Komáromi Lapok, 1935. július-december (56. évfolyam, 56-103. szám)

1935-12-18 / 101. szám

4. oldal. »SDMAROÜKI UAPOB« "1935. december 18. Szerelmesét a Vágba akarta dobni egy fiatalember. Valóság-e, avagy fantázia szüleménye? — Leesett a kerékpárról. Urbanek János barsfüssi lakos kerékpárján Surány felé igyekezett igen gyors iramban. Egyik hirtelen kanyarulatnál olyan szerencsétlenül bukott le kerék­párjáról, hogy kezét törte. Súlyos sé­rülésével az érsekujvári tartományi kórházba vitték. — Amit már a gyerekek is tud­nak. A kis Gyuri csak négy éves, de minden hájjal megkent gyerek. Édes­anyja gyakran küldi bevásárolni s ő mindent pontosan meghoz. Legutóbb a kereskedő más kávépótlékot adott neki, mint amit rendesen vesz, de a kis Gyuri ezt visszaadta s azt mondta: „Éz nem az igazi, mert ezen nincs kávédaráló.“ A kis Gyuri ugyan nem tud olvasni, de azt jól tudja, hogy minden valódi Franck csomagon a kávé­őrlő védjegynek kell lennie. — Készülő regények a mikrofón előtt. Szeptember végén kezdte meg a csehszlovákiai magyar rádió pozsonyi állomása a szlovenszkói magyar irók készülő vagy megjelenésben levő mü­veinek bemutatását. „Készülő regé­nyek“ cim alatt indult meg ez a so­rozat, mely felvonultatta nemcsak a beérkezett csehszlovákiai magyar irók legjavát, hanem uj neveket szóiitott a mikrofón elé, köztük azokat a fiatalo­kat, akik a tél folyamán először fog­nak könyvükkel a közönség elé lépni. A csehszlovákiai magyar rádió ezzel bekapcsolódott abba a nagy mozga­lomba, mely a szlovenszkói magyar prózairás megtermékenyítését és az itt élő magyar tehetségek kibontakozását célozza. A könyvek megjelenése előtt a hallgatóknak alkalmuk nyílik egy­­egy nevet megismerni és az itt élő magyar tehetségeknek, a regényrészlet alapján, egyéni hangját meghallani. A csehszlovákiai magyar szépprózának ebben a felvonulásában a mikrofón előtt eddig sorrendben a következők vettek részt: Szenes Piroska, Szabó Béla, Morvay Gyula, Bányai Pál, Ka­­czér Illés, Egri Viktor, Sellyéi József, Szucsich Mária és Farkas István. Te­kintve a kéziratesték jelentőségét és azt a népszerűséget, melyre a hallga­tóság körében szert tettek, a csehszlo­vákiai magyar rádió folytatni kívánja a sorozatot és legközelebbi műsorán a mikrofón elé szólítja llku Pált, akinek első regénye karácsonyra jelenik meg a Csehszlovákiai magyar tudományos, irodalmi és művészeti társaság könyv­­sorozatában, valamint Tamás Mihályt, akinek legújabb regénye Budapesten, a Franklin-társulat kiadásában jelent meg és máris jelentős vita fejlődött ki körülötte. — Párkány története címmel tartott a párkányi róm. kath. Legény­egyesület legutóbbi kulturestélyen igen értékes és élvezetes előadást de. Haitzl Kálmán szőgyéni plébános, az ismert történetiró. Az érdekes előadás annyira lekötötte a nagyszámú halig dóság fi­gyelmét, hogy szinte sajnálták, amikor az eladásnak vége volt. a dologból rendes házasságnak kell következni. A fiatalember a házasság elten tiltako­zott, majd sétálni hívta a lányt s séta közben a Vág folyó elhagyott partjára mentek. Ill a magas töltésről egy óvatlan pillanatban belökte a lányt a fo­lyóba. majd megfutott. A lány valahogy partra vergődött s hazaszaladt, átöltözött s elsietett a rendőrségre. Azonnal nyomozást indí­tottak s előállították a fiatalembert, aki azonban következe lesen tagad s azt állítja, hogy kérdéses délután nem is találko­zott a lánnyal. A rejtélyes ügyben a nyomozás fo­lyik. Annyit sikerült megállapítani, hogy a lány valóban csuromvizesen érkezett haza sétájából. — Súlyos autószerencsétlenség tör­tént érsekujváron a Fuchs szálloda előtt, ahol dr. Mester Ferenc Selmec­bányái orvos autója nem az előírt oldalon haladt és a szabályosan hajtó és szembejövő bérkocsis kocsijának valósággal egyenesen neki ment, úgy hogy a kocsi rúdja áttörte az üveget és behatolt az autó belsejébe. A rúd pár milliméterre az orvos feje fölött vágódott a kocsiba és így menekült meg az orvos a biztos haláltól, de azért így is súlyos belső sérüléseket szenvedett. Hasonlóképpen súlyosan megsebesült a bérkocsiban ülő Fóliák József volt malomtulajdonos. A nyom­ban megejtett vizsgálat megállapítot­ta, hogy a súlyos balesetért Mester dr. a felelős, mert nem az előírt ol­dalán haladt az útnak. — Az érsekujvári kutyáknak kutyá­ul megy a soruk. Az érsekujvári járá­si hivatal elrendelte, hogy az összes kutyákat be kell oltani és összeírni. Ez még nem volna olyan nagy baj, mert az oltást csak kibírja a kutya, de amelyiknek gazdája vonakodik a kutyáját beoltatni, azokat irgalmatla­nul ki fogják irtani. — Sorsjegy ügynök szélhámosko­dása. Farkasd községben megjelent egy szélhámos sorsjegy ügynök és sorsjegyeket árult, amelyekről azt ál­lította, hogy húszezer koronát lehet rajtuk nyerni. Néhány hiszékeny em­bert sikerült is becsapni. A pénzt fel­vette, azután elinalt. Csak akkor tűnt ki, hogy az eladott sorsjegyek kö­zönséges reklámsorsjegyek és semmit se érnek. A csalót keresik. — Már a kezdet kezdetén el­csípték őket. Egyik komaromi és egy koltai közismert tolvaj igen nagysza­bású tervet eszelt ki hogy végigutazzák az országot és lopással értékesítik ide­jüket. Érsekujváron kezdték meg ezt a művészkörutat és az első áldozat Neumann Gábor cipőkereskedő volt, akinek üzletében olyan ügyesen tudták eljátszani a cipővásárlási komédiát, hogy sikerült nekik egy pár cipőt el­­lopniok, de nem sokáig örülhettek az eiső sikernek, mert a két fiatalember távozása után a kereskedő hamar észre­vette a lopást és a két tolvajt nem­sokára el is csípték és igy a művész­körül most egy kis hézagot fog mu­tatni. — A gyújtogatás gyanúja. Leléd községben elégett Czutaii Ferenc ottani cipészmester háza. Amikor a tűz ke­letkezésének okát kutatta a csendőr­ség, olyan gyanuokokat talált, amely­nek alapján azzal vádolják Czufallt, hogy biztosítási csalást követett ei. A cipész erősen tagad. — Véres verekedés a pincében. Bárány Vidor és Pisky András kéméndi lakosok künn borozgattak a pincében, amikor odatévedt Csonka Máté is, akivel hamarosan összevesztek. Csonka azonban nem hagyta annyiban a ve­szekedést, hanem mind a két ellenfelét súlyosan megsebesítette. Csonka azt állítja, hogy ő nem tud semmit a do­logról, mert nagyon ittas volt. A komáromi mesterdetektiv. Az üzleti betörő. Persze, hogy rossz alibit válasz­tott magának a betörő, mert mi­kor azt vallotta, hogy a Kispolgár uccában, a csatornafedél alá he­lyezte a pénztárt, amit elrabolt: igen tévedett Naívságában azt hit­te, hogy Komáromban mindenütt van aszfalt, jó arca és csatorná­zás. Persze, aki Komáromnak csak belvárosát ismeri, annak nincs fogalma a külváros hallatla­nul kezdetleges csatornázási, ucca­­képzési viszonyairól. Röviden: a Kispolgár uccában vajmi kevés alkalma volna a betörőnek, hogy pompás csatornafödelek alá dug­­dossa a pénzt. — Si-premier a Színházi Életben. Az első hó a budai hegyekben való­ságos si-dressz ruharevüt varázsolt. Guthy Böske számol be erről a havas divatrevüről és pontosan megírja, mi­lyennek kell lenni a modern és leg­divatosabb si-toalettnek. Nagy Endre Fedák Sárit nézte meg egy próbán és leirja, hogyan alakul ki egy alakítás és egy előadás Fedák irányításával. Hatvány Lili a _ hét színházi esemé­nyeiről referál. Érdekes képes riport számol be arról, hogyan döntötte ei a közönség Rökk Marika film-főpróbáján: kik kapják meg az ezer pengős sztár­verseny dijat. Rengeteg cikk, érdekes képek és háromfelvonásos színdarab, kottamelléklet, Bus Fekete László re­génye, a Korda pályázat jelentkezői, érdekes Divat-rovat van még a Szín­házi Élet uj számában. — 64 oldalas Rádióvilághiradó, 32 oldalas gyermek­­újság és kézimunkaív egészíti ki a Színházi Élet új számát, amely felso­rolja mindazokat a meglepetéseket, amiket a Színházi Élet jövő héten meg­jelenő hatalmas és diszes Karácsonyi Albuma hoz. Egyes szám ára 5 K5. Kapható a Spitzer-féle könyvesboltban Komárno-Komárom, Nádor-u. 29. — Lezuhant a lakodalmi repülő­gép. Angliában egy idő óta szokásba jött, hogy gazdag emberek esküvőjén repülőgép jelenik meg a lakodalmas ház fölött és konfettit dob le a nász­népre. Londoni jelentés szerint most szerencsétlenül járt egy ilyen lako­dalmi repülőgép, amelyet két repülő­tiszt vezetett. Mr. J. S. Soar és Miss Smith tartotta esküvőjét Attenborough­­ban. A konfettivel megrakott repülőgép már majdnem a lakodalmas ház elé ért, mikor hirtelen lángbaborult és le­zuhant. A két pilótának már csak a holttestét tudták kihúzni a roncsok közül. Érdekes, hogy a tűz eloltása után az összes konfetticsomagokat érin­tetlenül megtalálták. — Hallotta már ? hogy egyes indián törzsek egy vad növénysaponin-tartalmu gyökerét hasz­nálják szappannak, hogy a rózsacsokor sokáig megőrzi frisseségét, ha parafinba mártják, azután kartonba csomagolják, hogy Nagybrittania első gyarmata Bermuda volt, hogy Moszkvában trolleybusz-for­­galmat szerveznek és 84 üléses kocsi­kat állanak forgalomba, hogy a világ valamennyi városa kö­zül aránylag San Franciskóban van a legtöbb telefon, hogy a londoni tűzoltóságot leg­újabban azbesztből készített „esernyők­kel“ szerelték fel. — Betörés. Kéménd községben ed­dig még ismeretlen betörők jártak Gyurkovics Ferenc és Cverna Károly házában, ahonnét másfélezer korona értékű holmit loptak el. — Rossz szomszédság, török átok. Fámád község téli csendességét ugyan­csak megzavarta az alábbi eset. Urbán Gyula összeveszett a szomszédasszony­nyal és heves szócsata fejlődött ki. A vitatkozás annyira dühbe hozta Urbánt, hogy átrohant a szomszédba Skrba Józsefékhez, akik a közelgő veszede­lemre bezárkóztak, Urbán rájuk törte az ajtói és megöléssel fenyegette meg a szomszédasszonyt. Magánlaksértés, idegen vagyon rongálása és életve­szélyes fenyegetés címén indul meg Urbán ellen az eljárás. • ESPLANADE • Dr. Lakatos sanatorium Baden bel Wien Diáíák, Szívállomás, Kénes fürdők. 348 Mérsékelt egységárak. — Aki lopott kerékpárral megy a törvény elé Nem mindennapi ke­rékpárlopás történt a napokban Érsek­újváron. A kerékpártolvajt Nyitrán el­fogta a csendörség. A tolvaj azzal vé­dekezett, hogy Érsekujváron jutott eszébe, hogy a nyitrai bíróságon tár­gyalása lesz, amelyen mint törvény­­tisztelő. okvetlen meg akart jelenni. Útiköltségre nem, volt pénze, gyalog meg már nem volt annyi ideje, hogy odaérjen, elemeit tehát egy biciklit és azzal tette meg az utat. Hangos Mozi Sarki vadászok Az eszkimók vaddszkalandjai és szerelmi élete Knud Rasmussen napyexpediciós filmje A sarki vadászok, kivételes film, cso­dálatos eredeti felvételekkel, minden kulissza nélkül. Knud Rasmussent, a hires sarki kutatót vérségi kötelék fűzi az eszkimókhoz, akiknek izgalmas vadászkalandjait jeges-medvére, szerel­mi életét és népszokásait megörökítette nagyszerű film révén, melyet szerdán, csak egy napig mutat be a Modern mozi. Pótfilm eredeti hangos trükkfilm. Abdul Hamid, a vörös szultán Frilz Kortner, Nils Ast her és Arianne Ames A monumentális film csütörtöktől vasárnapig, négy napig a Modern mozi filmesemánye. JCötzgazdaság-X Közgyűlés. A Komáromi Kert­város lakás- és épitési szövetkezet korlátolt felelősséggel vasárnap, de­cember 15-én délelőtt 11 órakor tar­totta közgyűlését Ivdnfy Géza elnök­ségi tag elnöklete mellett. A közgyű­lés megnyitása és a törvényes forma­ságok elintézése után az elnök jelentést tett a szövetkezet fontos szociális cél­jának elérése érdekében tett lépések­ről és azokról a törekvésekről, ame­lyek a házépítkezés előmozdítására szolgáló kölcsön megszerzésére irá­nyultak. A szövetkezet igazgatóságá­nak sikerült kieszközölni a miniszté­riumban a közhasznúság elismerését, amely a szövetkezet akcióképességét biztosítja. Ha a gazdasági viszonyok javulni fognak, meg van a remény arra, hogy a szövetkezet megkezdje működését. Az elnökség jelentéséi a közgyűlés -gyhaiiguan tudomásul vette, hasonlóképea a felügyelő bizottság je­lentését is. Az 1931., 1932., 1933.- és 1934. évi költségvetéseket a közgyűlés elfogadta és a felmentvényt az elnök­ség tagjainak és a felügyelőbizottság­nak megadta. A felügyelő hatóság által felvett ellenőri jelentést tudomá­sul vette a közgyűlés, amely az alap­szabályok 4, 9,, 12., 28. és 29. szaka­szait módosította. Majd a választásokat ejtették meg s az elnökség tagjaivá Ivánfy Gézát, Baranyay József dr.-t és Messzinger Bélát, a feiügyelőbizottság tagjaiul Herczegh Istvánt, Gallé Istvánt, Lóránt Istvánt és Kovács Ferencet há­rom évre megválasztották. X Kényszeregyezségek és csődök Szlovcnszkóban és Ruszinszkóban. Rossbach Terézia vegytisztító és festő Turócszentmárton, Ritzinger Kálmán vaskeresk. Igló, Majthényi József gaz­dálkodó Csabaj, Weinberger Betty rövidárukeresk. Ungvár. Csődök: Bilek Margit magánzó Pozsony, Országh La jós tisztviselő Kassa, Dvorák Z.denek kőműves Kassa. — december 18. Titokzatos ügyben nyomoz tegnap óta a komáromi rendőrség. K. L. ko­máromi háztartásbeli leány feljelen­tette M. N. udvarlóját, aki egv komá­romi munkás. azzal, hogy gyilkossági kísérletet követett el ellene. A huszonötéves fiú a nála egy évnél idősebb leánynak hosszabb idő óta ud­varolt s az udvarlásnak komoly követ­kezményei mutatkoztak. Az udvarló fiatalember mindenképen arra akarla rávenni a lányt, hogy végeztessen Üt okban műtétéi ma­gon. A lány ebbe nem egyezett bele, el­lenben arról példálózott, hogy ezek­­után a fiú meg kell kérje hivatalosan is a kezét s

Next

/
Thumbnails
Contents