Komáromi Lapok, 1936. január-június (57. évfolyam, 1-52. szám)

1936-02-19 / 15. szám

4. oldal. »KOMAROMI BAKOK« 1936. február 19, — Jól sikerült a vasmunkások mű­soros estje. E hó 15-én, szombaton este tartotta a Vas- és fémmunkások Szakszervezete műsoros estjét a Dó­­zsa-féle Vigadó nagytermében, melyet a közönség zsúfolásig megtöltött. A műsor minden egyes száma dicséri a munkásság kultúr tevékenységét. Az est műsorát Erdőházi Hugó szépen megírt prológja vezette be, utána az Egyetértés Munkásdalárda két kar­dala aratott nagy és megérdemelt si­kert. Az est műsorán Tordai Magda, a nagyhírű pozsonyi szavalómuvész­­nő felejthetetlen élményt jelenteti ki­tűnő előadásával. Nagy sikere volt a hatéves Szedlacsek Lacinak, aki bámulatba ejtette a közönséget nagy­szerű táncmutatványaival. Egy ked­vesen mulattató vígjáték is szerepelt a műsoron, melynek méltó befejezése volt az Egyetértés Munkásdalárda ál­tal előadott Kék Duna-keringő. Mű­sor után reggelig tartó lánc volt, mely mindvégig kitűnő hangulatban folyt le. — Veszedelmes szobatűz a komá­romi füuccán. Kedden este G órakor veszedelmes szobatűz támadt a ko­máromi főuccán, a Zcchmeister-féle házban, Geller N. őrnagy bérel a Masaryk-ucca 22. szám alatt szobái a Löwi Dezső főbérlőtől s estére be­­fűttetett magának a szobába. A szobá­ban nem tartózkodott senki, s így a kályhából kipattanó szikra könnyen meggyujlhatta a bútorokat. Mire a tű­zet a járókelők észrevették, már a szoba bútorai hatalmas lánggal égtek. A járókelők beverték az ablakokat, majd értesítették a tűzoltókat is, akik hamar megérkeztek és erős munka után eloltották a hatalmas szobatűzet. Mire a szobatutajdonos megérkezett, a szobáját s bútorait elemésztették a lángok. A kár jelentékeny. — Halálos szerencsétlenség. Csal­­tóközcsütörlök községben történt az alábbi megrázó eset. Karácsonyi József feleségével és Sándor György nevű tár­sával csökfát szállítottak haza az er­dőből. Már nagyon későre járt, amikor hazaérkeztek a kocsival és sietlek, hogy minél előbb ledobálják a kocsiról a haza hozott fát. Amikor a fákat do­. itták le, akkor szaladt ki a konyhá­nál Karácsonyi Józsefek harmadfél­éves Tercsi nevű kisleányuk, aki már nagyon vágyódott édesanyja után, akit egész nap nem látott. A szegény kis­lány vesztére ment ki az udvarra, mert az öröm ugyancsak nagy szo­morúsággá vált. A ledobált fa egyike úgy találta fején a kis csöppséget, hogy azonnal szörnyet halt. A Ható­sági vizsgálat ugyan megadta a lenve­tési engedélyt, de a szülök ellen gon­datlanság miatt megindult az eljárás, bár a szülök, akiket legjobban le­sújtott a szörnyű eset, nem okai a halálos balesetnek, mert a sötétlven nem láthatták, hogy a kis csöppség kitipegett az udvarra és a kocsi másik oldalánál állott, amikor a fa halálra sújtotta. — Öt egyfelvonásos, A somorjai Protestáns Kör most rendezte farsangi kabaréestélyét igen meleg sikerrel és ez alkaiommal öt egyfelvonásos víg­játékot adtak elő a derék szereplők, akiknek a játéka annyira tetszett a közönségnek, hogy az előadást meg kell ismételniük. — Szombaton lesz az Izraelita Jótékony Nőegylet nagyszabású ál­arcos bálja. Az hr. Jótékony Nőegylet folyó hó 22-én, szombaton este 9 órai kezdettel tartja a Jókai Egyesület Kultur­­házában nagyszabású álarcos mulatsá­gát, amelyet már most nagy érdeklődés előz meg. Az est cime: „Este a csár­dában.“ A kitűnő rendezőgárda első­rangú jazz és cigányzenéről gondos­kodott. Sok meglepetés, táncverseny és a sok szines jelmez már előre biz­tosítja a kitűnő szórakozást. A leg­ötletesebb jelmez díjazva lesz! Az hr. Jótékony Nőegylet karácsonykor meg­tartott teaestjének kitűnő hangulatából Ítélve valószinüleg „Reggel a csárdában“ lesz a mulatság igazi jeligéje. — Házkutatás Dunaszerdahelyen. Dr. Szeiff Gézánál, a dunaszerdahelyi Csallóközi Hirlap szerkesztőjénél és a dunaszerdahelyi keresztényszocialista párt elnökénél a napokban házkutatást tartottak. A házkutatást a pozsonyi államügyészség rendelte el és négy csendőr foganatosította úgy a szer­kesztő magánlakásán, mint a Csalló­közi Hirlap szerkesztőségében. A ház­kutatás reggel fél 9 órától déli 12 óráig tartott. — Szinielőadás Nemesócsán. E hó 8., 9. és 11-én tartotta a NOSKE műkedvelő gárdája nagysikerű szin­­előadásait, amikor Erdélyi—László Mi­hály: „Mit susog a fehér akác?“ cimü darabot mindháromszor zsúfolt néző­tér előtt játszották le. A lelkes játszók mindegyike kiválóan szerepelt. Külö­nösen ki kell emelnünk Molnár- Lidia, Horváth Bözsi és Hejtejjer Bözsike hölgyszereplőket. A férfi szerepeket Kohn József, Vavrik Frigyes, Kalmár Zsigmond, Fazekas József, Incédy La­jos alakították nagy sikerrel. Az elő­adások végén számtalanszor kitapsol­ták Galan bos Jenő állatorvost, elnököt, a szinmü nagyszerű rendezőjét. A tech­nikai rendezésnél Csémy László ház­nagy, Micska Ede alelnök, Hejtejjer István titkár végeztek odaadó munkát. A NOSKE vezetősége a február 29-iki sportbál rendezésével befejezi vigalmi programját. — II.j szindarabbemutató. K h i n István szapi tüzoltófőparancsnok, aki már írt egy színdarabot, a »Tűzol­tók címűt, most egy újabb színmű­vel lép a nyilvánosság elé. Az új da­rab címe »Az őrszem« és tárgya is­mét a tűzoltó életből van véve. A da­rabot az egyházgellei tűzoltó testű­jét műkedvelő gárdája mutatja be és az előadás érdekességét nagyon emel­ni fogja, hogy e darab keretében mu­tatják be a geHeszéli gyöngyösbokré­tát is olyan képpen, hogy a darab harmadik felvonásában a leánykérés a gyöngyösbokréta keretében fog megtörténni. — kilencéves sakk játék minő. A lon­doni Park Club most rendezi szoká­sos évi sakkversenyét. A résztvevők kizárólag lányok, akiknek azonban 21 évnél fiatalabbnek kell lenni. A verse­nyen résztvehet minden nemzet, bár a versenyt természetesen nem lehet a világbajnokságok mértékével mérni, mégis nagy érdeklődés nyilvánul meg irányukban. A lányok, akik közt né­hány gyerek is akadt, nagy játéktc­­hetségről lesznek tanúságot. Különö­sen a kis Elaine Schaunders játéka kelt nagy feltűnést. A kilencéves kis­lány olyan remek technikával játszik, hogy a szakértők nagy jövőt jósolnak neki. — A csehszlovákiai magyar rádió u nemzetközi téli Mnkábiászon. Feb­ruár 17-től 21-ig folynak le Beszter­cebányán több mint 3(X) versenyző részvételével a Makabi ezidei téli nemzetközi versenyei. A II. Makabiász védnökségét Országh József, Szlo­­venszkó országos elnöke és V o t r li­lt a tábornok, Szlovenszkó országos parancsnoka vállalták, akiknek jelen­létében hétfőn este ünnepélyes ke­retek között nyitották meg a Makabi téti nemzetközi versenyeit. A Rádio­­journal egy teljes óra keretében köz­vetítette a megnyitó ünnepséget, a csehszlovákiai magyar rádió pedig a pozsonyi hullámhosszon szerdán, feb­ruár 19-én délután 18 óra 15 perc­kor közli Spielberger Leó sportszer­kesztő helyszíni beszámolóját a világ­eseményt jelentő nemzetközi téli Ma­­kabiászról. — „Titokzatos“ haláleset Komá­romban. A komárnmi Singellőben néhány nappal ezelőtt meghalt V. M. szegény özvegyasszony, akinek egy elmebeteg lánya volt. A lányt nemré­giben a nyitrai elmegyógyintézetben is kezelték. Az öregasszony halála után titokzatos hireket kezdett su-togni a külvárosok lakossága. Azt hiresztelték, hogy az elmegyönge lány fejszével verte agyon az anyját, más verzió sze­rint, hogy fojtogatta; volt egy verzió is, amely úgy szólt, hogy a halott anya torkát szorongatta a leány. Habár az ügyben feljelentés nem történt s a ha­lál körülményei tisztázottak voltak, a rendőri bizottság mégis kiszállt s meg­vizsgálta az esetet, hngy tisztázza a kérdést. Megállapították, hogy V. M. halála körül semmi gyanús esemény nem merült föl, az erőszakos halálnak nyoma nem látszott s a szerencsétlen lányt ártatlanul gyanúsították meg anyja halálával. — Jókán is előadják Szijj Ferenc Julis cimü népszínművét. A Jóka községbeli Sport Egyesület műkedvelő gárdája e hó 22-én ismétli meg dr. Szijj Ferenc, nyug. komáromi polgár­­mester, a Jókai Egyesület elnöke ha­tásos színművének, a „Julis“ címűnek az előadását, amelyet már február hó 8-án adtak először és pedig olyan osztatlan nagy sikerrel, hogy e hó 22-én közkívánatra meg kell ismé­telni. Igazán örülünk neves földink e meleg sikerének. — Elkésel! karácsonyi ajándékok. A boldog karácsonyi ünnepek már ré­gen elmúltak és bizonyára már sokan el is felejtették. Csallóközben, Szent­­mihályfán azonban valami kedves do­log újra viszsavarázsolta a karácso­nyi ünnepek szívet, lelket átjáró me­legségét. Az ottani kath. iskola a ka­rácsonyi ünnepek alatt előadta a nö­vendékekkel a Lurdi csoda című val­lásos darabot a szegény gyermekek javára. Az előadás úgy erkölcsileg, mint anyagilag nagyon szépen sikerülő Valami, el nem bántható akadály mi­att a szegény gyermekek föJruliázá­­sára tartott előadás jövedelméből szer­zett ruhákat csak most lehetett kiosz­tani és 102 gyermek kapott egész öl­tözet ruhát és lábbelit. Aruhaésláb­­heli kiosztás nagy örömet kellett a ta­nulók és a szülők körében és a meg­késelt karácsonyi ajándékok a ka­rácsonyi ünnepek meghatottságát va­rázsolták vissza. — A »Csikós« előadása Nagy a hány­ban. A nagyabonyi műkedvelők a na­pokban előadták a »Csikós« című ha­tásos népszínművet. Az előjelekből Ítélve, az előadást többszőr meg kell ismételni. — A hősi műkedvelők már annyira megerősödtek, hogy most már az ope­rettek előadásától se riadnak vissza és legközelebb előadják Hajnal—Eise­­mann: »Vadvirág« című operettjét 3 felvonásban. — Siesta szanatórium, Budapest, 1., Ráth György u. 5. A Kis Svábhegy aljábín, a város bármely részéről köny­­nyen megközelíthető helyen, 9700 négy­szögöles parkban. A modern orvostu­domány és higiénia követelményeinek megfelelően átalakítva és gyökeresen újjászervezve. Belgyógyászat, (klinikai rendszerű beteg észlelés és kivizsgálás, a legmodernebb Röntgen berendezés, diagnostikai és therápia céljaira, vegyi és bakt laboratórium, electrokardiog­­ragh bélfürdő, orvosi vezetés alatt mű­ködő villanyüzemü konyha stb.) sebé­szet, (három műtőterem a nagysebészet, gégészet, urológia céljaira,) nőgyógyá­szat, szülőszobák és nőgyógyászati mű­tőtermek,) vizgyógyintézet, rövidhullámú kezelés, fekvőcsarnokok. Klinikai (»ár­sas) kórtermek, kiilönszobák és luxus appartementek. Polgári árak! Saját szabadalmu orvoshivó. — A Komáromi Football Club nagy álarcos és jelmezbálja a kul­túrpalotában. A komáromi farsangot méltóképpen fejezi be a Komáromi Football Club, mert február 25-én, far­sang utolsó napján tartja nagy jelmez és álarcos bálját a Jókai Egyesület kulturházának emeleti nagytermében. Az előjelek azt mutatják, hogy az ed­digi football bálokat fölül fogja múlni az idei, pedig a régiek is nagy, nagy sikerekkel dicsekedhetnek. Az egyes családokban a legnagyobb titoktartás­ban folynak a lázas munkák. Ezúttal még a legkedvesebb barátnő se tudja, hogy milyen lesz a jelmez, mert hiszen mindenki meglepetést akar csinálni ép­pen a legközelebbi ismerősei számára is. Csodálatosan szép, ötletes, szellemes jelmezek egész légiója vonul föl hús­hagyó kedden a kulturházban, mert nemcsak komáromiak, hanem messze vidék futbalistái is részt kérnek ebből a kedves báli éjszakából. A bálra még visszatérünk, most csak azt jegyezzük meg, hogy a Footoall Club vigalmi bi­zottsága ezúton is felkéri azokat, akik a legnagyobb körültekintés dacára is tévedésből meghivót nem kaptak volna, forduljanak e tekintetben vagy a Hacker, vagy a Kellner céghez. — Nyilatkozat. Acsay István komá­romi kereskedő annak közlésére kért fel bennünket, hogy a múlt hetekben szerepelt tolvajlási ügybe csak véletle­nül került bele, a kérdéses kiskocsit jóhiszeműen vásárolta meg s nem or­gazda. Acsay Istvánt néhány fiatalem­ber félrevezette: megtévesztésének ál­dozata s igy került akaratán kívül egy kellemetlen ügybe. — Táncmulatság. A Nemesócsai Ref. Egyházi Énekkar folyó hó 22-én, szombaton este 6 órai kezdettel a Hor­­váth-féle vendéglőben zártkörű tánc­­mulatságot rendez. Belépti díj szemé­lyenként 5 Ké, családjegy 3 személyre 12 Ke. Felüifizetéseket a nemes célra való tekintettel köszönettel fogadnak. — Ahol nincsen műkedvelői gár­da. Farnad elég nagy falu, de nincs műkedvelői gárdája,- ami ugyancsak bántja azokat, akik szeretnek a téli es­téken kissé eiszórakozni az előadáso­kon. Ezek aztán úgy segítettek a hiá­nyon, hogy vendégszereplésre meghív­ták a szögyéni műkedvelőket Farnadra. A szögyéniek nagy örömmel tettek ele­get a meghívásnak és a szereplésük igen szép erkölcsi és anyagi sikerrel járt — Nagy tűz Farkasdon. Farkasd község nyugalmát lűzi lárma zavarta meg, Kigyulladt Molnár Ferenc pajtája és mire a tűzoltók odaértek, már főidig leégett, de azért a tűzoltóknak még maradt igen erős munkájuk, mert a nagy szélben nemcsak a tűz szomszéd­sága, de az egész falu veszedelemben forgott. A tűzoltók derekas munkájának azonban sikerült a tűz tovaterjedését megakadályozni. A kár igy is igen nagy. Mössg'a.zda.sa.g' X Kényszeregyezségek és csődök Szlovcnszkóban és Ruszinszkóban. Grünbergcr Ignác keresk. Nagyszöllős, Kukéi Rudolf mészáros Hodrusa, Bolhán Jenő a „Piccolo“ kávéház tu­lajdonosa Pozsony, Eisenberg Henrich textilkeresk. Bártfa, Raáb Simon és neje volt keresk. Komárom. Csődök: Máriás Tamás volt fakeresk. Belá, Folkmann J Pál bártuiajdonos Zsolna, Kohn Gyula téglagyár és építési anyagok Illává, Ing. Novák Testvérek épitési vállalko­zók Zsolna, Feigl László vegyeskeresk. Jelsava, Eisikovics Salamon autoszál­­litó Dubové, Fekete Béla festő Huszt. \ szerkesztésért a főszerkesztő a felelős Lapkiadó: Spitzer Béla. Nyomatott Spitzer Sándor könyvnyomda jóban, Komárom. n Fűrészeli és gömbfák állandóan raktáron. Lúc, jegenye, erdei-fenyő, vörösíenyő, tölgy, dió, kőris, szil, gyer­tyán, továbbá gőzölt bükkfa és szöllő­­karók. Speciális méretű és minőségű faanyagokat, hajó, csónak és egyéb épí­tésekhez fűrészüzememben készítek. Malomgerendák minden méretben. fakereskedés, fűrész- és gyaluüzem Komárno. — Telefonszám 171. Gömbfa felfürészelését és mindennemű faanyagnak gyaluüzemi munkálását mérsékelt árban vállalom. Kertészet részére la vörösfenyőből készült melegágyrámák raktáron. Állandó készletben tartok cement, mész, tégla, cserép, szigetölőlemez, kátránypapír, falburkolati-csempe, schamottáru, cserépkályha és minden egyéb épitési anyagokat a legjobb minőségben. - Szabadalmazott ,,E t e r n i t á s“ pala egyedárusítása. Száraz tűzifa, begyujtófa és fürészpor.

Next

/
Thumbnails
Contents