Komáromi Lapok, 1935. január-június (56. évfolyam, 1-51. szám)
1935-06-01 / 44. szám
6. oldal. »KOMÁROMI LAPOK« 1935. június 1. hogy ezt bármely testület megszavazta volna. Ki a felelős ezért anyagilag,, azt kérdezi mindenki. Csak az, aki ebbe a várost belevitte. Ilyen adat azonban nem egy van, se keltő, hanem egész garmada. A városi adminisztráción takarékoskodni akart a képviselőtestület és kimondta néhány tisztviselő nyugdíjazását. A határozat teljesen szabálytalan volt, mert alkalmazottat csak rendes képviselőtestületi ülés nyugdíjazhat. Ez a gyűlés folytatólagos volt. Később nagy közigazgatási per lett belőle, melyben a város a pert elvesztette. A város panasszal élt, hogy időt nyerjen, de a városi tanács elhatározta, hogy a megkárosít ott nyugdíjasokkal tárgyalni kell. Ezek idő közben elő is léptek, mert nyugdíjazásuk érvénytelen. Ennek ellenére a tárgyalás elmaradt. Erről az oldalról is szép összegű kártérítés fenyegeti a várost, mert nem egyezkedett ki a megkárosított Lisztviselőkkel. Vájjon a be nem hajtott követelésekért ki lesz majd felelős? A törvény világosan megjelöli ugyan, ám de itt a törvény nem volt soha túlságosan fontos tényező. Hetvenkétmilliméteres eső a Csallóközben. Yiz a komáromi pincékben. Komárom, június 1. A csallóközi gazdáknak ezidén, ha sok és jogos panaszuk van is, de az eső ellen panaszuk nem lehet: az utóbbi napok leforgása alatt rengeteg eső esett. Csallóközaranyoson egyetlen délután hetvenkét milliméter eső volt, ami rekorderedmény, tekintettel arra, hogy az évi csapadékmennyiség alig több. Komárom legtöbb házának pincéiben feltört a talajvíz s nagy károkat okozott. A talajvizek feltörésének magyarázata az, hogy a városi szivatlyúlelep, — a rendelkezés ellenére, — nem volt felkészülve az esőre s engedte, hogy a gát előtt a víz felduzzadjon. Úgynevezett »visszafakadás« történt, amelyet meg lehetett volna akadályozni a szivattyútelep idejekorán való működtetésével. A háztulajdonosok közölt nagy az elkeseredés s számos aláírással ellátott panaszirat beadását tervezik a járási hivatalhoz. Csinosodik Komárom. A tavaszi toalett. — Nagy szenzáció a Kórház uccában. Komárom, május 31. Ha csak rövid sétát is teszünk városunkban, bosszankodva kell itt is, ott is kikerülnünk a járdáról, a kocsiútra, mert kőmíves állványok állják a gyalogjárók útját. Vakolják, tatarozzák, tisztítják, csinosítják a házakat. A sétálóknak ez a boszusága csak nyári zivatar, hamar elmúlik és utána jóleső érzés lepi meg az ember szívét.. Azonnal arra gondolunk, hogy pár szegény munkanélküli legalább kenyérhez jut éhező családjával és e tekintetben is csak örülhetünk, hogy igen gyakoriak a kőmíves állványok. De városunk szépészeti szempontjából is örvendetes tény, hogy csinosodik városunk külső képe. E tavaszi tatarozási munkáknak azonban van egy nagy szenzációja, és pedig a Kórház uccában. Nem tatarozási munka ez, de mégis szépíti az uccát. A régi vármegyeház levéltárának ablakait fényesre tisztították. Ez talán nem történt meg az utolsó 15 esztendőben és igy kétszeresen feltűnik. És még mondja valaki, hogy nem csinosodik Komárom! Egy teljesen üzemképes ltonnás Skoda autó eladó. Cim: Szarka u. 6. A Dalegyesület választmányi ülése. Komárom, május 31. A Komáromi Dalegyesület választmánya május 31-én választmányi ülést tartott, amelyen több fontos ügyben határozott. Az ülést Fűlöp Zsigmond egyesületi elnök vezette, aki jelentésében részvétteljen szavakkal emlékezett meg Diósy Ede ny. bankfőtisztviselő, dr. Basilides Barna közjegyző és Szondi Pál ny. posta- és távirdaigazgató elhunytáról, akikben a Dalegyesület régi érdemes, hűséges tagjait veszítette el. A választmány az elnök indítványára az elhunyt tagoknak emlékéi jegyzőkönyvében örökítette meg és Kovách Tihamér ügyv. elnöknek, aki az elhunyt Szondi Pálban szeretett apósát gyászolja, őszinte részvétét fejezte ki. Majd meleg elismerő szavakkal emlékezett meg az ehlök a Dalegyesületnek március hó végén megtartón nagysikerű filharmonikus hangversenyéről és különösen kiemelte Schmidt Viktor karnagynak maradandó érdemeit a hangverseny rendezése. és előkészítése körül. Indítványára a választmány a kitűnő karnagynak elismerő köszönetét mondott, de köszönettel adózott a működőkar tagjainak ,valamint Krizsán Ferenc zenetanárnak is, aki a hangversenyen önzetlen lelkesedéssel vett részi. A választmány tudomásul vette;, hogy a működőkarból 46-an jelentkeztek az érsekuj vári dalosünnepélyen való részvételre és örömmel állapította meg, hogy a működőkar lelkesen készül az országos ünnepélyre s minden erejével arra törekszik, hogy ez alkalommal is dicsőséget szerezzen Komárom legrégibb kultúregyesületénck. Az elnöki jelentéssel kapcsolatos hahatározatok meghozatala után a választmány az elnök előterjesztésére örömmel vette tudomásul, hogy pünkösd másodünnepén délután a Dalegyesület kerti helyiségében bemutatják a »Martost gyöngyösbokrétát«, mely iránt igen nagy érdeklődés nyilvánul meg. Az előkészítő munkálatokat jóváhagyták. Majd Kovách Tihamér ügyv. elnök jelentett a Dalegyesület házában és kertjében végeztelett különböző javítási és szerelési munkálatokról, melyeket a választmány egyhangúlag helybenhagyott. Elfogadta a választmány az ügyv. elnök azon indítványát, hogy a Dalegyesület gyönyörű kertjét felajánlja az egyesület tagjainak oly célból, hogy azt kis gyermekeik naponként d. e. 10 órától d. u. 18 óráig felügyelet mellett üdiilő- és játszóhelynek használhassák. Erről az elnökség az egyesület tagjait körlevélben fogja értesíteni. Patkó Flóris ellenőrnek hálás köszönetét szavazott a választmány az egyes öleli kert ízléses és gondos rendbehozataláért. Egy alapító és két rendes tagot vett fel még a választmány egyhangúan, mely után az ülés véget ért. — Eötvös-u 48/b. sz. ház eladó esetleg elcserélném. Grémiumi közlemények A komáromi forgalmi hivatal átiratban értesítette a grémiumot, miszerint az államvasút megfelelő számú jelentkezés esetén folyó évi június hó 20-án (Űrnapján) különvonattal kirándulást rendez Komáromból Zlínbe (Érsekújváron, Nyitrán, Lipótváron keresztül) megtekinteni a Bafa-műveket üzem közben, a Bafa-emlékművet, áruházakat, társulati székházal, mozgót, Bafa sírját, stb. Délután a társulati székház kávéházában hangverseny és tánc. Indulás Komáromból kb. 4 órakor reggel, útiköltség odavissza a Bafa székházban elköltendő ebéd árával együtt 85.— Ke. Érkezés Zlínbe d. e. 9.50 órakor, indulás viszsza kb. 19 órakor. • A vonathoz csatolt buffetkocsiban zene lesz, ételek és italok pedig polgári árban kaphatók. Kötelező jelentkezéseket Ke 20.— foglalóval a komáromi forgalmi hivatal vesz fel folyó évi június hó 10-ig. Ha a kirándulás létre nem jönne, úgy ez az összes visszatéríttetik. A grémim elnöksége. HÍREK Egy uccai csavargó sétált a Dunaparton a napokban. Szigorúan meg kell különböztetnünk Komáromban a dunaparti álldogálók három fajtáját: az első a munkanélküliek csoportja, amely valóságos specialitássá növi ki magát s vagy a Baross ucca sarkán áll, nagy tanácskozásban, vagy pedig a két könyvesbolt között, ahol a napipolitikát tárgyalják meg a kifüggesztett újságok előtt és a sporteseményeket beszélik meg a »zöld újság« megjelentékor. Ezek az alkalmi munkavállalók. Különösen a választások csábították őket az ucca sarkára. A választási eredmények táblázatainak nem voltak hálásabb olvasóik, mint ők. A másik csoport már ezekkel ellentétes: különösen pénteken kerülnek elő, korhatáruk öt év és kilencven esztendő között mozog. A kisebbek hegedűvel, — húr a hegedűkön szerencsére igen kevés akad, — az idősebbek kalappal s tenyérrel jelentkeznek. Némely üzletben ők jelentik egyedül a délelőtti forgalmat, egymásután jönnek, tucatjával. (Nem lehetne valahogy megoldani végre a koldusproblémát?) A harmadik csoport a legegyénibb: ennek csak egyedei vannak. Magánosán kószálnak az uccákon, rendszerint részegek, vagy részegek lesznek. Kéregetésük módja rapszódikus Az egyik ilyenről szól rövid mesénk. Ide-oda ténfereg a Dunaparton, —■ különös szerencse, hogy el nem gázolja a vonat, — felemeli a szivarcsonkokat s olykor, váratlanul, nagyot kiált. Meglát egy urat, régi »kundsaftot«. Hozzáballag, nyújtja a kezét: — Kérek valamit! — Most nincs. A csavargó méltatlankodva szól: — De legalább egy pohár sörre! Amire az úr hasonló méltatlankodással : — Nem adok, mert még elkölti kenyérre! — Hétfőn kezdődnek az érettségi vizsgálatok Komáromban. A komáromi bencés főgimnáziumban az idei érettségi, szóbeli vizsgálatok hétfőn, junius 3-án kezdődnek. Negyvenöt tanuló áll az érettségi bizottság elé. — A ref. egyház presbitériumának a ülése. A komáromi református egyház j presbitériuma május 28-án délután ) Gala in bos Zoltán lelkész és F ü- í 1 ö p Zsigmond főgondnok együttes el- > nöklele mellett ülést tartott, amelyen Galambos lelkészelnök meleg, elismerő szavakban emclékezetl meg B a- 1 o g h Elemérről, a dunántúli ref. egyházkerület nagytudású, köztiszteletben álló püspökéről abból az alkalomból, hogy a pozsonyi ref. gyülekezet május 30-án ünnepli a kiváló egyházfő negyvenéves lélkipásztöri működésének évfordulóját. Mélyen szántó beszédben méltatta az elnöklő lelkész az Európaszerte ismert és nagy tekintélynek örvendő püspök elévülhetetlen érdemeit, amelyeket a református egyház egyetemes érdekeinek előmozdításával, tudományos képzettségével és értékes történelmi kutatásaival szerzett. Indítványára a presbitérium egyhangúan kimondotta, hogy nagy örömmel vesz tudomást Balogli Elemér áldásos lelkészi működésének négy évtizedes jubileumáról, őt ezalkalommal tiszteletéről, szereletéről és nagyrabecsüléséről biztosítja és az ünneplés napján táviratilag üdvözli. A presbitérium ezután az elhalálozás folytán megüresedett egyházi pénztárosi állásra Pály Dezső ny. bankfőtisztviselőt egyhangúan megválasztotta, aki a hivatalos esküt a presbitérium előtt letette. Az új pénztárost a lelkészelnök köszöntötte szívélyes szavakkal. Olvastatott a református tanítóképzőintézet igazgatótanácsának értesítése, mely szerint a konvenl kimondotta, hogy a tanítóképzőt ez év szeptember havában Komáromban megnyitja. A bejelentést a presbitérium kitörő lelkesedéssel fogadta. Az üggyel kapcsolatban a presbitérium F ü 1 ö p Zsigmond íőgondnok javaslatára kimondotta, hogy a tanítóképző 'ideiglenes helyiségei számára felajánlja a Széchenyi uccai, régi püspöklakást, ahol az intézet az első években megfelelő otthonra talál. Több folyó ügy elintézése után ért véget a presbitérium ülése. — Házasság. PeVovszky Otty és Schindler Alfréd építész, junius 2-án déli 12 órakor tartják esküvőjüket a szt. András templomban. (M. k. é. Ír) — Sikeres vizsga. Weisz Ili sikeresen letette a prágai Károly egyetemen a gyakorlati egyetemi vizsgát,amelylyel engedélyt kapott a francia nyelv magán tanítására. — Jankulár György városi képviselőtestületi tag temetése. Óriási részvét mellett temették el szerdán délután Jankulár Györgyöt a váratlanul elhunyt városi képviselőtestületi tagot. A keresztényszocialista párt testületileg vonult ki temetésére és a városi képviselőtestület tagjai sorából többen megjelentek a temetésen, köztük Fiilöp Zsigmond, városbiróhelyettes is. A simái a gyászszertartás végeztével dr. Alapy Gyula tartományi képviselő és a helyi római katolikus autonóm egyházközség elnöke mondott megindító s hellyelközel megrázó gyászbeszédet, mely sok könnyet csalt a szemekbe, mikor vázolta a komáromi kisiparos-sorsot Végső búcsút vett a keresztényszocialista párt, az egyházközség képviselete, a római katolikus énekkar választmánya nevében és az Ipartestület és Iparoskör részéről is, melyeknek buzgó választmányi tagja volt a megboldogult. — A gimnáziumi zenekar évzáró hangversenye. A gimnáziumi ifjúság zenekara szorgalmasan készül a szokásos évzáró hangversenyére. Krizsán József karmester, aki a mi diákjaink zenei színvonalát rövid idő alatt magasra emelte, időt és fáradságot nem kiméivé, készíti elő a várvavárt hangversenyt, amely évenként ismétlődő zenei eseménye városunk kulturéletének. A műsor érdekes, kedves és nívós lesz. A koncerten ott lesz Komárom minden kultúrembere, aki szereti a zenét és a szimpatikus diákzenekart. — Operett előadás a Legényegyletben. Mint már közöltük, a komáromi Kath. Legényegylet színpadán városunk sikerekben gazdag régi műkedvelő gárdája jótékony célra felújítja Farkas Imre: „Debrecenbe kéne menni“ c. 3 felvonásos operettjét. A tizenhárom év eltelte után felújított darab első előadása holnap, június 2-án este 8 órai kezdettel lesz. Olyan művész-márkás nevek, mint R. Moly Margit, ki Grete szerepében pompás ének és tánc számaival a darab másik főszereplőjével Kaubek Károly Huber papájával, Hegyi Lajossal, L. Nagy Bözsivel, Riszdorfer Maca, Blahó Lajos együttessel és a Tommy figurájában a gazdag humoru Pataky Józseffel s a darab többi szereplőivel biztosítják a sikert, mely a kedves zenéjü, magyartárgyu darabhoz s szereplőihez oly sok évvel ezelőtt fűződött. Zongorán kiséri Papp Endre. A helyárak mérsékeltek: 8, 6, 4, 3, 2 Kő. A jegyek elővételben Derzs cukorkaüzletében kaphatók. A „Debrecenbe kéne menni“ június 2-iki előadására a rendezőség röplapokon is felhívta a színházat látogató közönség figyelmét és tekintettel a jótékony célra szeretettel várja városunk és a vidék szinpártoló közönségét. — A pozsonyi YMCA magánkereskedelmi iskolája. A pozsonyi YMCA kétéves magánkereskedelmi iskolájának I. és II. osztálya, valamint az egyéves kér. tanfolyama a beiratkozások jun. 15-től kezdődnek. A nagy érdeklődésre való tekintettel, már most fogadunk el előjegyzéseket a behatásra. Az iskolába felvehető minden 14 életévet betöltött és legalább 3 polgári v. középiskolai végzettséggel rendelkező tanuló v. tanulónö. A végzett növendékek egy jogérvényes bizonyítványt nyernek. A tanulóknak joguk van a kedvezményes vasúti diákigazolványra is. A vidéki tenulók az YMCA épületében olcsó ellátásban részesülhetnek. Prospektust díjmentesen küld az iskola igazgatósága, Bratislava, Valy, YMCA.