Komáromi Lapok, 1936. január-június (57. évfolyam, 1-52. szám)
1936-02-15 / 14. szám
1936. febtuár 15. »KOMAROMI LAPOK« 3. otdaá eljáró, elkényeztetett, igényesebb, ;*ehezebben kapacitálható. Ezért kell, ■h«gy koncentrálva tároljon a kirakat, ■•e az is fontos, hogy egy útvonalhoz [szokott járókelőt, az állandó vevőt nem iiehet egyforma erősségű agitációval [Megnyerni. Egyszer puritán legyen a tálalás: csak az áru hasson szigorú .•rends zei’bcn, egyszerűen zsúfoltság luientesen, máskor valami háttérkép, •vagy plasztikus figura, stb. Egyszer a. kirakat fe nék, máskor a háttér domináljon. Döntő fontosságú a világítás is. A síkbeli cégtábla helyett, fémbetűk plasztikus hatásaikkal? esetleg önvagy háttérvilágítással sokkal reklámszerűebbek. Távol hatásra nélkülözhetetlenek az épületen, esetleg magasabban elhelyezett neonreklámok. (Komáromban van néhány kirakatrendező, aki ezek szerint az elvek szerint rendezi a kirakatokat. Sajnos, nagyon sok elhanyagolt, poros vásári kirakatot is látunk!) * „A modern portálról“ Élelmes, vállalkozó kedvű kereskedik rájöttek arra az igazságra, hogy a szebb, tetszetősebb, megkapóbb portál vonzza a vevőket. A modern portál értelmesen közli, hogy mit árulnak az üzletben. Már messziről feltűnő. Könnyen megjegyezhető emlék jeleket ad. A cégnév betűkkel és fényreklámokkal. A propaganda eszközök hozzáidomultak az élet-tempó változás-1836— i. Te mondád: „Minden csak jelenés, minden az ég alatt, mint a kis nefelejcs, enyész.“ Igen. Minden csak jelenés, de nem minden enyészik el. Nem enyészett el a Te nagyságod sem! A latinul beszélő, de magyarul érző táblabiró-világban sok kisebb-nagyobb drágakő akadt. Te a legnagyobbak közé tartoztál. A lelked gyémántjáról leválasztott, értékessé csiszolt brilliánsok sziporkázó ragyogása porhüvelyed elenyészése után Is, nemcsak a mai százados évforduló napján, de messze évszázadokon keresztül csillogva világít bele a magyar éjszakába. ... És látjuk a magyar kincsesház drágaságainak ragyogását.... Látjuk, befogadjuk, érezzük, hogy sok örökké-Másnap reggel vasárnap volt — együtt ült a vésztörvényszék a fásszínben, nagy' bütykökön, mikbe több görhes favágónak tört már bele a baltája nyele. Ott voltak az uccából: Bélus, Pétiké. Kari. Sanyika éppen most szaladt át a íilagóriába, hogy enni adjon a rókafiókának, amit három hete vettek egy havasi móctól. Még volt ennek négy állatkája büdös átalvetőjében, 100 leiért adta darabját. Én azt mondom, macska volt. A Berkessy néni kandúrja, a rühes! Agyon fogom lőni — szólt Pétiké, nem annyira szilárd meggyőződésből, hanem inkább Berkessy néni iránti régi ellenszenvből. — Görény volt az, törje le az Isten a derekát — mondta Kari. — Anyámnak hét tyúkját s egy kakasát nyivasztotta meg a tavaly. — Hátha fülesbagoly volt? — kérdezte Bélus. — Hátha minden volt, bagoly is, macska is, görény is? kérdezte Egon, mert ő az egész mipdenséget, az egész komor, rabló éjszakát gyanúsította. — Egon, Egon! hallattszott Sanyika hangja a filagóriából. Megszökött a róka! A négy' fiú egyszerre talpon volt. Mindenki ugyanazt gondolta; először Egon mondta ki: A róka volt! — Agyonüssük! szólt Pétiké. — Elevenen megnyúzom, az áldóját! — káromkodott Kari. — Gyerünk! Egon jelszavára felkerekedtek. Fejhoz. xt technika fejlődéséhez. A ma emberét biztos fellépésű, erőteljes hatású céltudatos portál képes csak megállítani, vásárlásra invitálni, az üzletbe vezetni. Az üzleti élet nagy fejlődése, a reklámba való nagy Ml megerősödése termelte ki a modern portált. A modern portáloknak meg van az az előnyük is a régiekkel szemben, hogy változatosak, nem olvasztják egységes foltba a különböző cégek portáljait. Sől a modern építési anyagok, üveg, fém stb. felületei jobban elválasztják egymástól, mint a keskeny, barna fakeretes, halott fekete üvegtáblák, még halottabb aranybetűk felírásaikkal. A leghasználatosabb építési anyagok a modern portál építésnél a fán kívül a fémmel borított fa, vas, bronz, kő, műkő, márvány', márványüveg és az üveg. A fényes és fényezett anyagok a jól szituál tság, kedélyesség és tisztaság érzelél keltik. Azok, akik valamelyik közeli fővárosban jártak, tapasztalhatták, hogy milyen lázas sietséggel építik át a régi portálokat építész által tervezett, nyugodt, hatásos modern portálokkal, ment felismerték annak nagy jelentőségét. Ma már elavult az a közmondás, hogy: jó bornak nem kell cégér. De igen, kell egy jó cégnek hatásos kirakat. (És Komáromban?) B. B. mmmmmmmmmmmmmmmmmmmirn 1936. Komárom, február 14. való van közöttük. Mert amilyen örökkévaló az Isten, éppen olyan örökkévaló azagyémántszolitér, mely az ő dicsőségét hirdeti a Te lelkesedéseden keresztül. Az Isten, . . kit a bölcs lángesze föl nem ér, Csak titkon érző telke óhajtva sejt, Léted vilápit, mint az égő nap, De szemünk bele nem tekinthet!“ Van-e ennél szebb, magasztosabb himnusza a nagy világirodalomnak, mint a kis magyar nemzet bánatos, nagy fiának, a szerény falusi magányában dolgozó, nemes föidesuraságnak, Berzsenyi Dánielnek, a magasságok magasságában minden mások főié s?árnyaló, harsogó Isten-dicsőitése, az egyszerűen „Fohászkodás“-nak nevezett, fenséges himrusz 1 Ezért a himnuszért ünnepelünk ma Tégedet, ma, amikor kerek egyszáz eszsze volt a hátán, kezében gyönyörű finn kés, melynek nyelére, Sipila, indián lány neve volt bevésve a Hódvadászból . Bélus kiragadott egy fütykös paradicsomkarót; Kari elővette hátsózsebéből forinthuszas pisztolyát s felhúzta ravaszát. Pétiké hatalmas lópatkószegre töltötte feketegumis parittyáját. — Még itt kell legyen a kertben a bitang — szólt Sanyika, miközben lázasan fejtette le a száradt indákat egy tavalyi fuszujka-karóról. — Hogy szökhetett meg? — Kirágta a léceket. Né! Sanyika odamutatott a ketrec oldalára. öklőmnyi kerek ük volt rajta. — A disznó bitang! Törje ki a nyavalya! Agyonüssük! — Kellett neki a jó gaiambpscsenye. Na majd adunk mi nekie! — Gyerünk! Megindultak rajvonalban mind az öten. Sanyika görcsös fuszujkakarójával szurdalta a ribiszkebokrok alját, Bélus paradicsomkarójával kongatta az egreseket s a borostyánt. Árkon-bokron, paradicsomon, pityókán, murkon, tökön gázolt át a csapat, nagy derendóciával, sivalkodással. Bélus két botot vert egymáshoz, Kari ugatott, mint három véreb, Pétiké bedugta koszos kezét a szájába s úgy fütyült, hog„ kidagadtak a szemei. Egy rengetegnyi róka megkergült volna ettől a nagy égszakadástól, nem bog}' egy! Már a második terrasznál tartottak s még mindig semmi. Egon középen tendeje annak, hogy elhagytad „ren deltetésed pályafutását“, melyen 60 éven keresztül haladtál „A jobb s nemesö lelkeknek útján.'“ Akkor csendesen, lassan jutott halálod híre nemesi kúriáról kúriára, ma a kis Nikia*) község, Egyházashetye**) és Sömjén község lakóit rádió figyelmezteti, a nagyvilágba a rádió röpíti a visszaemlékezést arról, hogy ma 100 éve mi történt... ... Isten kegyelmes volt Hozzád, kegyelmes volt az ő gyermekéhez, aki aiázatta! szólt hozzá egykor, mondván: „Buzgón leomlom színed előtt, Dicső!“ Isten kegyelmes volt Hozzád, nem bocsátott Rád kínzó nyavalyát, egy pillanat alatt szólított át az öröklétbe, — Szivszélhüdés — mondják az orvosok. — Isten jóságának végtelen kegyelme! — mondja a hivő. ... A szív megái!, a szempillák lecsukódnak, a lélek elröppen, szenvedés nincs többé!... A behunyt szemed „fel nem igézheti Lolli barna szemöldöke.“ ... Megpihen a nagy ostorozó, nem suhognak nagy erkölcsi hevületéből fonott lángszavai: a „romlásnak indult hajdan erős magyar“ felé ... nem támad már leikében uj megállapítás minden állam felől, melynek „támasza, talpköve a tiszta erkölcs“, nem mondja már felőle prófétai jóslatát, hogyha az erkölcs „elvész, Róma ledől és rabigába görnyed .. II. „Minden csak jelenés“ ... a gyermekévek, amikor a test gyenge volt, beteges, nem szorította az iskolai fegyelembe a gondos apa. A Dunántúl virágos rétjein száguldhatott vidám csikó módján. Szelid érnek hűs vize edzette, torna fejlesztette erőssé a vézna, beteges gyermeket. A soproni evangélikus líceum falai már napsütötte, piros-pozsgás fiúcskát fogadtak maguk közé és a soproni német polgárok táncvigalmainak ruganyos >zmú, tüzesvérű, deli magyar ifjú életkedve adott lendületet. .. Mindez csak jelenés volt..: Ám nem jelenés a „Magyar Társaság“, melyet Kis János alapít az evangélikus líceumban s mely az irodalom szeretetét oltja az ifjú Dánielbe... Ezt viszi magával haza a gazdaságba, ahol szigorú atyja ura, Berzsenyi Lajos, a latin költők szeretetén béküi meg a fiatalság hevétől féktelen ifjúval. .. . „Minden csak jelenés“..........a szentdömölki útra vezető séták az evangélikus lelkészlak felé, a hajnali álmodozások ... a ragyogó esték, a tüzes, forró nyári délutánok. Hogy mindez *) Berzsenyi Nikién halt meg. **) Egyházashetyén született botorkált ütésre emelt baltájával. Csikorgót t a foga. ha arra gondolt, hogy hátha messze csatangol már a gyilkos róka! De megvigasztalódott, mert magasak voltak a falak. Bizton ott hasal a bitangja valami bokor alján, tele kendővel, mint a farkas a gidás mesében, nagyokat horkol. Ni! Ott! Pétiké, a szemfüles, előre mutatott. Mind megtorpantak a fiúk. Egonnak marsot húzott fülében a szíve. A pince szellőztetőkéményén, farkát maga alá rakva párnának, sunyin ült a róka. Nagy' szemeket meresztett s füleit hegyezte, mintha döfni készült volna velük. Kicsi, hitvány, szerecsia volt. Ahogy így látta Egon, úgy érezte, hogy ártatlan szegény, csupa ráfogás az egész. Hogy' tudott volna oiy'an magasra felmászni vagy felugrani ez a kicsi cingár állatka? Egész biztos ártatlan. A rém csakis valami nagy bagoly, vagy kandúr lehetett... De Kari elkiáltotta magát, hogy a torkán kifért: kerítsd bél Üsd, ne sajnáld! Nyomási — rikoltott Pétiké s rásülőtte parittyáját. A súlyos patkószeg nagyot koppant a róka homlokán. Kergiilten kezdeti forogni tőle, mintha a farkát akarta volna utolérni. Most Bélus dorongja süvített át a levegőn. Oldalba vágta s lesodorta a földre. Nem volt jártányi erej«. Sanyika nagyot nyomott rá a fuszujkakaróval. Pétiké odaugrott s hurkot tett a nyakába. Elkezdte húzni a földön. A fiúk csak jelenés annak a szép szentdömölki papleány, Perlaki Judit a megmondhatója, de nem Berzsenyi Dániel, hanem idősb Berzsenyi az okozója. Nem volt jelenés a törékeny, szelid gyermekleány, Dukai Takács Zsuzsika iránt érzett, immár második komoly szerelem, mely családalapításhoz vezet. A sömjéni porta boldog óráknak tanúja .., Körülötte idők múltán vidám gyermekzsibongás, bent a méhes zsongitó csendjében szelid társalgás a múzsákkal. Jelenés az ifjú lelkének háborgása a közállapotok láttán, de nem jelenés a háborgás eredménye: az a sercegő ludtollal alakított gyöngybetükkel megírott vers-csomó, mely vigyázva, félve, lopva készült és ott volt eldugva a falusi szoba gerendázatában, hol Kis János iró, evangélikus lelkész fedezte fel és vitte-vitte magával és mentette meg e kincseket. Hát az jelenés-e, mikor beborítja a búskomorságba süllyedt lelket a hipochondria fekete fátyola?? .. Igen, igen, jelenés .. . mert hiszen elröpiti a megtiszteltetés szellője, amikor fogatán berobog az elismert köPŐ a májusi pompában viruló Keszthelyre, ahol Helikonünnepélyen dicsőíti a költőket gróf Festetich György, aki levett kalappal siet a kocsijából kilépő Berzsenyi elé. .., Nem jelenés a nagy felfedezőnek és nagy lelkesedőnek, Kazinczy Ferencnek barátsága ... Nem jelenés Kölcsey Ferencnek lebecsülő, fájdalmas bírálata, melytől úgy sajog a lélek, s melybe bele lehet halni... Igen, bele lehet halni, halálosan el lehet keseredni s felsóhajtani: .Látom hangyabolyi miveidet, világ! Mint szórja s temeti a nagy Örök keze, Látom, hangyasereg! mint tusakodsz [s tolongsz Strod partjain és porán.“ Igen, bele lehet halni, megnyugodva kívánni az örök megnyugvást: Bizton tekintem mély sírom éjjelét, Zordon, de ah! nem lehet az gonosz, Mert a Te munkád itt is elszórt Csontjaimat kezeid takarják!“ És a szív, a Te nagy szíved megszűnt dobogni ... így történt 1836. február 14-én. Kis Péter Pál. belekezdtek diadalmas dalukba, melyet ők maguk szerkesztettek Isten tudja milyen nyelven: Ahumm, ahumm, ahumin, dihidumm, dihidumm, dikkendáré fünfundáré bumm! Meg sem álltak a diófáig. Arra felkötötték, mint egy haramiát. Még dobálták, parittyázták, hogy szegény azt se tudta, merre lóduljon. — Hinta, palinta, kétkrajcárra palacsinta — dalolt Kari és segített neki egy bottal. Egon hátra maradt. Döbbenten állt meg a kicsi meggyfa alatt. Kiáltani akart, visítani, hogy elég volt, marhák! Nem látjátok, milyen ártatlan szegény! De nem ment. Félt, hogy kikacagják. A tehetetlen fájdalomtól elöntötte a könny a szemét. SzégyelL- volna ha meglátják; megfordult s leszaladt az udvarba, felmászott a galambpadlásra s leült egy sorokba, szembe a gunnyasztó Tarquiniusszal. Nemsokára hallotta, hogy vonulnak dalolva a fiúk az udvar krumpli-kövezetén. Megvárta, amíg kimentek a kapun. Akkor lemászott s felszaladt a kertbe. A rókát olt tudatta a szél a fán. Levágta. Ásót hozott s nagy' sírgödröt kapart neki a diófa alatt. Hozott egy cipőskatulyát és beletette, elhantolta. El ■ imádkozott felette egy' miaty’ánkot. Aztán felmászott a diófa tetejébe, sirdogálni. , Az emlékezés szárnyain. „Minden csak jelenés.“ — Berzsenyi Dániel emlékezete. —
