Komáromi Lapok, 1934. július-december (55. évfolyam, 53-103. szám)
1934-08-04 / 62. szám
2. oldal Az intézői igazgatóságának irányvonalait az igazgatóság állapítja meg, moly az elnökből és két helyetteséből áll, amelyben képviselve vannak az illetékes minisztériumok, az érdekeli pénzügyi és kereskedelmi testületek. Az elnököt a kereskedelmi miniszter javaslatára a kormány nevezi ki, az egyik helyettesét a ioldmivelésügyi miniszter, másik helyettesét pedig a külügyminisztérium javaslatára a kormány. Az intézet ki->KOMAROMI LAPOK* adásait az illelékjö vedelem bői adott évi 3 millió koronából fedezik és ha az illetékek nem érnék el ezt az öszszeget, vagy a költségek netalán nagyobbodnak, úgy a slalisztikai illetéket legfeljebb 50 százalékkal emelik. A pénzügyminisztert fölhatalmazzák, hogy az intézet működésének haladéktalan megkezdéséhez az állampénztárból szükséges összegű kölcsönt utaljon ki. hogy a magyar nyelv abban érvényesüljön. Ez már abból a szempontból is lehetetlen, mert hiszen a szakiparlársulat nem fizethet annyi munkaerői, hogy az ügyeket államnyelven kivid magyarul is intézzék. Mindezeket figyelembe véve és hivatkozva Koczor Gyulának az ügyről megjelent részletes cikkére, annak a véleményemnek adok kifejezést, hogy a kisiparosoknak nem áll érdekükben a- szakipartársulalok megalakítása, miért is arra kérem iparostársaimat, hogy ne nyújtsanak segédkezet megalakításához, viselkedjenek úgy, ahogyan cikkem 3. bekezdésében mondottam és ne engedjék szétrombolni meglevő ipartársulatainkat csak azért, hogy ennyink se legyen és csak nagyobb terheket kelljen viselnünk. Egy iparos. __________1934. augusztus 4 Hozzászólás a szakipartársulatok kérdéséhez. Felhívás a kisiparosokhoz! Az elmúlt vasárnap Koczor Gyula szakipartársulal megalakításai vagy Ahol először mutatták be Amerika földjén Schmidthauer Lajos orgonaművész földink „Vihar a Balatonon“ című hatalmas szerzeményét. A kanadai magyarság elragadtatással hallgatta a magyar tengerről irt zeneművet. a Komáromi Ipartársulat elnöke egy alapos, minden körülményre kiterjedő cikkben foglalkozott a szakipartársulatok kérdésével. Nagyon helyesen megállapította, hogy a szakipartársulatoknak tervbevett megalakítása teljesen szétforgácsolja a mai ipartársulatokat, anélkül, hogy helyükbe jobbat teremtene. Olyan nagy területen, mint akár a pozsonyi nagy zsupa, vagy egy kamara területe, vagy Szloovenszkó, szakipartársulatot alakítani nem előnyt, csak károsodást jelenthet a bevont kisiparosokra. Eddig az iparosoknak voll egy, ha kevés jogkörrel felruházott társulatuk is. a szakipartársulatok megalakulása után semmi sem maradna nekik. Az ipartársulatok eddigi tevékenysége teljesen megszűnne, mert hiszen azt Pozsonyból, Nagyszombatból vagy Turócszentmártonból ellátni egy nagy zsupa vagy egész Szlovenszkó területére nem lehet, s az iparosok ügyes bajos dolgaikban már azért sem juthatnának cl az ipartársulatokhoz, mert nem lenne pénzük az utazási költségekre. Nem akarom az említett cikkben a szakipartársulatok ellen felhozott érveket megismételni, de arra hívom fel iparostársaimat, bármily szakhoz tartozzanak is, hogy ne támogassák a szakipartársulatok megalakítása ügyében egyesek által megindítotl mozgalmai. ilyen irányú kérelmeket ne írjanak alá és amennyiben a Járási Hivatalhoz vagy a jegyzőséghez beidézik. hogy nyilatkozzon, akarja-e a nem, úgy ne adja beleegyezéséi és aláírását a szakipartársulat megalakításához, ellenkezőleg, jelentse ki. hogy nem kívánja a szakipartársulat megalakítását. Gondolja meg minden kisiparos, hogy a létesítendő szakipartúrsulalokhoz sokkal kevesebb tag tartozna. mint a mai ipartársulatokhoz, s ennek folytán azoknak fenntartása nagy városokban, sokkal költségesebb lenne, mint a mai, szerény keretek között felépült Ipartársulatoknái. A téritekből már így is jutott elég, egy szakiparlársulat fenntartása pedig tagonként legalább évi 80—120 K tagdíj fizetését kívánja meg. Gondolja meg minden kisiparos, hogy lesz-e pénze arra, hogy 100— 120 kilométert utazzon, ha az Ipartársulatnál valami ügye van. Gondolja meg, hogy mit ér nekik egy szakipartársulat, ha annak ügyeibe be nem folyhat, ha évente egyszer még közgyűlésére sem mehet el. mert a nagy útra nem lesz pénze és az Iparlársulat ügyeit nélküle csakis azok fogják intézni, akik a székhelyén. vagy közvetlen környékén laknak. Nem akarok nemzetiségi kérdést az ügybe belekeverni, de az természetes jogunk és érdekünk, hogy minden intézménynél vagy hivatalnál magyarul intézhessük az ügyeinket. A szakiparlársulatoknál erre természetesen nem lehet kilátásunk, mert hiszen egész Szlovenszkó vagy egy kamara területéről összevont szakiparosok között nem lesz annyi magyar, Saját tudósítónktól. Egy hatalmas terjedelmű, úgynevezett »lepedőújság« kerüli a kezünkbe, amely néhai Eötvös Károly Egyetértés című napilapját juttatta eszünkbe. Ez az újság a »Kanadai Magyar Újság egyik utóbbi száma, amelynek cikkei között azonnal magára vonta figyelmünket a »Tihanyi visszhang töltötte be a magvar-Montreált« című cikk. Ebben a cikkben egy magas nívójú hangversenyről számol be a tudósító, amelyet a kanadai magyar-Montreálban rendezett az ottani magyar református egyházközség. A hangversenyen a francia-kanadai világváros művészei csillogtatták művészetüket. A magas nívójú műsor a következő volt: dr. Winter Károly főkonzul bevezető szavai, Hodgson Luciele zongoraművésznő mutatta be a magyarokkal rokon Sibel tusnak, a finn művésznek műveit, Gyárfás Ibolyka hegedüművésznő Hubay: Crcmonai hegedűs-éltől adott elő. dr. Winter Károlyné négy magyar dalt énekelt (Erdő, erdő; Szól a kakas már; Tihanyi cchóhoz és Szerenád), dr. Balogh Lajos karnagy vezette a kísérő zenekart, a Petőfi Dalárda Fehér Mihály lelkész vezetése alatt több magyar dalt énekelt. A nívós hangverseny utolsó számáról ezt írja a kanadai újság: Észak-Am erika földjén először hangzott föl a műsor utolsó száma-Komárom, augusztus 3. ként dr. Balogh Lajos avatott ujjai alatt Schmidthauer Lajos hazánkfia Vihar a Balatonon« című szerzeménye. A »magyar tenger« reggeli ébredése, a halászok éneke, Tihany riadó leánya sorra megelevenültek a montreáli zenekörökben nagyrabecsiilt orgonaművész tolmácsolásában. A festői hangszerelésű új magyar zenemű óriási sikert aratott a bemutatón és a hallgatóság hatalmas tapssal fejezte ki tetszését.« TRIO szappant minden mosáshoz Egyszeri próba állandó használat. Kapható minden jobb üzletben. 235 Az önérzetes törtető Irta; Szitnyai Zoltán. Mielőtt hazament volna, betért még egy közeli kávéházba. Vad saxofonbúgás, sűrű dohányfüst és nehéz, emberpárás levegő fogadta. Most volt először ezen a helyen. Csak az esti lapokat jött átnézni, hogy ugyan mit írnak parlamenti szerepléséről? Csalódottan látta, hogy alig egy-két mondattal emlékeznek meg róla. Kiliörpintette feketéjét és a fizető után kiállott bosszúsan s mivel az nem került elő nyomban, ingerülten megzörgette a poharat. — Képtelen hely ez a maguké, — mondta aztán — a fekete egy lötty, a levegő szellőzetlcn s a zenészeiket, úgy látszik, a kannibálok közül válogatták össze. Ide se teszem be még egyszer a lábam. X pincér némán sajnálkozó mosollyal vélte ezt tudomásul, aztán elhátrált a fekete árával. Kovács István dr. elindult a kijárat felé. Amint végighordozta arcát az asztalok fölött, ott honolt rajta annak tudata, hogy íme, a közélet egy jelentékeny tényezője hagyja el a helyiséget. Egyesek talán fel is ismerték! s a bámész tisztelet pillantásával nézlek utána. Megegyenesítelte törzséi és még szigorúbb tekintetei parancsolt magára. Már az ajtóhoz ért, amikor rekedt, mámoros hang utána kiáltott: — Estvánv! Estvány! Ahonnan a hang érkezett, három italozó férfi ült egy asztal körül. Felismerte őkel, de idegenül csodálkozó pillantást vetett feléjük, neki nincs szerencséje az urakhoz, és már tovább ment volna, ha a kiáltás nem ismétlődik meg sokkal hangosabban, mint az előbb: — Estvány! barátságosan integető karok nyúltak magasba. — Igen, igen, le. No csak gyere már ide, Kovács Estvány. Épp a zene is hallgatott s a kávéházban levők kénytelenek voltak tudomásul venni az általános bemutatást. Mindenfelől mosolygó arcok fordultak feléje. Nagyon kellemetlen, de ha tovább megy, ezektől kitelik, hogy utána rohannak s ő az erőszakoskodó, marasztaló részegek csoportjában nevetséges helyzetbe kerül. Az ilyesmitől óvakodni kell. mert semmi sem árthat jobban egy közéleti férfiúnak, mintha nevetségessé válik. Legokosabb, ha megadja magát sorsának, pár szót vált velük s kereket old egy alkalmas pillanatban. Kényszeredett mosolyt erőszakolt magára és az asztalhoz lépett. — No lám, — mondta könnyed leereszkedéssel, — egyszerre három jó pajtás, a régi időkből. A társaság egyik tagja pincér után kiáltott: Hé, Miska, cibálja csak le a nagyságos képviselő úr kabátját cs hozzon még egy poharat. Aztán barátságosan megveregette Kovács István vállát: csak semmi okoskodás, mondotta s súlyos tenyérnyomással odaerőszakolta a székre. A képviselő erőltetett mosolyán át villogott a harag. Tizenöt esztendő telt cl az érettségi óta, de ezek a pimaszok úgy viselkednek, mintha még együvé tartoznának az iskolapadban. Haragját nem merte kimutatni és gyáván, kelletlenül elnyúlt az arca. Az volt a legkellemetlenebb, hogy semmi kilátás sem nyílott a menekülésre. A három férfi közrefogta, ölelgető karokkal, a viszontlátás örömében. Borban felnyílt szívük lelve volt örök kamaszlobogással és duhaj jósággal. Igaz, hogy ez az Estvány komisz stréber volt a nyolc év alatt, soha ez súgással át nem segítette cgyikőjiiket sem, de aztán a szünetek alatt épp eleget kapott érte. Főként a Sanyi dagasztotta s egyszer kék-zöldre kente a képét. Hangosan és nagyokat nevetlek, csak István hallgatott, feszengve és egvre ingerültebben aviszszaemlékezések között. Ő már a tízéves találkozón sem jelent meg, ehhez a három emberhez meg éppen semmi köze. Lecsúszott alakok, akikről azt sem lehet tudni, hogy miből élnek. Az a Sanyi nevű, aki a leghangosabb köztük, segédraktáros egy szappangyárban. Távoli asztalok felé kémlelt, nem látja-c valaki ismerős? Nagyon kellemetlen lenne. A három barát mindebből semmit sem látott. Ha ők bor mellett öszszeakadlak valakivel a régi osztálytársak közül, lelkűkben nyomban felnyílt a diákélet demokráciája. Mámorban ázott, kifényesedett homlokukon a meleg barátiasság fénye csillogott és sűrű koccintással emelték Istvánra poharukat: — Meg kell adni, Estvány, hogy te sokra vitted. Nagy biflonc voltát az osztályban, de az életben mégis, kikupálődtál. Országgyűlési képviselő... Ez igen. Ez már valami. És. még hozzá az ellenzéki oldalon. Olvastuk is, hogy valamit a kisemberekért szóltál. Olyanokért, mint mi is. Ez már derék. És épp hogy az Estvány. Éljen az Estvány! Hallgatott és merev karral nyújtotta vissza poharát koccintásra. Néha
