Komáromi Lapok, 1934. július-december (55. évfolyam, 53-103. szám)
1934-12-08 / 98. szám
8. óidat »KOMÁROMI LAPOK« 1934. december 8. S<P<0>R>T Óriási érdeklődés KFC rendkívüli örömmel kell regisztrálnunk, hogy a KFC súlyos helyzete egyre nagyobb érdeklődést vált ki a közönség körében. Legalább is erre kell következtetnünk a tegnap este lezajlott rendkívüli közgyűlésből, amelyen sok olyan tagot láthattunk, aki rég idő óta távol tartotta magát a klub belső életétől. Az a lelkes hangulat pedig, amely a közgyűlést végig uralta, azt sejtteti, hogy a klub talpraállítását most már nemcsak egyesek, hanem többen, sőt sokan kívánják és ebben a munkában szívesen nyújtana k erkölcsi és valószínűleg anyagi támogabíst is. A fél 9 órára összehívott rendkívüli közgyűlést dr. Barta ügyvezető nyinyitotta meg s röviden vázolta az egyesület elnökségének és választmányának lemondását, illetve ennek okát. Kifejtette, hogy a vezetőség önmagában próbálta megtalálni a KFC mai helyzetét előidéző hibákat s örömmel adja át a vezetést azoknak, akiket a rendkívüli közgyűlés meghatalmaz. Weisz Zoltán pénztáros áttekintést nyújtott az egyesület pénzügyi viszonyairól. Sajnos, ez nem a legkedvesőbb, meglehetősen nagy még most is az adósság. Utána dr. Barta bejelentette az elnökség és a választmány lemondását, a közgyűlés egyhangúan megadta a felmentvényt — kivéve a pénztárosnak, mert a pénztárt az idő rövidsége miatt a számvizsgáló bizottságnak nem állott módjában revideálni. A háromtagú jelölőbizottság megbízásából Weisz Sándor felolvasta a jelölő listát. A közgyűlés állandóan megújuló lelkesedéssel választotta meg a jelölteket. E szerint a KFC vezetésével a következő tisztikart és választmányt választotta meg: örökös díszelnök: Dr. Kállai] Endre; örökös elnök: IIölczl Gyula; ügyv. elnök : Ing. Gyalókay Miklós; ügyv. alelnöki Lóránd Mihály; elnök: Dr. Barta Lajos, Bartos Frigyes, Banai Tóth Pál, Braun Andor, Fülöp Zsigmond, Dr. Hajdú Lukács, Kocsis Károly, Kovách Tihamér, Nagy János, Weisz Pál; alelnökök: Kellner László, Nádor Ernő, Vörös Béla; igazgató: Koczor Gyula; titkár: Müller Rudolf; pénztárnok: Fábián Nándor; ellenőr: Pick Gyula; jegyző: V ég h Dezső; ügyész; ifj. Dr. Mohácsig János; orvos: Dr. Fleischer Jenő, Dr. Halsl Oszkár; számvizsgáló bizottság: Schütz Béla, Sebő Andor, Weisz Zoltán; futball szakosztály: Forgács Mihály, Reindl Antal, Szöllősg László; úszószakosztály: Sárkány Géza, Renner István, Hacker István; atlétikai szakosztály: Argay Lajos, Kóczán Mór, Ing. Csizi István; tennisz szakosztály: Hacker Zoltán, Schwartz Sándor; kerékpár szakosztály: Joachim Kálmán, Kubik János, Engländer Izsó; ping-pong szakosztály: Zombori György, Herschkovics Jenő, Silber László; pálya gondnok: Vaszlavik Antal. Választmány: Beer István, Haber Miklós, Fürst Mihály, Gold Ernő, Gallé Antal, Hacker Sándor, Iíajmássy Kálmán, Jedlicska István, Klein Imre, Dr. Szabó Kálmán, Váradi Gyula, Weinberger Emánuel, Korai Ferenc, Lovász Ferenc, Mórocz Péter, Neu Igó, Pécs József, Stark István, Schwartz Imre, Tóth József, Scheiner Sándor, Schiller Pál, Széles László, Waldhauser Hugó. A választás után dr. Barta megható mellett zajlott le a közgyűlése. beszédben búcsúzott el a régi tisztikar nevében és Ígéretet tett arra, hogy a jövőben is épp olyan buzgalommal fog az egyesület munkájában részt venni, mint eddig tette. A megválasztott vezetőség nevében ing. Gyalókag Miklós ügyvezető elnök megköszönte a közgyűlésnek a beléje helyezett bizalmat. »Csodákat ne várjunk — mondotta — ma már nem történnek ilyesmik, önmagunkra vagyunk utalva, össze kell fognunk ebben ben a súlyos helyzetben, amely talán nem is olyan válságos, mint amilyennek túlzott pesszimizmusunkban látjuk. Reményünk lehet arra, hogy rövidesen minden a régi mederbe kerüljön vissza. Programot most még nem tud adni — munka, Programm nélkül is akad elég. A régi vezetőségnek jegyzőkönyvi köszönetét kér, amit a közgyűlés egyhangúlag meg is adott. Gyalókay őszinte szavai meggyőzték a jelenlévőket arról, hogy a mai nappal életerős munka fog megindulni a klubban. Végül Koczor igazgató még nagyobb lelkesedésre és fokozottabb taggyűjtére hívta fel a jelenlevők íigyeltmét, majd Gyalókay zárószavaival végétért a rendkívül i közgyűlés. — o — A KFC asztaltennisz szakosztálya f. hó 9-én, vasárnap d .e. 11 órai kezdettel fontos tárgysorozatú megbeszélést tart, amelyre ez utón is felhívja tagjai, valamint városunk asztaltennisz után érdeklődői figyelmét. — o — Az l. Cs. K. Bratislava egy gyönyörű kivitelű zászlót küldött ajándékba a KFC-nek, »a divízió legszimpatikusabb csapatának«. Mint értesülünk, a KFC a kedves ajándékot viszonozni fogja-Valencia csillaga Liane Haid. Szombaton 4 ünnepi előadásban Liane Haid, az ünnepelt filmdiva kalandos operettjét mutatja be a Modern mozi. A nagyszerű film a lány kereskedelemmel foglalkozik és a külső felvételek Spanyolország regényes vidékein készültek. A címszerepet Liane Haid csodálatos szépséggel alakítja, a partnerei Ossi Oswalda és Wolf Albach Retty. Valencia csillaga egy napos ünnepi bemutatója mind a négy előadáson 3, 5, 7 és 9 órai kezdettel táblás házat érdemel. A nagy férfi barátnője Nagy Kató és Karl Ludvig Diehl. Vasárnap a szokásos ünnepi előadásokban Nagy Kató a ragyogó magyar művésznő nagysikerű filmje: A nagy férfi barátnője kerül műsorra. A modern filmoperett férfi főszerepében a daliás Karl Ludvig Diehl méltó partnere Nagy Katónak, aki ezzel a filmjével mindenkit meg fog hódítani. A pótfilm: hangos híradó figyelmet érdemel. Álarc Charlotte Susa, Paul Richter és Fritz Rasp. Lélekzetfojtva lehet ezt a filmet végignézni. Csupa feszültség és izgalom. Wallace regénye filmen Kari Lamacs rendezésében, Scharlotte Susa, Paul Richter és Fritz Raspal a főszerepben a kalandorfilmek kedvelőinek örömet fog szerezni. Bemutató hétfőn és kedden hangos híradó kíséretében. Fidlovaöka Cseh nemzeti hangos film szerdán egy napig a Modern moziban a népi értékek kidomborítója lesz. Bécsi bál Maskarádé. Jön Willy Forst rendezésében: Bécsi bál (Maskarádé). Főszereplők: Paula Wessely és Adolf Wohlbrück. Az idény legnagyobb filmsikerei (§) Hivatali vizsgálat a bíróságon. N e s v e r a Károly, a pozsonyi felsőbíróság helyettes elnöke s Jarabek Matozsej felsőbírósági tanácsos a komáromi kerületi bíróságnál vizsgálatot tartott. Deceber 2-án érkeztek. (§) A heves vő és az após lakása. Magánlaksértés bűne s idegen vagyon rongálásig vétségével, vádo)l|tfa{ az ügyész Obert Sándor nagykálnai lakost, aki egy júliusi, forró éjszakán erősen felöntött a garatra s a feleségét indult megkeresni. Mivel otthon nem találta meg, elment apósa lakására, Czagán Adolfhoz s annak heves tiltakozása ellenére behatolt szobájába. Úgy az apóst, mint az anyóst agybafőbe verte, majd nekilátott a bútoroknak s a székeket, szekrényeket, tükröket szabdalta szét mérgében. Végre sikerült kituszkolni őt a szobából, de feljelentették. Nagyfokú ittasságával védekezett. A bíróság a jerhelő adatok megvizsgálása után kéthavi fogházra és 650 koronára ítélte. (§) Az oroszkai gyár állandó tolvaja. Folytatólagosan elkövetett lopás büntette miatt állott a bíróság elé Kovács Ferenc oroszkai lakos, aki négy hónapon keresztül lopkodta az oroszkai cukorgyár gabonaraktárát s 2300 korona értékű búzát és árpát lopott el, mig rajta nem kapták. Mivel már hasonlók miatt büntetve volt, héthavi börtönre ítélték. IVyilttér. Köszönetnvilvánitás. Mindazoknak, kik felejthetetlen Kálmán fiamnak, illetve testvérünknek f. évi nov. hó 29-én végbement temetésén megjelentek, sírjára koszorút és virágot küldöttek, vagy részvétüknek más módon kifejezést adtak, — hogy mérhetetlen fájdalmunkat enyhítsék, — ezúton mondok hálás köszönetét. Külön köszönöm a gimnázium tanári karának, a cserkészeknek és a gimnáziumi tanulóknak őszinte részvétét. Komárom, 1934. dec. 7. özv. Ivanics Gyuláné 422 és családja. Apró hirdetések. Elveszett az esernyőm. Kérem a becsületes megtalálót, szíveskedjen visszaadni. Spielberger Béla. 417 ÉRTESÍTÉS. A nyitrai Sáray-féle gőzmosoda a gallértisztitás árát 70 fillérre leszállította Komárom és vidéke részére EHRENTHÁL SÁNDOR (Komárno, Kishíd utca 1.) hetenként kétszer továbbit. Tekintettel, hogy évek óta teljes megelégedésre szolgáljuk ki i. t. megbízóinkat, kérjük további sz. támogatásukat 419 Sáray gőzmosoda. legújabb tipusu svájci irójoÁp CPor(ablo) teljes szlovák-magyar tastaturával, könnyű, Ízléses kofferben 2600 — K5-ért kapható a SPITZER-féle könyvesboltban Masaryk-u. 29. Kedvezményes részletfizetés. Pozvanie Obchodné Gremium pe obvod okresu komárenského vydrziava dna 16. decembra 1934. v nedel’u o 10 hód. dopol., v pádé neschopnosti k usnásaniu o 11. hód. dopol. v miestnosti gremia (Komárno, Kultúrny palác) riadnú valnú hromadu, ku ktorej sa svoláva clenstvo gremia V Komárne, dna 19. nov. 1934. Simon Hoffmann v. r. predseda gremia. Pro gram: Pojednávanie a schválenie rozpoctu gremia pre rok 1935. V dennom poriadku valného shromaZdenia nevypísané návrhy mőZu sa predniesf na valnej hromade len vtedy, ked boly predloZené aspon 5 dni vopred pred valnym shromaZdenim s náleZitym odővodnením a ked boly podpísané aspoft 50-mi éienmi gremia a to őlenmi, ktorí májú hiasovacie právo vo shromaZdeni. Meghívó. A Komárno-Járási Kereskedelmi Grémium 1934. dec. hó 16-án, vasárnap délelőtt 10 órakor, határozatképtelenség esetén ugyanaznap délelőtt 11 órakor a grémium tanácstermében (Komárno, Kultúrpalota) rendes közgyűlést tart, melyre a grémium tagjait tisztelettel meghivja Komárno, 1934. november 19. Hoffmann Simon s. k. a grémium elnöke. T árgysorozat: A grémium 1935. évi költségvetésének tárgyalása és megállapítása. A közgyűlés napirendjén nem foglalt javaslatok a közgyűlésen csak akkor tárgyalhatók, ha legalább 5 nappal azt ^megelőzőleg kellő indokolással benyújtattak s legaláb 50 oly taggal írattak alá, kiknek a közgyűlésen szavazati joguk van. 411