint a hatvanhoz és mégis igazat kellett neki adnom, mert viselkedése nem hatott időszerűtlennek. Nálunk ölve ne n felül pocakot eresztenek az urak, megkopaszodnak és kényelembe helyezik magukat, nemcsak testileg, hanem lelkileg is. A hölgyek sohasem szánják rá magukat az önkéntes öregedésre, de ifjúságukat inkább önsanyargató fogyókúrával és fiatalos öltözködéssel, mint lelki és szellemi frisseséggel markirozzák. Pedig hát ahhoz, hogy ne csak a saját szemükben álljon meg az idő, hanem más is elfelejtse az évek múlását, az kell, hogy gondolkozás, beszéd, érzés és külső oly egybeolvadó harmóniát alkosson. hogy senkinek se jusson eszébe anakronizmust keresni olt, ahol egységes egészet talál. Biztos vagyok benne, hogy az amerikai Pappernek semmi kifogása az ellen, ha társaságával egy 60 éves néni is kirándul, ugyancsak fehér ruhában és hátzsákkal, mint ő; mert az a néni nem is néni és nem kisérő, hanem egyszerűen ember, akinek lénye és lényege nem hivatkozik állandóan éveinek és tapasztalatainak lis/.t el elremél Lóságára. Állatában úgy látom, hogy az öregedésnek két alapformája van. Az első az, mikor az ember egyre kevésbé fontos lesz önmagának, egyre jobban ráér másoknak, fokozatosan kevésbé törődik a mellékes részletekkel és inkább az egésznek lényegét nézi: ez a centrifugális öregedés. A másik fajta az, aki a növekvő korral mindinkább kikapcsolja környezetét, még a legközelebbállókat is, minden gondja önmagára összpontosul, minden őhozzá tartozó apróság súlyos jelentőséget nyer, míg semmivé törpül a távoli világ egész nagysága: ez a centripetális öregedés. Minthogy, sajnos, ezzel sokkal gyakrabban találkozunk, nézzük először ennek különböző változatait. Vannak, akik teljesen elfelejtették saját ifjúságukat, mások viszont folyton régi emlékeiken élősködnek; mindkettő egyformán értetlenül áll a mostani fiatalsággal szemben. Ne higyjelek, gyermekek, azoknak, akik szakadatlanul ismétlik: »bezzeg az én időmben«, mert azok már semmire sem emlékeznek, vagy a messze távlat megmásította az eredeti képet. Az ő idejükben (soha sem fogom magam ilyen vonatkozásban rászánni a »mi« szócskára!) más volt a ruhák és a szavak fazonja, de ugyanaz volt a lényeg, mint ma, csak ők vénültek meg annyira, hogy az érzéseknek emléke is elhomályosult, kiszáradt telkükben. Ezek azonban nem veszedelmesek, mert beszélnek ugyan sokat és kellemetlent, de önmagukra koncentráltságukban semmi kárt sem tesznek környezetükben, amelytől önzésük üvegburája légmentesen zárja el őket. A veszélyes fajta az. aki nagyon is jól emlékszik mindenre, amit fiatalságában elkövetett. Például az igen csinos papa, aki még ma is szívesen udvarolna, kitünően tudja, micsoda csibész volt 25 év előtt. Szegény leányát azért óvja annyira minden fiatalember közeledésétől, mert fél. hogy az úgy viselkednék vele, mint ő hajdan, nem is oly rég, másokkal szemben. Ismerek mamát, aki, enyhén szólva, rendkívül kacér volt közelmúlt ifjúságában, ez meg felnőtt fiát félti a gonosz nők behálózó trükkjeilől, meri nagyon is jól ismeri valamennyit. Ezek az erénycsőszök meggyőződéssel és szakismerettel képviselik a reakciót, mert a régi akciók tudata él bennük. Ezeknek beszélhetsz, fiam, mai korról’ őszinte érzésről, becsületes jellemről, semmivel sem logod őket megtántorítani, mert ők tudják a nagy igazságot* hogy minden mindig ugyanaz marad, de nem akarják, hogy más legyen fiatal akkor, amikor ők már öregek. Na és aztán itt vannak az optimisták, akik alaptalan bizalommal hisznek abban, hogy az ifjúságnak tökéletesnek kell lenni. Ezek keserűen csalódnak, amikor belátják, hogy éppoly meggondolatlan és féktelen, mint ők maguk voltak és saját hibáikat ítélik el benne. Vagy a pesszimisták, akik a végromlás közegeit látják a mai fiatalokban, akik a saját emlékezésükben a legjobb tanulók, a legerkölcsösebb egyének, a legtisztább jellemek voltak mindig és utódaiknak súlyos vétekként róják fel a legcsekélyebb botlást. És végül vannak a szenvedők', akiknek mindig valami bajuk van, valahol fáj, valamiért fáradtak. Ilyenkor kíméletet és velükíoglalkozást, sajnálatot és ápolást igényelnek és még a szokottnál is jobban terhére vannak környezetüknek. Mindezek a centripetális öregekhez tartoznak, mert mindig önmagukat és saját pillanatnyi kívánságaikat tartják szem elölt, meri a világ fordulatai! vagy nem veszik tudomásul, vagy csak olyankor, amikor az nekik megfelel. Ha mással törődnek is, csak azért teszik, hogy a maguk tekintélyét kiemeljék, csathatatlanságukat bebizonyítsák, hatalmukat gyakorolják, mindenkitől tiszteletei várnak és alázatosságot követelnek. Ezek nem haladnak a korral, hanem csökönyösen megállnak. Nem mennek a jövő elé, hanem azt kívánják, hogy a jelen forduljon vissza a múltba, ők maguk ássák és mélyítik a szakadékot, amely elválasztja őket a lobbi embertől, ahelyett, hogy megépítenék a megértés hidjai, amely összeköti velük. Ezek számára olyan arányban zsugorodik a világ, amilyenben szűkül sajál látókörük és végül jogosan panaszolják, hogy egyedül maradtak, mert ők maguk zárták ki a többieket életükből. Az egyetlen, amit hiánytalanul megőrizlek, az a saját, raegsavanyodott egyéniségük. A másik pártról csak keveset tudok beszélni. Rosszul sokféleképpen lehet csinálni valamit, de jól csak az egyetlenegy helyes módon. Azt pedig nehéz szavakba foglalni. Hol van a határvonal a fiatalság és az öregség közt? Ha nem magunk húzzuk meg, akkor nincs sehol. Ki kényszerít arra, hogy a tegnapot nézzük a holnap helyett? Az utánunk jövő nemzedék mutatja az utat, csak követnünk kelt, nem a formákban, hanem az érzésekben. Mert nem az ősz haj teszi öreggé az embert,, hanem a betokosodott agyvelő. Nemcsak képzeletemben él az az öregember, hanem igaz, hogy ritkán — már találkoztam is vele, aki az aggkor egyetlen luxusának azt tekinti, hogy már nem kell önmagával foglalkoznia; egyetlen kötelességének, hogy megértse a mások gondjait, megbocsássa tévedéseiket és örüljön örömeiknek. Ezek az öregek éveik tapasztalatát csak arra használják fel, hogy másoknak szolgáljanak velük, a Raját egyéniségük a háttérből világít csupán. Ezek sohasem betegek - nyilvánosan —mert esetleg bajukkal elrejtőznek, mint a macska; csak akkor fáradlak, amikor egyedül vannak, idegen segítséget pedig nem kérnek és nem fogadnak cl. Ezek azok,akik nem állnak meg soha hanem lépést tartanak az előre törőkkel. Ezek számára egyre lágabb lesz a világ, mert saját tegnapi átéléseiken felül az övék mindaz, amit a ma hoz barátaiknak. A legcsodálatosabb tünet az ilyen centrifugális öregeknél az, hogy ugyanakkor, amikor megszűnnek önmagukat nézni, a többiek számára képük vállozhatatlanná szilárdul, senki sem törődik már azzal, hogy milyen új barázdát szánt homlokukra az évek múlása, megrokkant-e járásuk és fehérebb lett-e hajuk? lelki arcuk a szeretet tükrében örök ifjúságot nyer. Csak így érdemes megöregedni! Jancsi csatát nyer. — Hallatlan! — mondta magában Jancsi, míg hóna alatt az iskolatáskával, zsehrcdugolt kézzel hazafelé me.nl •az iskolából. Ha nincs karácsonyig még egy számtandolgozal. végem van. Ez a magánbeszéd egyébként a legkülönösebbek közé tartozott, amelyeket valaha is alkalmam lehetett megfigyelni fiatal barátaim körében. Mert azt még csak értem, hogy valaki erősen számítson egy születésnapra, amikor ajándékot kap: egy kirándulásra, amelyen szórakozni fog. vagy egy kis torokfájásra, amelynek címén két-három napig otthon maradhat az iskolából. De egy számtandolgozalra számítani! No jó. hiszen Jancsi sem azért várta ezt a dolgozatírást, mintha ezt találta volna a szórakozások csúcspontjának. Jancsi végül is rendes, tisztességes diákgyerek, mint mindenki más. Ebéd után leül, kirakja a könyveit, egy-kél tárgyból meg is tanulja a leckét, egykét könyvbe bele is néz, aztán elrakja az egészet, »a többit majd a tízpercben« jelszóval. Igv aztán egészen jól ki is húzza az esztendőt, jórészt kettesekkel.! s ha kerül is közben egy-egy hármas vagy váratlan négyes a tanár urak noteszébe, azt Jancsi bizonyítványkiosztásig feltétlenül kijavítja, mert különben vége a tandíjmentességnek. Már pedig arra a tandíjmentességre szükség van, azt Jancsi jól tudja. Mióta apának leszállították a fizetését, anyának még többet kell dolgoznia, hogy rendesen megéljenek. Borka. a nővére, ugyan csaknem az egész keresetét odaadja, de az édeskevés. A tandíjmentességre szükség van, tehát Jancsinak jói kell tanulnia, a számtandolgozatra pedig szintén szükség van. mert az Jancsi egyetlen jövedelmi forrása. A számtan ugyanis Jancsi legerősebb oldala. Számtandolgozal előtti napon Jancsiék lakása olyan, mini a hangyaboly, mert a gyengébb tanulók nagyrésze eljön, hogy legalább félfüllel meghallgassa, amit Jancsi magyaráz. Hogy ki hogyan viszonozza ezt a fáradságot, az más lapra tartozik. Van, aki tíz fillért ad minden magyarázatért, van, aki dolgozatjavítás napján fizet csak s az osztályzattól teszi függővé az összeget. Hármason alul tíz fillért fizet, hármasérl-négvesért hal fillért s ha Isten tudja, hogyan, egyesre sikerül a dolog, akkor húsz fillérrel hálálja meg a tanítási. Ez azonban, meg kell vallanunk, meglehetősen ritka dolog A többiek hat fillérrel, esetleg egy jó radírral vagy ccrnzavéggel fizetnek. Így tűit látnivaló, hogy a számtandolgozal igen rendes jövedelmi forrás ha van. De ebben a hónapban Mikus tanár úr beteg volt. meg december is van és 22-én befejeződik a tanítás, tehát alighanem elmarad a dolgozat. Akkor pedig A .- Akkor máshonnan kell pénzt szereznem határozta el Jancsi. — Egv pengőre okvetlenül szükségem van, ha valamit venni akarok karácsonyra. Anyának egy kis doboz tejkrémet veszek, szegénynek úgy kirepedezik a keze a fűtéstől, takarítástól meg attól a sok pancsolástól. Apának csak egy kis csomag dohányt, veszed, az nem nagy sor, de ott van még Borka! Nem érdemli ugyan meg. mert olyan nagyra van azzal a három esztendővel, amivel idősebb nálam, de hát végül is karácsony van. És ha tudok pénzt szerezni, akkor veszek neki olyan kis színes batiszt zsebkendőt, amilyenre úgy fáj a foga. Jf: Hát léged mi lelt? — kérdezi Jancsi az utolsóelőtti iskolanap utolsó szünétjében Marton Pisla. Hagyj békén, rossz kedvem van!- - vonja a vállát Jancsi és sötéten néz maga elé. De Marton Pisla nem hagyja. Ide hallgass mondja, miközben félrevonja Jancsit egy sarokba. óriási hócsalál tervezünk holnapra-a gimnazistákkal. Délben, mikor hazamennénk. befordulunk arra az üres leiekre, amelyik palánkkal van elkerítve, kél házzal feljebb az iskolánál. Ott várjuk meg őket és ott vívjak meg a csatái. És ha legyőztük a társaságot, akkor, idenézz — Marton Pista kezében egy ezüst pengős pillant meg —, ezért az egészért gesztenyét veszünk! Vagy amerikait? .Vem mondta Jancsi és egyszerre felderült az arca - . nekem nem kell gesztenye, sem amerikai. Nekem pénz kell. mert ebben a hónapban karácsony van, számtandolgozal pedig nincs. Nekem készpénzben add majd ki. ami rám esik és én bizlosíllak. hogy megnyerjük a csatát. Marton Pista értelmes fiú volt. Az üzlet csakhamar megköttetett. Jancsinak csodálatos módon egyszeriben elmúlt a rossz kedve. Szóval, anyának lejkrém sorolta felhangon. a lépcsőn menet - . Maiiéinak egy zsebkendő és dohány apának, ez összesen... na jó. majd meglátjuk. Ezen a napon Jancsi szokatlanul gyorsan készüli el minden dolgával és tűnődőén járkált fel-alá a szobában. Hat óra után vette a sapkáját. Pistához megyek, anya - szólt elmenőben és egy órával később csakugyan csillogó szemmel, hidegtől piros arccal állított be a tőlük három háznyira lakó Martonékhóz. Hogy köztien hol volt, azl egyelőre homály fedte, epúgy, mint azt az egyórai időt. amit Jancsi másnap reggel töltött házon kivid, iskolábamenés előtt. Nem is derüli előbb világosság Jancsi titkos működésére, mint délben egy órakor, amikor a reálisták csapata futólépésben vonult az üres telek felé. Hurrah! kiáltotta Marion Pista és elismerő pillantást vetett barátjára. Ez Jancsi ötlete, idenézzetek! Azzal megfogta az egyik hólabdát és. a palánk fölött biztos kézzel hátbavágolt vele egv arra ballagó gimnazistát. A megtámadott éles füttyszóval hívta segítségül társait. A száz darab előre elkészített, kemény. jól kigyúrt hógolyó eldöntötte a csata sorsát. A gimnazisták hiába gyűrték, nyomkodták a havat teljes erejükből, a palánk mögül egyik töltény a másik lilán röpüli feléjük. S amiül a legügyesebbjének is percek alatt tele lel! hóval szeme-szűja, hamarosan lakarodól fázták. Húsz perc alal! liszla vall a terep. A gimnazisták elvonullak s a diadalmas 111. reálbeliek jókedvű lármával éltették Jancsii, az ütközet hősét. Kérem szépen mondta aznap délután Jancsi egyik nagy áruházban a kiszolgáló segédnek . egy olyan batiszt zsebkendőt szerelnék, aprókockásat. kék csíkkal a szélén. Egy hölgynek lesz? — teregette a segéd Jancsi elé a kendőket. Egv hölgynek! — egyezett bele Jancsi lemondóan és arra gondolt, hogy ha Borka már hölgy, akkor idén talán nem fogja elmondani anyának, mennyi szaloncukor tűnik cl Jancsi kezén, mialatt a karácsonyfát díszítik 24-én délután.
