Komáromi Lapok, 1936. január-június (57. évfolyam, 1-52. szám)

1936-01-04 / 2. szám

1 v»36 január 4. 9. oidai »KOMAROMI LAPUK« Azoknak, akik jó háziasszonyoknak készülnek! Ma, sajnos, a legtöbb anya ideges, türelmetlen, elfoglalt és így csak hoz­závetőleges útbaigazítást ad főzniía­­nuló leányának. Körülbelül így: eny­­nyit szoktam beletenni, én így szok­tam csinálni slb. De hát akkor hon­nan tudjon főzni a mai fiatalasszony és leány? Szakácskönyv, igaz. hogy van, még több is a kelleténél, de ezekben csak az ételek anyagának súlyaránya szerepel. Erre is szükség van és kell is minden konyhán mér­legnek lenni, mert így biztosabb a siker és ami ma nagyon fontos, ke­vesebb étel marad meg. A gazdasá­gossághoz tartozik az is, hogy tudjuk, mennyi idő alatt készül el egy-egy étel, hogy eszerint oszthassuk be a munkát, ezért legyen óra is a kony­hában. A következőkben összefoglalom azt, amil az anyák és a nagyanyák nem mondhatnak el a leányaiknak vagy azért, mert nincs hozzá türelmük, vagy pedig azért, mert ezt ők sem tudják. Az idővel minden halad, nem szabad azt hinni, hogy nincsenek a konyhaművészetben is újabb vívmá­nyok, amelyek egyszerűbbé teszik a főzést. Tehát kezdem: i. Az ételek előkészítésénél a húst, zöldségféléket, zöldfőzelékekhez való­kat csak közvetlen a főzés elölt mos­suk meg bő vízben, de sohase áztas­suk, mert ezáltal veszít tápértékéből. Burgonyát és zöldséget az erre célra használt zöldségkefével ledörgöljük. Burgonyát csak közvetlen a felhasz­nálás előtt kell meghámozni. így íze­­sebb, ha pedig zsírban sütjük, ak­kor szárazra is töröljük. 2. Azt is tudni kell, hogy melyik ételt kell hideg vízzel és melyiket forrásban levő vízzel feltenni. Ha pl. a húslevest hideg vízben kezdjük főzni, akkor a húsból az oldható ré­szek teljesen kilúgozódnak, a leves kitűnő lesz, do a hús száraz, íztelen. Ha ellenben forrásban levő vízbe ke­rül a hús, a felületén hirtelen átha­­tolhatallan réteg képződik, amely meg­akadályozza a belső húsnedvek eltá­vozását. Ha így készítjük, a hús por­­hanyós lesz, de a leves gyöngébb. Mindkét esetben egyenletesen, lassan főzzük 3 1 óráig. Elmondok egypár ételt, amit fel­tétlen forró vízzel kezdenek főzni. Kevés, kissé sós forró vízben kell fel­tenni a zöldségféléket, főtt halát, tar­honyát, rizst (hideg vízzel feltéve ká­sás lesz). Burgonyapürére forró lej és olvasztott vaj kell, csak így lesz könnyű, pelyhes. Füstöli kolbászt, sonkát, új burgonyát (régi hideg víz­ben). vörösrépát (gőzben főzve piro­sai)!) marad). Karfiolt 5 percig erős forrásban levő vízben főzzük, azután áttesszük szintén forró lébe, amely­nek egy harmada tej, kétharmada víz és fedetlenül főzzük, így fehér ma­rad. Kemény tojás sárgája úgy marad kö­zépen, ha bő, forró vízbe tesszük. Minden forrásban levő ételhez for­ró vizet, vagy levest öntünk, ha szük­séges, sohase hideget. Ezért legyen a tűzhelyén mindig erre a célra for­ró víz. 3. Vannak természetesen olyan éte­lek is, amelyeket hideg vízzel kell feltenni. Ilyenek a hüvelyesek, héjá­­banfőtt burgonya, szárított főzelékek, gyümölcs, húsleves, ha a leves a fon­tos és nem a hús. 4. Az étel jóságára az is befolyással van, hogy vájjon leborítottuk-e a fő­zőedényt, vagy sem. A leborított étel gyorsabban megfő, de sok esetben zavaros színű vagy az anyag rostjait szétnyomja. Felpuhulásig ne fedjük le az olyan ételeket, amelyeknek sza­ga van, mint a káposztaféléket, kala­­éáb, kelkáposzta, karfiol stb. Levestésztát és mindenféle gombó­cot a forrástól kezdve fedetlenül főz­zük, mert a gőz szétnvomja a köny­­nyű gombóc féléket. Aszpik, kocso­nya, lassan főve, fedő nélkül nem zavaros. Zöldborsó nagy lábosban, gyors tűznél, fedő nélkül párolva zöld marad. Ugyanis a spenótot is, ha forró vízben (sós) fedetlenül főzzük. 5. Lefedve főzünk mindenféle pá­rolt, gőzöli húst és főzeléket, pör­költeket (csak tálalás előtt rövid ideig fedő nélkül), gőzölt puddingok, be­lőttek. Májkészítmények is puhábbak fedő alatt. Le kell fedni a fánkot a sütés első fél ideje alatt, valamint a rántott csirke májas szárnyát. Rán­­tásos élei vészit lisztízéből, ha le­fedve, lassan főzzük. (i. Vannak ételek, amelyek előfőz­zünk, hogy kellemetlen illatát mérsé­keljük. Birkahúst, vesét, tüdőt, kar­fiolt, gombát, velőt, füstölt húst, len­csét. 7. Az egyik ételnél fontos a keve­rés, a másiknál keverni nem szabad. Keverni kell a burgonyapürét, bab, borsó, lencsét (hamar kozmásodnak), sodokat, krémeket (vízfürdőben). Tej­be darát, barna mártásokat, tojásos tésztákat jól ki kell keverni. Nem szabad keverni rizst, hal-, ma­lac- és báránypaprikást. (Ezeknél a lábost rázogatjuk.) Grízgaluskát ösz­­szeállás után többé nem keverünk. 8. Erős láng (gyors tűz) kell a ro­pogósra sült szeletnek, hajtogatott va­jas tésztának, zöldfőzelékeknek, máj, hagyma, zsírbansült krumplinak. 9. Gyenge, egyenletes tűz kell a húslevesnek, aszpiknak, rizsnek, ha­lászlé, gombócok, főtt hal, párolt gyümölcs, puddingoknak. Még akadna ugyan nagyon sok ál­talános tudnivaló a konyhaművészet­ről, azonban azokra már könnyen rájön valaki magától is. Csésze tea Az utolsó évszázadban a tcafogyasz­­tás állandóan növekszik és ma már a tea nélkülözhetetlen ital minden háztartásban. Ennek ellenére még ma is keveset tudunk a tea farmakoló­giái hatásáról. Egy háromperces tea­­l'őzet elég' jelentékeny mennyiségű coffeint és mégegyszer annyi teatan­­nint tartalmaz. Normális egyéneken végzett kísérletek szerint mind a cof­­fein, mind a teatannin külön-külön adva, gyomorpanaszokat okoz, de együtt adva egy háromperces teafő­zet hasonlóan gyomor- és bélpana­szokat okoz, amit azonban meg le­het előzni oly módon, hogy cukrot és tejet adunk hozzá. Háromperces in­­fundálással a teának csaknem teljes coffeintartalmát kivonjuk. Hosszabb ideig tartó főzéssel igen nagymeny­­nyiségű tannint vonunk ki a teából Kémiai vizsgálatok szerint a teatan­­nin kémiai sajátságaiban eltér a cser­savtól, annál sokkal kevésbé adsztrin­­gáló hatású. A tea illő olajokat is tartalmaz, melyek farmakológiai ha­tása ismeretlen. Az is lehetséges, hogy ezek nemcsak a gyomor falára hat­nak. hanem a központi idegrendszer­re is. Torták alkonya. A nagy tortajárás idején történt, hogy a sütemények lázadozni kezdtek a világ rendje ellen. A Habos Rolló tajtékzott a dühtől és a szája is habos voll, amikor világgá kiabálta: Hogyan, hát mindenki tortái eszik? Csak tortát? Minkéi kutyái)« se vesznek. Tejszínkoromban szárad­jak el, ha ezt tovább tűröm! Persze, az indiánerek tüstént kont­rázlak neki:- Igazad van! Nem tűrjük tovább a tortauralmal! Le a tortákkal és él­jenek a sütemények! És belőlük is dúlt a hab. Tagadhatatlan, volt is valami iga­zuk. Mindenki tortát evett, mert a torta hihetetlen olcsó volt. a sütemé­nyeket meg drágán tartották. Akkori­ban a pénzegység a Neszesemmi volt. Egy Neszesemmi búb voll húsz fogd­­megjól és egy fogdmegjólban tizen­két vacak. Mármost egv öreglortát öt vacakon lehetett vásárolni, s ezzel szemben egy indiánerért három logd­­megjóll is elkérlek. Nem volt ez rendes állapot, akárki beláthat ja. Ezenkívül a torták roppant szaporák és rendes, felnőtt torták voltak. Még 'a sok. csokoládésak, mogyorósok. Na­ponta tíz-tizenöt mignonja született mindegyiknek és másnapra már ezek is rendes, felnőtt torták voltak. Még a lepények is felháborodtak ezen. A krémeslepény sárga lett az irigység­től, a túrós lepény megkeseredett. Hej, nem ér semmit ez a cifra élet, sóhajtotta a túrós. - Pedig «omolyakoromban mindig arról álmo­dtam, hogy egyszercsak Pestre ke­­' betesznek egy lepénybe és a kirakatból fogom nézni a. gyönyörű világok Na és? — kérdezte gúnyosan az almás. - Megtörtént. Vagy nem? Ha jól emlékszem, már hatodik hete bá­mulja innen a kirakatból a gyönyörű világot! Hiszen ez az éppen! Hogy hat hete! Tudja, kedves szomszéd, ezalatt én már úgy megszáradtam, úgy meg­keseredtem. hogy semmi örömem sincs többé az életben. Én már nem remél­hetem, hogy valamelyik Pisla vagy Laci belémharap és azt mondja: De jó volt! Kérek még egyel... Pedig ez az értelme minden túróslepénynek. Még maga panaszkodik? — kiál­tott most a sarokból egy szép, fekete mákospatkó. Hat hél nem is idő! Hacsak annyi időig kellene várnom, nem fájlalnám a fejemet. De énrám csak karácsonykor kerül a sor ren­desen. Mi lesz addig belőlem! Hál belőlem? sóhajtott aszó­ké diősbéles. Szép, aranyosfényű mazsolaszem? volt ennek a szőke diósbélcsnek, ki­csit kövér is volt és arról álmodozott, hogy egy huszárhadnagy fogja a ká­véja mellé megenni. Deliül, sajnos, nem olyan világ volt, hogy a huszártisztek diósbélest ettek volna, bizony tor­tát fogyasztottak ők is. A torták vi­lága volt ez, a torták uralma, és a születésnapi, névnapi és inás ünnepi torták, felírásokkal díszítve, gyertyák­kal ellátva, cukrozott gyümölcsökkel megtetézve, hosszú sorokban vonultak fel naponta, a dobostorták meg verték a dobot, hogy minden jóérzésű kissüte­­mény epeömlést kaphatott volna, ha történetesen lett volna epéje. No, amikor az elégedetlenség már tetőfokára hágott, sok pusmogás után, kitalálták a jeszót a sütemények is. »Egységben az erő!« — adták szájról - szájra, és ekkor csodálatos átalakulá­sok történtek. Például összeállt két Indianer meg egy tolófánk és gép­puska. vagy ágyú lett belőlük, a cso­koládés bonbonból pedig golyóbis. A mákosbéles faltörő kossá alakult át és keksz-kerekeken robogott. A fagy­­lallsüteményékből repülőgép lett. a töl­csérekből bomba, de teli lett egyszerre a kirakat harcikocsikkal, lángszórók­kal, aknákkal és mindert elképzelhető fegyverrel. Jaj neked, világ! A jelszó olyan hatalmas voll, hogy a fajkérdést se vitatták. Nem volt most sárga, vörös, néger vagy fehér faj, és az indiánerek boldogan szegődtek a legfehérebb sütemények mellé, csak­hogy kiharcolhassák a győzelmet egye­sült erővel. És ekkor kiteltek a kirakatba egy ünnepi tortái. Hű, de puccos volt! Ki­­teremtettézték azt úgy. hogy mivoltát a sok dísztől nem is lehetett látni. És köszönt a sok sülinek. Hanem abban a pillanatban, ahogy mögötte az ablak becsukódott, egyszerre vagy tizenöt ágyúgolyó lyukasztotta át a dölyfös tortát, a tolófánkok habbal öntötték le s a repülőgépek úgy zuhogtatták le a jegesbombákat, hogy az ünnepi torta egyszeribe széjjelmállott és sűrű, fe­kete csokoládé folyt ki ereiből. Kampec neki! —• kiáltották a kissütemények és az első siker fel­villanyozta őket. - Tovább! Tovább! — sürgették izgatottan. Erre a fal törőkosok betörték a bolt felé eső üvegablakot és a lázadók be­rontottak, nekiestek a polcokra tálalt tortáknak, szörnyű pusztítással. Cafa­tokban röpködtek a tortabelsőrészek, meri azok a máié torták még véde­kezni se tudtak. Mire a cukrász jól körülnézett, valamennyi tortáját tönk­regyömöszöl lék a kissütemények. Úristenem, mi lesz most! — só­haj tolta a cukrász, de tovább nem mondhatta, mert egy tolófánk éppen a szeme közé spricceli. És ekkor lépett a boltba a megren­delő. hogy elvigye magával az ünnepi tortát, azt a diszeset. amely a kirakat­ban haldoklóit. Deliül az egész cuk­rászda csatatér volt. Teremtőm, hál mi van itt? — kérdezte ijedten. A cukrász csak a vállát vonogatla, mert a szá jál egy indiáner tömte be. Mit viszek most már a kislá­nyomnak? kérdezte tovább a meg­rendelő. És ekkor szépen eléje sorakoztak mind a kissütemények, ahogy voltak: ágyú. repülőgép, tank. géppuska for­májában, s a vevő bámulta őket, az­tán csettintelt a nyelvével. Talán ezek még jobbak is fognak tetszeni neki! mondta. Most már a cukrásznak is szabad volt szólania, az indiáner felszabadí­tót la a száját.- Kérem, szívesen becsomagolom mindek hadd teljék bennük öröme a kisasszonykának! Ige verekedtek ki a győzelmet akis­­sütemények, s a gyerekek hamarosan megszerették őket. Most már egy árban vannak a tortákkal, mindenki vásárolhat belőlük, csak arra akarlak figyelmeztetni benneteket, hogy azóta a pénzegység megváltozott: a vacak csak vacakot ér, de a neszesemmi s a fogdmegjól se többet.

Next

/
Thumbnails
Contents