Komáromi Lapok, 1935. július-december (56. évfolyam, 56-103. szám)

1935-11-02 / 88. szám

6 -oldal. »KOMÁROMI LAPOK« 1935. növésül er 2. Komáromtól Rio de Janeiróig. — Egy kalandos élet történetéből. — Irta: Müller Elemér. ELSŐ ÁLLOMÁS: BERLIN A budapest-prágai nemzetközi gyors berobogott a prágai Wilson pályaud­varra. Poggyászaim elhelyezése után azonnal a hivatalos formalitások el­intézéséhez kezdtem. Az összes aka­dályok eltávolítása és a szükséges ok­mányok megszerzése után örömmel váltottam jegyet a Cedoknál, a még hátralévő szárazföldi utamra. Pár óra múlva már a Mitropa kényelmes ku­péiban, kupétársammal, egy litván mérnökkel készülődtünk az olvasás­hoz. Másnap reggel érkeztünk a»bar­­naingesek fővárosába, Berlinbe. Itt pár napot töltöttem a nevezetessége­ket szemlélgetvén, no meg nem utol­só sorban a tényleges halyzetről fo­galmat akartam alkotni Németország­ban az újságok egymással homlok­­egyenesen ellenkező liirei miatt. Mi­után elhatároztam, hogy az itt eltöl­tött időt a leggazdaságosabban hasz­nálom ki, azonnal elindultam a város megtekintésére. Berlin gyönyörű! Óri­ási kiterjedésű város, forgalma ame­rikai tempójú, gyönyörű széles ut­cáival, felhőkarcolóival és gondozott tereivel lenyűgöző. A császári palota talán a legszebb. Csodaszép termei vannak, különösen az ebédlő, amely szemkápráztató, mintha csak várná a császári vendégeket. Csak az éte­lek hiányoznak a remekbe készült tálakról és italok a kristálypoharak­ból. Teljes pompájában akkor tündö­költ, mikor vezetőnk felgyújtotta az összes csillárokat. A látvány szinte leírhatatlan. Van egy érdekessége is a palotának, mégpedig az a folyosó, amelyen a hajdani császárok lóháton mentek föl a palotába. Midőn veze­tőmmel felmentem ezen az úton, fel­tűnt, hogy egyszerű kövekkel van ki­rakva, amely érdessé csiszolódott a lovak patáitól. Hogy mennyire sze­retett a most volt császár lovagolni, azt jellemzi az is, hogy dolgozó szo­bájának egyik íróasztalánál egy áll­ványra erősített nyereg van szék he­lyett. Ma a vár műemlék. Mellette van az Ismeretlen Katona mauzóleuma, mely páratlan a maga nemében. Berlin egyik főutcáján, a Kurfürstendamm­­on nem kis meglepetésemre egy ét­termen ezt a nevet láttam: Weisz­­csárda. Igv magyarul. És nem sok­kal messzebb Zigeunerkeller. Berlin világhíressége a Zoo, ahol minden ál­lat a neki megfelelő környezetben kapott elhelyezést. Berlinben másnap, vasárnap reggel a kalonazenekar hangjai ugrasztot­tak ki az ágyból. A barnaingesek fel­vonulása volt. Utána az ifjúsági csa­patok, majd a leányok csoportja, Jel­­ies katonai forma-alakulatokban. —• Egyébként is rengeteg egyenruhát lát­ni. Az újonnan létesített légi hadse­reg vadonatúj uniformisai, a barna és feketeingesek és végül a katonaság. Berlin után szárazföldi utam utolsó szakasza következett. Nagyon siette­tett az, hogy Hamburg a következő állomásom, amelynek világhírű ki­kötőjében az összes tengerjáró nem­zetek hajóit megtalálni, különböző nagyságokban, a Bremen oceánjáró kolosszustól a legkisebb motorcsóna­kig. Csehszlovák hajók is voltak, ame­lyek az Elbán jöttek fel, hogy átrak­ják áruikat a tengeri gőzösökre. HAMBURGBAN Már érezhető a tenger közelsége. Hamburg 80 km-re van a tengertől. A levegő telve van párával és jelleg­zetes köd üli meg a várost. Legelső utam a hajóstársaság irodájába ve­zetett. Itt egy érdekes esemény tör­tént. T. i. az egyik hivatalnok meg­látta jelvényemet, amely a brazil nem­zeti zászlót ábrázolja, így szólíloll meg: »ugyebár, ön brazil?« és por­tugálul kezdett beszélni, amit én tü­relemmel hallgattam, majd tudtára adtam magyar nemzetiségemet. Mi­után a hajójegyem rendben volt, azonnal a kikötőbe indultam. Ez óriási kiterjedésű, napokig lehetne itt járni, míg kiismeri az ember magát. Alighogy kiértem a kikötőnek abba a részébe, ahol aznap hatalmas óceán­­járók, a »St. Louis« és az »Óceánia« sétautazásra indultak, elvegyülve a nézősereg között, éppen a fényképe­zéshez kezdtem, midőn egy mellettem álló fiatalember, aki egy csomó öreg »tengeri medvével« beszélgeted, figyel­meztetett, hogy a kikötőhídról jobban lehet felvételt készíteni és ajánlkozott azonnal, hogy majd ő fölvisz oda, ami meg is történt. Beszédbe elegyed­tünk, közben kisült, hogy műegyetemi hallgató, amit én bizalmatlanul fo­gadtam, mire ő a nála lévő aktatás­kából megmutatta könyveit, dolgoza­tait, rajzait és igazolványát, közben hozzáfogott a kikötőrész magyarázá­sához. Majd átmentünk az Elba alatt átvezető alagúton, amely építészeti remekmű. Az Elba szintje alatt 120 rn-re van és 1 km hosszan köti ösz­­sze az egyik partot a másikkal. Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy mindig sikerült önkéntes vezetőket ta­lálnom. Másnap ugyancsak szép idő lévén, ami Hamburgban nem minden­napi dolog, nekivágtam a kikötő egy másik részének és egy téren áthalad­tam, amelyen történetesen éppen az újonc katonákat tanították. Termé­szetesen mint kiszolgált katonát, a kí­váncsiság elfogott a híres német »vas­­fegyelem« iránt és megálltam egy kis ízelítőt venni a porosz katonásdiból. Amit láttam, az azt bizonyítja, hogy a kiképzésre és fegyelemre nagy súlyt fektetnek. Itt szintén összekerültem egy fiatal emberrel, akinek más dolga nem lé­vén, örömmel ajánlkozott kakyizolni. Nem is bántam meg, mert Hamburg egyik legérdekesebb részével ismer­teleit meg. A kínai negyedet szűk utcáival, piszkos sikátoraival, lebujai­­val és az utcákon kint ülő pipás kí­naiakkal együtt, nagyon érdekesnek találtam. Innen átmentünk az üzleti negyedbe, ahol Wohvorlh amerikai filléres áruházak állnak. Itt olcsón, jó dolgokat lehet venni. Utána a mulató negyedbe mentünk, ahol szebbnél szebb kávéházak, sör­csarnokok vannak és nem utolsó sor­ban egy olyan bárhelyiség, amelyben a táncparkelt helyett egy nagy úszó medence van. A nagy közönség itt fürdő ruhákban fogyasztja a Berli­­ner-Kindlt, meg a Münchenit. A Hamburg-Süd kikötőjóben az Af­rika, India, Kína, Japán, Ausztrália, egyszóval déli és keleti irányú gőz­hajójáratok kikötőjében rengeteg ha­jót láttam. Már ott állt a büszke gő­zös, a »Signeiró Campos«, amelyet négyhetes utunkon úgy megszoktunk, hogy furcsa volt otthagyni. A napi túráról hazatérve a hotelben azzal fogadtak, hogy vigasztaljak meg egy tiszavidéki magyar asszonyt, aki 8 éves fiával már öt napja itt van, mert a kivándorlókat fölülvizsgáló orvosi bizottság valami miatt nem engedte hajóraszállni. Ö ugyanis »Niagara- Falls« U. S. A. államban dolgozó fér­jét akarta felkeresni. Nem tudom, hogy el jutott-e, mert mi előbb indul­tunk. Az indulás előtti napon már mindenki elfoglalta helyét a hajón. Ezen a napon jött egy újabb kiván­dorló csoport, ezek majdnem mind U. S. A.-ba utaztak. Csehszlovákiából is voltunk hárman magyarok és egy cseh-morva lány. Nem kis örömömre magyar fiú is akadt az újonnan jött vendégek között. A szokásos bemu­tatkozás után legelső kérdésünk egy­máshoz, hogy ki hová utazik. Leírha­tatlan örömet okozott, mikor kiderült, hogy Rio de Janeiro-ba tartunk kö­zös céllal. Mindketten dolgozni aka­runk. Barátom, aki Nyitráról való, már hosszú éveket töltött Braziliában, ahol annak idején mint eleklro- és rádiótechnikus, a német »Siemens« világcégnél volt alkalmazásban, mint egy szerelő munkásosztag vezetője és adminisztrátora. Akkor még jól lehe­tett keresni, de ma bizony már Bra­zíliában is érezhető az U. S. A.-beli és az európai munkanélküliség, külö­nösen az export terén, ami kihatással van minden szakmára. Közben meg­ismerkedtünk különböző nemzetiségi egyénekkel, akik ugyanazzal a hajó­val, amivel mi, utaztak Délamerikába. Én és egy nagyon szimpatikus és örökké víg dán újságíró, egy norvég mérnököt ismertünk meg, akivel egy kabinba is kerültünk. A társalgási nyelv a német volt, mivel a többség ezt a nyelvel beszélte. Egy bécsi há­zaspár és a dán újságíró igazi bécsi hangulatot teremtettek a hajón. (Folyt, köv.) MmmmsstsmamagmmiBgmmamamsgmt Családi csendélet, amely fogházzal végződik, Komárom, november 1. Ober! Sándor gyékényesi szaltósegéd nagyon rossz viszonyban élt feleségé­nek családjával, olyannyira, hogy fe­leségétől el is választották bírósági úton, egyelőre haj. hónapra. Ohert eb­be nem nyugodott bele s arra töre­kedett, hogy apósa, Gzagány Adolf házában meglátogassa feleségét. Egy­­izben revolvert vett magához, felke­reste jjpósa házánál feleségét s eré­lyes ablakzörgéssel követelte, hogy be­­bocsássák. Revolverével halálosan fenyegette feleségéi, az ablakot nagy lárma között beverte s így senki sem mert ellenszegülni neki. A családtagok közötti veszekedésből kifolyólag már esküdtszéki tárgyalás is volt a tavaszi ciklus alkalmából Komáromban: az após el akarta vágni baltával a veje nyakát. A jelenlegi bírósági tárgyalás egyik mellékhajtása az ádáz csa­ládi vitának. Obert Sándort hozzátartozói feljelen­tették s az ügyészség magánlaksértés, jogtalan fegyvertartás és életveszélyes fenyegetés címén indított a férj ellen vádat. A férj azzal védekezett, hogy csak gyermekét akarta megláto­gatni ekkora fenyegetések mellett, mivel máskép nem engedték vol­na közel gyermekéhez. Célját el is érte, mivel az ablakbeve­rő és revolverrel fenyegetőző szabó­segédnek nem mert felesége ellent­­állni s végül is bebocsátotta a tálcásba. A tanuk kihallgatása után bűnösnek mondták ki Obert Sándort és egyhavi háromheti fogházra s 200 korona pénzbüntetésre ítélték. — Százhuszas tempóval rohanjon vasárnap este az Iparoskor színház­termébe. — A dunaszerdahelyi „csehszlo­vák blokk“ leszavazta a magyar polgári iskolát. Régi óhaja Duna­­szerdahelynek egy magyar polgáii is­kola. Évek óta dolgoznak ennek léte­sítésén a magyar községi pártok kép­viselői s a kifejtett ügybuzgóság ered­ménnyel járt: nemrégiben sikerült el­határozni, hogy a magyar polgári isko­lát felépitik. Ehhez államsegélyt is he­lyeztek kilátásba. A napokban ismét szó volt erről a létesítendő iskoláról s meglepetésszerüleg leszavazták, — ho­lott már el volt döntve. A leszavazás­ban a csehszlovák, kommunista, szociál­demokrata s a két zsidó párt vett részt, Kornfeld Ármin másodbiró megvonta a magyar pártok képviselőitől a szót. A másodbiró szigorúsága nagy elkese­redést váltott ki a magyar pártok kép­viselőiből, akik ott is hagyták a termet. Ha Dunaszerdahelyen egyáltalán lesz magyar polgári iskola, az csak mint a szlovák iskola függvénye fog szerepelni. — Sógorok harca Komáromszent­­péteren. Major Vilmos komáromszent­­péteri gazda hosszabb idő óta külön­­váltan élt feleségétől. A birőság annak idején az asszony hibájából mondta ki a válást. Major mégis ragaszkodott az asszonyhoz, szerette továbbra is és többször ráakarta beszélni, hogy térjen vissza hozzá. Vasárnap reggel is már kora hajnalban az asszony szüleinek ablaka alá ment s ott akarta rábeszélni az asszonyt, hogy térjen vissza hozzá. Dobay Mihály, a sógor ezenközben Major Vilmos háta mögé lopódzott s egy óvatlan pillanatban egy szőlőprés húzójával hatalmasan fejbevágta. Major eszméletlenül terült el a földön s ké­sőbb a komáromi kórházba kellett szál­lítani. A dühös sógor ellen megindítot­ták az eljárást. HÍREK Halottak napja. Minden esztendőben van egy nap, amelyet rég elmúlt embertársaink em­lékének szentelünk; ez a Halottak napja. Kegyeletünk érzésével vesszük körül az elhaltak sirhalmát, virággal bontjuk szeretteink pormaradványait, mécsest gyújtunk annak jeléül, hogy emlékük szivünkben örökké él s az egész na­pot szinte a gyász sötét fátyla borítja be, még akkor is, amikor a kései no­vemberi napsütés hideg fényét szórja a sirok fölé. Komáromban, mint mindig ilyen­kor, ezrek zarándokoltak a temetők sirhalmaihoz, az őszinte kegyelet min­den jelével elárasztották az elhunytak sirdombjait, ez az a nap, amikor még a felületes lélek is önmagába száll s metafizikai gondolatokkal telik meg : lét és nemlét ösvényének szélén állva egy pillanatra elgondolkozunk az élet értelmén. Mennyi érzés, erő, akarat, szeretet és gyűlölet, cselekvés és tunya­ság, az emberi lélek milyen változa­tossága, alkotás és bus eredménytelen­ség tűnik el a sírok mélyén! Ennyi hát egy élet végső eredménye: egy kis domb, mécses, néhány szál virág s keserves könnyek. Az élet értelmét keresve a halottak között, ki ad feleletet az örök Titokra? Odöngünk a sirhalmok között, feleletet várunk, régi szellemeket idézünk, de a sirok hallgatnak, komoran és titokza­tosan s magukba zárják a feleletet, amelyet soha senki nem fejtett még meg s nem is fog ... Csak a holtak tudnak hallgatni egyedül. Azért is bizta rájuk az isteni végzet a komor, örök titkot. ____ — Ünnepi istenitiszteletek az evangélikus templomban. Novem­ber 3-án, vasárnap reggel V28 órakor ünnepi istenitisztelet; délelőtt 10 óra­kor ünnepi hálaadó főistenitisztelet az evangéliumért és annak szolgálatáért szent beszéddel, gyónással és az Úr­vacsora szentségének kiosztásával. — Délután 3 órakor istenitisztelet prédi­kációval és ünnepi könyörgéssel. — Bűnvádi eljárásra kerüit az érsekujvári plaketthamisitási ügy. Beszámoltunk arról a plaketthamisitás­­ról, amelyet Bratkovics Gyula érsek­ujvári órás követett el azzal, hogy a Holota János dr. jubileumi plakettjéről levakarta az eredeti készítő, Mészáros E. József nevét s a magáét kaparta bele. Egyideig úgy is szerepelt a pla­kett, mint Bratkovics műve, aki el is fogadta a gratulációkat, csak később derült ki a csalás. A károsult művész most feljelentést tett Bratkovics ellen s ezzel függetlenül Mészáros kártérítési pert is indit az ékszerész ellen. Az ügy kellemetlenné válhatik Bratkovicsra nézve. — Lelkészbeiktatás. Kelemen Kál­mán református lelkészt november 3 án, holnap, vasárnap fogják a sajókeszi ref. egyház lelkész! állásába ünnepé­lyesen beiktatni. — Zeneiskolai hírek. A községi iskolaszék szerdán délután tartott ülé­sén a lemondás folytán megüresedett hegedütanszak vezetésére Krizsán Jó­zsef gimn. zenetanárt választotta meg. A zeneiskolába hegedütanszakra be­iratkozott növendékeket felhívja a zene­iskola igazgatósága, hogy november 4-én, hétfőn, a rendes időben jelent­kezzenek a zeneiskolában. Zongora és elméletre jelentkezőket még elfogad az igazgatóság, beiratkozni minden hétfőn és csütörtökön lehet délután 3—6 óráig. Beiratási dij 10 korona s havi tandíj 20 korona. — A hősök emléke a somorjai ref. templomban. A somorjai ref. hivek áldozatkészsége lehetővé tette, hogy a világháborúban elesett somorjai ref. hősi halottaknak emléktáblát állít­hassanak a ref. templomban. A díszes kivitelű és művészi ízléssel készült emléktáblát november 10-én avatják föl szép műsoru ünnepély keretében. — Uj iskola épül. A tanügyi ha­tóság engedélyezte Vők, csallóközi község iskolaépítését azzal a kikötés­sel, hogy ez az iskola mint a féli most épült uj iskola filiáléja szerepel­het. Az uj iskola építését a legköze­lebbi időben elkezdik.

Next

/
Thumbnails
Contents