Komáromi Lapok, 1935. július-december (56. évfolyam, 56-103. szám)

1935-12-14 / 100. szám

1935. december 14.

»KOMAROMI LAPOK«

3 oldat

Ötszáz-hétszáz apródja is van egy „rasz“-nak

A tartományok élén az úgynevezett »rasz«-ok állnak, akik a nép felett korlátlanul uralkodnak. Ez az uralkodási jog a trónöröklés jogán apáról fiúra száll, övéké a vám- és adószedés joga, ők határozzák meg, hogy időről-időre kijlc és mikor kötelesek bevonulni katonai szolgálatra, szabályozzák a munkaviszonyokat és ők szabják meg a termények árait is. Egyszóval: közigazgatnak!

— »Rasz«-nak mindene meg van, ami az ókori nagyurat és a középkori hűbérurat jellemezte. Az izzadságtól fénylőtestű »négerháziállatok« hosszú sora várakozik »udvarában« a »palota« bejáratánál és a tornácokon a hatalmas úr parancsára. Egy ilyen rasz-nak öt-hétszáz apródja is van, akiknek mind más és más a teendőjük. Az egyiknek tevékenysége csak annyiból áll, hogy reggel belép és kinyitja a hálószoba ablakait. Egy másik az ágyhoz lép és: »Áldja meg az Isten egészséggel és jóléttel, Uram!« kellegeti. Egy harmadik azt a pillanatot várja, hogy az alvó megmozduljon és langyos vízzel megdörzsölje. Egy negyedik a törülközőt tartja. Az ötödik az inget hozza... a hatodik a nadrágot, a hetedik a harisnyát, a nyolcadik a cipőt húzza a lábára, a kilencedik megfésüli és így jön sorba

egész nap egymásután mind a hétszáz.- A rasz-ok gazdagsága fantasztikus. Hailu rasz-nak például, aki aranybilincsekkel megláncolva halt meg a Zónái sziget börtönében, ahova azért vitték, mert cselt szőtt a császár ellen ... többek között 45 tonna mézet talállak a magtárában, amely egy egész hadseregnek egy esztendőre elegendő Tigris, párduc, leopárd, borjú, és báránybőrök olyan tömege volt felhalmozva, továbbá vaj, viasz, és parfüm, amely egy országnak elegendő. Állatállományát meg sem lehetett számlálni, negyvenmillió tallérra becsülték azt a vagyont, amelyet Hailu rasz addisabebai székhelyén megtaláltak.

— Minden ras palotájának van egy külön lelkiatyja a hozzá beosztott diakónusokkal, káplánokkal és ministránsokkal, azonkívül egy »hadseregparancsnokság« az odabeosztott tisztekkel és szárnysegédekkel, akik a ras magánhadseregét vezetik és irányítják. Az udvarhoz tartozik az intendantura is megfelelő számú személyzettel... Az ő dolguk az adószedés.

Hogy mivel tölti egy ilyen rasz a napjait? Nagyritkán, ha látogató érkezik, azokkal elbeszélget, iszik, sétál és vadászik. Él, mint egy úr!

Etiópia társadalmi problémái

4cLc&L timckUA:

MWaló^Jkarácson^iju^e^ekre^

Mindenesetre karácsonyfa, fényesen ragyogó Apolio-gyertyékkal ; szeretettel kiválogatott ajándékok; de azonfelül illatos fonott kalács is, meg ropogós sütemény és aranyosbarnára sült karácsonyi ponty! És ha azt akarjuk, hogy minél jobban sikerüljön minden ételnemű : ne legyen benne más, csak

szolgák megélhetéséről gondoskodjék... másrészt hatóságilag segélyezni volna köteles azokat a volt rabszolgákat, akik sajátmagukról képtelenek volnának gondoskodni, ott magukban nem állhatnának meg helyükön, holott előbbi, illetőleg jelenlegi tulajdonosaik róluk életük végéig gondoskodnak.

— A genfi uraknak kívánom az ilyenféle gondoskodást! — jegyzi meg szelíden — enyhe mosollyal titkolva a bosszúságát.

— Nemcsupán erről a belső rabszolgaságról van szó, a rabszolgamunkáról, hanem a »rabszolgakereskedésről«, amely borzalmasabb mindenemben intézménynél!

Az olasz gyarmatosítóknak rendkívül sok nehézséggel kell majd

ottlent megküzdeni!

— Etiópia társadalmi rendszere a hűhérrenkszer. A kényszermunka vagy »gabar«, ahogyan ők nevezik, alig különbözik a rabszolga munkájától. A gabarok hivatalosan szabad emberek, de helyzetük talán még a rabszolgáénál is rosszabb. Saját földjükön dolgoznak, de kötelesek a rasznak mindent vinni, amit az megparancsol... tejet, vajat, zöldséget, takarmányt stb. Azokat az adófajtákat, amelyek ezekre a szegény gabarokra nehezednek, a következő osztályokba sorozhatjuk:

aj Dézsma. A learatott termények egy tizede.

b) Adó. Gyapot, fa, élelmiszerekre. Tartományonként változik.

c) Személyes szolgálat. Elvileg minden gabar négy napból egyet a rasznak dolgozik. A valóságban annyiszor köteles jönni, ahányszor érte küldenek.

d) A »dergó«. Azoknak a községeknek a lakói, amelyeken egyegy rasz a seregével keresztülvonul vagy ott megszáll, kötelesek a rasz és seregének ellátásáról és élelmezéséről díjtalanul gondoskodni.

— Ezekre van kötelezve egy etióp

felületre való ütéssel történő oltása valósággal csábítóan kínálkozott mindannyiunknak. A tüzet húsz-huszonöt jólirányzott tenyércsapással sikerült Toperczer Sándoron tökéletesen eloltanunk. A fiú nadrágja nem égett többé, a nadrágon belül azonban annál inkább. Panaszkodott is miatta három napig...

De ez a kis incidens nemhogy megzavarta volna, hanem még fokozta az ünnep nagyszerű hangulatát. Ponty tanár úr is megnyugodott, amikor látta, hogy milyen kitűnő munkát végeztünk, és most már az ürmepelthez illő, méltóságteljes pózban helyet foglalt a díszbe öltöztetett asztal mellett.

Elkövetkezett a nagy pillanat: a padok előtt megjelent az első szónok.

— Mélyen tisztelt, szeretett Tanár úr! — kezdte nagyhatású beszédét. — Mély megilletődéssel és büszkeséggel tölt el az a tudat, hogy nekem jutott a szerep, szeretve tisztelt és rajongásig szeretett tanár urunkat a hatodik osztály nevében elsőként ünnepelni idei névünnepe alkalmából.

A megható bevezetés után egyre erőteljesebb lendületet vett a beszéd, s barátunk úgy belejött a szónoklásba, hogy talán még máig se hagyta volna abba, ha megúnva a szóáradatot, félbe nem szakítjuk zúgó éljenzéssel és tapssal. A szónok a kineméit ambíció fűzfőit jaival arcán kénytelen volt meghajtani magát és helyére menni. (A félbemaradt beszéd folytatását húsz évvel később hallottam a képviselőszabad ember. Hát akkor mire lehet egy rabszolga?

— A rabszolgaság Etiópiának tradicionális intézménye, amelynek fokozatos megszüntetését a négus a Nemzetek Szövetségének tanácsára már évekkel ezelőtt tervbevette. A megvalósulásból semmi sem lesz, mert itt is a rászokó az utolsó szó. Gazdasági érdekeket, a rabszolgaság megszüntetéséből eredő olyan nemzetközi jelentőségű károkat és veszélyeket eredményezhetnek (?) amelyek előtt a Nemzetek Szövetsége is meghajol. Nézze különben — mondja most az udvarias néger titkár, fiókjából a genfi munkaügyi hivatal egyik kiadványát előkeresve és abban lapozgatva — ... mit mond a Bureau Inter nációnál de Travial de Geneve a rabszolgaságról:

»El kell ismernünk, hogy a rabszolgák tömeges felszabadítása Etiópia pénzügyi és gazdasági helyzetét annyira felborítaná és megingatná, hogy ennek kihalásait a nemzetközi gazdasági struktúra is megérezné. Egyrészről ez az intézkedés a kormányt arra kényszerítené, hogy a tulajdonosokat a tőlük elvett rabszolgákért anyagilag kárpótolja... továbbá, hogy a felszabadított rabházban. Legalább is úgy rémlett nekem, amikor az akkor már képviselővé választott barátom beszédét hallgattam a karzatról, hogy megint Ponty tanár úr névnapját ünneplem és akaratlanul is magint megtapsoltam a szónokot.)

A taps elültével Ponty tanár úr rövid néhány szóval, de meghatott hangon mondott köszönetét az ünneplésért, majd kiperdült a padok elé a második szónok, Hirtner Herbert, aki meghajtván magát, remekbe készült kis német beszédet tartott. Utána zúgó, háromszoros »Hoch!« következett, majd ismét Ponty Kelemen emelkedett szólásra és ezúttal ő is németül köszönte meg az üdvözlést.

Ez azonban mind nem volt elég. Az igazi szónoklatok csak most következtek! A lány arcú kis Solthy franciául raccsolt el néhány mondatot és Ponty tanár úr azon nyomban franciául felelt rá. Azután angol felköszöntő következett, amelyre a bámulatos nyelvtudású Ponty Kelemen azonnal így válaszolt:

— Thenk you. Thenk you very mucii.

Utána latin nyelvű dikció következett, majd pedig a görögösöktől kölcsönkért Kövér Lajos mondta el alkalmi versikéjét zengzetes ő-görög nyelven. Az öreg Ponty könnyekig meghatottan válaszolt latinul is, görögül is. Mi is megvoltunk hatva. Szörnyen imponált nekünk tanárunk nagy nyelvtudása.

De most! Most hogyan fog válaszol— Milyen jövőt jósol titkár úr az olasz törekvéseknek ?

— Úgy mondom meg, ahogyan érzem! Jön Mussolini, karddal a kezében a színes faj érdekében megindított keresztes hadjáratra. Jön... mint Isten küldötte, hogy a gabárokat és gallákat felszabadítsa és Etiópiát civilizálja! Ez... így mondva... szépen hangzik! Kérdés azonban, hogy elbírják-e viselni az olaszok? Marin Ili doktor azt mondja, hogy ezt a kiimát fehér ember hosszabb időn át nem bírja ki. Nézze csak... egy hónap leforgása alatt már két fehér újságíróval végzett a gyilkos klíma!

— L. de Castro doktor, aki hosszabb időt töltött Addis-Abbcbában, mint az olasz követség orvosa: »A négus földje«... J. Willes Jennings angol orvos pedig: »Az abesszinokkal Szomáliában« című művében számolnak be azokról a veszékelyekről, amelyek a fehér ember életét lehetetlenné teszik és amelyek ott mindenkire várakoznak. Vájjon tudják az olaszok ezt?

— Milyen otthou a hangulat?

— Az abesszinek nagyon szívesen hadakoznak... de csak hozzájuk hasonló ellenséggel, mondjuk: a szomni? Meghatottságunkat pillanat alatt a káröröm kaján érzése váltotta fel, amint a kis Schwarz Izor lépett ki a pádból és ékes héber nyelven kezdett szónokolni. Erre hogyan fog felelni Ponty tanár úr?

Az öreg, legnagyobb meglepetésünkre, cseppet sem jött zavarba, hanem válaszolt erre is. Mégpedig héberül! Le voltunk forrázva.

Most már csak Bárdos Paliban bíztunk, hogy ő megmenti becsületünket. Elviselhetetlen érzés volt, hogy egyetlen ember, a tanár úr, egymagában több nyelven beszéljen, mint mi negyvenen együttvéve. De Bárdos Pali esküdözött, hogy ő olyan nyelven mond majd szónoklatot, amire nem tud ugyanazon a nyelven válaszolni Ponty Kelemen.

És Bárdos Pali már ott is állt a katedra előtt. Mi lesz most? Halálos csend ült az osztályon. Pali mélyen meghajtotta magát, azután zsebébe nyúlt és kihúzott egy gyufaskatulyát. Ismét meghajtotta magát és szónokló hangon, mint valami magasztos költeményt, olvasta fel a svéd gyufaskatulya felírását. Ilyenformán hangzott:

— Parafine rade enstichor stenstichor után svevel och phosfor enda tenda motladans plan, nem gyullad meg, csak ezen a skatulyán.

Ponty Kelemen tényleg nem tudott rá felelni. Az osztály becsületét megmentette Bárdos Pali. Olyan sikere volt, hogy azt hittük, képviselő lesz belőle, vagy talán miniszter is, de

szádokkal. Fegyveres emberekkel. De a modern harci technikával szemben, tankok, gáz, repülő, az abesszin had-, sereg nem számíthat eredményes védekezésre. De Bono hadserege tehát kétségkívül számíthat győzelemre. Etiópiából annyit szállhatnak meg, amennyit jónak látnak. De mjjontisztóban vannak-e az olaszok azzal a felelősséggel, amit az a hódítás számukra jelent? Megtarthatják-e majd birtokukban azt a területet, amelyet elfoglaltak? Nem katonai vagy hadászati tekintetben gondolok most erre, hanem, hogy kibírják-e majd a kiimát? Mert én ismerem a mi népünket. Ha nem bírják ki, ha a felszabadított rabszolgákat és az akár kényszerből, akár meggyőződésből behódolt embereinket otthagyják majd védtelenül... azok az emberek, Tigré, Danakli, Ogaden lakossága már előre a halál fiai.

A visszatérő raszok előtt a kegyelem fogalma ismeretlen! K. K.

— Fül-, orr-, torok- és gégebetegségek szakorvosa Dr. Kertész Imre, a prágai egyetemi fül-, orr-, gégészeti klinika em. demonstrátora rendel Érsekujvárott Fő-ucca 9. szám alatt 9—11 és 2-4.

bizony csak adóhivatali imokságig vitte.

Az ünnepséget igazán méltóan azonban mégsem a svéd szónoklat zárta be, hanem valami ennél is váratlanabb csattanó.

öreg tanárunk, mint az ilyen kivételes alkalmakkor illik, elengedte az óra hátralévő részét (talán tíz perc volt már az egész) és mégegyszer köszönetét mondva a jókívánságokért és az ajándékért, vállára kanyarítóttá a pellerinjét és megindult az ajtó felé. Schwarz Izor ugyanekkor leemelte az ébresztőórát az asztalról, ami nagyon rendjén való is volt: illett, hogy valaki utána vigye tanárunknak az ajándékot.

— Hozd utánam — mondta Ponty Kelemen is Izornak.

És Izor vitte szépen utána. így lépkedtek csaknem egészen az ajtóig, amikor Ponty Kelemen hirtelen viszszafordult, mert újabb egetverő éljenzéssel búcsúztattuk. Visszafordult, hogy csendre intsen, azonban ehelyett, meghőkölve nézett Izorra, aki éppen azzal volt elfoglalva, hogy az ajándék órát betegye a padba.

— Marha! Mit csinálsz? — kérdezte Ponty megütközve.

— Bocsánatot kérek, tanár úr, — mondotta Schwarz alázatosságot színlelő szemtelenséggel — ez az óra az enyém. Csak kölcsön hoztam a névnapra.

Diákot életében először akkor ütött pofon Ponty Kelemen. “Ez a csattanó fejezte be a névnapot.