Komáromi Lapok, 1934. július-december (55. évfolyam, 53-103. szám)
1934-08-08 / 63. szám
2. oldal. »KOMÁROMI LAPOK« ÚTI IRKA-FIRKA. Dobsina. Dobsina város utolsó házainál, a város tőszomszédságában, van egy hatalmas azbeszt-hegy. Az azbesztgyártás hulladéka emelkedett itt az idők folyamán heggyé, egyre magasabb, ' szélesebb, teméntelen, szürke tömeg, olyanforma, mint az iskolakönyvekben egy szabályszerű tűzhányó. Oldalában, tetejében, alatta és felette gépek dolgoznak, munkások sürögnek-forognak s a hegyet formáló por szüntelenül belepi az egész tájékot ... Lassankint köhögős lesz itt mindenki, a por vastag rétegekben ül a kertekre, földekre s a háztetőkre, a termés elsenyved, hervadt lesz. Az ipar elüldözte a természetet. A természet elbujdosott, meghalt itten s a diadalmaskodó gép újból egy lépéssel előbbrejutott. Kinek használ azonban s az ember jut-e mellette többre, az kétséges... Kis város ez, kedves emberekkel, akikben a német s a magyar lélek hasznosan olvadt össze: szeretnek jól mulatni s még ma is vannak bennszülöttek, akik „törökverő“ idején, azaz hajnali órákban szállingóznak haza. Apró hagyományok szorulnak meg Ilyen kis városokban s ki gondolná ugyan, hogy a hajdanvaló törököknek még a mai időkben is fennmaradjon emlékük... A török még ma is él egyes szavakban, elnevezésekben s ha a köztudatban halványan van is meg a török basák emléke, ha siettünk is elfelejteni a százötvenéves szenvedést, itt is' — ott is előbukkan egy-egy célzás, jeléül annak, hogy egy-egy korszak élete milyen hosszú ... A jó törököket ma is fenntartja még az ilyen kifejezés: „törökverő“, Törökhegy, Basa-kert, rimaszombati töröksip, — micsoda áradata lehetett errefelé a janicsároknak, bégeknek s martalócoknak, ha annyi idő múltán Dobsina városában a hajnali órákat „törökverő“-nek emlegetik.^ Éppen a nemrégiben találtak Rimaszombatban egy halom fontos, régi okiratot, amely ékes török Írással bizonyította, hogy a Sajóvölgye, Rimavölgye ugyancsak meg volt áldva az egri basa által, — Maghiar Ali Basa Öméltósága rendületlen szuttyongatta a gömörieket egy-kétszáz szekér fa, búza, néhány száz pint borocska erejéig. Adott is nyugtatványt róla, mindig olyan kacskaringósakat Szijjártó György városbiró uramnak, hogy még ma sem tudja az ember: felülről kéll-e kezdeni az Írást, avagy oldalaslag ... Ezekről a törökidőkről beszélgetünk a magas hegyek közé szorított szép Dobsinán, majd tágul a kilátás s a gyönyörű, kanyargós műúton egyre feljebb rohan az autó, a jégbarlang felé. Fehér korlátok suhannak el mellettünk, megrakott autóbuszt mellőzünk, — nyári időben nagy a forgalom a Tátra, a jégbarlang, a krasznahorkai vár s a szádellői völgy között, — majd a sztracenai sziklakapu felejthetetlen íve következik s aztán egy csodás óra a völgyben ... Fehér sziklák merész formái, zöld fenyők üde koszorúja, csobogó patak, hátizsákos turista, rengeteg apró hidacska s keretül lomha, vén hegyek... A lomha, \*én hegyek oldalában nemsokára vasút fog kapaszkodni, sok bajjal, sztrájkkal, talicskázással s robbantással készül az uj vonal, — debuisset pridem, — a jó dobsinaiak azonban ismét el fognak esni az összeköttetéstől, mert a vasút úgyszólván orruk előtt fog elfutni, mégsem kopogtat be a dobsinai végállomásra. Írjam le neked a jégbarlangot, kedves olvasóm? Lehet leírni augusztusban a jégpalota ezer csodáit, a barlang-labirintusokat, a ravasz villanyfényekben tündöklő jégkápolnát, a „Poklot“ s az „Oltárt“ ? E sorok Írója csak azt sajnálja, hogy a jégbarlang üde pompáját nem hagyják meg a maga szűzi-tiszjaságában, a fantáziának nem engednek szabad futást, a gondolatok kergetőzését lekötik feliratok és táblák s hiába szeretnél egy jégcsodát a magad fantáziáján keresztül nézni, a sablon egy feliratos tábla alakjában ott áll a különös képződmények mindegyike mellett s szinte ráerőszakolják a képzeletre az egykori felfedező fantáziája szerint: „Oltár“ — hirdeti egy tábla, „Karácsonyfa“ hirdeti egy másik; valahány jégcsoda áll a barlang mélyén, annak mind neve van, mintha bizony a Természet Alkotója az előidőkben meghatározott formákra kény szeritette volna a jeget, mintha bizony alakokat s hasonlóságokat igyekezett volna formálni a vízből s a hidegből ... S nem szabadulhatsz az oktroj alól: ha egyszer oda van Írva, hogy ez „Függöny“, akkor önkéntelenül is elfogadod a megjelölést s fáradt vagy arra, hogy te, a magad részéről esetleg más formát olvass ki a jégesődéből... Kínosan, túlságosan rendes a barlang. Minden darab kő mellé négynyelvü felirat járul. Biztosan igy teremtette már a Jóisten ezt a barlangot, feliratokkal... Krasznahorka Megint irodalmi emlékek gyötörnek, (— az ember egy bizonyos koron túl mesterségeken, mondjuk, irodalmon, szobrászaton, vagy festészeten keresztül nézi a világot —) irodalom ébred fel hő kebleinkben, ha Krasznahorka csúcsos várát meglátjuk, egyikét ama ritka váraknak, amelyek épségben maradtak meg a késő utódok számára. Jeléül annak, hogy a megmaradt várak sose voltak túlságosan fontosak, különben régen megostromolták, felégették, elpusztították volna őket. Krasznahorka is az utókor előtt nyerte el fontosságát, megmaradt épségben s közcsudára, mig Fülek várának csak néhány köve maradt fönn, hála a császári zsoldosoknak, akik gondoskodtak arról, hogy kő kövön ne maradjon ezen a földön... Mégis szép s ha u j sági ró-k if ej ezéssel szabad illetni egy történelmi épületet: impozáns ... Jókai regényt irt hozzá, egy gazdaglelkü grófnő néhány évtizeddel ezelőtt nótát szerzett róla s a nóta megjárta a népszerűség legnagyobb lépcsőjét: a „Krasznahorka büszke vára“ ma már kuruc nótává rukkolt elő . . . Az Andrássyak gazdag életének mennyi finom mozzanatát örökítette meg ez a vár, amelynek fokán még a Bebek Ferenc ágyúi ásítanak unottan a Cseremosnya völgyére s amelynek múzeumi termeiben egy gazdagszivü gróf s egy még gazdagabb szivü grófné hirdetik az utókornak, hogy a nagy szerelmek halhatatlanok ... Mini egy mese: Andrássy Dénes élete, a család, a polgári élet, a főúri vagyon s a jótékonykodás forgatagában s a két gazdag életnek mintegy örökig tartó pecsétje a mauzóleum, amelynél szebbet, meghatóbbat ritkán lát a mai utazó. A mauzóleumot általában hadvezéreknek, királyoknak, nagy művészeknek emelik. Krasznahorkán azonban a férj emeltette a feleségnek, — az asszonynak, aki még csak nem is volt grófi származású . . . S a jóság szimbólumaként ott áll a kertben a kedves kutya bronzbaöntött szobra. A szobor előtt kis itatóból madarak isznak. Mindennap friss vizet kell tölteni a madaraknak az itatóba. így kívánta ezt a gróf, kerek húsz esztendővel ezelőtt... Szombathy Viktor. Felakasztotta magát a komáromi fogházban egy garamkövesdi vizsgálati fogoly. Komárom, augusztus 7. Három garamkövesdi legény a komáromi fogház lakója volt, mint vizsgálati fogoly. A legények vétke az volt, hogy néhány hónappal ezelőtt Garamkövesden, égy mulatság alkalmával úgy elverték egy ismerősüket, hogy az a szenvedett sebekbe kél hét múlva belehall. A három legényt bekísérték Komáromba s ill a vizsgálatot megindították ellenük. Időközben két legényt bizonyítékok hiányában szabadonbocsálottak, csupán egy fiatal, huszesztendős legény, A Prot. Jótékony Nőegylet nyári mulatsága. Komárom, augusztus 7. Vasárnap, augusztus 5-én tartotta a Komáromi Protestáns Jótékony Nőügyiét hagyományosan jóhírű. kedves nyári mulatságát, a Kóstolót. Bár a szombati tikkasztó íorróságot felváltó viharos szelek következtében jól lehűlt időjárás uralkodód egész vasárnap, a Dalegyesület kerthelyiségét igen szép számú közönség kereste fel ez alkalommal is. a nemes érzéssel telílett jószívű emberbarátokat nem tartolla vissza a kedvezőtlen időjárás sem és a szent cél ezúttal is nagy közönségei toborzott össze a Kóstolón. Nagy megnyugvással kell megállapítanunk, hogy a'Protestáns Jótékony Nőcgylel tagjai, támogatói és jóbarátai szíves áldozatkészséggel siettek a derék Nőegylet vezetőségének segítségére és örömmel láttuk a diszlingvált közönség soraiban városunk és a környék társadalmának színét-javát vallásfelekezeti különbség nélkül, ami pedig azt igazolja, hogy társadalmunk a szegénygondozás nemes ügyét közös ügynek tekinti, amelyet szolgálnia mindenkinek tehetsége szerint való kötelessége. A közönség nagyobbik része a tündén fényben úszó kerti helyiségben felállított asztaloknál foglalt helyet, a vendégek egy része pedig a nagyteremben folytatta a > kóstolgatást«, amire volt is bőséges alkalom, mert a Prot. Jótékony Nőegylet az ízletes éte-Stugel János maradt még fogva, mivel a vizsgálat szerint ő volt gyanúsítható a tett elkövetésével. Slugel János, társai távozása után búskomorságba cselt, állandóan azt hangoztatta, hogy társai a bűnösek s ő sem bünösebb a többinél, majd napokon keresztül kesergett. Vasárnap, az őrségváltás után az őrök a cella ablakának rácsára felakasztva találták, már holtan. Szüleinek s ismerőseinek hosszú búcsúlevelet hagyott hátra, amelyben elnézésüket kéri, hogy ennyire megszomoritotta őket. Hétfőn temették cl a komáromi temetőben. leknek, a finom süteményeknek rendkívül gazdag tömegét bocsátotta igen jutányos áron a közönség rendelkezésére. Nagyszerű hideg sültek, pazar sütemények, mesés torták kerüllek eladásra és hogy az idei Kóstoló is fényesen sikerüli, legjobban bizonyítja az, hogy az ételneműek elfogytak. Vacsora után 0 óra tájban a fiatalság. amely különösen szép számban volt képviselve, táncba kezdett, amely reggelig tartott aranyos jókedv és vidám hangulat között. A fiatalemberekszívesen táncoltatták a hölgyeket, akik nem panaszkodhattak ezúttal. A jótékonycél érdekében egv tortát kisorsollak, egyel pedig amerikai árverésen értékesítettek, minden, ami eladásra került, a jótékonyságot szolgálta, mert a befolyt jövedelem tiszta maradványát a Nőegylet az elaggott szegények és szegény iskolásgyermekek segélyezésére fogja fordítani. A nemes Gél ezúttal is meghozta szép eredményét, mert nemcsak erkölcsileg. de anyagi tekintetben is szép sikert ért eL a kitűnő rendezőség. A mulatságot a Prot. Jótékony Nőegylet vezetősége nagy körültekintéssel és figyelemmel készítette elő, a siker egyik rugója a helyes rendezés volt, amelynek munkájából a Nőegylet nagyérdemű s kiváló elnökének Pap Kovácli Elemérnének példát mutató vezetése mellett özv. Vargha Sándorné alelnök, Takács Ilona gondnok, Fülöp Etelka pénztáros. Salamon Juliska jegyző és özv. Bátyai Mihályné, özv. Csukás Zsigmondné, Berza Józsefné, Göttl Jenöné, özv. Kathona Sándorné, Kecskés Béláné, Laklóth Józsefné, Merte Jenőné, Pethő Sándorné, özv. Tóth Kálmánná. Bajcsy Lenke, Joő Ilonka, Mészáros Klára, Sörös Krisztina, Takács Mariska választmányi és egyesületi tagok. Vásárhelyi Károly titkár és Pethő Sándor ellenőr vették ki dicséretes módon részüket. Áldásos, önzetlen fáradozásuk találjon igaz hálára, a szegények és árvák szívében! 1934. augusztus 8, A vasálarcos ember. A Bastille-nak sok titokzatos foglya volt, de valamennyi közül a legtitokzatosabb egy ember, akinek a nevét máig sem sikerüli kideríteni és akit a történelem, de még inkább a legenda a »Vasálarcos« néven emleget. Erről az ismeretlen egyénről több könyvet Írtak, mint akárhány történeti személyről, a vasálarcos személyére nézve jobban megoszlanak a nézetek, mint a Shakespeare-drámák szerzőségére nézve. Franciaországban a Stavinsky-ügy alig félesztendős botránya mellett marad idő és érdeklődés e kétszázötvenéves botrányra: nincs hónap, hogy ne jene meg könyv vagy cikk, amely uj adatokat, uj leleplezéseket közöl erről a régi ügyről. Tavaly ilyenkor olvastunk Georges Lenotrenak, a »kis történelem« tudós és szeretetreméltó művelőjének feltevéséről, oki szerint a vasálarcos rossz társaságba keveredett urifiú volt. Islentagadó, kicsapongó életű gyilkos, egy most megjeleni könyv szerzője, Louis Varnadeau viszont a vasálarcost ártatlan, jámbor polgárnak tartja, aki véletlenül egy kínos titkot tudott meg XIII. Lajosról és emiatt raboskodott élete fogytáig. Ebbe a vitába a francia nép is beleszólt, valóságos mítosz képződött a vasálarcos körül, akit úgy emlegetlek, mint XIV. Lajos törvénytelen fiát. A francia forradalom drámairodalma mint szabadsághőst ünnepelte, aki a zsarnokság idején jogot akart adni a népnek és ezért büntették oly kegyetlenül. A történet csakugyan ré'gényes és sok lápot ad a képzeletnek. Azt mondják, a titokzatos fogoly egy pillanatra sem vetette le álarcát, a vasálarcon át táplálkozott. Párizsból a Saintc Marguerite-sziget börtönébe vitték, ahol a kormányzó állítólag mélységes hódolattal bánt vele. Vollaire szerint Louvois, XIV. Lajos hires minisztere egyszer meglátogatta és állva beszélgetett vele, rendkívüli' tiszteletiéi. A vasálarcos embert ebédkor és vacsorakor maga a kormányzó szolgálta ki; vasálarcát leszámítva remekül öltözködött, szerette a finom fehérneműi cs a szép csipkéi. Egyszer késsel belekarcolt valamit cgv ezüstlánvérba, amelyet kidobott az ablakon, úgy hogy a part mellett úszó halászbárka közelében essen le. A halász kihalászta a tányért a tenger fenekéről és elvitte a börtön kormányzójához. A kormányzó meggyőződött róla, bogy a halász nem tuet olvasni, közölte vele, hogy ennek köszönheti az életét és elbocsájtotta. Egy másik verzió szerint nem is a tányérról volt szó, hanem ingről, amelyet ceruzával telefirkáltak és amelyet egy szerzetes talált meg. A szerzetes hiába erősítette, hogy nem olvasta cl az ingre írt sorokat, két nap múlva holtan találták ágyában. A legenda még hozzáteszi. hogy a vasálarcos halála után szobája minden bútorát elégették, a falakat ujrá festették cs a padló kőkockáit kicserélték attól való félelmükben. hogy írott felvilágosításokat tartalmaznak. Van azonban néhány írásbeli dokumentum. amely azt mutatja, bogy a vasálarcos alakja nemcsak a legendáé, hanem a történelemé is. Együtt vándorolt egy Saint Mars nevű úriemberrel, a*kit először Sainle Marguerita, majd a Bastille kormányzójává neveztek ki Saint Mars hátrahagyott irataiban annyit árul el, hogy gondosan elkülönítették és álarcot viselt, nem vasálarcot ugyan, hanem bársonyálarcot, amelyből kilátszott a szája, meg a foga. 1699-ben a Bastillc-ba is magával viszi, ahol eleinte egyedül lakott szobájában. De 1701-ben szobatársat kapott egy Maranville nevű volt liszt személyében, aki toprongyos
