Komáromi Lapok, 1935. július-december (56. évfolyam, 56-103. szám)
1935-11-16 / 92. szám
1935 november 16. »KOMAROMI LAPOK« 5 oldal A városi gáz ű bérbeadása. Komárom, november 15. Még a város önkormányzati jogának felfüggesztése előtt kiírta a tanács a városi gázműnek bérbeadására vonatkozó pályázatot november 4-iki határidővel. A pályázatot a kormánybiztos meghosszabbította november 20-áig és így a bérbeadás több heti késedelmet szenved. Minthogy a város polgárainak érdekét szolgáljuk, szükségesnek tartjuk a gázgyár bérbeadásával kapcsolatban ismertetni a volt városbíróhoz még júliusban eljuttatott szakszerű véleményt, mely a gázgyári üzem tervszerű és szakszerű kihasználására nyújt irányító adatokat. A gázgyár megfelelő és jó vezetés mellett nagy értékeket képes produkálni. Mint ismeretes, a szenet, melyben a növények által lekötött nap melege van felraktározva, elégetéssel, kokszolással vagy gázosítással lehet kihasználni. A leggazdaságosabb módja az értékesítésnek a kokszolás. Mert a kokszolás által nemcsak világítógázl, valamint a nagyolvasztókban és egyéb ipari célokra nélkülözhetetlen kokszot nyerünk vissza, hanem a melléktermékek egész tömegét, miket más, ma már nélkülözhetetlen fontos anyagok gyártására tesz értékessé. Nem is említve a kátrányt és grafitot, a melléktermékeknek egész sora kerül ki a gázgyárból. Első ezek közül a benzol, a mesterséges indigó előállítására szolgáló inaflalin s az analin festékek gyártásánál nélkülözhetetlen anlrocelin. De ezeken felül különböző gyógyszerek, illelve gyógyszerkészítéséhez szükséges termékek is nyerhetők a megfelelő módon berendezett gázgyárból. Ilyenek a szalicilsav, phenacetin, pyramidon, unlypirin, s a különösen fontos Sacharin, az atoscyl, az Ehrlich-féle salvarzán, supranenin (a drága andrenalin helyett), úgyszintén a mesterséges kaucsuk is a kőszén kokszolási melléktermékeiből gyártott anyag. A felsorolt melléktermékek mulatják a kőszén kokszolásának lehetőségét, mely melléktermékek gyártása és üzleti értékesítése a gázgyári üzemet rentábilissá Lehelik. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül még a melléktermékeknél azokat az anyagokat, melyek a robbantószerek gyártására alkalmasak. amelyeknek tehát szintén nagy jelentőségük van a szén nagyobb mértékű kokszolása esetén. Minthogy azonban a kokszolás folytán nagymennyiségű koksz termelődik, ennek felhasználásáról is gondoskodnak oly módon, hogy az ipái* is hasznát lássa a feldolgozásnak, illetőleg a koksz, elhasználásának. Nagy mennyiségű kokszot fogyasztanak a vízgázt előállító kokszgenerálorok. A kokszolás állal a gázt a melléktermékekkel együtt kihajtják a kőszénből, a koksz pedig visszamarad, az elgázosítással pedig a szenet egész tömegében gázzá alakítják. A vízgáz nagyobbrészt hidrogénből és széndioxidgázból áll s ezek igen alkalmasak a léghajók töltésére szükséges hidrogén és a szintetikus amoniák előállítására, — sőt közvetve így a robbanó anyagok gyártására is. A vasúti szállítás szempontjából, de a tengelyen való fuvarozás nehézségei miatt is a kőszén kokszolása nemzetgazdaságilag kétségtelenül előnyös, mert 30—35°/o-al könnyebb mint a szén. Az itt főbb vonásokban ismertetett véleményt Tuba Lajos építész lerjesztette be a városhoz azzal a céllal, hogy rámutasson a városi gázműnek nagy értékére, illelve arra az értékre, amelyet a város annak fog juttatni, aki a gázgyárat bérbeveszi. A városra nézve az a fontos, hogy ha már a gázgyár üzemét fel kell adnia, akkor a bérbevevőtől olyan ellenértéket kapjon, amit a tények és a lehetőségek ismeretében joggal el is várhat. Épen ezért a városnak a bérbeadásnál nem a mai holt értékekre kell figyelemmel lennie, hanem azokra a kereseti lehetőségekre is, amelyek a gázgyárral összekötve vannak. Mert a város nemcsak az üzemet adja bérbe, hanem olyan kereseti lehetőségekre nyújt bőséges alkalmat, amelyek a bérbevevőnek busás jövedelmet és nyereséget biztosítanak. A városi gázmű küszöbön álló bérbeadásánál az arra hivatott intéző köröknek arra kell törekedniük, hogy a város érdeke a legmesszebbmenőbb módon biztosíttassák a szerződésben és felelősségük ludaíában olyan megállapodást kell kötniök, amely a város jövedelmét jelentékeny mérvben szaporítani fogja. A zsigárdi gyerekek vendégszerepléséhez. Irta: Környei Elek. Nos, igen, azon a hideg, havas-esős téli vasárnap estén nemcsak sárral találkoztam a falun, hanem sáraranynyal is. Utálatos, csatakos idő volt a városban. Sokáig haboztam, menjek-e .ki vagy ne menjek abba a faluba ebben az átkozott, vacak időben s ugyan mit is mutathatnak már nékem ott? Legfeljebb ügyes műkedvelői előadást. Végül mégis úgy határoztam, megkísérlem, nekivágok az ismeretlen falunak. így jutottam el azután a fekete téli vasárnap este Zsigárdra, ahová úgy ér el az ember, ha a pozsony— érsekujvári fővonalról Vágsellyén átszáll a negyedi vicinálisra. Koromsötét este érkeztem meg Zsigárdra, hét órakor. Az állomáson valaki, aki szükségesnek érezte, hogy meghívjon engem erre a »kirándulásra«, mert »ilyen még nem volt a világon«, a nevemet kiáltotta. Pár perc múlva aztán még ott az állomáson megismerkedtem a zsigárdi intelligencia néhány tagjával. Nem is láttuk egymás ai'cát, olyan vaksi sötét volt a váróteremben, a petróleumlámpa alig pislákolt, csak a szavakban találkoztunk. Bosszankodtak és mentegetődztek egyszerre, hogy autót küldtek ki értem az állomásra, azonban valahol elakadt a nagy sárban. Már vagy fél óráig vártunk a sötét váróteremben, végül is egyikük azt indítványozta, hogy gyerünk be mégis csak gyalog a faluba, mert hogyha sokáig kell várni s mégsem tud eljönni értünk az autó, nagyon későre húzódik majd el az előadás. Addig ugyanis nem kezdhetik el, amíg meg nem érkezünk. Elindultunk tehát gyalog az állomásról a faluba. A sötét estében mindegyikünk villamos zseblámpával kezében kutatta az utat, mégis legalább olyan ügyesen menjünk, hogy ne süppedjünk bokáig a sárba. De bármennyire is óvatosak voltunk, a sártenger mindenütt utánunk nyúlt. Mire megtettem a száz pár lépést, csupa sár volt a cipőm. így érkeztünk meg abba a terembe, ahová a zsigárdi gyerekek »János vitéz« előadását hirdették. Ember ember hálán nyüzsgött a teremben már akkor, az első sorokban a környékbeli intelligencia, amely messze vidékről is eljött, a »színház« épülete előtt vagy harminc autó állott. Alighogy felgördült a függöny s apró emberkékkel elevenedett meg a zsigárdi színpad, amely különben Szlovenszkó első forgószinpada, előbb volt ott forgószinpad, mint a pozsonyi Városi Színházban, — mindjárt az első percekben éreztem: mégis csak érdemes volt Zsigárdra eljönnöm, ebben a vacak, utálatos, csatakos időben is, mert nemcsak sárt találtam falun, de megtaláltam a sáraranyat is. Mi volt ez a sárarany? A sárarany tudvalévőén mindennemű arany között a legtisztább és legértékesebb arany. A neve onnan ered, hogy az aranyat a sárból mossák ki, — hiszen köztudomású, hogy például Csallóköz is valamikor híres volt az aranymosásról. Ez a sárarany, amit megtaláltam Zsigárdon ebben a gyerekelőadásban, valami különös, talán soha addig nem tapasztalt érzéssel fogott meg, ami átjárta a szivemet. Valahogy úgy éreztem, igen, most megfoghatod a falu lelkét. Két kezeddel, két szemeddel megtapinthatod a magyar falu lelkét. S csodálatos erőt éreztem meg ebben a lélekben, pedig a színpadon csak szegénysorsú, egyszerű kis falusi fiúk és lányok, — a legidősebb sem volt nagyon több tizenhárom évesnél — ugráltak, énekeltek, táncoltak, sírtak, nevettek. S lelki szemeim elé láthatatlan ködalakban óriásivá nőtt egy sápadt arcú, tüzes szemű, lobogó nézésű, fekete, nagysörényű, nyurga testű fiatalember alakja, amint láthatatlan köpenyét szétteríti most mindnyájunk felett, akik a teremben voltunk, kicsinyek, nagyok, gyerekek, felnőttek, fiúk, lányok, apák, anyák, földhözragadt szegény és jobbmódú magyarok felett s mintha fölünk hajol 1 volna, hogy féllsen és megvédjen bennünket, érezzük a nagy szeretetét, biztasson bennünket a jóra, becsületességre, a szülőföld szeretetére s arra, hogy az árva Juliskák és szegénylegény Kukorica Jancsik, meg a hűséges Bagók népét is megőrzi a gondviselés. Petőfi lelke: a magyar falu minden időben legszerelmcsebb rajongójának s legtöbb féltéssel féltő, de egyúttal, legtöbb bíztatással biztató lelkisége lobogott körünkben. A magyar falunak ez a megnyilatkozása, amit a zsigárdi gyerekek »János vitéz« előadásában láttam s ezek a gyerekek nem is játsszák tulajdonképpen a szerepüket, hanem csak egyszerűen a maguk életét adják akkor is, amikor a szegény Iluskát meg a Kukorica Jancsit alakítják — Iluska szereplője például egyike a legszegényebb sorsú leánykáknak, egy többgyermekes foltozó suszter kisleánya, — és akkor is, amikor a mesés tündérországban járnak, hiszen a gyermekeknek a mese valóság, kenyér a lelkűknek. Ez a sárarany, ami megcsillant nékem ezen a sáros, csatakos téli estén ebből, az előadásból, a mi kisebbségi életünknek legnagyobb kincse. A magyar falu ősereje sugárzik ki ebből az előadásból, nékünk felmérhetetlen becsű népművészeti jelentőségéből meg fogjuk érezni mi, városban élő magyarok is azt, micsoda kultúrális értékek rejlenek a városi ember szemében sokszor előszeretettel lebecsült faluban, ha csak van egy-két ember is, akiknek benső élmény a szépség, becsületesség s az igaz kultúra szeretete. Zsigárdon akadt néhány ilyen ember, ez lett nagy sikerük titka, amely ma már országosan elismertté tette a magyarság előtt értékes kultúrmunkájukat. Tizhónapi börtönre ítélték a sikkasztó orsujfalusi postamestert, aki csak sorsjegYekben bízott — november 15. Nemrégiben nagy feltűnést keltett Komárom környékén, hogy az őrsujfalusi postamester egy szép napon megszökött hivatalából. A posta ügyfelei egyideig vártak rá, majd, hogy nem jött: jelentették a hatóságnak a különös eltűnést. Így derült ki, hogy Demeter József postatisztviselő nagyobb öszszegű pénzt sikkasztott s ismeretlen helyre távozott. A rovancsolás kimutatta, hogy Demeter 9300 koronát sikkasztott el. Eleinte azt hitték, hogy külföldre szökött, de sikerült még idejében letartóztatni. Tárgyalást ezügyben most tartott a komáromi kerületi bíróság. Demeter azt vallotta, hogy kezdetben keletkezett a baj: a befizetett összegeket nem könyvelte el, hanem zsebébe tette. Kevés volt a fizetése s így akarta pótolni valamivel. Egyre inkább ingadozott alatta a talaj, végül, hogy fedezze magút, 3000 koronáért sorsjegyet vett, de nem nyert semmit sem. Erre megszökött. Szánja-bánja tettét. Az ügyészség harminchatrendbeli sikkasztás miatt vonla felelősségre. Az enyhítő körülmények alkalmazásával 10 hónapi börtönre Ítélték. — Kinevezések. Az országos hivatal Talló János számvevőségi és Adatnék János fogalmazói aszpiránst a scmorjai járási hivatalhoz nevezte ki. Csak egyszer harapjon szét •gy kávészemet a PERQLA csomagból. Nyomban meg tudja, milyen kitünően /.a inatos és in ilyen tőkéiete.sen átporkölt az egész kávészem. Ezért van az, bogy i Feróidból készített kávé '>,van Ízletes és egészséges RE ROEA-űuz í.s valódi FRANCK kell! Dr. Gaal Zsigmond. 1864 — 1935. Komárom, — nov. 15. Fogy.a régi gárda... A törvényhatósági joggal felruházott régi Komárom városának utolsó magyartiszti főorvosa : Gaal Zsigmond dr. egyetemes orvostudor, egészségtani tanár, e város közegészségi ügyeinek vezetője, — mint őszinte részvéttel értesülünk, — november 15 én, pénteken délelőtt befejezte földi pályafutását. Több mint egy évtizedes súlyos betegségből váltotta meg a halál, de eltávozása mégis mélyen lesújtja nemcsak szerető testvéreit és a kiterjedt rokonságot, hanem e város magyar társadalmában élő nagyszámú tisztelőit is, akik az elhunytban egyaránt becsülték úgy a kiváló orvost, mint a puritán jellemű, igaz embert. Komárom városának volt tiszti főorvosa s ezen nagy felelősséggel járó fontos állásában mindvégig a legnagyobb kötelességtudással, páratlan lelkiismeretességgel s nagyszerű hivatásának teljes odaadásával szolgálta három évtizeden át szülővárosát, amelynek közegészsége felett hiven őrködött s amelynek lakosait erélyes és gyors intézkedéseivel a különböző járványok és epidémiák pusztításától számos esetben megóvta s megmentette. Az ő főorvosi működése alatt váltak valóra Komáromban azok az intézmények, amelyek a higiénia követelményeinek megfelelően a város egészségügyét szolgálták és szolgálják ma is az itt élő lakosság javára. Az Emberszeretet közkórház létesítésében és megszervezésében nagy érdemei vannak, a városi vízvezeték és csatornázás megteremtésében lelkesen buzgólkodott, amelyek mind hozzájárultak ahhoz, hogy városunkban a veszedelmes járványok terjedése idejében megakadályoztassék és pusztító hatása elhárittassék. Mint gyakorló orvos tudományos készültségével kartársai között nagy tekintélynek örvendett, a város lakossága rendületlen bizalommal viseltetett iránta, széleskörű magánprakszisra tett szert s mint kitűnő szülész- és gyermekorvost, továbbá mint fül-, orr- és gégespecialistát igen sokan keresték fel. Embertársaiért folytatott szakadatlan munkásságával hálára kötelezte le mindazokat, akik hozzája fordultak, akiknek egészségét visszaadta és életét megmentette. Mint embert egyenes jelleméért, purtán gondolkodásáért és nemes szivéért mindenki őszinte tisztelettel vette körül, mint olyan derék férfiút, aki az emberiségnek egyik jótevője volt. Gaal Zsigmond dr. régi komáromi tisztes polgári családból származott és 1864. május 5-én született. Elemi és alsógimnáziumi tanulmányait szülővárosában, felsőgimnáziumi tanulmányait pedig a pozsonyi kath. kir. főgimnáziumban végezte. Középiskolai tanulmányainak befejezése után a budapesti tudományegyetem orvosi szakára iratkozott be, amelyet kiváló sikerrel elvégezvén, 1888-ban orvostudori oklevelet nyert. Orvosi gyakorlatát Budapesten a Rókus kórházban kezdte, amelynek 1892-ig segédorvosa volt, amikor a Komárom-ujszőnyi betegsegélyző és Temetkezési egylet orvosának meghívta. 1892-ben hazaköltözött szülővárosába és itt letelepedvén, hamarosan
