Komáromi Lapok, 1935. július-december (56. évfolyam, 56-103. szám)

1935-11-16 / 92. szám

1935. november 16. .* KOMÁROMI LÁBOS« 7 oidal Már alig van jegy a zsigárdi gyerekek Janos vitéz-elő­adására. Az esti előadás nagyon pontosan kezdődik. Arra a hirre, hogy a zsigárdi gye­rekek Komáromban is eijátszák a Já­nos vitézt, valósággal megrohamozták a Ko­máromi Lapok kiadóhivatalát je­gyekért. Úgyhogy ma már alig van néhány jegy, sőt az egyik előadás jegyei majd­nem teljesen elfogytak, az állóhelyek kivételével. A Jókai Egyesület kibérelte a Legényegylet színháztermét, ahol megfelelő színpad van s ahol az el­helyezkedés lehetősége is nagyobb s ott várja a teljesen felszerelt „zsigárdi színpad“ a kis művészeket. Az első előadás d. u. 3 órakor kezdődik vasárnap, a második este nyolckor igen pontosan. Örömmel említjük fel, hogy a pozsonyi kereskedők mintájára több lelkes komáromi csemege­kereskedő felajánlott süteményt és édességet a zsigárdi gyerekek szá­mára, amit ezután is hálásan köszön meg a rendezőség. További „édes“ ajándéko­kat szívesen továbbít a Jókai Egyesü­let titkári hivatala. Hogy került egy ösz­­szekötözött ember a komáromi vasúti híd alá ? Rablótámadás, vagy mese? Különös bünügvi históriát közlünk igen röviden. Szombatra virradó éj­jel egy Pozsonyból Komárom felé tartó autó vezetője összekötözött embert talált a Da­nán Magyarországra átvezető vas­úti híd alagútja alatt. Az autós nem állt meg, hanem értesí­tette a legközelebbi rendőrt, akivel aztán behozták a kórházba az eszmé­letlenül fekvő ismeretlen, fiatal férfit, miután megszabadították kötelékeitől. Itt gyomormosást alkalmaztak rajta. A férfin külscrelnii nyomok nem voltak, keze hátra volt kötve s száját ismeretlen tettesek betöm­ték. Délelőtt a rendőrségen kihallgatták. Előadta, hogy Eichinger Ferdinand nagyszombati lakos, ruhakereskedő, már egy héttel ezelőtt elrabolták Nagyszombatban egy benzinállo­más mellől. Két ich ér kesztyűs soffőr cigarettával kínálta meg, ettől elszédült, azóta nem tud magáról s egy sötét szobá­ban ébredt csak fel egy pillanatra. Elvették többszáz koronáját s csak a komáromi kórházban éb­redt föl. A rendőrség megállapította, hogy Eichingert valóban egy hét óta keresik Zsolnán. Most azon fáradozik a rendőrség, hogy megállapítsa: igaz-e a rabló­história, vagy valami különös mese? — Amikor hat gyermek marad otthon. Gyorokon történt, hogy Hubo­­vics Mária földmivesasszony kiment a földekre dolgozni. Ez idő alatt hat kis­korú gyerekét otthonhagyta. A gyerekek életkora 3—13 év között van. A ma­gukra hagyott gyerekek gyufát kerítet­tek és azzal játszottak. Egyszerre csak lángba borult az udvaron levő szalma­kazal és a lakóház. A bajt okozó gye­rekek rémületükben szétszaladtak és csak estére mertek előbujni. A tüzet ugyan sikerült elfojtani, de a kár igy is igen nagy. — Olcsóbb telefonberendezés. A helybeli posta és távirda hivatal no­vember hó 18—23-ig terjedő időköz­ben telefon propaganda akciót indít, mely alkalomból az új jelentkezőknek 50°/o-os berendezési kedvezményt nyújt. Közelebbi felvilágosítást ad és jelent­kezést elfogad a helybeli távbeszélő központ. Súlyos motorkerék­párszerencsétlenség Ógyalla mellett Súlyos közlekedési baleset történt az Ógyalla—Komárom között elhúzó­dó országúton, Ógyalla község határá­ban. Berecz Mihály negyvenéves bir­­lokbérlő motorkerékpárján sietett az országúton lakása felé s ugyanakkor egy teherautó hátrált az országúira egy kercsztútról a sötétben. Bereez Mihály az utolsó pilla­natban vette észre a teherautó!, már nem tudott kitérni s bde­­s-ohant a teherautó hátába. Az összeütközés teljes erővel történt. Berecz koponyacsonttörést és arc­oson! repedést szenvedett, azonkívül több jelentékeny zúzódást is. Motorja teljesen összetörött. Eszméletlen álla­potban szállították a komáromi kór­házba, ahol még huszonnégy óra múl­va sem nyerte vissza eszméletét. Ál­lapota életveszélyes. A vizsgálat megindult annak tisztá­zására, kit terhel a felelősség. — Az Érsekujvári Zsidó Nőegy­let kávédélutánja vasárnap délután 5 órakor kerül megrendezésre a zsidó iskola nagytermében. A tánczenét az Otthon-kávéház népszerű vokál jazz­­bandja szolgáltatja. rMiután a Zsidó Nőegylet rendezései Érsekujvárott min­den évben igen magas színvonalon állanak s a legjobb közönséget szok­ták nemcsak Érsekújvárról, hanem egesz Délszlovenszkóról vonzani, ez­úttal is biztos a táncdélután sikere. Tiszta jövedelmét a rövidesen meg­épülő Klein Fanny-Szeretetház építési alapja javára fordítják. A rendezőség meghívókat nem bocsátott ki s ven­dégeket szívesen lát. — A komáromi szent Erzsébet egyesület folyó hó 19-ikén, kedden délután 2 órakor a Majláth-iskola dísztermében, a szegény iskolás gyer­mekek felruházását tartja. Továbbá 24 én, vasárnap d. e. 9 órakor a Szent András templomban dr. Ma/'er Imre prelátus-plebános pontifikális ünnepé­lyes szent misét végez az egyesület élő és meghalt tagjaiért. Ezen ünnep­ségekre az egyesület tagjait és az ér­deklődőket tisztelettel meghívja az El­nökség. — 350°/« a községi pótadó! Szak­szerűen elkészítem adóvallomásait,felül­vizsgálom adószámla kivonatát, meg­beszéljük adótartozása rendezésének módját. Egyedül elvégezhető könyve­léshez minden szakma részére saját tervezésű könyvmintákat ajánlok be­mutatásra. Díjtalan felvilágosítás. (Vidé­kieknek levélileg is.) Spielberger Béla Komárno, Eötvös ucca 2. — Igyunk tejet szalmaszállal! Ez nem tréfa, mert a tejet tényleg igy kell inni, hogy ne okozzon gyomor­fájást s hogy ne váltsa ki a jóllakott­ságnak azt a fokát, mely már kelle­metlen. Ha a tejet nem szidjuk, hanem isszuk, akkor olyan mennyiségben ke­rül a gyomorba, hogy ott nagy túrós darabokká válik, amelyek csak nagyon nehezen emészthetők. Hiszen maga a természet nagyon okosan gondoskodott arról, hogy a tej szívás utján az élő­lények gyomrába csak nagyon kis mennyiségben kerüljön, inkább csep­­penként. Tiszta tejet „inni“ árt a gyo­mornak. De azért még nem kell le­mondanunk erről a hasznos táplálék­ról. Mert ha a tejet Perola rozskávéval keverjük, akkor nagyon célszerűen fel­hígítjuk és kicsi, könnyen megemészt­hető részekre bontjuk. Perola rozskávé és valódi Franck hozzáadásával a tej sok gyermek és felnőtt részére élvez­hetővé válik, azonkívül lehetővé teszi a tej tökéletes feldolgozását a gyomor­ban. — A vidám játék szomorú vége. Vígan hancurozott künn az udvarukon Králik Zoltán 3 éves udvardi kisfiú. Közben elcsúszott és jobblábát eltörte. — A torockói menyasszony elő­adása Udvardon. Igen jő előadásban mutatták be A torockói menyasszony cimű vígjátékot az udvardi szivgárdis­­ták. Az előadást Dinnyés Károly igaz­­gatótanitó hatásos beszéde vezette be. Az előadás nagy sikerét mi sem mu­tatja jobban, mint az, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel az előadást többször meg kell ismételni. — A véletlen sokszor zavart okoz az étkezdék üzemében. Avagy nem kellemetlen meglepetés-e, ha a törzs­asztal kedélyes beszélgetésének kellős közepén kialszik a villany? Mindenki bosszankodik. A vendégek haragszanak és elhagyják a helyiséget. Oly étkez­dében, ahol nagy a forgalom, ilyenkor bizony az is megeshetik, hogy némely vendég fizetés nélkül távozik. Az óvatos tulajdonos tehát már előre gondosko­dik róla, hogy helyiségei egyes ré­szein gyertyák legyenek készenlétben, melyeket ilyen esetben rögtön meg­­gyujtanak és igy várják ki, mig az áram újra működik. Étkezdék, kocsmák, kávéházak részére szükség esetén ilyen világítási céloknak nagyon jól megfe­lelnek az Apolló gyertyák, meiyek vi­lágosak, nincs szaguk és nem lobognak. — Kritizál a közönség. Hatvani Lili bárónő rövid időre Párizsba uta­zott szabadságra és a Színházi Élet távolletében öt dámát kért fel, hogy számoljanak be helyette a hét színházi eseményeiről. Herceg Hohenlohe Fe­­rencné az Operaház, Wolfner Györgyné a Nemzeti Színház, báró Karg Györgyné a Belvárosi Színház, dr. Gischer Annie a Kamara Színház és Sorg Antalné az Andrássy-uti Színház premierjéről irt kritikát. Karinthy Frigyes Molnár Fe­renc „Nagy szerelem“ cimü nagysikerű darabját parodizálja. Stella Adorján Hunyady Sándorral csinált érdekes in­terjút karrierjéről, Hatvány Lili Párizs­ból küldött színházi levelet, stb. stb. 64 oldalas Rádióvilághiradó, gyermek­­újság, kézimunkaiv egészíti ki az uj számot, amelynek ára 5 Ké. Kapható a Spitzer-féle könyvesboltban. — Elesett a kutnál. Súlyos szeren­csétlenség történt Sók községben, amely­nek egy öreg nő az áldozata. Lakatos Borbála 77 éves sóki lakos, amikor a kútra ment vízért, elcsúszott és elesett, aminek következtében a szegény nő a jobb kezét eltörte. — Megkerült a kerékpár. Három hónappal ezelőtt történt, hogy Árpás Mihály érsekujvári asztalosmesternek ellopták a kerékpárját. Jelentette ugyan a rendőrségnek, de a nyomozás holt­pontra jutott. Már egészen letett a re­ményről, hogy megtalálja kerékpárját, amikor az egyik javítóműhelyben meg­találta mégis. így aztán kitűnt, hogy egy andódi munkanélküli lopta el a kerékpárt. — Magyar-szlovák kultur együtt­működés. A sellyei műkedvelők egy estén két szlovák és két magyar egy­­felvonásos darabot adtak elő igen él­vezetes előadásban. A vegyes ajkú hall­gatóság tüntetőleg tapsolt mindkétnyel­­vü előadásnak. — Jubileum. Most ünnepelte az al­­istáli, felistáli, tőnyei tűzoltóság fenn­állásának tizedik évfordulóját. Ez al­kalomból az alistáli önkéntes tűzoltó testület az ottani róm. kath. tanítóság rendezésében igen jól sikerült műked­velői előadást tartott. Több kisebb da­rabot adtak elő, amelyek a tűzoltók életéből vett történeteket vittek a szín­padra. — Tizenhat millió volt erősségű áram. Amióta sir Ernest Rulheford Nobel-díjas angol fizikusnak sikerült a nitrogén atomjait szétbontani, az­óta az atomizmus, az atomok mozgá­sának, szétrobbautásának kérdése ál­landóan napirenden van. Harminc évi búvárkodás után megállapították, hogy a természet egyik legnagyobb energia­tartalékát éppen a legkisebb anyag­ban, az atomokban rejtette el. A tudo­mány kiderítette, hogy az atomok mag­ja körül parányi elektronok keringe­nek, mint apró bolygók egy kicsiny­ke kis nap körül. Óriási az az erő. amely az atom magvának egyes ré­szecskéit, a protonokat összetartja. Ha ezeket az atommagvakat sikerülne szétrombolni, olyan energialömeg sza­badulna fel, amelyhez hasonlítva a most ismert energiaforrások elenyé­szően csekélyeknek mondhatók. Ru­­theford laboratóriumában a milimétcr egy tízmilliárdnyi részecskéjét bom­bázta, millió és millió apró, radio­aktiv anyagból kisugárzó lövedékek vesztek el céltalanul, míg végre vala­milyen eredmény mutatkozott. Ruthe­­ford után Berlinben három majd négy millió villamosfeszültséggei próbálták az atomokat szétrobbantani. Később az amerikai sheueclady-i laboratórium­ban nyolcmilliós volttal próbálkoztak. majd a feszültséget tíz millióra fo­kozták. De a tudósok ezzel sem eléged­lek meg. Rutheford két tanítványa, dr. E. T. Walton és dr. I. B. Coocrofl az úgynevezett porcellán ágyúkkal ti­zenhat millió voltos feszültséggel tá­madtak az atomokra. Rutheford, ami­kor a sikerről értesült, a következő­ket mondta: — Nincs messze már az az idő, ami­kor az emberiség könnyen nélkülöz­heti a szenet, mint energiaforrást. Az atomok belseje meg fog nyílni és ez a bőségszaru elképzelhetetlen meny­­nyiségű energiával fogja megajándé­kozni az emberiségei. Hangos Mozi Nagyvárosi éjszakák Gustáv Fröhlich. Gustav Fröhlich minden film je ese­mény számba meg. A Nők bálványá­nak férfiassága egyetlen filmben se érvényesül úgy, mint a »Nagyvárosi éjszakák -ban. A feszültségig izgalmas fővárosi remény centrumában Gusz­táv Fröhlich egy rendőrtisztei alakít, aki a szerelem és szolgálat ellentétes érdekkörébe ütközik és nem tudni, hogy a szívére hallgat vagy a köteles­ségét teljesíti. Ugv tűnik fel, mintha Gustav Fröhlich élete regénye ját­szódna le képletesen a szemünk előtt. A női szerepekben Marianna Hoppe Elisabeth Bergnerre emlékeztető em­berábrázoló tehetsége és Sybille Sehitz decens megjelenése tartozékai a sikernek. Pótfilm Fox hangos hír­adó. Mivel szombaton a mozi nem játszik, a látogatottság a vasárnap 1 előadásra fog összezsúfolódni. Charley nénje Paul Kemp. Charley nénje az ismert vígjáték filmváltozata szerencsésen mentette át a színdarab komikumát, sőt fokozta Paul Keni]) nagyszerű alakításával. A kiváló komikus szoknyába öltözik és minden mozdulata nevetésre ingerel, A prtnerei Carola Hőin, Jessy Virágh, Paul Henckels és Fritz Rasp szintén részesei a sikernek, melyet a kacag­tató vígjáték arat hétfőn és kedden a Modern hioziban. A mai komoly ligban jótétemény egy ilyen vígjáték, melyet eredeti hangos trükkfilm egé­szít ki. Arán! férfiak A Velence ikiállításon első díjjal ki­tűnt eleit nagy film! »Arán« kopár szigetcsoport az ír partok mellett. Ügyes és vakmerő ope­ratőr 2 ével töltött a küzködő halász­­nép között, lefényképezte, hogyan szerzik meg zsákmányukat, hogy győ­zik le a természet erőit és kél éves nehéz és kockázatos munkának ered­ménye a kitüntetett slágerfilm: »Aradi férfiak . Nem színésziek játszanak, nincs kulissza, a harcos élei egy da­rabja ez a ii agy film, mely a szerdai bemutatón feltűnést fog kelteni. Mata Hari Gr éta Garbó. Az idény legnagyobb filmje csütörtö­kön következik a Modem mozi műso­rán. Szombaton, november 23-án, délután 4 órakor nagy gyermekelőadás: TAVASZ ÉBREDÉSÉ, színes Iriikk­­film. ERDEI HÁZIKÓ, Grimm mese. Helyárak Ke 1.—, 2.— és 3.—. Törvénykezés (§) Madarakat akart elriasztani s embert talált. Homolya Károly, felső­­péli lakos, kőműves gyümölcsfáit igen sűrűn látogatták a kártékony madarak. Elővette vadászfegyverét s a madarak közé lőtt. Madarat ugyan nem talált, ellenben Homolya Bélát eltalálta, aki az egyik fán ült. Homolya súlyosan megsebesült. Gondatlanságból okozott súlyos testisértés miatt 350 koronára büntette meg a komáromi bíróság.

Next

/
Thumbnails
Contents