Komáromi Lapok, 1934. július-december (55. évfolyam, 53-103. szám)
1934-08-11 / 64. szám
1934. augusztus 11. »KOMÁROMI LAPOK« 3. oldal. Meg van oldva Komárom számára a rövidtávú dunai közlekedés kérdése Párkány felé. Kis motoroshajó jár hétfőtől a Dunán. — Ezentúl kirándulótársaságok minden nehézség nélkül mehetnek Kovácspatakra. — augusztus 10. Többször irtunk már annak szükségességéről, hogy a Dunán, Párkány jelé úgynevezett rövidjáratu hajóknak kell járniok, mivel ebben a tekintetben a közlekedési viszonyok sok kívánnivalót hagynak maguk után. Hetivásáros napokon ugyan meg-megjelent egy nagyobb dereglye a komáromi „belföldi“ kikötőben, a dereglyére árukat raktak nagyszámban a dunamocsi s a dunaradványi lakosság számára s a belföldi forgalmat jóformán ez a dereglye jelentette a Dunán. Néha a nevezetes dereglye belefordult a vízbe, az áruval együtt s ilyenkor rövidebb-hosszabb szünet állott be a dunai hajózásban Mocs felé. A dunamenti lakosság a nehezen s szinte titokban közlekedő párkányi autóbuszt is igénybevette, ennek menetrendje azonban részint kedvezőtlen, részint bonyolult, tehát az autóbusz szélesebbkörü érdeklődésre nem számíthat. Nem számíthat azért sem, mivel az autóbuszon fölösszámu árut nem lehet vinni. A helyzet semmiképen nem javult mindaddig, mig egy dunamocsi vállalkozónak, Csehi Istvánnak eszébe nem jutott egy kis motorhajó felszerelése, amely megoldja a személyközlekedés és az áruszállítás kérdését a Dunán. A gondolat tetté vált a nyáron. Fehér Sándor neves komáromi hajóács a Balahó-féle kertben megkezdte a hajó alvázának készítését. Az alváz kitünően úszott a vizen. A további munkálatok már Dunamocson folytak: Kuczmann Kálmán ottani asztalosmester elkészítette a felépítményt, mig Csehi József gépész az angol autómotort szerelte be a hajóba. Elmondható, hogy a jól megszerkesztett hajót, — a motoron kívül, — szlovenszkói magyar mesteremberek ügyes keze állította össze: a dunamenti kézművesség sikerét hirdeti a hajó. A próbabejárás a múlt héten történt meg, Nemec pozsonyi műszaki tanácsos ejtette meg a vizsgálatot s fejezte ki megelégedését a tapasztaltak fölött. A hajó azóta másodszor jelent meg Komáromban: hétfőn és csütörtökön s máris kedvező eredménnyel. A kis hajó hathengeres autómotorral jár, jó kormányszerkezettel. Két utasfülkéje van, ezeknek befogadóképessége összesen 55 személy. Úgy az utasfülkében, mint a hajó tetején árut vihet. Útiköltsége Komárom— Dunamocs között 6 korona. Menetrendje egyelőre a hetivásárokhoz alakul. Szó van azonban arról, hogy esetleg a jövő nyáron a strand és Komárom között teljesít szolgálatot. A strand látogatottsága igy mindenesetre növekedne. A kis hajó kiválóan alkalmas kirándulásokra s valószínűleg a komáromi természetkedvelők, kirándulásra vállalkozók körében is népszerű lesz. Megfelelő számú jelentkező esetén, — 50 személy, — kiadóhivatalunk szívesen rendez meg vasár naponkint kirándulást, egész napra, Kovácspatak s Komárom között. A szép s kirándulásra igen alkalmas Kovácspatakig s vissza a viteldij 12 korona volna. Kiadóhivatalunk nem kér egyebet, csak annyit, hogy a kirándulás iránt érdeklődök elmüket a kiadóhivatalban adják le, hogy egy kovácspataki kirándulás lehetőségei megbeszélhetök legyenek. Nem hagyhatjuk azonban megemlítés nélkül, hogy a komáromi kikötő úgynevezett „belföldi“ szakaszának alapos javításra van szüksége. Mig a külföldi hajók kikötője, — a városi oldal, — úgyszólván minden jóval el van látva, addig a belföldi hajók számára szolgáló szigeti oldal kikötője annyira pusztulóban van, hogy idestova életveszélyes lesz a kikötés, vagy a rakodómunkások munkája. A szigeti oldalon elterülő igénytelen kis kikötő sürgősen javításra szorul. Ajánljuk okvetlen az illetékesek figyelmébe. Komáromi Ház és Telektulajdonosok Egyesületének közleményei Komárom város részéről most van folyamatban az 1933. évi városi díjak fizetési meghagyásainak kikézbesítése. Figyelmeztetnek a háztulajdonosok, hogy mindenki nézze meg a fizetési meghagyásokat s hasonlítsa össze az 1927., illetve 1933. évi állami házbéradó fizetési meghagyással, mert ha az 1933. évi alap magasabb, mint az 1927. évi, akkor az 1927. évi képezi a kivetés alapját, ha pedig az 1933. évi alap alacsonyabb az 1927. évinél, akkor meg az 1933. évi képezi a kivetés alapját. Minthogy a kézbesítéstől számított 14 nap alatt lehet jogorvoslattal élni, ezért minden háztulajdonosnak saját érdeke meggyőződni arról, hogy nem sérelines-e reá nézve a fizetési meghagyás? Az egyesület ez irányban is szívesen áll rendelkezésére a hozzá fordulóknak. Az egyesület augusztus 19-én d. e. fél 11 órakor tarlja évi rendes közgyűlését a városháza tanácstermében, melyre nézve a meghívók már kikézbesíttettek. Tekintettel arra, hogy a közgyűlésre az országos egyesület vezetősége és a vidéki egyesületek kiküldöttjei, sőt az országos egyesület díszelnöke Drobny János volt országos elnök is eljön, ezért felkérjük az összes háztulajdonosokat, hogy azon feltétlenül megjelenjenek, annyival is inkább, mert a közgyűlésen tárgyalt ügyeket hasznukra fordíthatják. A „Csodadoktor“ újabb esete a hatósággal. Ezúttal sikkasztásért ítélték el a halottakat támasztó Zámecsniket. — augusztus 10. Zámecsnik Ferencnek, a délszlovenszkói »csodadoktornak« a nevét jólismeri már az újságolvasó közönség 0 az, aki néhai Zelenák Jánosnak, a tudós lekéri lelkésznek hívatlanul örökébe akart lépni s Délszlóvenszkó számos községében csodálatos dolgokat hirdetett magáról, azt állítván, hogy a halottakat is fel tudja támasztani, csak a csendőrség akadályozta meg ebbeli tevékenységében. Zámecsnik Ferencet kuruzslásért elitélte a komáromi bíróság. Most újból bíró elé került Zámecsnik, ezúttal sikkasztás, okirathamisítás, csalás miatt. Kicsinden egy H. M. nevű leánynak házasságot Ígért s pénzt csalt ki a nőtől. Anyakönyvi kivonatában a »nős« szót »nőtlen«-.re javította ki, ugyanakkor ezüstórát kért »kölcsön«, amelyet elfelejtett visszaadni. Mivel már rovottmultu, ezért a sorozatos bűncselekményéért hathónapi böntönre ítélték. — „Hiko“ gyermekkocsit, utazó bőröndöt, nyugágyat ne vegyen, mielőtt ELBERT Nádor-u. 19. olcsó árairól meg nem győződik. után újra csak leejtették. Nem kellett. Néztem őket. Határozottan finyásak, — nevettem végül. Aztán mégis csak ettek valamit. De oly kedvetlenül, immel-ámmal apritgatlák morzsáimat, mint gazdag és komisz kölykök a szegényrokon híg uzsonnakávéját. Láthatóan valami másra vártak. Félórája topogtak már ott, s csak követelőzve csipogtak tovább. Aznap nem tudtam nekik mást adni, estére pedig elfeledkeztem mindenről. .. * De másnap reggel megint jelentkeztek. Kopogtak az ablakon. És most már mintha ingerültebben is tették volna. Úgy látszik, nem ébredtem- fel azonnal. Határozottan rosszkedvűek voltak. Nekem megint nem volt semmim. Még a tegnapi száraz kenyérmorzsa sem. Mit tegyek? Egy pillanatig az járt az eszemben, — semmit. Ki sem nyitom az ablakot, alszom tovább. Azt hiszem, ezl kellett volna tennem. Én, én... aki tegnap költöztem a szobáiba... én meg is tehettem volna ezt.... De az a másik? Tudják-e vájjon ezek az ostoba, fagyoskodó, alamizsnára szorult nyomorultak, hogy ő elment már. A titokzatos, ismeretlen előd. Aki ill lakott. Aki itt hagyta nekem a kopást az asztalterítőn. S aki rámbízta éhes, szemtelen és tudatlan koldusait. Mit gondolnának róla? Vagy ha engem is ismernek már, — rólam? Ostobaság volt. Mégis felkeltem. Átmentem a háziasszonyomhoz. Legelőször is megakartam kérdezni, ki lakott azelőtt a szobámban? De azután csak egy darab friss kenyeret kértem. Azt aprítottam ki. És megint úgy jártam, mint tegnap. A friss kenyér sem kellett. Talán többet ettek belőle, mint a száraz morzsából. De ez sem volt az igazi. Csörögve, elégedetlenül repültek el. * Délután süteményt vettem. Valami elégtételfélével vártam a reggelt. Az éjszaka nyugtalanul is aludtam, legszívesebben gyerekes türelmetlenséggel toltam volna előre az óramutatókat. És az óramutatókkal a márciusi sárba és sötétbe ragadt időt. Majd megmutatom ma... Meg akartam mutatni, az a jószívű és vastagháju nyárspolgár, vagy a madarakat dédelgető próféta, ismeretlen elődöm sem volt különb vendéglátó nálam. Meri most már ismernek, bizonyos, hogy ismernek. És ha nem ismertek volna, ebből a süteményből megismernek. Haljnalban kitettem a süteményt. Mintha valamivel kevesebben jöttek volna... Nem baj. Majd visszacsábulnak a többiek is, ha megtudják a süteményt. És szorongva lestem az eredményt. Szorongva, mert éreztem, valami baj van. Még a süteménnyel is. A sütemény cukros volt. Omlós, ízes. Vajas tésztája frissen foszlott, tölteléke vágykéltően kínálkozott. És hiába ... Kellett, kellett. Ettek is belőle. De valami régi ízt mintha nem tudtak volfelejleni. S csak elrepültek. Csalódottan. Tudtam, másnap megint elmaradnak néhányan. * így is történt. Valami szívós, makacs, kétségbeesett harc kezdődött ekkor. Megtartani ezt az olvadozó, elégedetlen reggeli gárdát! .Megtartani akármivel is! Mert napról-napra egyre kevesebben jélentkezlek. Tiszta cukrot szórtam ki, apróra törve. Kockacukrot és karamell. Mézzel harcoltam. És mindennel, ami volt. A csokoládét is megpróbáltam. Ekkor már május lett lassan. Gyümölcsöt vettem. Korai cseresznyét. Friss volt. Piros és édes. Nem kellett. Talán még édesebbre vágynak? Szmirnai fügét vettem. S annyi mindent még. És mind hiába. Ki ne ismerné az önmagunk elölt is titkolt apró szamárságokat? Ostobaságok. Amik mégis Halálos fontosságúvá tudnak megnőni. És egyre többet jelentenek azután magányos, levegőtlen napokon. Oly szürkék és jelentéktelenek eleinte ezek a semmiségek, mint a piszkos és halott szappanlé. De ha egy szalmaszállal belefújnak: szivárványé« és ragyogó buborékok rebbennek fel az oldott szappan mosogalólészerű szürkeségéből. S nőnek ezek a lebegő gömbök. Az élet lehelete és elevensége bennük. A lehelve-teremtés titka és csodája. És egyre színesebbek. Egyre szebbek. Nőtt ez a kis titok is. S valahogyan egyre szebb lett. És fontos, oly fontos már ez a reggeli csipogás. Hogy eljöjjenek ezek a madarak. El ne maradjanak valahogy. Mert ekkor a szépséget hozták már magukkal. Álomtalan éjszakáknak és szürke napoknak minden szépségéi. De akármit is tettem, mégis egyre kevesebben lellek. Egyre jobban közelgett a forró, ájult nyár. Lassan meg is érkezeit. S én a különböző magkereskedéseket bújtam. Hátha eltévesztettem, már az elején eltévesztettem mindent. Süteményt, édességet, cukrot, gyümölcsöt adtam. S talán ételt kellelt volna adnom. Tápláló, egyszerű, komoly ételt. Magot. És mindenféle magot vettem. Tisztán szórtam ki. S keverve tettem az ablakpárkányra. De ez sem kellett. Semmi sem kellett. Mivel csalogatta össze elődöm ezeket a madarakat? Nem tudom. Mit adott nekik? Nem jöttem rá. Én bármit vettem, nem ízlett nekik. Nem tudtam rátalálni az igazira. S már alig jött el. egy-kettő. Az öregek, a kényelmesek. Akik lusták voltak uj eleség, uj ablak után nézni. De egy reggel még ezek is elmaradlak. A régi csapatból, amely márciusban először kopogott az ablakomon, nem jött el senki. * És ezzel véget is ért ennek a hegyekre néző ablaknak a rejtélye. Nem tudtam megfejteni, örök titok maradt. De olt volt még a másik ablak. A tükör. S odaálltam ekkor a másik ablak elé. Amely befelé nyílott. Be a szobába. Kíváncsian és zsibbadtan belenéztem, mi történik itt? Mi az oka, hogy másnak oly könynyen sikerül egész sereget maga köré gyűjteni? S én még megtartani sem tudom a nekem kedveseket. Tőlem elmaradnak, akármit is csinálok. Miért? Meredten néztem a tükörbe és vártam a választ erre a kérdésre. De az ócska üveglap és mögötte az ezüstös foncsor már egészen kopott volt. Nem mutatta meg tisztán arcomon az átkozott sztigmát. És nem is felelt.
