Komáromi Lapok, 1935. július-december (56. évfolyam, 56-103. szám)
1935-10-05 / 80. szám
1935 október 5. »KOMAROMI KAPOK* 9. oldal ASSZONYOKNAK. A Besamel. Mindnyájan ismerjük azt a fehér -krémszerű mártást, amelyet az egész világon bosamel-nck neveznek. De kevesen tudják, honnan származik ez a név. A besamel atyja és mestere Louis de Bechameil marquis de Nointel volt. XIV. Lajos korában élt; nevezetes volt festmények, bútorok és drágakövek iránt való gyöngéjéről. De nemcsak erről, hanem elsősorban különleges és választékos konyhájáról. •'Ennek köszönhette, hogy XIV. Lajos mailre d’hoteljévé nevezte ki. A márki örömmel fogadta cl ezt a kitüntetést, nem mintha rászorult volna, mert tekintélyes vagyoni szerzett a Fronde-zavargások alkalmával, hanem egyes-egycdül a gasztronómia ■iránt érzett mélységes hódolatból. Egész életének legnagyobb büszkesége volt az a »creme , amelyet saját nevéről nevezett el, Erről a felfedezéséről csak a legnagyobb gyöngédséggel tudott beszélni. Félig lehunyt szemmel, átszellemült mosolylyal és meghatottságtól vibráló hangon: »az én máriásom«. Igen, az ő mártása volt ez, az ő édes gyermeke. Készítése közben a világért sem volt szabad zavarni a marquist. Az idők folytán egyre tökéletesedett ez a remekmű, amelybe mestere belelehelte szívének minden melegségét és végletekig menő atyai gondosságát. A mártás tökéletességének első feltétele, hogy síma legyen, mint a bársony. De nagyon fontos a halmazállapota is: sűrűbbnek kell lennie a tejnél, de hígabbnak a tejfelnél. Hogy sikerüljön, minden alkotóelemének kifogástalanul frissnek kell lennie és elsőrangúnak. A legfinomabb liszt, a legremekebb édeslejszinből készült vaj, közvetlenül ezelőtt feji lej, éppen csak hogy elég jó ehhez a királyi mártáshoz. Louis de Béchameil Párizsban, 1703-ban halt meg hatvanhároméves korában. A gyászszertartás után, mely a Saint-Eustache templomban folyt le, a marquis hagyatékában megtalálták a famózus receptet, amely a nálunk használt és bevált recepttől eltérően, hiteles fordításban így hangzik: Tégy egy lábasba vajat, fölszeletelt hagymát, sárgarépát, petrezselyemzöldjét és gombát. A tűzön kevergetve lassanként nedvesítsd meg a keveréket forrásban tévő tejjel, tégy bele sót és fehérborsot. Keverd addig, amíg forrni kezd, azután hagyd csöndes forrásban háromnegyed órán ál. Törd át szitán. Egy másik lábasban kevés fehér rántást készíts és ezzel forrald újból három percig, közben forró tejjel felhígítva. Ezt a máriást sok mindenhez lehet használni, zöldfőzelékhez, ütött tojáshoz, Italhoz, stb. És ha eszerint az autentikus recept szerint készül, akkor egy neves francia gasztronómus megállapítása szerint »bizalmat kelt«, nem úgy, mint azok a hamisítóit bcsemal-mártások, amelyek Lillára az ember azl mondja: — Hál ez nem egészen az, de azért... Lefogyasztják a kövéreket, meghizlalják a soványokat a vitaminok. Minden embert el lehel pusztítani igen rövid idő alatt, ha mindjárt a legjobb táplálékban részesítjük is. Nem kell mást tenni, csak rizst hámozva, a lisztet túlfinomra őrölve, a főzelékei pedig túlpuhára főzötten adni neki. Ily esetekben elpusztulnak a vitaminok, amelyek nélkül nem élhet egyetlen élő test sem és hiába a legpompásabb táplálkozás: a szervezetet megtámadja a skorbut vagy más romboló betegség, amely minden cselben a vitaminhiány következménye. A tudomány mindezt a rejtélyes »életanyagok« felfedezése óta tudja. Mindazonáltal a jelek arra mutatnak, hogy a kutatás ezen a téren még csak kezdeténél tart. Igen érdekes módón ismertette e téren végzett kísérleteit dr. Gudjonsson dán orvos, amelynek során kiderült, hogy a vitaminok egészen különleges és nagyfontosságú szerepet fognak majd betölteni a táplálkozási tudományban, sőt a népek történetében. Az már most is megállapított tény, hogy az északi faj életében a vitaminok rendkívül fontos szerepet játszottak. A vitaminok igen könnyen elpuszlíIható anyagok. A konzervekben igen könnyen tönkremennek és általában nem bírják át a lelet. Tavasszal ép ezért rendkívül hiányzanak a táplálékokban. Öntudatlanul már mindenki szenvedett e hiány miatt. Már mindenkivel megtörtént, hogy az első meleg tavaszi napok valamelyikén séta alkalmával rendkívül bágyadtnak érzi magát és irodájában alig tud dolgozni. Ma már tudják az orvosok, hogy ez az úgynevezett »tavaszi bágyadtság«, amelyet az első friss zöld főzelékek élvezete által mind egy csapásra eltűntek, pusztán a vitamin hiányával magyarázható meg. A ragályos betegségnek terjedése is összefüggésben van a vitaminokkal. Dr. Gudjonson 30.000 állaton végzett kísérletével kimutatta, hogy a vitaminhiányban szenvedő szervezet néni tud ellentállni a fertőzéseknek. Ezzel magyarázható az influenza hatalmas elterjedtsége koratavasszal és az a körülmény, hogy a járványos betegségek rendszerint tavasszal pusztítanak. Dr. Gudjonson nem elégedett meg az állatokon végzett kísérletekkel, hanem nagyszabású vizsgálatot végzett embereken is. Körülbelül ezer emberi egy éven át állandó ellenőrzés alatt tartott, kik naponta külön adag vitamint kaptak. A megvizsgálandók egyik csoportja munkásokból, a másik katonákból, a harmadik pedig iskolásgyermekekből állott. A külön vilaminadagokkal táplált egyéneknél megfelelő eredmény mutatkozol I. Az étvágy és a közérzet mindegyiküknél emelkedett, a meghűléses betegségek pedig ritkábban léptek fel. Különösen a munkásoknál volt feltűnő a jobb egészségi állapot. Rendkívül érdekes jelenség volt az is, hogy a külön vitaminadagoláslól meghíztak a soványak és lefogytak a kövérek. A vitamin tehát kétségkívül szabályozza a testsúlyt és normális állapotba hozza. A vitaminnál táplált katonák különösen a sportok terén nyújtottak rendkívüli teljesítményeket. Az iskolásgyermekeknél pedig a jó közérzet terén lehetett eredményt konstatálni. A kedvező eredmények arra indították a katonai és polgári hatóságokat, hogy most már minden dán katona és minden iskölásgyérmék naponta külön vitamin adagot kap. ! Dr. Gudjonson vizsgálatai kimutatták azt is, hogy a dán nép élelmiszereiben túl kevés a vitamin és ami áll Dániára, az vonatkozik a többi kultúrállamra is. A dán kórházakban igen gyakori az olyan étel, amely vajból, vízből, tojásból és főzelékből áll. Érdekes, hogy mind a négyféle anyag igen dús vitamintartalmú. Mire azonban az étel elkészül, a sütés, főzés következtében elpusztulnak teljesen a vitaminok. Ugyanilyen folyamat megy végbe több százezer konyhában. így tehát a nagy élelmezési probléma nem az, hogy miként lehet a népet kiadósán táplálni, hanem az, hogy tartalmazza-e a táplálék az élethez szükséges anyagokat. Ehhez az szükséges, hogy a vitamintartalmú nyersanyagokat, úgy mint a tejet, vajat, túrót, főzeléket és halat megfelelően kezeljék. Dániában már meg is kezdték a reformot olyképpen, hogy a teheneknek vitamin tartalmú takarmányt adnak és ilyenformán, ahogy a dánok mondják, a tehenek télen is nyári vajat adnak. így hát a táplálkozási reformokat már az állatok takarmányozásánál kell elkezdeni. Nagj’ feltűnést kelteti dr. Gudjonson elmélete, amelyet kísérletei alapján állított fel, a táplálkozás befolyásáról a fajok fejlődésére nézve. Dr, Gudjonson megállapította, hogy az északi faj magas növése és hatalmas teljesítőképessége a táplálkozási módszerre vezethető vissza, amelyet az északi fajta ösztönszerűen már ősidőktől fogva igénybe vett. A zöld főzeléken kívül nagy szerepet játszott étkezésükben a főtt disznólius, de még jobban szerették a heringet, amelynek legnagyobb a vitamin tartalma az összes halak között. Pun és Parii. Van valahol messze egy ősöreg erdő és az erdő mellett egy falu. Sok ház van ebben a faluban és az egyik ház eresze alatt fészkelt egy fiatal verébpár. Régi, düledező épület volt már ez a ház és egyszer egy nagy szél levitte a tetejét. A ház tetejével együtt a fészek is elpusztult. A verebek kétségbeesetten röpködtek a viharban, attól féltek, hogy a szél nektcsapja őket valaminek. Amikor nagysokára elcsendesült a vihar, Pim, a verébférj új fészket akart építeni. Felesége azonban így szólt hozzá: — Várj egy kicsit. Előbb meg kell beszélni a dolgot. Tudod, én egv egészen különleges fészket szeretnék; olyant, amilyen még senkinek sincs. Pim nem bánta. Leült a felesége mellé, akit Pamnak hívtak és tervezgetni kezdett. — Először egy rendes házal kell keresnünk, mert ill nem érdemes újra építeni. — Mit szólnál a bíró házához? — kérdezte Pim. Pam hevesen rázta a fejét: — Az nem jó, mert magas. Nekem sem tesz jót az ilyen magas hely, szédülést kapok tőle. — Tudok alacsonyabb házat is ennél: lent a falu végén a cigányokét. Ez sem tetszett Pamnak. — Ott nincs elég ennivaló. Tudod mit? Nézzük végig a házakat és amelyik legjobban tetszik, arra rakjuk a fészkünket. Elindultak új helyet keresni maguknak. Napokig tartott, mig megfelelőt találtak. Közben egy elhagyott fecskefészekben laklak. Amikor meg volt a hely, Pim hozzá akart kezdeni a fészekrakáshoz, de Pam nem hagyta. — Várj egy kicsit; előbb beszéljük meg, hogy hogyan csináljuk. Tudod, én egy egészen különleges fészke! akarok és azt nem lehet, akármilyen anyagból készíteni. A templom mellett láttam egy bokrot, annak jó vékony és rugalmas ágai vannak. Abból csináljuk majd az alapot. Pim mingyárt el akart repülni, hogy ágakal hozzon arról a bokorról, de Pam visszatartotta: — Várj egy kicsit. Még a többit is meg kell beszélnünk. És egész nap nem hagyta férjét dolgozni. Másnap reggel Pim megint el akart röpülni ágakért, hogy végre megkezdje a fészekrakást. Pam megint viszszatartotta. — Várj egy kicsit. Még azl kell megbeszélnünk, hogy milyen tollal fogjuk kibélelni a lakásunkat. Megint nem hagyta férjét dolgozni és ez így ment ezután minden nap. Reggeltől estig tervezgetett, álmodozóit az elhagyott, rozoga fecskefészekben. Valahányszor Pim munkához akart kezdeni, mindig visszatartotta, hogy valami újabb dolgot beszéljen meg vele. Egyik este, amikor újra tervezgetve ültek az elhagyott fecskefészekben, fellopózott hozzájuk egy macska. Fiatal volt ez a macska és már előre nyalta a szája szélét. Óvatosan csúszott egyre közelebb az álmodozó verébpárhoz. Pam éppen azt mondta: — Azl hiszem, hogy a bíróék libájának van a legpuhább tolla, majd azzal béleljük ki lakásunkat. Ekkor éri oda a fiatal macska és lecsapolt rájuk. Nem volt azonban szerencséje, mert a rozoga fészek leszakadt alatta és a verebek elmeneküllek. Rémülten repüllek fel egy magas fa legfelső ágára és olt töltötték az éjszakái. Másnap reggel Pim megint építeni akart, de felesége visszahívta: — Várj egy kicsit. Az jutott eszembe, hogy a fészkünket tüskés ágakkal rakhatnánk körül, hogy a macska ne tudjon többé megtámadni minket. Beszéljük meg azt, hogy honnan szerezhetünk ilyen tüskés ágakat. De Pim most az egyszer a sarkára állt. — Nem várok, — jelentette ki határozottan és egy kicsit mérges is volt már — és nem beszélek meg semmit! Te is hagyd abba a tervezgetést és álmodozást, mert, ha mindig azt csinálod, akkor sohasem készül el a lakásunk. Én pedig nem szeretnék mégegyszer így találkozni a macskával. Rögtön hozzá is kezdett a munkához és két nap alatt befejezte a fészket. Boldogan éltek ezután, mert Pam belátta, hogy többet ér a munka az álmodozásnál. Gyuri cica és a Bubos-anyó,... Gyuri cica finnyás úrfi, Nagy ínyenc őkelme, .Tófalatért a világnak Végére elmenne. Most is, hogy a Bubos-anyó Kis csibéket költött, Gyuri cica kajánkodva, Ravasz pofát öltött. Nézegeti, nézegeti, Melyik von’ jobb falat — Szegény Bubos mit sem sejtve Kapirgált ezalatt. Kiscsibéi körülállták Vidáman csipogva, Gyuri cica szörnyen töpreng — Melyiket is fogja?... Végre mégis kiválaszt egy Hófehér kis csibét — S a vadászat gonosz lángja Égeti a szívéi... Ámde Bubos-anyó sem rest — Uccu vesd el magad — Kotkodálva csibetolvaj Gyuri után szalad! Nagy a lárma, zenebona, Kirohan a Treszka! Két kezében megvillan a Fehér sodró deszka. Szegény Gyuri! Szörnyű helyzet, Ugyan mit is tehet? A konyhára tudom Isten, Többé be nem mehet. Elereszti a kis csibét S bősz futásnak ered, Treszka és a Bubos-anyó Csak utána mered.
