Komáromi Lapok, 1935. július-december (56. évfolyam, 56-103. szám)

1935-11-23 / 94. szám

2. oldal. »KOMÁVöm DAPOK« 1985, november 23. Dcucőka cseliszlovák agrár párti kép­viselő felszólalásában szintén foglal­kozott a reformátusok ügyével. A kép­viselő sürgette a szlovenszkói ref. egy­ház kérdésének rendezését, azon a vé­leményen. van azonban, hogy a kése­delem oka az. hogy a nyelvkérdést az egyház még nem oldotta meg. Dérer válaszolt Hlinkának Mint mi is közöltük, Hlinka András, a szlovák néppárt vezére nyilatkozott a Prager Tagblaltban az államfordulat előtti szlovák politikáról és akkori szlovák munkatársairól azt mondotta, hogy közben »átnyargaltak« és a kor­mányba jutottak, míg ő az maradt, aki volt egykor s tovább harcol a szlovák nemzet jogaiért. Dérer Iván dr. igazságügyminiszter a kormány né­met nyelven szerkesztett félhivatalos lapjában válaszol Hlinkának és kije­­jelenti, hogy Hlinka tétele csak szó­játék, mely nem felel meg a tények­nek. Hlinka az államfordulat előtt so­hasem követeli autonómiát vagy szu-A »Venkov« című lap idézi Mo­­ravec vezérkari ezredesnek a »Die Brücke «-ben megjelent cikkét, mely­ben a szerző a csehszlovák katona háborús kötelességéről ír. Egyebek között ezt írja: »Mivel az okos ember inkább a rosszabb eshe­tőséggel számol, jobb lesz, ha kétel­kedünk abban, hogy a jövő háborúnk­nak kabinet jellege volna, vagyis bog}' valami darab föld miatt folyna a há­ború, hanem tegyük fel, hogy az totá­lis háború lesz, abszolút háború, amelyben résztvesz minden élő, mert abban a háborúban államunk léiéről lesz szó, mint ahogyan Karthágó lé­téről volt szó a harmadik pun há­borúban. Ez természetesen megköve­teli, hogy az egész lakosság c harcban álljon és hogy becsületesen teljesítse háborús kötelességeit. A hűség és szolgálatkészség kettős lehet: önkén­tes és ki kényszerűéit. Az önkéntes a honszeretet következménye, a ki­­kényszerített a büntetéstől való féle­lemből fakad. Csak az hal meg szí­vesen, aki szereti feleségét, gyermc-Takarékban. Irta: Péczely József. A régi jó időkben olyan volt a nagy­világi beosztás, hogyha történetesen egyik-másik ember megszorult pénz dolgában, hát az áttalpalt a szomszéd­ba, vág}' a jó sógorhoz, ott előadta a porát s a kerek egyezer pengő forintok a ládafiából szépen átvándoroltak a markába. Vág}' kettő. Leginkább is ami}!, amennyi a baja bekötéséhez kívántatódott. — Hát, azonfölül még köszönöm is! — mondta az adós, miközben kezeltek. Ez volt a kontraktus. A kézfogás. Ami azt értelmezte, hogy te adtad a ban­kókat s én, ha eljön annak az ideje, becsülettel \isszaadom. Amióta azonban az urak a takaré­kot kifundálták, azóta merőben más nóta járja. A heverő pénzek bevándo­rolnak a takarékok nagy vasládáiba s ott fialnak, minek következtében a bajbajutott ember is csak oda fordul­hat. A takarékba. Hát fordulnak is. De itt már a kézadásnak nincs sem­mi értéke. Ellenben a »váltó-cédula« az irányadó. Bizonyos nevezetű fundu­­sos gazdák alákezelésével ellátott szép sárgás-barnába játszó, kékes-szürke kis papirosok, melyeknek egyedüli nagy betegségük az, hogy életüket igen rö­vidre szabta a mesterük. (Hogy akkor pukkadt volua meg, amikor kitalál­ta!) Mindössze három vagy négy hó­nap s aztán úgy elsorvadnak, mint a dércsípte gyengefájú finom úri virág. verénitást Szlorenszkó számára. Hlin­ka háború előtti politikája nagyon mérsékelt volt. Még a börtön sem tette radikálisabbá. Szabadon bocsátása után opportunisztikus, tartózkodó politikát folytatott. Ezzel szemben hevesen tá­madta az úgynevezett hlasistákat, akik erélyesebb taktikát követeltek a ma­gyar kormánnyal szemben. Hodzsa volt a legbuzgóbb harcos a magyar oli­garchia elleni küzdelemben, sokkal ra­dikálisabb, mint Hlinka s magyar szempontból szinte hazaárulást jelen­tő gyakorlati célokat követett. A »Za tú nasú slovenclnu« jelszó Hodzsálól származik. A háború után Hlinka, aki a magyar kormánnyal szemben mérsékelt voll, radikális politikussá változott át. A csehszlovák orientáció­jú, háború előtti szlovákok nem vál­toztak. Csehszlovákia sokkal többet ho­zott a szlovákoknak, mint amennyit a legradikálisabb szlovákok követeltek Magyarországtól. Természetes, hogy ezért támogatják a kormányt. két, földjét. És mert a föld harcol, kell, hogy megérdemelje a szeretetet, hogy azért elhatározottsággá] halja­nak meg az emberek, készséggel, egyetlen »földnek kell annak lennie, Föld Anyának, mint azt Mácha költő mondotta. A Föld Anyának áldozat­kész gyermekei vannak. Az állam ere­je lakosainak iránta tanúsított szere­­tetében van. Mentül inkább szereti a polgárokat az állam, mint például a régi svájciakat, vagy a montenegrói­­kat, annál 1 egyőzhetetienebb. Ha az államra háború vár, melynek jellege abszolút lesz, mint például a monte­negrói ak harca a törökök ellen, úgy lakosainak egy emberként kell kiálla­­niok a harcterekre, egy lélekkel, egy karddal. Az állam erejét lakosainak testvérisége adja meg a nemzetiségre és politikai meggyőződésre való te­kintet nélkül. A jó politika feladata ezt a testvériséget megalapozni és megszilárdítani. A jó politika fel­adata, hogy a föld ne legyen gyerme­keinek mostohája, hanem olyan any­ja, akit senki sem tud számukra he-Iyettesíleni. Ennek az anyának egy­formán jónak kell lennie a csehek­­hez, szlovákokhoz éppen úgy, mint a németekhez, magyarokhoz. Nemes igazságosságról van szó, melyet nem akadályoz meg a nyelv és a hitval­lás.« Az Abesszák vallása. Egyiptom igazi vára volt a szent tudományoknak, iskolája a nagy pró­fétáknak, előkészítő műhelye az em­beri fejlődésnek. A tudósok ezrei ku­tatták már át pyramisait, olvasták el hieroghfáit, kevesen hatoltak be gon­dolatvilágának mély rejtekébe. E nem ismert rejtek papjainak okkult tudo­mánya. Ahogy a szimbolikus szfinx őrzi az ember lényének rejtélyét, úgy élt 5000 esztendőn keresztül Egyip­tom templomaiban, kriptáiban, pyra­­misaiban a misztériumok fátylába bur­kolva, eg}» nag}» tudományé papság hallgatag körében a titkok-titka, álét nagy kérdéseinek okkult tudománya. Ázsia nagy felkentjeinek tudása örök­ségül szállt e templomokra. Nagy mes­tere, vezére, tanítója, Hermes trisrne­­gistos, a háromszorosan nagy törvény­­hozó-pap-király, 42 könyvben írta Jc a szent tudományokat, azokból tanul­tak Oziris papjai, köztük Hosarsiph, a későbbi önadta néven Mózes. Ethiopia és Felső-Egyiptom lett e tudományok­nak legelső fészke, a hegyek közé rejtett templomok papjai körében. A szent tudományok felkentjei voltak a nép vezérei, a fáraók tanítói, tanács­adói. A nép körébe nem került ki a titok, az nem volt még érett a tudási elbírni, de ott őrködött felette papjai­nak nagy szelleme. Ázsia király­­patesii, a papkirályok, s az iniciált fáraók tudása Hermes könyveiben volt leírva; Sybilla könyvei ezek. A csilla­gok járását kutató tudósok horoszkóp­ja, bölcsek köre, a légköri elemek felett uralkodó mágusok eltűntek s az újkor elfeledte már. Ammon-Ra, Oziris, a lótusz fehér virága, tanul­mány tárgya ma, de nem hité. A fel­iratok hármas: külső, szimbolikus, esoterikus értelme, hol minden hang a küzmos ritmusával egybezengett, megfejthetetlen titok lett újból. Az ázsiai Védá-k magyarázói, a szellemi királyok, az erdők mélyén, szent vizek mellett lakó risi-k s kikben élt az asz­­kétizmus, a titkos tudomány, a traus­­cendentális erő birtokosa, kiktől kirá­lyok reszkettek, kiknek átkától re­megett minden ember, eltűntek végleg az anachoréták? Izráel prófétái, a ték azt oda. Komótosan elhelyezked­tek. A jó öreg csizmákat szétvetették a sárgára subickott pádimentuinon s nézelődtek. Jó kis szórakozás. Hát itt hogy megy a munka?... Az urak a ketrecen belül szorgos­kodtak. írtak, könyveltek, stempliz­­tek. Egyik-másik felállt s bekiván­­csiskodott egy-egy vaskos könyvbe. Volt amelyik bele is írt. Numerusokat. A pénztárnál egy jó húsban levő úr forgolódott. Szemüveges. Bizonyosan a sok kis apró számok megtompították a szemevilágát. Ráncos homlokú, vas­villa tekintetű. Sepregette befelé a sok pénzt. Külön az apraját, külön a nagy­­ját. A bankókat is megszelelgette s úgy rakosgatta be a vasládába. No, nagy akkurátusság! Annyi bizonyos, hogy a pénz megér­demli a relé való bajlóskodást. Meg, mert csak a pénz után sarjadzik min­den földi kívánatos dolog. Pénz a ter­mő ágya minden jónak. Ez vitázhatat­­lan. De tagadhatatlan, hogy a rossznak js a pénz a rugója... Görbölő János egyszer csak oldalba könyököli a komát, miközben ráka­csint a nagy halom bankóra, »aki« a pénztáros asztalán percről-pcrcre hal­mozódik :- Mi? A koma fölrántja a szemöldökét s egy erőtlen sóhaj kíséretében magya­rázza, hogy ő is egyazon véleményen van. De ki is mondja: — Möghiszöin azt! Hát ami azt illeti, bolond dolog is nabi-k, kihaltak tényleg? A szegények, nyomorultak segítői, betegek gyógyí­tói végleg letűntek már? A népvallás kulcsa. Az abessza népvallásról sokat pró­báltak már megírni. Nem találták el, nem is érthetik. Idegen előtt oly sok a rajlély, mit megfejteni nem tud. íme, a kulcs. Az amhara törzsbeli mind keresz­tény ember, a galla egyrésze szintén; más része mohamedán, van köztük pogány is. Nagy, magányos sziklák, források, fák tövében áldoz a galla. Szent berkek, ligeteklien éjjeli szent táncát járja a föld-levegő szellemei­nek tiszteletére. Odajár áldozatot hoz­ni: a fehér kos vérét széthinteni; a föld szellemének, ételáldozatul gabo­nát, italáldozalul zab- és méhsört szór­ni szét. Az amhara papok a galla szent táncot, áldozást a maguk terü­letein betiltják, de magát a hitet nem bántják. Éjjeli tűz fényénél, dobszó­nál táncol körben leány-legény a szent fa, szent kő körül. Képzelete benépesít levegő-eget, földet, szelet, jó vagy rossz­indulatú szellemekkel. A legrégibb hit maradványai vegyülnek össze itten: az ázsiai termékenység istenének szobra, jelképe sok helyen áll, ősidők óta a földbe állított oszlop képéljen; oltár­ként a természet munkája, vagy em­beri kéz állal felállított dolmenek szol­gálnak; áldást, gyógyulást kérni jár­nak oda s ha kérésük beteljesül, vaj­jal kenik be oldalát s abban rögzí­tik meg hálájuk egyszerű ajándékát. A szent liget fáin. meggyógyult bc­­tegek ruhafoszlányait lengeti a szellő. Az ázsiai hitelem vegyült afrikaival s az alkotja a gallák hitét. A keresz­tény galla hitéhez a kereszténység ele­mei is hozzá vegyülnek, rétegenként rakódva a vallások fejlődése szerint. Az amhara a kopt felekezetbez tar­tozik, de vannak kopt galla törzsek is. Míg a pogány galláknak temploma a bérei szikla, szent liget, völgyi cser­mely, addig a koptoknak templomaik vannak, papokkal; köralakú épület az, középen egy kis zárt helyiség, a szentély, a szentséggel, a tabot-tal, melyet körülvesz az épület többi része folyosószerüen. A szentélyben csak a pap lehet, a hívők a folyosón, mely­nek jobb- és baloldalán ajtó nyilik, itt a nők, ott a férfiak állanak. Nagy, körülkerített udvarában áll a meg nem tisztultak sokasága. Kicsiny kis szal­­mafedeles templomból az addiszabebai nagy templomokig, nagy a méretbeli és szépségbeli különbség, de a belső beosztás mindnél ugyanaz. Az alsópapság nagyon tudatiam, alig tud többet, mint írni-olvasni és pár imát. A felsőpapság részére azonban vannak iskolák. A nagyoknak vannak úgy együltőhelyből nézni a drága pén­zek halmozódását. Nemcsoda, hogy a sóhajos gondolatok egymást taszigálva vádolnak át a vastag koponyákon. Az a szerencse, hogy senkise tudja szá­mon tartam. Na, föl is fordulna az egész világ, ha ilyen gondolatok sza­vakba formálódnának. Azonban a jó komák között némi vélemények ki­­szürömködhetnek. Ha más egyébéi! nem, hát időtöltésből. Azt mondja a Görbölő: — Hallod-eI? Én elvállalnám ezt a hivatalt eg}' napra! A koma rábiccent: — Magam isi S egy önfeledt sóhajjal hozzáfűzi: — Ha az a pénz mind az enyém lő­hetne?! Többet nem mond. Minek? A többi amúgy is tudható. Föld, jószág, tekin­tély, belső emberség, urak parolája... Most újból Görbölőn van a sor. Neid kell kádenciázni. Mert az ilyen fölve­tett kérdés kádenciát kíván. »Ha az a pénz...« Hát hisz ami igaz, az igaz. Neki is éppen egyugyanazon kívánal­mak ülik meg a belsejét. Csakhogy a kádencia olyan tudomány, ami nem szívleli meg a szóismétlést. Párját kell neki hasítani. Olyan párját, amelyik amellett, hogy a mintával tökéletesen összepászol, egyúttal tromf is. Ilyen a jó kádencia! Az az az eg}» bizonyos, hogy ritka ember ért hozzá. Ellenben Görbölő valósággal rászületett. Eg}» szempillantás alatt visszalódítja a ko­ma szavait; Mindenki, aki él Csehszlovákiában, köteles résztvenni a háborúban. Ilyenfaor aztán nincs más mód, elő az orvossággal: az új cédulával s a friss pénzekkel. S ezt apellálni se lehel. Nem. Egészen más volna a helyzet, ha valami rávalóbb ember ülne a kor­mányon! Teszem azt a Tobai János vagy a Senye Mihály... Ue ha szálára szedjük az esetet, az is hiba, hogy ezek a takarékok távo­­last esnek a falutól. Napi-járóra. Benn a város kellős közepén. S aztán akár van az embernek ráérő ideje, akár nincs, ha kijön a »sróf«, akkor gye­rünk! S nem lehet rezonérozni. mert ellenesetben nagy bajok származnak utána. Azonban van egy jó oldala is a dolognak. Tagadhatatlan. De melyik rossznak nincs'? Hall, lát, tapasztal az ember. A nagyvilági forgalmakban iga­zodik. A város mégis csak más, mint a falu. Ott több az ember. Eset is adó­dik, melyről sokat lehet beszélni az »Egyletben*. Az emberek érdeklődnek: »Mi újság?« Már ez is valami. Min­denki oda figyel... A héten egyszerre érte a »sróf« Ve­nyige Pétert, meg Görbölő Jánost. Egy ugyanazon napra. Jó komák, hót együtt következtek be. Gyalogszerrel. A lo­­vakal kímélni kell. Az ember más! Városba érve, illendő kopogtatás után bekerültek a takaréki nagy szobába. — Aggyon Isten! Az urak odase. Na, jó. Igaz, el is voltak foglalva. Ember, asszony... Csak úgy rajzottak a rács körül. A két koma egészen komótosan le­telepedett a várakozó padra. Azért tét-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents