Komáromi Lapok, 1935. július-december (56. évfolyam, 56-103. szám)
1935-11-27 / 95. szám
9. oldal »KOMAROMI LAPOK« 1935. november 27. szükséglel. A költségvetés emelését a szolgálati idő meghosszabbítása, a katonai akadéniia hallgatói számának növelése teszi indokolttá. A hadsereg anyagi fölszerelésének leltára is új kiadásokat lesz szükségessé. A hadsereg technikai jellegű kiadásai kettősek, mert a külföldi modelleket drágán kell megfizetni. Á repülőgépgyártás terén a költségvetés előadója kísérleti állomás megszervezését sürgeti, melyben a műszaki tervezőit egész csoportba állandóan dolgoznék. A véderőnevelés legfontosabb célja az, hogy a lakosságban pánik keletkezést megakadályozza. Jóváhagyott uj törvényjavaslatok. A pénteken tartott minisztertanács több új törvényjavaslattal foglalkozott. Mindenekelőtt egyes pénzügyi természetű törvényjavaslatot tárgyalt le és jóváhagy la. a jövedelmi adó átmeneti pótlékairól szóló törvénynek újabb — Saját tudósítónktól. — Komárom egész közvéleménye érdeklődik, hogyan folyik az új kormánybiztosi rezsim alatt a város szanálása. Felkerestük tehát Nagy Jenő kormánybiztost, hogy megkérdezzük: mi újság Komárom város gazdaságában? Nagy Jenő, kérdéseinkre a következőket: mondotta: (Milyen a szanálási terv. amelyet maga elé tűzött kormánybiztos úr?) — Őszintén mondom, hogy precíz szanálási tervet kidolgoznom eddig nem lehetett, hanem csak egy általánosat. A precíz tervet úgy értelmezem, hogy ebben felvesszük a város minden kötelezettségét s azt összefüggésbe hozzuk évről-évre, számlák szerint a költségvetéssel. Minden számlánál azt kell majd előírnunk, hogy melyiket mikor fizetjük ki. A szanálási tervnek teljesnek kell leníü s'miután a városnak sok szétágazó követelése, valamint tartozása van, a terv kidolgozása meglehetős nagy munkát vesz igénybe. — Ezideig az 193G. évi költségvetést készítettük el, teljesen új alapokon. Ebben szigorúan csak a biztosan várható bevételeket vettük föl s mégis, a takarékosság elve alapján beállíthattunk másfél millió korona törlesztést azokra a tartozásainkra, amelyeket nem konvertálhatunk. A tizenkét milliós adósságból azonban csak 8—9 milliót tudunk konvertálni s 5—6 milliót a költségvetésbe beállítva évrőlévre törlesztenünk kell s az ilyen adósságból 1936-ra máris másfél milliót kívánunk törleszteni. (Hogv következnek ezek a törlesztések?) — Elsősorban az idegeneknél fennálló tartozást törlesztjük, utolsósorban a saját intézményeinknél levőket. (Víz, kórház stb.) Még a kórházzal szemben is nagy tartozások állnak fenn. A 6—7 milliós tartozásunk konvertálása halad előre. A Pozsonyi Városi Takarékpénztár másfél millió koronát engedélyezett már. Ez a másfél millió az elmaradt annuilásos kamatok fedezésére fordíllalik. A pozsonyi Zeinská Banka szintén egy milliót folyósít az elmaradt annuitásokra. A hátralévő négy és félmilliót a város Prágában a Zeinská Bankánál .illetve a betegbiztosító központnál igyekszik felvenni. (Az adósságok jegyzéke?) — Ezzel is készen vagyunk. A mai napon fölterjesztjük az 1935/69. sz. törvény alapján elkészített adósságjegyzéket azzal a kérelemmel, hogy az annuitások fedezésére szanálási segélyben részesüljünk. Az az összeg, amelyre a szanálási alapból segélyt kérünk, 13 millió. Természetesen, csak óhajunk, hogy erre mindre megkapjuk a segélyt a szanálási alapból egy évre való meghosszabbításáról szóló javaslatot. Jóváhagyta a bírói illetékességről, a polgári perrendtartás, a végrehajtási eljárás és a bírósági szervezetekről szóló törvények módosítását tartalmazó novellákat s az adóbevallások határidejének megrövidítéséről szóló javaslatot. Ugyancsak jóváhagyta a minisztertanács ama kormányrendelet tervezetét, amely szerint az árpát a szeszfőzési célokra lehet majd fölhasználni. A turócszenlmártoni Matica számára segélyt engedélyezlek, melynek összegéből a Matica Amerikában propaganda körutat rendez az amerikai közvélemény informálására Szlovenszkónak az államfordulal óta való gazdasági és kultúrális haladásáról. A karácsonyi ünnepek alkalmára külön segélyt engedélyeztek a munkanélküliek gyermekeinek. Végül a minisztertanács tudomásul vette a politikai miniszterek értekezletéről szóló jelentést. Komárom, november 27.' s hacsak háromnegyedrészben, vagy felerészben kapunk is segélyt, az is, éve lire elosztva többmillió koronát jelent Komáromnak. — Ugyancsak felterjesztjük az országos hivatalhoz az 1936 évi költségvetést, ennél szintén számítunk a rendes kiadások fedezésére szanálási segélyt. Az 1935. évi költségvetésre eddig csak előleget kaptunk a szanálási alapból, 141.000 koronát. Remélem, bog}' ez nem a végleges öszszeg, annál is inkább, mivel csak az első háromnegyed évre kaptuk meg ezt az előleget. Ebből a 141.000 koronnáből, meg a befolyt adóból kifizettük a munkásokat, a nyugdíjasokat s a liszt viselőket, úgy, hogy ma már csak az október—november havi fizetésekkel vagyunk hátralékban. Remélem, hogy december végéig elérjük azt, hogy a hátralék egy hónapra redukálódjék. A vízmű, valamint a kórház bevételei teljesen fedezik a kiadásokat, úgy, hogy a vízműnél semmi hátralék nincs, a kórháznál vannak még hátralékok, de ennél tudni kell, hogy a tüdőbeteg-pavillon építésére 1,900.000 korona kellett s erre fedezet csak 1,300.000 korona volt. úgy, hogy 600.000 koronát a rendes bevételekből fedezünk. Itt is azonban a kiadások tekintetében h jour leszünk. (Házbéradó-leírás?) — A revízió elrendelte a házfoéradóknak az 1927-es állapot szerint való rendezését, miután a törvény ezt így követeli meg. Ehhez képest kénytelenek voltunk leírni az 1,500.000 korona liázbérpótadónkból 800.000 koronát úgy, hogy 745.000 korona maradt meg a hátralékokból. Ezzel már teljesen készen vagyunk, már a kifüggesztés is megtörtént, a feleket is értesítjük a helyesbbítésekről. (Gázgyári pályázat?) — Két pályázat érkezett be, egy prágai részvénytársaságé, mely a Progress nevet viseli s a Délszlovenszkói Villám osművek. (Készletek?) — A Progress cég a tiszta nyereség tíz százalékál, de legkevesebb 10.000 koronát, plusz 70.000 koronát kínál bérbe, a villanygyár 40.000 koronát s a nyers bevétel 3 százalékát ajánlja. A Progress uccai gázvilágítást köbméterenként 50 fillérért, a villanygyár 1 koronáért ad. A Progress a vízműveknek 60 fillérért ad gázt, a villanygyár a vízművekre hasonló árú villanyáramot kínál. A Progress középületeknek 1 koronáért, a villanygyár 1.20-ért, a Progress a kórháznak 1 koronáért, a villanygyár 1.80-ért, a Progress a csatornázásnak 90 fillérért, a villanygyár 1 koronáért ad gázt. A kokszot és a kátrányt a Progress a városnak 15°/o kedvezménnyel, a villanygyár 10°/o kedvezménnyel adja. A magánosok részére a Progress nem tesz külömbséget világítógáz és főzőgáz közölt, hanem tiz köbméteren felül 1 korona 20 fillérért, 10 köbméteren alul 1 korona 60 fillérért adja a gázt, míg a villanygyár a világítógázt 1.80-ért, a főzőgári 1.20-ért adja. Az ipari gázt a Progress 1.08 fillérért, a villanygyár 1.20- ért, a fűtőgázt a Progress 90 fillérért, a villanygyár 1.20-ért ajánlja. (A kél ajánlat közül a Progress cégé az előnyösebb. Szerk.) A londoni Downing Streeten, a kül ügyi hivatal palotájának harmadik emeletén nyolc tisztviselő dolgozik. Ez a nyolc, ember alkotja a brit királyi futárok testületét, amelyek tagjai a legfontosabb titkos jelentéseket és államiralokat viszik rendeltetési helyükre, valamint az angol király kéziratát juttatják el a címzettekhez. A futárok jelvénye egy ezüst agár. amelynek jelentősége messze a történelmi múltban gyökerezik. II. Károly király hívta életre ezt az intézményt, még 16 tűben, amikor apját megölték és a trónörökös csak futárok utján érintkezhetett híreivel. Legmegbízhatóbb tisztjeit bízta meg a futárszolgálattal és jelvényül egy ezüst gomb szélére faragott agarat adott nekik. Angliában mély gyökerei vannak a tradícióknak és így maradt meg máig is ez a szem ezel, amelynek tagjai kék szalagon hordanak a nyakukban egy ezüst agarat és a jelvényt kabátjuk hajtókája alatt is viselik. Azok, akik ma még betöltik ezt a tisztséget, már utolsó reprezentánsai a királyi futárok testületének, mert ez a szervezet kihalófélben van és a kilépő vagy elhunyt futárokat már nem pótolják újakkal. Helyettük a katonai repülők veszik át a futárszolgálatot. A titkos brit diplomáciai szolgálathoz hasonlóan dolgoznak a »király agarai« is, csendben és titokban. Miszsziójukat és utazásaik célját szigorúan titokban tartják, hiszen a futárok sokszor még békeidőben is komoly veszedelemben forognak és 1918 óta is nem egy királyi futár fizetett már életével megbízatásért. Nagyon gyakoriak voltak mindig a merényletek a titkos futárok ellen, akiknek értékes aktatáskáját megszerezni minden ellenséges állam szolgálatában álló kémnek legfőbb ambíciója. Ha azonban valamelyik futárnak baja történik, ezt a brit külügyi hivatal lehetőleg titokban tartja és vigyáz arra, bőgj' semmi se kerüljön a sajtó és a nyilvánosság tudomására. A futár halálának a hírét ilyenkor vágj- egyáltalán nem hozzák nyilvánosságra, vagy pedig olyan szürke formában közük, hogy ez ne keltsen semmiféle feltűnést. A brit királyi futárszolgálat ugyanolyan exkluzív, mint a diplomáciai testület. A, futárokat maga a király nevezi ki és megbízásaikat is vagy magától az uralkodótól vagy a külügyi hivatal vezetőjétől kapják. Fizetésük évi hatszáz font sterling és ezenkívül megtérítik utazási és egyéb költségeiket is. A háború alatt igen sok ideiglenes minőségű futárt alkalmaztak, ezek azonban nem közvetlen a király, hanem a külügyminisztérium alá tartoztak és nem viselték az agár jelvényt. A* futárok nem közönséges útlevéllel, hanem a diplomáciai útlevélhez hasonló okmánnyal utaztak, amely piros bőrkötésben van és olyan kívánságokat biztosít tulajdonosának, amelyek felülmúlják a követek előjogai! is. A királyi futárnak például joga van arra is, hogy megállítsa a forgalmat, magánautót rekviráljon vagy felvonuló csapatokat útjukban feltartóztasson. Épigy jogosult különvonatok, gőzhajók vagy repülőgépek igénybevételére is az angol kormány számlája terhére. Természetesen csak ritkán fordul elő. hogy a »király agarai« élnek is ezzel a jogukkal és a kincstári hivatal ponto elszámolást kíván a futár utikiadásósborszesz megtartja testünk egészségét és erősségét sairól. Általában az a közliit, hogy a királyi futárok feladata elsősorban az, hogy fontos okmányokat lehetőleg gyorsan juttassanak el Londonból rendeltetési helyükre. A valóságban azonban nem igy van. A futárokkal való küldés a leglassúbb módja fontos iratok továbbításának. A sürgős okmányokat rendszerint postán küldik, hacsak nem szigorúan titkosak, amely esetben királyi futár viszi repülőgépen. A légi utat, mégis, hacsak lehet, elkerülik, meri nem tekintik még teljesen biztonságosnak, különösen olyankor, amikor már aláírt államszerződésekről van szó, amelyeket nehéz újakkal pótolni. Az ilyen okmányokat inkább vonaton visz a futár, még ha sürgős is. A királyi futárok testületé arra a legbüszkébb, hogy a szervezet fennállása óta még nem került illetéktelen kezekbe egy futár irattáskája. Sok futárt követtek már útján kémek, nem egret meg is gyilkoltak már, mégis a brit külügyi hivatal irattárában őrzött feljegyzések szerint minden esetben sikerült még a futárpostát megsemmisíteni, mielőtt az illetéktelen kezekbe került volna. A titkos okmányokat olyan különleges papírra írják, amelyet csak a külügyi hivatal számára gyártanak és amely különböző vegyszerekkel úgy van preparálva, hogy teljesen feloldódik, mihelyt a szájába veszi az ember vagy parázsló cigarettával megérinti a szélét. Rendesen négyszögletű bőrből készült aktatáskában viszik magukkal a futárok az iratokat, amelyeket az angol címer díszít. Az aktatáskák lakatokkal vannak lezárva, amelyeknek kulcsait a futár a nyakában hordja egy kis láncon. Legenda az, hogy a futár nem is tudja ezeket az irattáskákat kinyitni, mert annak kulcsai csak a külügyi hivatalban és azon a követségen vannak meg, ahova a futárposta szól. Érdekes, hogy a király agarai külföldön sohasem utaznak elsöosztályon, hanem mindig másodikon. Amíg ugyanis a legfőbb középeurópai expresszen az elsőosztályú fülkéknek csak cgy-egy személyre berendezett hálófülkéjük van, addig a másodosztályú hálófülkék kétszemélyesek és itt a kurír, akinek kétszemélyes jegyet váltanak, inkább elhelyezheti irattáskáit, amelyeknek néha elég nagy a számuk, hiszen Párizstól Angóráig a legkülönbözőbb fővárosokban kell eljuttatni iratokat, amelyek mellől a futár az úton nem mozdulhat el. Minden fővárosban, ahol előre jelzik a kurírt, aki néha a vonatban adja át az illető követség részére szóló irattáskát és az átvétel igazolása után azonnal tovább is utazik. A futárok többnyire a követségek vendégei, bár néha olyan diszkrét természetű a megbízásuk, hogy észrevétlenül akarnak maradni és ezért nem szállnak meg a követségen. Ezidőszerint egész Nagy-Britániában csak nyolc királyi futár van, azonban ezek sincsenek soha valamennyien együtt Londonban, mert egy rész ük mindig úton van. A király a hadsereg és a flotta tagjai közül választja ki futárait, akiknek a háború alatt tábornoki rangjuk volt. A testületnek háromszázéves fennállása óta összesen 108 tagja volt és így érthető, hogy az exkluzív testület tagjai nagyon büszkék és zárkózottak, amit különben már hivatásuk is megmagyaráz. Nagy Jenő kormánybiztos nyilatkozata a város szanálásáról, a kölcsönökre»!, a hézbéradóleirásokrói, a gázgyári pályázatról s általában a várost illető tervekről, végzett munkáról Hogyan dolgoznak a király futárai? Az angol titkos futárszolgálat kihalófélben lévő régi diplomáciai szervezet.