Komáromi Lapok, 1935. július-december (56. évfolyam, 56-103. szám)
1935-11-09 / 90. szám
1935 november 9. »KOMAROMI LAPOK« 9 oldal ASSZONYOKNAK. Görögös ruhák Az idei estélyi ruhákat nem szabják. mm varrják,mintázzák. Vakmerőén egyszerű ruhák. Szépségük titka az arányok elosztásában, a vonalak vezetésében, a tömegek kiegyensúlyozásában rejlik. Önkéntesen is a szobrászok nyelvén beszélünk. A ruha és test eggyé válnak. Drapéria az idei toilette, amely kiemeli, hangsúlyozza viselőjének formáit, követi vagy korrigálja vonalait. Klasszikus szobor megtestesítője az idei nő. A kariatidákhoz hasonlítható, de leginkább a'sokkal el vontabb, tökéletes, titokzatosait élet teljes görög oszlophoz. Sebői egy törés, csupa hosszú, egyenes, elegáns vonal, a nyak körül haránt irányú drapéria: a dór-oszlop egyszerű, síma feje... Felülről lefelé, végig sűrűn berakott ruha a rovátkás ion oszlopot juttatja eszünkbe. Vagy leánderszerű kivágások keretezik a nyakat, mint a díszes, korinthosi oszlop fejét. Csavart, vagy csupaarany bizánci oszlop: lágy muszlinnal körüliekért, vagy álltól földig aranyiaméval borított női test. Hallatlan finom, raffinált raffolások, változatos, az alakra mintázott drapériák, szellemesen ráncolt anyag fény és árnyjátéka... ez képezi a görögös estélyi ruhák fazonját. Ellentétes, féloldalas motívumok. Például Vionnel modellje: muszlinba burkolt bal váll, míg a jobb vállról, kiegyensúlyozásul, hosszú egyenes vonalban, hosszú egyenes, muszlinszárny hull a’é. Vagy Mainbochernál, hallóié ráncolt felsőrész, jobbra fogott alj, karcsú, élénkzöld oszlopszerű alsóruha fölött. Vízesésszerűon buli alá az anyag, lágyan. lépcsőzetesen, majd kisimul, megcsavarodik, copba font és újra új, vízsugárba nyílik. Sugárszcrűen szétágazó ráncok; elől hosszában és szék lében húzás (Vionnel modell); mell között, csípők között behúzott rész (Molyneux); lépcsőzetes rojtok Chanelnél, mint a spanyol asszonyok nagykendője... Helyenként feszül a ruha, testhez simul, a test formáihoz idomul, a szituét körvonalait követi, majd szabadon esik alá, hogy széles, hullámos talapzatba nyíljék a lábfej körül. Vagy egészen merész újítás Shiapereüinél: elől kissé felemelt szoknya, a nyitott drapéria alól szűk, bokáig érő, perzsa-nadrágba bujtatott lábszár villan elő. Uj muszlinok, kreppek, selyemjerscyk, veloursok, bársonyok utánozzák a karrarai, párosi márvány fehérségét. Csupa fehér ruha, már vány fehér, vagy megint a bronz szobrok példájára arany, ezüst, fémszínű anyagok. Szépségük maga a nemes anyag, a tökéletes vonalvezetés és arány. Dísztelen ruhák. Vagy egyetlen nagy drága ékszer a díszük a ragyogó fehérség hátterében. Soha ilyen egyszerű nem volt a divat. De soha ilyen nehéz feladat nem hárult a ruhák készítőjére. Divatmorzsák »Gránit«, »föld« és »rozsda az új harisnyaszínek. Bővebb magyarázatukat maga a név teszi fölöslegessé. Igen jól, meglepően jól állanak az új renaissance színekhez. Bécs külön újdonságot, kétféle szálból szőtt harisnyát kreált sportruhákhoz. Például: zöldesfényű drapp harisnyát viselnek tivoli vadászkosztümökhöz. ** Fátyol, a kalapon, ha nem is olyan általános, mint tavaly, de idén is di-. vatos. A mai nőies divathoz mérten, a szeszélyes alakú kis tokkokon lengő indaszerűen tekergő, görbe vonalakkal mintázott fátylakat viselnek. És mindig hullámosán, szélesen, szabadon, mint nagyon átlátszó szárny libeg a kalap a fej körül. Fekete déltiláni ruhákhoz fekete cheniUe-pelytyckkel behintett fátyol illik a legjobban. ezüst, vagy arany csattal, gombbal élénkített ruhához, fémpetylyel tarkított fátyol. * A bárét, a svájcisapka tavaly sokat vesztett népszerűségéből, idén ellenben újra divatos, közkedveltebb, mint valaha. Kabáthoz, kosztümhöz, bundához viselik, egészen laposan, élesre vasaltam az olasz tengerészek sapkájához hasonlóan. Mélyen a homlokba csúsztatva, kissé hepciásan, ferdéit. Remek kiegészítője a hajháló, amelybe a sapka alatt és mögött, az egész hajat és tarkót bekötik. Amilyen olcsó, könnyen pakkelható, praktikus viseletnek vallotta mindenki a baret-cl, általános voll a panasz is. hogy nem védi a frizurái a szél ellen. Ezt a szerepet most a hajháló tölti be. * Nagy strucctollak díszítik az estélyi kalapokat, az estélyi kabátok a renaissance hölgyek köpenyeinek mintájára készülnek; kissé dölvfös pompa rí le az idei estélyi divatról, amelynek legkifejezőbb kelléke a toll-legyező. Ne restelljék a hölgyek ezt a fölösleges, haszontalan, nagyképű díszt fényes, redős bársonyruhájukban. Az a női típus, amelyet a mai divat lanszíroz, kreál, királynői, fölényes kokettériával kezeli a toll-legyezőt. Bükkapó mesél... Hatalmas törzsű öreg bükkfa állott az erdőkoszorúzta kis falu halárában. Messzire ellátott, mert dombtetőn állt s hosszú esztendők során át minden társánál magasabbra növekedett. Megcsodálta a szépséges bükkfái minden teremtett lélek, aki csak arra járt. Szeretettel simogatták öles derekát s áhítattal figyelték szellőbarázdália levelei susogását. Gergő számadó uram juhocskái meg sehol olyan jóiztín nem deleltek, mint enyhét adó hűvös árnyékában. Hej, pedig senki sem sejtette miféle csodálatos titok ismerője vén bükkapó. Olyat Játott, hallott nap-nap után, amilyet gyarló emberfia nem lát, nem hall, hacsak bűvös erővel megáldott táltosgyereknek nem született. Látott száz kicsi tündért haragoszöld levelein hintázni s hcgyeskucsmás, lengőszakállas törpékéi besurranni leméntelengyűrűs törzse odraiba. S Uram Isten mi mindent hallott zsenge facsemete kora óla. Hallotta először is ágain fészket verő rigók, seregélyek, tengelicék füttyét, csipogását, koronája alatt avart taposó őzek, rókák, nyíllak lába dobbanását, delelő nyájak bégetését, pásztorsípok édes-bús szavát s hallotta végül tündérnép danáját, ráncosképű manók vidám tereferéjét. Századik születésnapján — verőjényes őszi napon — emlékezetes ünnepet ültek bükkapó kicsiny hívei. Sorban járultak elébe s mindenki jó. gészséget, további boldog száz esztendői kívánt néki. Tündérlánykák ünnepi köntöséről gondoskodtak, módosán kipingálták leveleit aranyszínűre, bíborvörösre, törpe komámék meg buzgón kenegették görcsös derekát csodabalzsammal. mert hát hiába, jól esik az vén bükkapónak, akár a csúzos aggastyánnak. Szárnyas, dalos Ids hívei sem feledkeztek meg róla. Pirkadatkor ünnepi énekkel köítögették éjszakai szendergéséböl s Füllyös rigó bátya remekbe rikkantott rigmust vágott ki az ágain fészkelő madárlakók nevében. Nyúlanyó csemetéivel jelent meg déltájban s kél lábra állva, tapsifüleit hegyezve rebegte cl jókívánságait. Akkor iszkolt csak, amikor az erdő előkelőbb uraságai, őz uraimék meg Csalafinta komáék járultak az ünnepeli elé. Az öreg faóriás szivét ezen a napon csodálatos érzés járta ál. Olyasfprma érzés, mint amilyen Nagyapó szemben fakaszt örömkönnyet, amikor szőke, barnafejű unokák köszöntik születése napján. Úgy lehet, lehullott örömkönnyű volt az a sok-sok harmátcsöpp is. ami ott csillogott, szikrázott alkonyaikor lombsátra alatt ingó-tengő apró fűszálakon. Pedig akkor már — hogy-hogynem — sejtette közeli végét, azt is. hogy meg vaunak számlálva immár hetei. Utolsó tarbaköntösétőL, minden lehulló aranyszínű. bíborszínű levelétől külön elbúcsúzott. Pillantása körülöleli.' a határt. mintha örökre szívébe akarná zárni azt. amit eleddig látott: láthatáron kéklő hegyeket dombliajlatban megbúvó zsúp le tűs házacskákat, letarolt kukoricaföldekét és zsendülő ősz: vetéseket Arra kérte csal: Teremtőjét, hogy szép halált, könnyű elmúlást adjon öreg szolgájának. És mert odafönn az égben ezer és ezer angyal lesi minden teremtett lény röpke sóhaját, meghallották s teljest* tették bükkapó fohászát is. Szép volt elmúlása, méltó százesztendős boldog életéhez. Amikor lehullott az első hó és zúzmara zománcozta be csupasz ágait, favágók jöttek a szomszéd faluból s éles fűrésszel szelték el roppant derekát. Fájdalmat ő nem érzett, amikor fejszékkel szabdalták leslét darabokra. Mintha halálos dermedtség merevítette volna meg tagjait, nem hallott semmit akkor sem, amikor ölbe rakták feldarabol! tagjait, majd hetek múltán elszállították valami ismeretlen messzi nagyvárosba. Akkor költözőit csak újra élet belő. amikor a hófehér kályha öblébe került s táncos kicsi !áugti n 'érek költ Igeitek eszméletlen álmából. Pattogott, sisférgét l. ropogott ven bükkapó örökre elenyésző teste, étele utolsó perceiben csodálatos dolgokra emlékezett vissza: madarak füttyére, őzek, nyulak. rókák durranására, tündérnótára, manók tercferéjérc. ... Ketlecsken figyelték a kályha tfiellé húzott karosszékből bükkapó tűzhalálát: Nagyapó meg ölében gubbasztó kis unokája Bandika. — Nagyapó, meséljen valamit szólalt meg hirtelen a fiúcska s mc«simogatta szépen a vén ember barázdás homlokát. Soha olyan szépen nem meséli Nagyapó, mint akkor este. Tudja isién, talán megértette a parázzsá omló bükkfahasábok zizegő, pattogó szavát erdőről, mezőről, lündcrfiakról, törpe komámé kr ól. Ha majd hosszú őszi, téli estéken kályhatűz mellett ültök gyerekek, csitt csak... figyeljetek szépen. Hátha linál átok is százgyűrűs bükkapó hasábjait táncolják körül lángtündérek, hátha megértitek ti is csodálatos mesemondó szavát... Marika első elemibe megy Egy szép őszi napon így szólóit Marikához édesanyja: •- Marika, te most hat éves vagy és jövő héten iskolába kell menned. Gyere most velem a könyvkereskedésbe, megvesszük a szükséges dolgokat. Marika sietve és boldogan szedte rendbe magát. A könyvkereskedésben mindent megvettek. És persze otthon Marika kikérdezte az anyukáját, hogy milyen az iskola. Néhány napi várakozás után végre eljött a várva várt este, amikor Marika édesanyja bepakolt a kis iskolatáskába. Marika már hajnalban felkeltette édesanyját és megkérdezte, hány óra. Hét órakor felöltözött és elindult. Az iskolában nagyon jól érezte magát. Sok pajtást szerzett. Ki is jelentette, hogy nagyon szeret iskolába járni. Olyan gyorsan eltelt az idő, hogy Marika azon vette észre magát, hogy itt a karácsony. Kiosztották a bizonyítványt. Marika boldogságtól sugárzó avccai ment haza, tiszta egyese volt. Mikor a vakáció véget ért, megint boldogan mént az iskolába. egyszer csak azt mondta a tanító néni, hogy holnapit án lesz a vizsga. No volt nagy izgalom! Marikát négyszer feleltették. A bizonyítványa megint tiszta egyes volt. És Marika boldogan várta a második iskolaévet. A felhő élete Régen történt ez, nagyon régen s olyan nagyon messze, hogy még a torony tetejéről se lehetett odalátni. Egy kis felhőcske született a begy fölött, de olyan szép, göndör felhőcske, hogy a Nap és a Hold egyszerre bújtak ki az égen, csakhogy láthassák a kis.felhői. A vihar is kézenfogtu kis unokáit, a szellőket s így indult velük meglátogatni a most született kis felhőt. Büszke is volt felhőpapa és felhőmama gyönyörű csemetéjére sa felhőpapa gyakran mondogatta szomszédainak :- Meglátjátok', mire megnő: zivatar lesz belőle! — Az bizony, — mondogatták a felhőszomszédok — zivatar, de még országos eső is lehet... Csak felhőmama búsult, mikor ezt a beszédet hallotta, ő azt szerette volna, hogy mindig ilyen kicsi maradjon a gyermeke, ilyen szelíd és göndör. Sohase kiáltson haragos villámszavakat, ne veszekedjen mennydörögve a földdel s ne verje el jégkavicsokkal a gyümölcsfák virágait. Amíg így aggódott felhőmama gyermeke sorsa felett, az egyre növekedett, egyre erősebb lett s már egyedül szaladgált a hegy csúcsai fölött. Egyik reggel odaáll! szülei elé és így szólt: Most már megnőttem, erős vagyok, engedjetek el világot látni. Az apja büszkén nézett az ifjú felhőre s így válaszolt: Menj csak fiam, vándorold be az eget és szórjál villámokat, mennydörögj haragosan, légy erős, büszke felhő ... Az anya így szól!:- Men j fiam, járd be az eget, szeresd az erdőket s a rét virágait és szelíd legyél, mint nővéred, a szivárvány ... A felhő egy-két esőcseppet könnyezett, elbúcsúzott szüleitől s repülni kezdett az égen. Mikor egv erdő fölé ért. hallja, bőgj- fölsőhajtanak hozzá az ágak: — ó, felhőcske, öntözz meg minket, halálra száradunk ... A kis felhőnek eszébe jutottak anyja szavai s megpíilözle a tikkadt lombokai. Aztán tovább vándorolt s egy rét fölé ért, mikor meglátlak a sárga fűszálak, rögtön könyörögni kezdték: — (), kedves felhőcske,. ne -hagyj szomjan halni minket... S a kis felhő őket is megöntözte s boldogan hallgatta, hogyan kortyolják a fűszálak az esőcseppeket. De. ekkor bizony már nagyon kicsi felhőcske volt, úgy megfagyott az erdő és rét megöutözésé után, hogy már szállni se tudóit volna, ha a szél meg nem könyörül rajta s nem fogja erős Ivarjai közé. Alkonyodon már, mikor egy búzatábla fölé ért, ahol a gazda éppen szomorúan leste az eget. Mikor a kis felhőt meglátta, örömmel ifelkiáUólt: — 0, drága felhőcske. vidítsd fel az én kalászaimat, mert elszáradnak s akkor nem süthetek a gyermekeimnek kenyeret... A kis felhő rögtön esővé változott s a szomjas kalászok boldogan hajladoztak az esőben. A szél pedig hiába «kereste kis barátját, a felhőcskét. in::,, az már eltűnt az égről.
