Komáromi Lapok, 1935. július-december (56. évfolyam, 56-103. szám)

1935-11-23 / 94. szám

1935, november 13.

»KOMAROMI LAPÖKc

9, oiü&i.

ASSZONY OKN AK.

Milyen az ideális nő?

. Minden férfi a szívében hordja női eszményképéi. Egyik törékenynek, félénknek., szégyenlősének, légies lénynek képzeli, aki nem tud megbirkózni n léiért való kemény küzdelem nehézségeivel, a; másik férfi viszoni exotikjis, rejtelmes, kábító szépségű nőben látja az ideálját. A szépség a szó-legszorosabb értelmében nézet dolga, mert az a nő, aki az egyik férfi számára minden, földi boldogság megtestesítője, a másik férfi szerint unalmas és élettelen. Némely férfi megelégszik •egy kedves, játékos kis cicával, csak jókedvet és vidámságot hozzon a házba, mások viszont valódi női erényeket keresnek, olyan nőt, aki igazi éleltársnö, aki a türelem és jóság angyala. Pedig türelmes és jó asszony kevés van a földön.

A kevés jó és türelmes asszony közé tartozik például Florence Vidor. Én szerencsés voltam. Első Hollywoodi filmemben vele játszottam. Ha kedvessége. és jósága akkor nem lett volna segítségemre, azt hiszem, elbuktam volna az első napokban. Parisban egy angol filmvállalat párisi filmjén dolgoztam, amikor Thomas Ince kábellel Hollywoodba hívott egy filmszereprc. Két nappal később úton voltam és két órával Los Angelesbe való megérkezésem után már a műteremben álltam. Évekig olvastam jelentéseket arról, hogy milyen a műtermi munka a filmvárosban és nagy tekintélyük voll •előttem a filmsztároknak. Amikor azután ott álltam Kaliforniában a világhírességek közölt, olyan más, olyan új, olyan különös volt minden, hogy idegessé tett. És akkor odajött hozzám Florence Vidor, a szereplőtársam, a vállamra ütött és így szólt:

— Minden all right!

Ez a mondat megmentett és visz- Szaadta az önbizalmamat. Ugyanilyen nő Diana Wyniard is, akiből szinte árad a rokonszenv.

A színésznek a véleményét a nőkről, természetesen, nagyon befolyásolják azok, akikkel együtt dolgozik a műteremben. A színész keresztül lát a pózon és meg tudja különböztetni a valóságot a művészettől és a

mesterségbeli dolgoktól. De ezen túl ő sem tud semmit a nőkről. Sőt, ha összeül, a többi színésszel, akkor látja, hogy mindenkinek más és más a véleménye az eszményi hőről. Ez nemcsak a külsőségekre vonatkozik, hanem arra a sok ezer egyéni apróságra, amelyek cgv ember képét teljessé teszik. Éppen ezért a női ideálról való vitatkozás férfiak között végre is nevetséges szóváltássá fajúi, amely az orr formájáról, a szempillák hosszúságáról, a hajszínről és a köröm festéséről szól. Ha viszont szenvedély nélkül folyik a vita és szenvedély nélkül igyekszenek a férfiak a női ideált meghatározni, akkor személyleírás lesz belőle, mint az idle velőkben vagy az elfogatási parancsokban, minden lélek és melegség nélkül.

Magas legyen? Vagy alacsony? Szőke legyen vagy barna? Sovány vagy gömbölyű? Mik legyenek a különös ismertetőjelei?... És így tovább.

De nem szabad megfeledkezni a női ideálról való vitánál a korról sem. Sok férfi álmainak eszménye fiatal és rózsás, mint a májusi reggel, rózsabimbó, az ártatlanság harmatával. Másikat viszont huszonöt éven aluli asszonyok nem érdekelnek. Szerintük, aki ennél fiatalabb, tapasztalatlan a szerelemmel és az élettel szemben. Ezeknek a férfiaknak azok a típusok tetszenek, amilyeneket Marlene Dietrich alakít a filmeken. Azok az asszonyok, akik, a férfi minden szeszélyét és hangulatát előre érzik és hozzá alkalmazkodnak, akik ezer meglepetést tartogatnak a férfinak, akik sohasem ugyanazok és mindig érdekesek, akik a férfi fantáziáját foglalkoztatják és a lelkinyugalmát lehetőleg gyakran megzavarják.

Azután végül vannak férfiak, akik a szirént, a démont tartják ideáljuknak. Azt a nőt, akit Mae West mutatóit be a »Nem vagyok angyal című filmjében. Mae West azonban nemcsak lelkileg, hanem testileg is új divatot kezdett, olyan divatot, amely mind jobban hódít Amerikában és talán az egész világon is hódítani fog. Mae West csatakiáltása a következő: Vissza a kilencvenes évekbe, — amikor hullámzó, susogó szoknyák, fehér csipkék, csipkezsebkendők és kacér legyezők élénkítették a szerelmi idill eket. Mae West azt mondja, hogy a férfiak jóllaklak már a szegletes, fiús alakokkal és ezek az egyáltalán nem kecses vonalak éppen úgy kimentek a divatból,' mint az éhesnek látszó arcok. Szerinte a. modern hősnőnek kissé kereknek és gömbölyűnek kell lennie.

Már most e mértékadó helyről jövő kijelentéssel szemben mit mondhatnék én? Őszintén megvallva, nem hiszem, hogy volna tökéletes asszony. A tökéletes asszony csak a férfi képzeletében él. És ha az egész világot átkutatnék utána, mindig újra és újra eltűnne előlünk, azonkívül pedig, az ideális asszony túl szép lenne ahhoz, hogy valóság legyen és túlságosan nehéz lenne vele élni. A húsból és vérből való mindennapi asszony a legjobb mindnyájunk számára. Mert itt van. És mert éppen olyan ember, mint mi vagyunk. És olyan... amilyen. Ember, aki minden analízist kigúnyol. Ki venne a kezébe egy rózsái azért, hogy letépje minden egyes szirmát és így állapítsa meg, hogyan nyílt ki, hogyan árasztja csodás illatát? Éppen így nem szabad az okos férfinak azt a titkol sem kutatnia, amelyet az asszony bája, izgató volta magában rejt. Ha szerelmes, le is fog mondani arról, hogy a lehetetlent kutassa. Meg lesz elégedve, hogy az asszony, a nő az, ami mindig volt: a báj és szépség kifürkészhetetlen rejtélye!

Hogyan tisztíthatjuk

házilag képeinket.

Gyakori eset, hogy rézkarcok, fametszetek a hosszas fekvés, az üveg alá beszivárgó por .és korom folytán bepiszkolódnak és így sokai veszítenek dekoratív hatásukból. Tisztításuk házilag is eszközölhető az alábbi recept alapján:

A rézkarcok fürdője egy rész hiperoxidból és két rész vízből áll,

amelybe előzőleg néhány csepp ammóniákét öntöttüuk. pzt a keveréket a megtisztítandó metszet nagyságának megfelelő fényképelőhív,ó tálba öntjük, Félórától háromóráig áztatjuk a lapokat a tisztíló folyadékban, aszerint, hogy mennyire piszkosak, majd óvatosan kiemeljük és másik edényben, bő vízben kiöblítjük. A szárítási itatóspapíron történik. Ha már megy szikkadtak a lapok, de még nedvesek, második italos papirost borítunk föléjük és nehéz könyvekkel leprésejük őket, hogy szép simán száradjanak.

Az egész, alapjában egyszerű eljárás legkényesebb pillanata az, amikor az átázott, puha papírlapokat az oldatból kiemeljük. Ilyenkor könnyen elszakadnak. Ezért jól tesszük, ha a fürdőbe előzőleg a metszet nagyságának megfelelő üveglapot süllyesztünk. Ennek segítségével úgy emelhetjük ki a lapokat, hogy kézzel sem érintjük őket. Száradás után már minden kockázat nélkül helyezhetjük vissza keretükbe kincseinket, összehasonlíthatatlanul szebbek lesznek tisztán, eredeti frisseségükben.

Régi olajfestményekben sem teszünk kárt, ha nagyobb időközökben le tisztogatjuk őket. Csak az egyszerű lemosást végezzük házilag, átlakírozás, felfrissítés már szakember munkája. Legalább is véleményét kérjük ki és csak az esetben végezzük el utasításai szerint az egyszerű munkát magunk, ha semmiképen sem áll módunkban restaurátor által elvégeztetni. Itt nagyobb értékek forognak kockán, esetleg pótolhatatlan kárt okozunk.

Csak hasznára lehet képeinknek, ha négy-ötéves időközökben lemossuk a piszkot róluk, amely máskülönben az idők folyamán mind jobban belceszi magát az olajrétegbe. Tiszta, langyos vízbe mártott ronggyal, amely nem hagy bolyhokat maga után és egyszerű háziszappannal végezzük a lemosást. A beszappanozott és kifacsart ronggyal többször könnyedén átsímiijük a festményt, amíg a szenny réteg olvadozni kezd és könnyen eltávolítható. Tiszta ronggyal és langyos vízzel lemossuk most a szappant és óvatosan szárazra töröljük a képet.

szegény kinézésű, kopott férfi után.

bíróság felmentette az elefántot.

Jani pénztárcája.

Klingggg.

Nagyot csengettek, óla délelőttre befejeződött az iskolai előadás. A fiúk kifelé rontottak, néhány perc múlva üres lett az osztály, mindannyian a kapu felé tolongtak.

Kint vártak a hozzátartozók, de akadtak olyanok is, akikért senki sem jött el, ezek kettesével, hármasával nekivágtak az uccának. Már előre örültek az almásrétesnek, mákostésztának, vagy piroslevű gulyáslevesnek, ami oithon várja őket.

Janit mindkét oldalról egy-egy kis társa vette körül. Jobbról Bandi, balról Zoli. De Zoli egyszerre csak elkiáltotta magát:

— Ohó, hiszen itt van édesapám, jaj, de jó! — ezzel egyenesen apja nyakába borult.

A többiek is arrafelé pillantottak és meglátták Zoli édesapját, aki elegáns, szép férfi volt és gyönyörű prémes bundát viselt.

Zoli búcsút intett nekik és mindjárt tovább is ment vele, bizony akadt olyan is, aki irigykedve nézett utánuk.

Jani hirtelen elsápadt. Jó pár lépésnyivel távolabb megpillantott egy szegényes öltözetű, kopottas férfit. Nagy zavarba jött, mert a szegényes öltözetű ember az ő édesapja volt és most szégyelte magát miatta a többi fiú előtt.

— Jaj, csak észre ne vegyen! —■ sóhajtott magában és gyorsan elfordult, remélve, hogy így nem fogja meglátni.

— Gyere, Bandi, gyorsan! — siettette kis társát. — Siessünk, mert engem is vár otthon az édesapám, ő éppen olyan elegáns, szép ember,

mint Zoli édesapja, neki is van prémes bundája.

Mindezt persze csupán azért mondta, nehogy Randi valamit észrevegyen.

De amint előresietett, kis társát egyre nógatva, egyszerre csak ijedten kiáltott fel:

— Jaj, Istenem, elvesztettem a pénztárcámat, pedig benne volt minden pénzem, az is, amit füzetre és téntára, lollra kaptam.

— Még megtalálhatod — biztatta Bandi —, gyere vissza, keressük meg.

— Oh, bár megtalálnám, — siránkozott Jani és bizony kicsordultak a könnyei.

Gyorsan megfordultak. Alig mentek néhány lépést, szembe jött velük a szegényes kinézésű, kopottas férfi, Jani édesapja, akit ő nem akart észrevenni.

Most is fülig elvörösödött, amint meglátta, de már nem volt ideje kitérni előle, mert éppen feléje közelebb t Jani legnagyobb ámulatára odanyujtolta neki elvesztett pénztárcáját.

— Tessék, az úrfi elvesztette és én megtaláltam.

Janinak hirtelen elsápadt az arca.

— De édesapám ... — akarta mondani, csakhogy torkán akadt a szava. A kouottas ruhájú férfi idegenül nézett rá és amint átadta a pénztárcái, máris tovább sietett.

— Gyere már! — türelmetlenkedett Bandi. -- Mi történt veled, mi bajod van? — kérdezte aztán ijedten, amikor látta, hogy iskolatársa sápadt, remeg és lépési sem bír tenni élőre.

Karon akarta fogni, mert roskadozni látta. De Jani hirtelen kirántotta magát a karjából és futni kezdett

S mialatt megbicsakló lábbal szálául utána, egyre ezt kiáltozta sírva:

— Várjon meg, várjon meg... bocsásson meg édesapám.

Innen-onnan.

Mióta van gyalogjáró az uccákon?

Paris egyik uccája, a nie de l'Odeon, éppen százötven évvel ezelőtt volt az első ucea, melynek a gyalogjárók számára a mai értelemben veit trottoir-ja, vagyis mint magyarul kimondani szokták: járdája volt. Nemsokára azután más utakra és uccukra is kiterjesztették ezt a hasznos berendezkedést s néhány év múlva Európának már több városában is építettek járdát, helyesebb szóval: gyalogjárót, hogy mily nagy haladást jelentett ez az újítás, csak az ítélheti meg igazán, aki látott már abban a korban rajzolt vagy festett városképeket, vagy aki tudja, milyenek voltak akkor, sőt majdnem száz évvel utóbb is, a nagyvárosok legfontosabb közlekedési útjai.

Zongorázik és gépen ír egy karnélküli leány.

Jolielben, Ilinois államban él egy tizenkilencéves lány, alá jól játszik zongorán és tud gépen írni annak ellenére, hogy nincsenek rendesen fejlett karjai. Nyomorékon születeti, a karjai helyén fejletlen csonkok vannak. Kora gyermekségétől kezdve hozzászokott, hogy különféle ügyeskedéssel helyettesíti hiányzó kezeik Orrával és állával üti a zongorabillentyüket és szájába veit ceruzával ír a gépen.

Egész Kaliforniát lázban tartotta a különös gyilkosság, amelyet egy vándorcirkusz elefántja követeit cl. A bírósági tárgyalásra elő vezették a gyilkos állatot és annak rendje-módja szerint letárgyalták bűnpörét. Végül is az esküdtszék megkegyelmezett az elefántnak, mert a védőügyvéd tanukkal hulla igazolni, hogy az elefánt békés természetű, soha senkit sem bántott és azért taposta agyon ápolóját, mert ez ok nélkül felizgatta. Az ítéletet a bíróság udvarán hirdették ki a gyilkos elefánt előtt. A »vádlott» türelmesen, minden felindultság nélkül végighallgatta a bírósági aktust, amint az már ilyen bölcs áltálhoz illik. Mégis annyira tetszett neki a nagy gyülekezet, hogy az ítélet után féltérdre, ereszkedett és nagyot bókolva üdvözölte az érdemes elefántbíróságot.

Százhúsz nyelv az európai rádióban.

Egy Európavevő-készülékkel százhúsz nyelven lehet előadást hallgatni. Természetesen e nyelvek között igen sok oly kis népeknek a nyelve vagy tájszólása is szerepel, melyet alig beszélnek néhány tízezernél többen. A legtöbb hallgatója a német rádiónak van (nyolcvanmillió), azután jön az orosz (hélvenmillió), az angol (negyvenmillió) s csak azután jön a francia és az olasz. A legkisebb hallgatósága van egy albán dialektusban történő leadásnak, melyet időmként az olaszországi Bari leadó ja . szokni* közvetíteni.