Komáromi Lapok, 1935. január-június (56. évfolyam, 1-51. szám)

1935-03-13 / 21. szám

1935 március 13, »KOMÁROMI LAPOK« 5. oldal, Ligeti—KFC. Saját tudósítónktól. — A bajnoki mérkőzések mindig külön érdekességgel és vonzerővel bírnak. lEgyszer ezért, mert a kockán az első­ség kérdése forog, máskor pedig azért, mert a kiesés veszélye fenyeget. A KFC-nek az első diviziós baj­nokság rossz szerepet adott : az őszi fordulóban .sorozatos veresé­gek után az utolsó helyen kellett kikötni. A vezetőség — támogatva : a hívók lelkesedésétől és valóban szép anyagi segítségétől — most akarja megfordítani a helyzetet. A kiesésre álló csapatnak minden­képen el kell kerülni az utolsó helyről. A start kitünően sikerült. Az első meccsen' fölényesen és szép játékkal győzött az AC Nitra ellen, az elmúlt — március 12. vasárnap pedig, — ha nem is olyan biztosan, — de mégis sikerült meg­szerezni a második két pontot is. A tavaszi bajnokság harmadik for­dulójában már sokkal nehezebb ellen­féllel, a Ligeti SC-vel A erűi össze a KFC. A Ligeti mindig egyik legszíve­sebben látott és legszebben játszó küzdőfele volt a KFC-nek, amely fe­lett csak ritkán, még a Rólh—Horváth —Krausz hires belső trió idején is nehezen sikerült győzni. A Ligeti a divízióban is megtartotta régi színvonalát s az SK Bratislava és Füleki TC mögött a harmadik helyen tanyázik. Komárom és vidéke érthető izga­lommal várja tehát a divizió harmadik fordulóját, amikor a KFC a Ligetivel méri össze az erejét. Gyenge teljesiímények a II. osztály első fordulójában. (Saját tudósítónktól.) A déli kerület most vasárnap nyi­totta meg a tavaszi fordulót — a 11. osztályban. A mérkőzések magukon viselték a hosszú tél pihenő nyomait, a Komáromban lejátszott két bajnokin nem láttunk különösebb teljesítménye­ket, de az erők kiegyensúlyozottságá­ból arra lehet következtetni, hogy el­keseredett küzdelem lesz az első helyért és az utolsóról való elkerülésért. Az E. Rapid—KMTE mérkőzést a Rapid 2:1 ( :!) arányban nyerte. A győztes csapat a második félidőben nagy fölényben volt, de igy is csak szerencsével jutott mindkét ponthoz s ezzel négy. ponttal vezet a KFC 11 előtt, amely egy meccse! kevesebbet játszott. A mérkőzés nivótlan csapko­dásból s gyakran durváskodásból állott. Góllővők : Novoszád és Márton, illetve Pálfy. A Dunavdros — Köbölkúti AC vég­eredménye 4:1 (3:0) a komáromi együttes javára. Az UTE-vel felfrissí­tett Dunaváros határozottan kedvező benyomást keltett s megérdemelten győzte le a jó játékerejü, de széteső KAC ot. A sáros, mély talaj persze egyik csapatnak sem imponált, de a Dunaváros hamar túltette magát rajta. A Dunavárosnál a jobbszárny tetszett, a KAC-nál a kapus volt a leggyengébb. A győztes gólokon Ács 11. (2) zi.cs I. és Paulik osztozkodtak Lovász biró éles szemű. Elkeseredett küzdelem után Ruttkárői is hazakerült a két pont. 4:0-ra vezetett már a KFC, amikor az FC VrútkY rákapcsolt és majdnem kiegYenhíett — Mérséke tebb teljesítmény, de megérdemelt győzelem. — Vitálos és Kuszola betegen játszott. — Saját tudósítónktól. — Aggódva, csak titokban reménykedve bocsájtottuk útnak a KFC-t a forró ruttkai pályára/ ahol tavaly csupán csak a Vasnak sikerült győzni, még a vezető csapatok, az SK Bratislava és a Füleki TC is vereséggel voltak kény­telenek visszatérni. A KFC kitünően, mondhatnék bra­vúrosan megállta a helyét. Elkeseredett küzdelemben már 4:0-ás vezetésre telt szert, amikor az FC Vrútky rákapcsolt és sikerült 4:3-ra szépíteni az ered­ményen. (A félidő 10 volt a KFC ja­vára.) A KFC győzelmének értéke annál nagyobb, mert nemcsak az ellenféllel, hanem nagyon gyakran a bíróval is harcolni kellett. Ezzel szemben a rutt­kai közönség nagy objektivitással szemlélte a KFC fölényét és nem egyszer zúgó tapssal kisérte a támadásait. A csapat összteljesítménye csak az első félidőben és a szünet utáni első negyed­órában volt elfogadható. Ezután a fe-A rádió mentett meg egy falut a leégéstől Róma közvetlen közelében veszedel­mes tűz ütött ki egy kis faluban. A .lángok oly ijesztő sebességgé! terjedtek tova, hogy a községi tűzoltóság tehetet­lennek érezte magát és segítséget akart kérni a szomszéd falutól. A legna­gyobb megdöbbenésre kiderült azon­ban, hogy . a tűz a telefonvezetéket tönkretette,, úgy hogy nem tudnak érintkezésbe lépni a szomszéd község­gel. i. A faluban él egy rádió amatőr, akinek rövidhullámú adóállomása is van. A buzgó rádiósnak az az ötlete támadt, hogy kisugározza az éterbe a olasz falucska Tfizvcszédelmét. Egy dezetsor összeomlott (Vitálos és Ku­­szola betegen is vállalták a játékot, ekkorra azonban teljesen kimerültek) és a ruttkaiak hatalmas iramot diktálva — no meg a bírótól is segítve — egy­más után három gólhoz jutottak. (Az egyik 11-esbői esett.) Az utolsó per­cekben önfeláldozóan működik a KFC védelme és sikerült is megmenteni a hálót a kiegyenlítő gól ól. Az első félidő gólját Kovács beadá­sából Virágh lőtte, mig a második fél­időbe í igy estek a gólok: Csivre él<s lövése az ettyik ruttkai hátvédről a hálóba pattan, maid Kovács-Enoch adogatásból az előbbi védlmtetlenül helyezi a labdát a kapuba, végül Vi­rágú közvetlen közelből megszerezte a KFC utolsó gólját. A győztes csapat legjobbja Czirók, Simon 11, Vitálos és Kovács volt A KFC egyébként a muithet együt­tesével állt ki: Ványa — Csizmazia, Czirók — Kuszola, Vitálos, Simon II. — Csivre, Sass, Virágh, Enoch, Kovács. Biró: Podhorszky. 6ü0 néző. kopenhágai rádióamatőr ugyanakkor véletlenül éppen az olasz, amatőr hul­lámhosszára állította be készülékét és meghallotta a segélykérést. A dán rádióamatőr nyomban a te­lefonhoz ment és értesítette a kopen­hágai nagy rádióállomást. Ez nyom­ban továbbadta a hírt Róma felé, ahonnan kiküldték a tűzoltóságot a veszélybejutott községbe. A modern technika e csodájának volt köszönhető, hogy a falut meg­mentették, mert mire az elég távol levő szomszéd falu tűzoltósága a bi­ciklis futár értesítése után megérke­zett, addigra már leégett volna az egész falu,' — ha nem érkezik meg közben a római tűzoltóság, amely Ko­­penhágából kapta a tűz hírét. Meghívó a Délszlovenszkói villamosművek r. f. Komárno, 1935. évi április 6*an 9 órakor a komárnoi állami villamosmü tanácstermében tartandó VII. rendes közgyűlésére. Napirend: 1. A VI. rendes közgyűlés jegyzőkönyvének felolvasása, 2. Az igazgatótanács jelentése, az 1934-i üzletév mérlegszámlája és a felügyelőbizottság jelentése. 3. Indítvány a tiszta nyereség felosztására. 4. Határozat az igazgatótanács és a felügyelőbizottság felment­­vényének megadásáról. 5. Az igazgatótanács választása. 6. A felügyelő bizottság választása. 7. Szabad indítványok. Komárno, 1935. március 9-én. Ing. Kolácek Adolf az igazgatótanács elnöke. Megjegyzés: Az alapszabályok 17. § határozata: Minden 25 drb'. részvény egy szavazatra jogosít. A közgyűlésen választási joggal csak azon részvényesek vehetnek részt, akik a részényesek könyvébe be vannak vezetve és akik legkésőbb 6 nappal a közgyűlés megtartása előtt részvényeiket a még nem esedékes szelvényekkel és szelvényutalvánnyal együtt a társulat pénztáránál Komárno (Státna elektrárefi) let tbe helyezik. Az alapszabályok 19. § határozata: Azon részvényesek, akik a közgyűlésen személyesen nem jelennek meg, szavazati jogukat más felhatalmazott részvénytulajdonos által gyakorolhatják. A felhatalmazottak szavazási jogosultságukat a megbízó írásbeli felhatalmazá­sával és igazolvánnyal igazolják. Több részvényes birtokában levő huszonötnél kisebb számú egyenlő ka­tegóriájú részvény, 25 darabból álló csoportba vonható össze; az egyes csoportok megbízottjukat rendes írásbeli felhatalmazással lássák el. Az alap'zablyok 24 § határozata: A részvényesek indítványait legalább 8 nappal a közgyűlés előtt be kell jelenteni az igazgatótanácsnak, szükséges azonban, hogy az indítványt a rész­vénytőke legalább Vio részét képviselő részvényesei írják alá. FiöYei?T,ez{eté8. Tisztelettel kérjük a P. T. részvényeseket, hogy az ülésteremben a köz­gyűlés megnyitása előtt legalább Vg órával, azaz 1/29 órakor jelenjenek meg a jelenlevők névjegyzékébe való bejegyzés céljából. s83 siinciiksii «Kám©I4 §réjp Összead, kivon. Egyszerű kezelés, soha el nem romló szer­kezet! Pontos, megbízható! Kiméli az agyat 1 Ara 380— Ke. Kapható a SPÍTZER-féle könyvesboltban Komárno—Komárom, Masaryk (Nádor) utca 29. ágyneműt lopott el. Mivel lakás és fog­lalkozás nélkül volt, könnyen megta­lálták a csendőrök s a komáromi bí­róság most Ítélkezett fölötte. Tettének okára nem tudott feleletet adni s az elnök kérdéseire makacsul hallgatott. Mivel már rovottmultu, nyolchónapí börtönre Ítélték s utána dologházba küldik. A börtönt nem ellenezte Razgov Ludmilla, a dologház ellen azonban sürgősen fellebbezett: nem szeret dol­gozni. ______________________ A szerkesztésért a főszerkesztő a felelő*. Lapkiadó: Spitzer Béla. Nyomatott Spitzer Sándor könyvnyomda« jában. Komárom. — A tolvaj cseléd, aki fél a dologháztól. Razgov Ludmilla, több­szörösen rovottmultu cselédlány réme volt munkaadóinak Sűrűn változtatta munkahelyeit, ártatlan arccal állott be cselédnek, hogy alkalmas pillanatban meglophassa gazdáit. Komáromban, Érsekújvárod s a vidéken egymásután tűnt el felmondás nélkül házigazdái elől s akár álkulccsal, akár az ablak betörésével, mindenünnen nagyértékíi ágyneműt és ruhaneműt vitt el, lehe­tőleg úgy, bogy a szállításhoz szüksé­ges bőröndöt is a munkaadótól lopja. Rövid idő alatt 2500 korona értékű

Next

/
Thumbnails
Contents