Komáromi Lapok, 1935. július-december (56. évfolyam, 56-103. szám)

1935-08-31 / 70. szám

Az örök gyermek. Uraim, bocsassanák meg a hallatlan merészségéri, hogy itt, • az asszonyok­nak szánt hasábokon önökről me­rek írni. Érzem, a bűnöm súlyos. És < szörnyen vakmerő a megállapítá­som, amikor azl merem írni: uraim, önök hiába leltek felnőtt és komoly férfiak, hiába Ítélkeznek élők és hol­tak felett, ezek az önök állal berende­zett gyönyörű földgömbön, hiába fö­lényesek és logikusak, hiába »tetőtől­­talpig egész embereke azért ugv titokbai: mégis csak gyerekek ma­radnak. szeretr.tre, kényeztetésre, ve­zetésre szoruló örök gyerekek. De ... elárulom azl is, hogy a mi szemünk­ben éppen ez a legkedvesebb önök­ben. Szörnyen elviselhetetlennek talál­juk azl a férlit. akiből már egészen ki­halt az »örök gyermek«, vagy aki meg­tagadja magában ezt, söl kézzel-Iáb­­bal hadakozik ellene. Nem, nem. ura­im! Hiába is hivatkoznak az élet vi­haraiban acéllá edzett szivükre, ti­tokban önök is kínlódva botladoznak a rögös ulon, akárcsak jómagunk és nagyon-nagyon szívesen belekapasz­kodnak a segítő kézbe. Látják, uraim, mi asszonyok hival­kodva hangoztatjuk, hogy egy kicsi! mindig gyermekek maradunk. Ez igy jó, igy szép. És talán — legyek őszin­te? — egy kis felelőtlenséget is bizto­­síL nekünk. És mégis, mi, nők, mi so­hasem vagyunk, lehetünk olyan na­­gvon-igazán gyermekek, mint önök, uraim! önök, akik olyan könnyen és észrevétlenül kerülnek idegen beha­tás alá — sokkal jobban és mélyeb­ben, mint mi nők. Akik olyan nagyon elvárják, hogy a nő kényeztesse önö­ket, legyen az a nő anya, feleség, sze­relő — mindegy! De kívánják, kere­sik, mint a kisgyermek, aki azt akarja, hogy az egész világ — az ő kis ottho­nának világa — kizárólag körötte fo­rogjon. A fiatal urfi, alig hogy kinőtt a gyerekcipőből, azzal a jó kis emberi önzéssel elvárja, hogy az édesanyja mindenben a rendelkezésére álljon. És az édesnyák fel is áldozzák magu­kat a fiúgyermekükért, sokkal inkább, mint a leányaikért. A fiatalurat ki­szolgálják, kényeztetik, ruháit, apró­ságait elrendezik, az öltözködésnél se­gítenek neki, mert jaj, csak el ne kés­sék az iskolából, az egyetemről! Sze­gényke, annyi a dolga, igazán nem jut hozzá, hogy még a szekrényeit is rendben tartsa! Pedig kérem ma­napság már a lányok nagyobb része is középiskolába jár, söl az egyetem­re is és kegyetlen szorgalommal ta­nul, hogy az élei nagy taposómalmá­ban majd teljes emberkén! tudjon megállani. És tőle, a tanuló leánytól mégis elvárják, hogy a ruháit, szobá­ját rendbetartsa, az iskolai munkája mellett tanuljon meg főzni, varrni és kitűnő háziasszonyként tündököljön ismerősök és — házasulandó fiatalem­berek előtt. A fiatal úr azonban kizárólag a tanulmányainak és — last not least a szórakozásainak szentelheti az egész idejét. A többiről az édesanya úgyis gondoskodik. Azután megjelenik az első »igazi nő az ifjú éleiében. És vele együtt talán a férfiélet forduló­pontja is elérkezik. Mert minél job­ban kényezteti ez az első nő az ifjú emberi, annál jobban keriti a karmai közé, annál inkább tartja a hatalmá­ban. Sőt tovább is mehetek: minél több gyöngédséggel, bccézéssel, anyás­kodással veszi körül, annál tovább sőt talán örökre — tarthatja meg őt magának. Mert az a sokat gúnyolt* »szolgálat«, amikor a feleség még az A napokban nyílt meg az angol ki­rályi közegészségügyi intézet évi kon­gresszusa, amelyet lord Iiarewood, az angol király vejc nyitóit meg. Lord Iiarewood megnyitó beszédében a tu­berkulózis kérdésével foglalkozott és többek között a következőket mon­dotta:- Nem tudom határozottan, hogy a fogyókúra katasztrofális szokása, inggombok behelyezésének nehéz munkájától is megkíméli a férjét — az nem is olyan nevetséges valami. Az édesanyától elkényeztetett férfi el­várja ezt — mindnyájan elvárják, egy­­től-egyig és amelyik nem kapja meg, annak nincs »megértő« felesége. És ez a meg nem értett férfi találkozik azután azzal a bizonyos nővel, aki megérti«, akit hallatlanul érdekel, hogy a krumplifőzeléket tejföl nélkül szereli és az inggallérokat csak félig keményítve, aki megkérdezi: És ma nem bosszantott senki sem fel a hi­vatalban kicsikém? — így mondja: »kicsikém«, bár ez a kicsike 188 cen­timéter magas és kilóinak a száma megközelíti a százat, de nagyon sze­reti, ha ebéd előtt felveheti a liázi­­kabátját és szereti, ha este a felesége is megjelenik, nem pedig valamelyik bridzsszalónban kártyázik hajnalig... Igen, igen, ez igy van, kedves ura­im ... és asszonytársaim rendszerint rá is jönnek, hogy ez a titkok nyitja. Egy kicsit anyának lenni: megérteni a férfi örök vágyát az anyai gyöngéd­ség után — és kicsit kényeztetni azt a százkilós, morcos és mégis olyan nagyon kedves öreg gyereket. És amelyik asszony ezt nem érti, nem érzi meg, amelyik feleség Wotannak látja és akarja látni az urát, az ma­gára vessen, ha villámok között él. És magára vessen akkor is, ha Wo­­lanja leszállva az égi magasságokból, nem a családi otthon parkettjén lan­dol, hanem egyebütt — ahol mer. melynek lényege az, hogy a nők kár­­hozatos módon megfosztják magukat a normális tápláléktól, milyen szere­pel játszik abban, hogy újabban a tuberkulózis egyre jobban pusztít a fiatal lányok körében. Egy bizonyos: a fogyókúra aláássa a fialal nők egész­ségéi és lerontja szervezetük ellen­állóképességét a betegséggel szemben. Lord Harewood megállapítása nagy feltűnést keltett. Beszédével kapcso­latban nyilatkozatot adott hét londoni kórház tüdőosztályának vezető főor­vosa. A hét szakvélemény a követke­zőképpen hangzik: 1. A fogyókúra úgy, ahogy mostaná­ban gyakorolják, aláássa a szervezet erejét és és csökkenti ellenállását a tuberkulózissal szemben. Ha a fogyó­kúra megfosztja a női a megfelelő és szükséges tápértékektől, okozója lehet a tüdővésznek. 2. A fogyókúra a leghatározottab­ban előkészíti a tuberkulózis romboló munkáját. Vannak lányok, akik pajzs* mirigy-kivonat segítségével fogynak. Amikor már egydarabig fogynak, ab­bahagyják ennek a szernek a szedését, de a fogyás nem szűnik meg. Miért? Mert már megkapták a tuberkulózist. 3. Nem valószínű, hogy szoros kap­csolat volna a fogyás s a tüdővész kö­zött. Azok a lányok, akik fogyókúrát tartanak, rendszerint jobbmódu osz­tályokhoz tartanak és ezért nincsenek kitéve a tuberkulózis közvetlen ve­­széléynek. 4. Egyes esetekben előfordulhat, hogy a túlzott lesoványodás elősegíti a tüdővész bacillusok munkáját. 5. Ez a szakvélemény teljesen meg­egyezik a 3-assal. Ez az orvos is az­zal érvel, hogy rendszerint a gazdag lányok tartják fontosnak a karcsú vo­­vonalakat, ezek pedig még fogyókúra mellett is ügyelhetnek arra, hogy szer­vezetük ne romoljon le. ti. Ez az orvos ugyanúgy vélekedik. 7. Az a kérdés, milyen a fogyókúra. Lehel észszerűen és okosan csökken­teni a napi táplálékot. Az a fontos, hogy a szükséges vitaminmennyisé­geket megkapja a szervezet. Egyéb­ként a legtöbb embernek nem ártana, he egy kissé kevesebbet enne. Vala­mennyien túlsókat eszünk. Ez a hét szakvélemény nem meríti ki a kérdést. Az angol orvosi körök és a közvélemény széles rétegei egyre jobban érdeklődnek a fogyás problé­mája iránt. Számos orvost intézetben elhatározták, hogy különböző élettani és egészségtani kísérletet fognak foly­tatni a fogyással kapcsolatban. A nők gyilkos fogyókúrájáról nyilatkozik hét angol tudós. Az angol király vejének feltünéstkeltő bejelentése az angol királyi közegészségügyi intézet kongresszusán. GYERME ÍVEKNEK. Az állástalan fogkefe Átlátszón csillogó sárga nyele most is éppen olyan hibátlan voll, mint mikor elhozták a boltból. Ahogy ott hevert a fürdőszobapolcon, dél­cegen, sudáran, a fogkrém és a száj­mosópohár között, senki sem mondta volna szegény Tip-Topról, hogy kiöre­gedett, megrokkant fogkefe és hogy már csak üggyel-bajjal tudja ellátni a hivatalát. Nem tudni, a divatos hölgyektől tanulta-e, de alakjára, vonalainak kecsességére mindig na­gyon tudott vigyázni. így eseti az­után. hogy aki csak a nyelei látta, előrehaladott kora ellenére is egé­szen fiatal, új fogkefének tarthatta. Ámde a fogkefének, amikor hivatá­sát gyakorolja, nem a nyele a fon­tos, hanem a sörlével sűrűn lelenőü feje, ez pedig, sajnos, nem áll la úgy az időt, mint a szép, sárga galalit­­nyél. Előbb csak megpuhult, azután kopni, ritkulni kezdelt, végül már úgy , hullott, mint az öregember ha­ja. Olyan legyengült, agyonhasználL állapotban volt, hogy szánalom volt ránézni. Nem mintha Péter, a gaz­dája, nem bánt volna vele kímélete­sen, kimélte ő szívesen és még job­ban kímélte volna, ha anyuka nem áll a háta mögött és nem uszitja erélyes szóval szegény Tip-Top ellen: — Ne kíméld azl a fogkefét, Pé­ter, súrold a fogadat, ne simogasd! Ilyenkor ide-oda hajladoztak Tip- Top sörtéjének elgyöngült szálai és bágyadtan feküdtek le a fárasztó mun­ka után. — Nini, régészén kopasz a fogke­fém — kiáltotta Péter egy reggel, mi­kor a'kezebe Vétlé. - . • — Hm, máris? — csóválta a fejét anyuka. — Elég hamar tönkrement. Ékkor futott át Tip-Topon először a remegés, a sötét jövőtől való féle­lem. Mi lesz vele, ha újai vesznek he­lyedé? Miért telted ezt, Péter? — kér­dezte szemrehányón. — ''agy jobb lesz, ha majd az új fogkefe kemény sörléje szurkálja a foghusodat? Meg­látod, még a vér is kiserked a nyo­mán ! Péter megrázkódoü, zavartan for­gatta a kezében a fogkeféi, azután halkan így szólt:- Ejnye, de takarékos lettél! neveleli anyuka s kezébe véve a sá­­padozó Tip-Topot, ajkbigvesztve mondta: — Szemétre való ez már, kisfiam! Szegény Tip-Top azt se tudta, hogy kerüli vissza a helyére és sírva pana­szolta cl a szomszédainak szomorú sorsát. Sose busulj! — vigasztalta a jólelkű szájmösópohár. — Nem eszik a levest olyan forrón, mint ahogy fő­zik. Nézd, én milyen csorba vagyok. Ha tudnád, milyen régen tervezik, hogy kidobnak és még mindig itt látsz. Százszor is meggondolják, amíg kidobják az embert.-- Szakasztott úgy van — mondta a vastag frotliertörülköző és helyes­lőn bólogatod hosszú rojtjaival. Tip-Top abbahagyta a pityergést, de nem tudott egészen megnyugodni. Sötét képekben lebegett előtte a jövő. És a félelme nem is Volt alaptalan. Nem voll egészen igaza a szájmosó­pohárnak, vagy talán úgy van az, hogy akárhogyan húzódnak is az anyukák a pénzkiadástól, ha a kis­fiúknak vagy kislányoknak.van szük­ségük valámiré, sietnek a' vásárlás­sal. Anyuka még aznap beszerezte az uj fogkefét. Tip-Topot- pedig kiadta a szobalánynak, hogy dobja a szemétbe. — Ments meg, ments meg.... — sugla Tip-Top kétségbeesetten. Péternek megesett a szive a sze­gény állástalan fogkefén, kicsit ludas­nak is érezte magát abban, ami tör­téni, elhatározta hál, hogy segít raj­ta. De hogyan? Uj állást fog neki szerezni, határozta el hirtelen és már szaladt is a szobalányhoz az ötle­tével: Kár még azt a fogkefét kidob­ni, Katica kezdte. De hát mit csináljak vele? — kérdezte a szobalány és már fel is emellé a szemétláda födelét, hogy be­ledobja Tip-Topot. Használja cipőtisztításhoz anyu­ka fehér cipőjéhez. Az ám, ni nevetett Katica. Erre nem is gondoltam! — S már vitte is a boldog Tip-Topot uj helyé­re, a hokkerlifiókba. Tip-Top hálásan köszönte meg Pé­ter segítségét és megkezdte új életéi. A száraz, fojtó magnéziumpor Ugyan koránlsen ízlett neki annyira, mini a puha, illatos fogkrém, az érdes, po­ros cipőn csúszkálni távolról sem voll olyan kellemes, mint Pélcr sima, fe­liéi- fogacskáit cirógatni, a hokkerli­­fiók is sötét, szűk és levegőtlen volt az üde, barátságos fürdőszobapolchoz képest, de Tip-Top azért nem zúgoló­dott. Buzgó igyekezettel végezte a dolgát és Katica nagyon meg volt vele elégedve. Ám jaj, a sors nem volt kegyes hozzá. ' Egyszeresük! rémülten vette észre, hogy a kevés, maradék sörtéje is hullani kezdett, gvérült, ritkult, egyre jobban megfogyatkozott. Végül már egészen kopasz lett. Ilyen álla­potban cipőpuculásra sem volt alkal­mas és Katica egyszerűen, minden te­ketória nélkül bedobta a szemétládá­ba. Ott fuldoklóit szegény, a piszkos krumplihéj, rosszszagú hagymahulla­dék, kályhából kikolort hamu között, mikor Péter kijött a konyhába, hogy az ozsonnatejét elkérje. — Péterkém, ments meg — súgta elhaló hangon. Még most is szép, átlátszó, sárga nyele ott csillogotl­­villogolt a szemét közöli. Péter meg­döbbenve nézte, azután hirtelen mez­­dulattal kikotorta a ládából és zseb­­revágta. Bevitte a fürdőszobába, lan­gyos szappanos vízben megíürösztöt­­te és száraz kendővel ragyogóra tö­rölte. Tip-Top elszoruló szívvel né­zed körül elmúlt szép élete színte­rén és meghatottaii üdvözölte régi ba­­nilail. Péter pedig a kád szélére ülve eltűnődött, mit is kezdhetne vele. Már­tii ár azl hitte, nem tud semmi okosat kisütni, mikor Tommy, a legjobb ba­rátja, toppant be hozzá. Péter rög­tön elébe tárta a dolgot és tanácsot kért tőle. Jól tette, hogy Tommyhoz fordult, mert Tommynak remek ötlete támadt. Sorozzuk be a Birodalomba! (Pé­ter polcát hívták igy.) Sorozzuk be játéknak! így is történi. Tip-Top bevonult a szép, pirosra festett polcra, a képes­könyv, a mackó, a kisvasút közé. Szebb, boldogabb életet élt, mint va­laha. A napjai tele voltak események­kel, és több szerepet kapott, mint ,a leghíresebb színészek. Hol iránymu­tató volt Péter »roller«-ján, hói kar­­mesterpálca. Egyszer horgászéból, máskor meg indiai varázsvessző. Asze­rint, hogy Péter és Tommy au ló ver­senyt vagy koncertet, horgászást vagy cirkuszt játszottak. Naponta új és uj feladatokat híztak rá* minden, játekúk­­ba belevonták és most mar néni' kel­lett attól félnie, hogy egyhamar bé­listára kerül.

Next

/
Thumbnails
Contents