Komáromi Lapok, 1935. január-június (56. évfolyam, 1-51. szám)

1935-02-16 / 14. szám

1935 február 16.

»KOMÁROMI LAPOK«

9 oldal

ASSZONYOKNAK.

A fagyások.

Általában különbséget síraktunk tenni meg fagy ás és fagyás között. Megfagyás alatt értjük az egész testen észlelt elváltozásokat, amelyet a hideg behatásánál jönnek létre, melyek igen gyakran halálosak is lehetnek. Fagyás alatt értjük a test egyes részeinek a megfagyását. Nagy vagy tartós hidegben az embernek nem csak a testrészei fagyhatnak meg, hanem megfagy az egész test is. A fagyás először csak azokon a helyeken jelentkezik, melyek leginkább ki vannak téve a hideg hatásának és ott, ahol a vérkeringési viszonyok a legkedvezőtlenebbek. Kisebb fagyások főleg vérszegény egyéneknél, gyermekeknél és aggoknál fordulnak elő és olyanoknál, kik foglalkozásuknál fogva nagyobb mértékben vannak kitéve az idő viszontagságának (katonák, tengerészek).

Fontos tudni még azt is, hogy' az embert nem csak dermesztő hidegben érheti a fagyás, hanem már olyankor

is, mikor még nincs is nagy hideg, de az ember nagy fájdalmaktól, esetleg éhségtől kimerültén, vagy pedig a szeszes italtól elkábultan leül, elals";k s a hideg szél a testétől a szüksé meleget elvonja, így' megfagy.

A hideg hatása a testre lehet lános és helyi. A fagyás foka egyrészt a hideg fokától, tartós tói, mástrészt a test ellenállásától. Ismeretes, hogy a nedves hideg gyorsabban és erősebben hat, mint a száraz és hogyr szélcsendes időben sokkal magasabb hideget kibírunk, mint éles szélben. Erős és egészséges emberek jobban bírják a hideget, mint a gyenge és beteg egyének.

A megfagyás i'endszerint eszméletlenséggel jár, melyet megelőz nagy fáradtságérzés és álmosság. Aki ilyenkor nem tud ellentállni, az elveszett, mert a halál álmában éri el. Részeg emberek, gyönge, vérszegény emberek leggyakoribb áldozatai a hidegnek. Aki az álmot le tudja küzdeni, az megmenekült. Tapasztalat szerint az olyan embert, kit a hó temetett el, aránylag könnyebben lehet megmenteni, mint az egyébként megfagyottat. Ennek oka az, hogy a hó rossz hővezető, minek folytán a test melegét tovább meghagyja.

A megfagyott ember egész leste hieg és halvány. Végtagjai megmerevedtek. Orra, füle, ujjai egész keményre fagyottak és olyan hidegek, mint a jég s erre való tekintettel soha el ne feledjük, hogy ezen végtagok nagyon törékenyek. A megfagyott ember légzése, érverése és szívműködése igen gyönge. Hőmérséklete 24 fokig is süllyedhet. Megmentése érdekében vigyük először zárt, de fütetlen helyiségbe. Fűtött szobában szinte bizonyos, hogy áldozatul esik. mert a test felmelegedésének lassan és fokozatosan kell történnie. A hirtelen felmelegítés szövetsérülést, vörös vérsejt szétesést okoz, mely a keringésre életveszélyes lehet. Cipőjét és ruháját le kell róla vágni, mert a vetkőztetés közben esetleg eltörhetnének a megfagyott végtagok. Hahó van, dörzsöljük be az egész testet erélyesen, de nem kíméletlenül. Ha nincs hó, takarjuk be a testét hideg

vizes kendőkkel és dörzsöljük vele.

Mikor elkezd lélegzetű és végtagjai is némileg hajlékonyak lesznek, bevihetjük egy mérsékelten meleg helyiségbe, de itt is fedjük be hideg takaróval és csak fokozatosan menjünk át melegebb ruhákkal való dörzsölésre és arra, hogy a szobát jobban átmelegítsük és hogy neki langyos italokat adjunk. A mesterséges légzés megindításával is igen óvatosnak kell lennünk és addig hozzá ne fogjunk, mig egészen határozottan nem látjuk, hogy a merevedés engedni kezd. Hogy a beteg eszmélete minél előbb visszatérjen, szagoltassunk vele szalmiákszeszt, ha ilyen szeszünk nincsen, összevagdalt fokhagymát; ilyet kaphatunk bármely háztartásban. A légzést óvatos mesterséges légzéssel iparkodunk helyreállítani, ha már járni tud, forralt bort vagy forró italokat adunk inni. Néha az eszmélet viszszalérése után is érzéstelenek maradnak a megfagyott ember egyes részei.

Az okosabb enged.

Élt egyszer valamikor régen egy hatalmas király. Messzi földön híre járt bölcsességének, jóságának, nem csoda, hogy csüstül zarándokolt hozzá boldog-boldogtalan, jó tanácsért.

Egyszer, ahogy üldögél kastélya tornácán, szörnyű zsivaj, zenebona üti meg a fülét.- Hallod-e Bence — serkenti őrtálló vitézét a nagyúr — fussál csak izibe s vezesd fölsóges színem elé a garázda népséget.

Szedi lábát Bence, térül, fordul, pulykapirosképű két legényt cipel fülüknél fogva. Dőlt belőlük a fulánkos szó még akkor is.

Teringettét reccsent rájuk a király — elhallgattok tüstént! Ha poros ügyetek van, igazságot teszek közietek. Szóljatok hát, ám egyszerre csak egyikőtök beszéljen. Az okosabbik.- Akkor hát engem illet a szó dülleszté mellét az öregebbik — Gergőnek hívták — ám a másik nyomban letorkolta:

— De nem addig van a. Azért is én szólok. Mert — emelte fel ujját

— ország-világ tudja, hogy nálamnál bölcsebb ember nincsen a földön.

— Nono simogatta ősz szakállát a király — majd elválik.

— Váljék is vágták rá immár -egy akarattal az atyafiak, mert éppen azon folyik a pörpatvar, hogy hát kettőnk közül melyik az okosabb.

Nagyot szippantott borostyánköves csutorájából a király, majd azt kérdezte:

Osztán minek kell azt kisütni szolgáim, bölcs ember nem firtatja bölcsességét.

De biz én firtatom csattant fel Gergő — halljad uram királyom immár azt is, hogy mi okból. Takaros kis házat, földccskét hagyotl reánk örökségül apánk. No fiaim

— mondotta halálos ágyán tiétek mindenem, viseljétek gondját jószágomnak, hiba ne essék semmiben. Jó fiaim voltatok, egyformán osztoztok minden javamban. Am a földecske egy darabban maradjon s a bölcsebbik közületek legyen a gazda.

— Hát hajoltunk apánk fölé — osztán melyikünk legyen az? Fölemelte karját, énrám mulatott...

Nem igaz, énrám. — kottyantott szavába Marci öccse s szempillantás múlva egymás haját tépte, cibálta újfent a két legény. Csak úgy visszhangzott a boltíves tornác szörnyű sivalkodásuktól.- Mordizomadla — csapta le füstölgő csutoráját a király — elég volt a pörpatvarból. Királya vagyok birodalmamnak, igaz-e?

— Igaz, hajtják meg a fejüket mind a ketten.

— Jóságos atyja minden rendű és rangú alattvalómnak, igaz-e?

— No, ha igaz, úgy hát édes szülőtök helyett igazságot osztó apátok is én vagyok. Megmondom, melyik lesz közületek a gazda. Hanem előbb aludjunk rá egyet, én is, te is, mind a hárman.

Másnap kakasszóra már talpon volt a két legény. Gergő egész éjjel dúltfúlt, álmatlanul hánykolódott ágyán, nem evett, nem ivott, pedig hej, be Ínycsiklandó falatokat tálalt elé a fehérkötős udvarbcli kukta.

Az ifjabb testvér valahogyan csudamódra megcsöndesedett. Álmot látott az éjjel. Fehérpendelyes gyerkőcnek álmodta magát, olyannak, mint húsz esztendővel ezelőtt volt. Künn játszadozott az udvaron és homokvárat épített a vén hársfa tövében. Egyszer csak kunkorabajuszos, szűrös atyafi toppan be a kiskapun: az édes apja. Vásárról jött, vásárfiát hozott, rézszöges sárga szattyánbőrcsizmácskál, rangosat. Két kézzel kapott a cifra jószág után. Valaki kitépte a kezéből: Gergő, az édes testvére. Neki is kellett, ő is akarta. Egymás hegyénhátán hemperegtek, lázas vad dulakodásban. Aztán elmosódott az álomkép, szülője hangját hallotta csupán: kis fiam, az okosabb enged ... Szinle érzi most is, ahogy ujjai megreszketnek és kisiklik markából az ékes szattyánbőrcsizma...

Amikor másnap delelőre. hágott a naptányér, Bencét szalajtolta híveiért a király. Megállóit előtte a két legény, összecsapta sarkát, meghajtá derekát mind a kettő, illemtudóan.

No, szolgáim, — szólott a nagy úr, meghánytátok, vetettétek-e elmétekben a tegnapi patvarkodást?

Meg rántotta fel a vállát az

idősebbik egész éjjel egyre folyvást azon tépelődtem.

Aztán faggatta a király mire lyukadtál ki, lelkem?

— Arra, — veté fel fejét Gergő, hogy nem engedem a jussomat. Azért se. Mert én vagyok az okosabbik. Azért is.

Hál te, öcsém? fordult az ifjabbik felé a királv. mit határoztál?

— Azl. uram királyom, hogy legyen békesség közöttünk. Legyen bátyám akarata szerint, többé nem akadékoskodom.

Bölcsen beszélsz, fiam derült mosolygósra a király orcája bölcsebben, mini balga, fenhéjázó bátyád. Mert emelte fel aranygombos pálcáját — az okosabb enged. Minden

jószágtoknak te leszel hát gazdája, atyádfiának és szolgáidnak parancsoló] a.

Eképpen osztott igazságot a király s fölséges uruk szavában szépen megnyugodott a két testvér.

Pajtások.

Jánoska születésnapja volt. Édesapja, aki nagyon szerette Jánoskát, mert jó, engedelmes és szótfogadó fiú volt, megkérdezte tőle, mit szerelne születésnapi ajándékul.

Jánoska elgondolkozott. Autója, vonata, kis katonái majdnem egy egész hadsereg, kardja, csákója, már mindene volt. Édesapja minden kívánságát teljesítette. Törte a fejét Jánoska, hogy mit is kérjen ajándékul? Egyszerre csak felragyogott a szeme.

— 'Édesapám, — mondotta vegyen nekem egy kis kutyát születésnapomra.

— Mit? Kis kutyát? — csodálkozott Jánoska papája.

Igen. Egy élő, eleven kis kutyái.

Rendben van. fiam. a kis kutyát megkapod Ígérte Jánoska édesapja.

A gyerek nagyon boldog volt. Alig várta már, hogy az iskolába érjen és elmesélhesse kis barátainak a inagy újságot.

Mikor elmesélte, következett természetesen a szavazás, hogy mi legyen a kis kutya neve. Nehéz volt a döntés. Nem is tudtak határozni, mert belépett a tanítóbácsi és megkezdődött a tanítás.

A tízpercekben folytatódtak az izgalmas tanácskozások, amit végül is Jánoska azzal fejezett be. hogy majd apukája ad nevet a kutyának.

Jánoska délben izgatottan rohant haza.

És otthon, az előszobában már egy kis kutya fogadta.

Jánoska szépen megköszönte édesapja ajándékát, aztán megkérdezte tőle, hogy milyen nevet adjon a kis kutyájának.

Az édesapja ezt felelte:

Figyelj ide, fiam. Nekem nagyon tetszett az a kívánságod, hogy kis kutyát akarsz születésnapi ajándékul. Majd meglátod, sokkal több örömed fog telni e kis kutyában, mint bármelyik játékodban. Ez a kis állat megérzi majd a te szeretetedet és a te leghűségesebb pajtásod lesz. Azért add is neki a »Pajtás« nevet.

Amikor Jánoska az iskolában elmesélte a fiuknak is nagyon tetszett a Pajtás- név. Annyit beszélt már Jánoska Pajtásról, hogy amikor hazamentek az iskolából, egyszer le is hozta a kis kutyát a gyerekekhez.

Pajtás bizalmatlanul nézte a sok csillogószemű idegen gyereket és ijedten simult kis gazdájához. Jánoska büszkén, boldogan mondta:

Látjátok! Csak nálam érzi jól magát. Tudja ám ő, hogy én vagyok a gazdája.

Jánoska és Pajtás clváihatatlanok voltak.

Múlt az idő. Pajtásból nagy' kutya lett. Minden délben izgatottan várta haza kis gazdáját az iskolából. Legnagyobb öröme mégis az volt Pajtásnak, ha Jánoska így szólt:

— Na, gyere Pajtás, menjünk sétálni.

Milyen szépen »kért« ilyenkor Pajtás. A két lábára állt, meg akkorákat ugrott, mint egy szöcske.

Egy napon szomorú dolog történt. János megbetegedett. Ágyban kellett maradnia. Arca égett, szemei lázasan csillogtak.

Szegény' Pajtás szomorúan álldogált a szoba ajtaja előtt. Érezte, hogy valami baj történt gazdájával. És őt nem akarják beengedni hozzá. Addigaddig üldögélt az ajtó előtt, mig egvszercsak besurranhatott. Föl egyenesen az ágyra. Majd leverte az orvosságos üvegeket az asztalkáról.

Jánoska nagyokat nevetett és úgy hancuroztak ketten, hogy a gyerek még azt is elfelejtette, hogy beteg.

Pajtás aztán bent is maradt a szobában. Nem lehetett a szobából kiküldeni. Ha zavarták, bebújt az ágy alá és elő nem jött addig, mig Jánoska nem hívta. Tudta, hogy' kis gazdája nem kergeti ki. Csalogathatták amivel akarták, Pajtás nem mozdult Jánoska mellől. Még akkor sem, mikor Jánoska édesapja hozta a pórázát és azt mondotta:

— Gyere, Pajtás, gyere. Sétálni megyünk.

Szegény Pajtásnak ez volt a legnagy-obb kisértés. Csóválta is a farkát, ugrált nagyrakal, vakkantott egy'néhányat, de mikor látta, hogy gazdája nem mozdul, ő is lefeküdt az ágya elé, hűséges, okos szemeivel ránézett, mintha mondta volna:

— Nem, édes gazdám. Pajtás nélküled nem megy.

így' hálálta meg Pajtás Jánoska szereleiét. — És amikor Jánoska meggyógyult, ezt mondta édesapjának:

— Édesapám, nem kell már nekem játék fából, meg vasból. Azl hiába szeretem, simogatom, az nem érzi. De Pajtás egy simogatásomért két két lábra áll. Érzi, hogy szeretem és ő is ragaszkodik hozzám. Az én felhúzható kis autóm éppen olyan vígan szaladt akkor is, mikor beteg voltam, de Pajtás szomorú volt, nem játszott nélkülem. Most még jobban fogom szeretni Pajtást.