Komáromi Lapok, 1935. július-december (56. évfolyam, 56-103. szám)
1935-07-17 / 57. szám
2, oldal. »KOMAROMI LAPOK* 1935. július 17, Szulyovszky Sándor: Hajótörésem a „Nádor“ gőzössel a Marmara tengeren. — Érdekes visszaemlékezés egy tengeri hajóút tragikus végére. — sége, — igeji helyesen. — arra az álláspontra helyezkedett, hogy az adóemelést nem lehet megszavazni és ezért nem hozott a közgyűlés olyan határozatát, amely az országos hivatal kívánságán a k megfel el hot. Többször hallottuk bizonyos hivatalos részről, sőt a vizsgáló bizottság részéről is. hogy a város 1929-ig kapott állami segélyt, mert azt kérelmezte, s ha a következő években is kérte volna, megkapta volna. A város készen állott akkor is a kérelemmel. azonban olyan törvényt hoztak, amely szerint csakis akkor lehet igényt támasztani az államsegélyre, ha a törvényben meghatározott mértékben fölemeli a város a községi pótadót. Mivel azonban a város lakossága már régóta súlyos adók alatt nyög. nem volt kapható arra egyetlen képviselőtestület sem, hogy a póladót fölemelje. így nem volt támasztható segély iránti igény sem. Hogy azután beköszöntött az általános gazdasági krízis és ezzel kapcsolatosan a beígért beruházási kölcsön is kútba esett, ezek a körülmények szintén nagy hatással voltak a város pénzügyi romlására, amely évek alatt érte el mélypontját s amelyből most kellene végre kiemelni ezt a szerencsétlen várost. A vizsgáló bizottság tíz millió koronában állapította meg azt az összeget, amelyre a városnak szüksége volna, hogy egy csapásra megszabaduljon az adósságaitól. Az volna a radikális megoldás, ha ezt az összeget egy negyvenöt ven éves hosszúlejáratú kölcsönben megkaphatná. Erről azonban ezidőszerint kár beszélni is. Ilyen radikális megoldásra semmi kilátás sincsen. Az országos hivatal tehát egy más radikális megoldást akar keresztülvinni : a pótadó visszamenőleges felemelését. Ez azonban nem jár eredménnyel. Eveknek hibáit nem lehet egy év alatt helyrehozni. Csak évekre elosztott rendszeres megtérítési módszerrel lehet egyensúlyba hozni a város gazdálkodását. Természetesen az állam áldozatos támogatásával. A város szanálásának kérdését olyan módszerekkel, amelyek végeredményben az adózó lakosság teljes kimerüléséhez vezetnének, elintézni nem lehet és ha netalán hatalmi utón szerez érvényt a felsőbb hatóság akaratának, meg fog győződni róla, hogy nem fog a kívánt eredményhez jutni. Gramofonnal gyógyít egy lengyel orvos, Dr. C. de Radwan, az ismert lengyel orvos. Londonba érkezett és a Grotrian Hallban bemutatta uj gyógyító eljárását, a pszihofóniát, A pszihofónia lényege: szuggesztív befolyásolás gramofonlemezek utján. A lengyel orvos meggyőződése szerint egészen ódivatú dologgá válik, hogy az ember orvoshoz menjen, ha beteg. Egyszerűen egy gramofonüzlctbe kell mennie és í meg kell vásárolnia a panaszainak megfelelő lemezt. Előadását kísérletekkel is illusztrálta dr. Radwan. Felhívott három nőt a dobogóra, ott leültette és cigarettával kínálta meg őket. A nők rágyújtottak. A szembenlévő falon ekkor kigyúlt két villamos szem. — dr. Radwan a hanghatásokon kívül a fényhatásokat is felhasználja — megszólalt a gramofon és kijelentette, hogy a cigarettázó nők nem fogják tudni megmozdítani a karjukat és szájukhoz emelni a cigarettái. így is történt. A villamos szemnek és a gramofonlemeznek olyan hatása volt, mint a legbiztosabb hipnotizőrnek. Radwannak az egészségesek számára is van három lemeze. Az elsőt, amelynek »energia« a neve, reggel kelt lejátszani, mielőtt munkába menne az ember, a másikat, a »pihenést« a napi munka után. Ez megnyugtatja az embert és megszabadítja a fáradságérzéstől. A harmadiknak, a »felfrissülésnek« a hatására mély és egészséges álomba merül a hallgató. VIGYÁZZ A GÖRÖGRE! A horgonymanőver után kapitányunk megindította a gépet s hajónk lassan megindult előre. A legnagyobb óvatosságra volt szükség, tekintettel a körülöttünk szerte horgonyzó nagy hajókra. Tőlünk jobbra egy lehorgonvzott nagy görög gőzös teste feketédéit a gyér világításban, melyet a kivilágított város fénye szolgáltatott s ezt a hajót kelleti jól kikerülnünk, hogy az abnormálisán erős áramlat dacára, teljes biztonságban megfordulhassunk a szoros kijárata felé. Még nem volt sége a manővernek s így én meg a nostromo továbbra is a horgonygép mellett maradtunk. Amint igy, a hajó fara felé fordulva figyelek az esetleges parancsokra, észrevettem. Iiog\T hajónk egyszerre gyors tempóban jobbra fordul s igyekszik elhaladni a tőlünk jobbra álló görög hajó orra előtt, Azonban kapitányunk a sötétségben úgylátszik elszámította magát s nem vette kellő számításba a rendkívül erős áramlatot, mely nagy sebességgel a görög hajó orrának vitt minket. Elszörnyedve láttam, mi fog •történni s hogy a katasztrófa most már elkerülhetetlen... AZ ÖSSZEÜTKÖZÉS ELKERÜLHETETLEN. A parancsnoki hídon izgatott szaladgálás és harsány parancsszavak hangzottak el az éjszakában s egyszerrecsak egy nagy robaj... s megtörtént az összeütközés... Óriási kiabálás és szaladgálás mindenfelé... A görög hajó éles orra mélyen belefúródott szegény »Nádorunk« farába, keresztül vágta a hátulsó fedélzet egy jó részét is. Hajónk a kapott nagy seblől egész testében megremegetl s pár pillanat múlva oldalt dűlt, s mert szabaddá téve magát, a tenger vize nagy mennyiségben tódult a gyomrába a léken át. SÜLLYEDÜNK! Az első pillanatokban, a nagy zűrzavar miatt azt sem tudtuk, mi tévők legyünk? Mindenfelé a fedélzeten — mindenféle nyelven — csak az hallatszod: »süllyedünk!« A legénységünk ugyanis vegyes nemzetiségű volt. — olaszok, magyarok, görögök, honátok, és arabok kiki a saját nyelvén ordítozod. A parancsnoki hídra siettem, de még bekukkantottam az egyes kabinokba, nem alszik-e valaki s mindenhová bekiáltottam: Fel a fedélzetre mindenki, süllyedünk...!« így bementem a III. gépészünk kabinjába is, ki egy fiatal fiumei fiú volt s elcsodálkozva láttam, hogy a nagy lárma dacára ő a legédesebben alszik... Nosza, megfogtam erősen a karját, rázni kezdtem s magyaráztam neki, hogy keljen fel, mert süllyedünk... Ki sem nyitotta a szemét, hanem szépen a másik oldalra fordulva csak valami olyasfélét morgott olaszul, hogy menjek a fenébe... hagyjam őt aludni... »Hát Giovanni — kiáltottam rá — tán csak nem várod meg, míglen a víz kimos az ágyadból?...« — s ezzel kidobva őt az ágyából otthagytam, siettem egyenesen fel a parancsnoki hídra. Rövid tanácskozás után elhatároztuk. hogy ember és az áru megmentése céljából neki vissz ük a hajót a partnak, ha ugyan lesz még annyi időnk, mivel a ha jó elég gyorsan siilylyedt. Ekkor már az erős áram és a gép kivitt minket jó messzire a Márvány tengerre s már láttuk is, amint a San Stefano világító tornya barátságosan felénk hunyorgatott. A karambol következtében gőzkormányunk vezetéke átvolt vágva s a kézikormányt keltett igénybe vennünk, hogy kormányozhassuk a hajót. Ezzel a nehéz és fáradságos munkával engem bízott meg a kapitány, mivel a görög matrózaink egyáltalában nem voltak megbízhatók. Közelebb lévén a kisazsiai partokhoz, ezekhez irányítottuk neki süllyedő hajónkat, bár azok teljes sötétségbe voltak burkolózva. EGYEDÜL A SÜLLYEDŐ HAJÓN. A kézikormány helyiségéből, mely a hajó leghátulsó részén volt. nem láthattam semmit, tehát azt se, merre — hová megyünk. Ezért a parancsnokom a hídról — Ada dritta« (Jobbra menni.) — Alla sinistra« (fiaira menni) k om a n dószavak kai. megafónnal a kezében dirigált engem s én aszerint forgattam az embermagasságú, nehéz kormánykereket. Igv ment ez egyideig, mig egyszerrecsak a vezényszavak teljesen elmaradtak... A dolog gyanús volt nekem. — kinéztem a kormányhelyiségből s láttam, hogy a víz kezd lassan kívülről a fedélzetre folyni s hogy egy árva lélek sincs többé a hajón. Mindenfelé halotti csönd... Szent Isten! — ezek engem itt haggled; egyedül a nagy konfúzióban! Lihegve szaladtam a fedélzeten lévő víztartályhoz egv pár korty vízért, mert a nyelvem a kormánykeréknél való nagy erőlködéstől szinte odatapadt a szájpadlásomhoz s égtem a Szomjúságtól. Amint kielégítettem szomjúságomat, felszaladtam a felső feldélzetre. ahol a mentőcsónakok voltak elhelyezve, A legnagyobb meglepetésemre azonban, a mentőcsónakokat már nem láttam sehol. — mind le voltak bocsátva s látszólag el is hagyták már a süllyedő hajót. Kapitányunk látva, hogy hajónk nem érheti el a partot, kiadta a parancsot a hajó elhagyására, melyet azonban én nem hallottam. MIRE Jó A VESZEKEDÉS. Hosszabb gondolkodásra nem igen volt időm, mert minden pillanatban tárhattam, hogy a víz egyszerre elnyeli a hajói. Tapasztalatból tudjuk, hogy éppen az utolsó pillanatok a legveszedelmesebb a süllyedésnél, amikor - is a hajó már annyira megtelik vízzel, hogy egy hirtelen mozdulattal a víz alá bukik, mindent magával ragadva a tenger mélyébe... Gyors cselekvésre volt hát szükség s elhatároztam, hogy a tengerbe ugróm s úszással próbálom megmenteni életemet. Automatikusan kezdtem lehányni magamról a nehezebb ruhadarabokat, melyek esetleg gátoltak volna az úszásban. Már majdnem készen is voltam a vétkezéssel, amikor egyszerrecsak emberi hangok ütötték meg föleimet, melyek a hajó közeléből jöttek és pedig olyan veszekedés féle... Hirtelen a bajó korlátjához ugroltam s torkomszakadlából kiáltozni kezdtem a hangok irányába, hogy jöjjenek értem. Kiáltásaimra mindjárt válaszoltak is nekem s jelezték, hogy rögtön értein jönnek, csak várjak pár pillanatig. Az öreg nostromo hangját ismertem meg, ki mindég nagyon ragaszkodott hozzám. A CSÓNAK IS SÜLLYED! A csónakba egy kötélhágcsón ereszkedtem le, méh» a hajó oldalán függött. Az utolsó hágcsóról leugorva az alattam lévő csónakba, kellemetlen meglepetésben volt részem. Ugyanis, térdenfelüli vízbe volt szerencsém ugrani s vizes lelt rajtam minden... Csak már bent a csónakban láttam, hogy a többiek is vízben állnak és sapkáikkal meregetik ki a vizet. A mentőcsónakot csak a légkasszónok tartották a felszínen. A nostromo hamarosan. no meg szégyenkezve elmesélte nekem, hog}' a nagy zavarban és sietségben a csónak fenekén lévő lyukat, mely máskülönben az esővizet volt hivatva kiereszteni, elfelejtették lebocsátás előtt bedugaszolni. Ezért volt aztán a veszekedés is. melyet hallottam, s amely odavonta figyelmemet, mikor éppen a tengerbe akartam ugrani. A nostromon kívül még két ember volt a csónakban; egy öreg dalmát matróz és az olasz gépnostromo (gépmester). Az öreg dalmát megrendülve folyton csak azt hajtogatta: »Majkobozia!... Majkobozia!...«, az olasz meg: Mamma mia!... Mamma mia!... Én meg a nostromo csak hallgattunk... ISTEN VELED ÖREG NÁDOR! Guggolva elhelyezkedtem a csónak farában, hogy némileg szárazon legyek s megragadtam a kormány rudat. Rászóltam az embereimre: Ugyan hagyjátok már abba azt az óbégajtást s inkább evezzetek, mert még itt hagyjuk a fogainkat, ha nem sietünk el erről a helyről.« Úgylátszik ez hatolt, mert teljes erejükből hozzáláttak az evezéshez s csónakunk nekilendülve gyors tempóban távolodott el a süllyedő hajótól. Alig távolodtunk el pár száz méternyire, láttuk, amint hajónk felett összecsaptak a hullámok s a »Nádor« eltűnt örökre... Egy pillanatra abbahagyták az evezést s a nostromo ünnepélyes hangon felkiáltott: »Addio Nádor!...« A tenger az elsüllyedés helyén nagy buborékokat vetett fel a mélyből s egy pár úszó deszka, mely felszabadult a fedélzetről, jelezte a mély sírt... Mint az árva gyermekek édes anyjuk frissen hántolt sírjánál, úgy éreztük magunkat mi is ennél a hullámsírnál, mely a mi szeretett otthonunkat, melyhez annyira ragaszkodtunk, mindörökre elnyelte... Torkunkat valami lceresűség fojtogatta s szívünk megtelt szomorúsággal. Mindenünket vesztettük s csak a puszta életünket mentettük meg, de azt is csak félig, meri még nem értük el a partot... (Folyt, köv.) Halló! Földszint! Zárják el már a vízvezetéket! Komáromi idill a nagy kánikulában és a nagyobb vízhiányban! Komárom, — július hó. Megjelent a parancsolat: Fizet, * Aki vizet Sokat locsolgat! Máskor, ha házi költőnk ilyen roszszul kezdődő versbe kezdett hete, egyszerííen leöntöttük egy pohár vízzel. Igen ám, de betiltották a vízpazarlást és még virágot se szabad öntözni, hát még olyan mákvirágot, aminő a mi háziköltőnk. így aztán nem lehetett elnémítani és tatán még most is írná a verset, ha azzal a riadóval, hogy jön a szabója, meg nem ugrasztjuk a szerkesztőségünkből. Közben épületes és nem is pár, hanem társas jelenetnek lettünk a tanúi. Az emelet leszól a földszintnek: Halló földszinti Már elég legyen a szódás-üveg teli ütéséből, zárják el a vízvezetéket, hogy hozzánk, az emeletre is följöjjön egy kis víz. Maguk iiideg szódát ihatnak, mi meg a víz sziliét se látjuk. Mire a földszint: — Hát azt se tudja, hogy a víznek nincs színe és annak akarja a színét látni? Itt ne vicceljenek, hanem hagyják abba a szódás-víz hűtögetését, zárják el a csapot. — Nekünk maguk nem parancsolnak, azt hütögetünk, amit akarunk. Hol van az megírva, hogy a földszint zárja el a vizet. Nekünk akarnak parancsolni? Parancsoljanak a vízműnek, hogy jobban nyomja meg a gombot, azaz a vizet! — Haj, de szellemes. — ötletért nem is megyünk föl magukhoz az emeletre! — Pedig nem ártana, rájuk férne. — Maguk mondják nekünk ezt. Jó lesz befogni a szájukat, maguk, maguk ... Tovább nem fölytájuk a párbeszéd közlését. Tudniillik nem akarunk ismétlésekbe esni, amikor ennek az ügynek a törvényszéki tárgyalását ismertetni fogjuk, mert odakerül. Nuaf. — Új telefon állomás. Csölösztő, Somorja melletti, dunamenti, csallóközi község, amely a somorjaiak kedvenc strandoló és vizisportoló helye és igy jelentősége egyre nő, telefon állomást kapott.
