Komáromi Lapok, 1935. július-december (56. évfolyam, 56-103. szám)

1935-10-26 / 86. szám

1 1 1935 október 26. »KOMÁROMI LAPOK« 9. oldal. Oselédkérdés -családkérdés Asszonyok, akik társalgásban végé­­hosszat nem érően tárgyalják cselédjük eilen emelt kifogásaikat, megfeledkez­nek arról, hogy társasági színvonaluk nem nagyon esik messze az időjárás­ról folytatott tanulságos eszmecserétől, de megfeledkeznek arról is, hogy ház­tartási alkalmazottjuk hibáinak rész­letezése közben önmaguk hibáját ecse­telik. Természetesen ebben az esetben nem azokra a cselédekre gondolunk, akik elszegődtek anélkül, hogy erre a foglal­kozásra hajlandóságot hoztak volna magukkal, vagy szellemi színvonaluk annyira alacsony, hogy kiművelésük hiú ábrándok közé tartozik. Az ilyen alkalmazottal kár bíbelődni, mérge­lődni s kár eltűrni azt a rengeteg kárt, amit anyagiakban s a házi béke. har­mónia terén okoznak. Igen sokszor és talán az esetek legnagyobb részében maga a háziasszony a hibás, ha alkal­mazottja csak gondol és bosszúságot okoz. Kezdődik a hibák sorozata az al­kalmaztatásánál, ahol a háziasszony sokszor elveszíti szem előtt azokat a szempontokat, amelyektől pedig nem volna szabad eltérnie. Első és legfon­tosabb szabály, hogy senki ne fogad­jon fel teljesen ismeretlen valakit anél­kül. hogy ne tájékozódna a cseléd kö­rülményei iráni. Szüleinek rendes fog­lalkozása. életmódja, testvéreinek hely­zete, előbbi szolgálati helyének meg­kérdezése okvetlenül szükséges annak megállapítására, vájjon alkalmas-e szá­munkra. A cselédkönyvben bejegy­zett minősítések nem tekinthetők tel­jesen irányadónak, elvégre, magunk­ról tudjuk, egyikünk se írja be a sok mérget okozott lányról, hogy hanyag, rendetlen, megbízhatatlan, szeles, mert nem akarja kenyérszerzését megnehe­zíteni. Egy rövid látogatás, vagy eset­ig egy telefonon elintézett érdeklődés az előbbi gazdánál a szóbeli érintkezés köz ve tétlensége következtében azonban nagyon sok értékes adattal szolgáiban Ha ismerőseink nem tudnak ajánlani, megbízható közvetítő helyei kell ke­resnünk, ahol féíig-meddig garanciát vállalnak érte. óriási csalódástól min­denesetre megóvhatjuk így magunkat. Az alkalmaztatásnál elsősorban nem szabad ragaszkodnunk fillérig az el­gondolt bérhez. Arra kell gondolnunk, hogy ügyetlen lány egyetlen értékünk lönkretevésével sokkal nagyobb kárl okoz, mint akárcsak meg is tudna fi- . zetni. Még fontosabb az őszinteség az alkalmazandó cseléddel szemben. Nem szabad azt mondani, hogy nálunk édesfiam aranyélete lesz, mert dolga alig akad . Ezt a lány részben úgysem hiszi el, hazugságot szimatol, s ő se őszinte. Meg kell mondani őszintén és határo­zottan, hogy körülbelül ennyi bért fi­zethetünk, amivel szemben ezt és ezt a munkát kell elvégezni, ennyi meg ennyi személyre. Megállapodunk rész-, letesen a kimenők idejében, röviden: alaposan megismertetjük vele előre a helyzetet s különleges kívánságainkat is. Ebben az esetten a leány hálás lesz, ha a körvonalazott m unkámé ny­­nyiségné! esetleg kevesebbet kívánunk meg tőle s ha a kikötött feltételek bármelyikén is enyhíthetünk. A felté­telekhez általában azonban következe­tesen ragaszkodni kell. A következetes­ség különben is egyik főtényezője az alkalmazott irányításának. A követke­zetességet megköveteljük tőle is, de magunknak kell jó példával járni előtte. Kezdődik a következetesség a vele való érintkezésben. Éreznie kell, hogy megbecsüljük tenne az embert, nem tekintjük páriánaks ha tanítjuk. nemcsak önzésből, de jóindulatból is tesszük. Ha valamely bajával bizalom­mal hozzánk fordul tanácsért, szívesen kell időt szentelnünk ügyének. A jó­indulatot azonban nem szabad még jó­kedvünkben sem holmi tréfás »komá­­zással« kimutatni, ami mindenkor a tisztelet rovására megy. Ne gúnyoljuk soha tévedéseikért s ne fogyjunk ki türelmünkből. Türelmet kénvszerít­­sünk vele szemben magunkra akkor is, ha »idegesek«, vagy éppen házsár­­tosalc vagyunk. A családi életben ért bosszúságainkat, ne vezessük le rajta. A háztartási alkalmazott előtt vi­gyázzunk szavainkra és különösen ar­ra, hogy ne nyilvánítsunk előtte véle­ményt, se családtagjainkról, se isme­rőseinkről Bizalmas dolgainkat ne tár­gyaljuk meg jelenlétében és főképpen ne veszítsük el önuralmunkat családi vitatkozások alkalmával. Ha »az úr, meg az asszony kiabálnak, majdhogy­nem egymásnak mennek«, abból a cse­léd nem épül, csak a tekintély megy tönkre előtte. Bizalmunkkal akkor sem ajándékozzuk meg ha tudva tud­juk, mennyire megbízható és jólelkű. A bizalom először megtiszteli őt, de később bizalmaskodóvá teszi, nem is szólva a pletykáról, amelynek óriási lehetőséget adunk s amely előbb­­utóbb, ha nem később, hát akkor fog bekövetkezni, amikor mégis egyszer — távozik tőlünk. Tartsunk lehetőség szerint mértéket a munkában is s ne »strapáijuk« agyon még abban az esetben sem, ha szor­gossága, dolgossága őt magát arra ve­zetné. Ha a rendes napi munkáját el­végezte, hagyjunk időt ruhájának rend­behozatalára s arra is, hogy olvasson s ha kivételesen megerőltető volt a munka, úgy osszuk be következő nap az idejét, hogy hamarabb kerüljön pi­henőre. Ne érjük te azzal, hogy csak kifo­gásainkat közöljük vele. hanem dicsér­jük is meg, ha valami különösebbet produkál és ne féljünk megelégedé­sünket éreztetni vele általában, ha va­lóban meg vagyunk vele elégedve. Nem kell attól félni, hogy akkor mindjárt béremeléssel áll elő. Rendreutasítá­sunk, figyelmeztetésünk sohase legyen kiabáló, haragos, hanem szenvtelen: érezze, hogy tárgyilagosak vagyunk mindig és mindenben. Adjuk meg neki pontosan mindazt, ami jár, élelemben, ellátásban, pihe­nésben, bánásmódban s akkor bizo­nyosra vehetjük, hogy ragaszkodó lesz hozzánk, ami nélkül a legjobb cse­léd sem ér egy fabatkát. Ragaszkodás esetén teszi csak meg, hogy szerétéi­ből spórol a gázzal, villannyal és min­dennel, ami rá van bízva. Nagy probléma az, hogy zárj unk^e előtte mindent, vagy csukjunk? Ha el­­szegődése alkalmával mindent zárva talál, kévéiké érzi megalázónak, mintha bizonyos idő után kezdünk zárni. Ké­sőbb, ha megbízhatónak találjuk, eset­leg kipróbáltuk, akkor lassankint ke­zére lehet bízni a kamra-kulcsát főzés idejére, azuláu végkép és fokozatosan az egész lakást, bár a szekrényeket s olyan fiókokat, ahol úgysem lehet dol­ga, a rend kedvéért minden esetten jobb zárva tartani. Ha igyekezetünk hiábavalónak bizo­nyulna, ami a felsorolt szempontok fi­gyelembevétele után nem nagyon va­lószínű. ha mégis csalódnunk kellene benne, akkor, hacsak tehetjük, kétheti bérének kifizetésével márol-holnapra távolítsuk el a háztól, mert- a rossz cseléd felmondása után kimondottan ellenségünkké válik, akinek nem sza­bad alkalmat adni arra, hogy a kö­vetkező (a tizennégy nap alatt) ellen­séges érzésének akár anyagi, akár er­kölcsi kárral kifejezést adhasson. ii iwmmtmm « m Tíz percben . .. Mesélgetik a gyerekek, Ki mit csinált a nyáron? Miska mondja: »Én mindvégig Kinn voltam n tanyánkon! Egész nyáron ettem, ittam, aludtam, Bizony mondom, egy cseppet se tanultam h Azután meg Pista henceg: »De szép volt a Balaton! Két hónapig ott mulattam Azon a szép nagy tavon. Vitorláztam, csónakáztam, fürödtem, A homokból pogácsákat sütöttem!«, Jancsi hallgat, szeme könnyes. Ajka olyan bús marad. Kérdik öt is a többiek, Hogy töltötte a nyarat? ■»-— Markot vertem, — a szülémék arattakh — Kis pajtások nevetésre fakadtak. Tanító úr hozzájuk lép, Kedves hangja közbe szól: »Büszke vagyok Jancsira, mert Nyarát ö töltötte jól! Nektek a nyár játék volt csak, nem egyéb, 0 gyűjtötte, mindannyiunk kenyerét!< Bobby, mint lovag Bobby épp olyan egyszerű fa­kutya« volt, amilyet mindennap szá­zában látni mostanában az uccákon. Szakállát úgy nyírták szögletesre, mintha fából faragták volna ki a fejét és a két mellső lába is olyan volt, mintha csak úgy nagyjából ácsolták volna ki. Akármikor is jött haza a gazdája, tüstént a fürdőszobába rohant s hozta elő a papucsát. Persze, csak az egyi­ket. És ha a gazda csakugyan utána nyúlt, hogy a lábára húzza, akkor Bobby újra elcsípte a papucsot és végignyargalt vele az egész lakáson: fogócskát játszott! Roppant szemfüles volt, mindent ész­revett. Minden ajtót a leggondosabban be kellett csukni s lehetőleg kulcsra, hogy Bobby te ne jusson, teszem azl, a kamrába. Mert addig ugráit föl a kilincsre, amíg az ajtó ki nem nyílt.. És akkor nem kegyelmezett ott sem­minek. Hogy megdézsmálta a tésztái? Hát az csak természetes. De még a befőüesüvegeket is lerángatta a pol­cokról és úgy föl nyalogatott mindent, hogy csak a cserepek maradtak meg a bűntett helyén! Aztán, mintha mi sem történt volna, visszasomfordált a szobába, kiült valamelyik ablakba és tereferélni kezdett a szomszédok ku­tyáival.- Pompás barackbefőttünk van! újságolta. Csak azt hiszem, kevés lesz télire, ha mindennap megeszem i'gy üveggel... Ui-tii-ui! - vonított vissza a szomszédból egy dülledtszemű spanyol pincsi. — Te barackbefőttet eszel? Nekem meg nem adnak! Ui-ui-ui! Kaparj kurta, neked is lesz! felelte hegyesen Bobby. De hogyan kaparjak, amikor ven­déglőből étkezünk és onnan sose kül­denek barackbefőttet! A másik szomszédban egy öreg far­kaskutya szellőztette a fejét az ablak­ban. Jön még a kutyára dér! — mond­ta megfontoltan. Bobby se fog min­dig így hencegni a befőttekkel... Ha rájönnek a turpisságára, majd kolbá­szokat kap, de a hálára ám! Az alsó erkélyről egy vizsla uga­tó! I föl. Hallgassatok már el, aludni sze­retnék! Be vagyok oltva és most foly­ton aludnom kell! Ezen azlán Bobby nagyon elgondol­kozol!. mert hallott már ő is erről az oltásról harangozni, de nem nagyon törődölt vele, mert a játék miridenék­­fölött elfoglalta. Most aztán addig törte a fejét azon, hogy mint is lesz az az­zal az oltással, hogy szép csöndesen el­aludt. Arra ébredt föl, hogy a gazdája szó­­longatja. Ugrott is tüstént, mert a séta is nagyon kedvére való dolog volt. ó. mi mindent lehetett séta közben látni! És azok a csodálatos szagok! Csakhogy most nem séta lett ám a kiruccanásból, hanem egy intézette vitték Bobbyt, ahol ő is megkapta a kötelező védőoltást. No, ez nem volt valami kellemes dolog! A lapockájába szúrlak bele s még jóval utána is az volt az érzése, hogy a tű tenne van a lapockájában. Kapkodta is a fejéi, hogy kihúzhassa a tűt, de bizony ez sehogy se sikerült neki. Nyalogatta hát a fájdalom helyét, nyalogatta még más­nap is, de ekkor a gazdája azt mondta neki, hogy ezl nem szabad. És hogy Bobby hozzá ne érhessen a lapockájá­hoz a szájával, lemezpapírból hatal­mas gallért szabott neki s a nyakára illesztette. Akkora volt ez a kerek gallér, akár a hold az égen, no, ugat­ta is Bobby eleget, mert nem létezett neki sehogyse ez a viselet. Még a gaz­dája is kinevette: Olyan vagy, mint egy spanyol lovag! kiáltotta nevetés közben. És a ház népe véle nevetett. Ezzel a gallérral vitték aztán este sétálni. Persze, kint sétált a környék egész kutyatábora is, akik a befőttek miatt tisztelték és irigyelték is, most nem ismertek rá. Miféle vadállal ez? — kérdezte a farkaskutya vad morgássaL és a fogait csattogtatta. A spanyol pincsi úgy megijedi, hogy a szobalány szoknyája alá bújt. De a többi kutyát is rémülettel töltötte el a papírgallér. Szimatolva és acsarkod­­va közeledtek feléje, készen arra, hogy rögtön beléje mártsák a fogukat. Bob­by meg szégyenkezve nézett körül. Hát nem ismertek meg? Bobby vagyok ... Bobby a harmadik emelet­ről ",— Azt mindenki mondhatja! — vélte a vizsla és bele akart kapni. — De kakas úgyse én vagyok, a Bob­by... Majd holnap is mesélek nek­tek a befőttekről... — Huh-huh-huh! — kezdte a neve­tést most a farkaskutya, mert most már csakugyan ráismert Bobbyra. — No, téged szépen kistafiroztak!... Ta­lán büntetésből hordod ezt a micsodái a nyakadban? És a többi kutya is nevetni, csúfo­­lódni kezdett. — Pfuj! Én ki nem mennék így az uccára, ha miszlikbe vágnának is! - mondta még a dülledtszemű spanyol pincsi is. Nagyon elszégyeile erre magát Bobby. - No. gondolta, — ezt én el nem viselem hajasán, kopaszon is ba­josan ... Még ez a nyavalyás spanyol is kicsúfol? — És szép csendesen ki­­háírált a körből s ment. ment, hogy soha többé vissza ne térjen se a gaz­dájához, se a befőttekhez. Már jó darabot szaladt s még min­dig hallotta társainak csűfolódó hang­ját. S akkor maga előli látta a Dunát. Utánam a vízözön! mondta elke­seredetten és te leugrott a vízbe. A meleg estében nagyon jól esett neki a fürdés, még a fejét is megmár­totta kissé. És ahogy úszkált, egy­szerre csak megérezte a lábaival, hogy puhul ám a gallér! Mi a szösz? Hát ez ilyen egyszerű dolog? — gon­dolta. . Akkor nem is kell átúsznom a világ másik végére... Nézzük csak! ' És jól megmártogalla most már a galléri minden oldalról, hogy miélőbb elázzék. Puliul! is könnyen, hiszen csak kéregpapírból volt. Aztán kikaptatott a partra és ala­posan nekidörzsölőzött az egyik kikö­tőoszlopnak. Szakadt le most már a papír egykettőre! S amikor ennyire volt, nyakába kapta a lábát és loholt ám haza: Itt vagyok, ragyogok! Hát a gallérod hova lett? fo­gadta a gazdája. Bobby csak rázogatta magát s úgy felt, mint aki már régóta süket és ilyenformán nem tudhatja, hogy kihez beszélnek. No, meg is tépázgatta a fűiét a gazdája, persze, inkább csak szereiéiből. De Bobbynak ez már jól esett, mert a hidalgó-gallérra nem volt szüksége többé, hiszen a hideg fürdő meggyógyította és elmulasztotta a fájdalmát,

Next

/
Thumbnails
Contents