Komáromi Lapok, 1934. július-december (55. évfolyam, 53-103. szám)
1934-11-28 / 95. szám
4. oldal »KOMAROMI LAPOK* 1934. november 28 Oly nagy siketrt hozott a „Helyet az ifjúságnak“ második előadása, hogy dec. 2-án harmadszor is megismétlik őszintén megváltjuk, hogy kissé kétclkedtünk abban a kritikában, amely az Iparoskör műkedvelőit annyira dicsérte. Véleményünkre alaposan rácáfolt a Helye; az ifjúságnak« második előadása. Annyi természetes készség, sokszor már szinte művészi talentum nyilvánult meg az egyes szereplők játékán, hogy ezzel az Iparoskör együttese Komárom egyik legjobb műkedvelői gárdájává nőtte ki magát. A szereplők közül elsősorban a férfiaké a főérdem. Drélich Rezső, Vázsoni/i István. Király Dezső, Kecskés László, János bácsi(?) közül szinte lehetetlen a legjobbat kiválasztani annyira otthonosan, szerepük teljes átélésével mozgott mindegyik a deszkákon. De a kisebb szerepek alakítói, mint Habara Vilmos, Baranyai/ Lajos, Marl.ovils István. Szadin/ Zoltán és Jandás Péter is kitünően megállták helyüket. A két női szereplő: Joachim Emiinké és Németh Mancika igyekezett rulinos férfi társaihoz felemelkedni. Volt jelenet, amikor ez nem teljesen sikerült, ami azonban csak arra vezethető vissza, hogy nem rendelkeznek még megfelelő gyakorlattal. Kedvességük, akaratuk azonban sok mindent pólóit. A rendezésért külön is dicséretet érdemel Vázsonyi István. A második előadás nagy sikere arra késztette a rendezőségei, hogy a Helyet az ifjúságnak harmadszor is színre hozza. Ez az előadás december 2-án lesz. Jegyeket Czibor Gézánál lehet elővételben kapni. — Sziikségniunkák kiadása. A komáromi járási hivatal megkereste a város vezetőségét, hogy terjessze be sürgősen azoknak a sziikségniunkáknak kimutatását, amelyeket mindezidcig még nem tehetett elvégeztetni, de amelyeknek végrehajtása a város érdeke volna. A város vezetősége a felhívásnak sietett eleget tenni és beterjesztette a járási hivatalnak azokat a kimutatásokat, amelyek a szóbanlevő szükségmunkákra vonatkoznak. A felterjesztésben meg kellett jelölni azokat az okokat is, amelyek miatt a munkálatok eddig elvégezve nem lettek. — Burgonya a munkanélküliek számára. A népjóléti minisztérium a napokban értesítette a várost, hogy a komáromi munkanélküliek számára beszerzendő burgonya költségeire 28.000 koronát utalványozott. A város vezetősége a burgonya beszerzésére megtette a lépéseket és sürgősen árajánlatot kért több olyan cégtől, amely burgonyaszállítással foglalkozik. A közel jövőben tehát a munkanélküliek burgonyasegélyben fognak részesülni. — Hoza—Folprecht - Körte hangverseny a Kultúrpalotában. A Hviezdoslav társaság s a Járási osvetovy sbor december 1-én este 8-kor a Jókai Egyesület kulturházában nagy hangversenyt rendez. Közreműködik Hoza István operaénekes, Folprecht Zdenek zeneigazgató és Körte Ferenc dr., zeneszerző. A műsoron Leoncavallo: Ária a„Komédiások“, PuccinhÁria a „Tosca“ c operából. Énekli Hoza István. Körte: Két poétikus tánc, zongoraszóló, Folprecht: Három zenedarab, Körte: Thenia com variazzoni (zongora), Hoza: Smetana és Dvorák-operából énekrészletek, Körte: Két scherzo (zongora), Hoza: Két Lehár-operettária. — Művészeti tárgyú előadás a Kultúrpalotában. Vasárnap, dec 2-án tartja a JESzO második művészeti tárgyú estjét 6 órai kezdettel. Az előadás első felét Nagy Barna, a Szlovenszkó szerte isméit nevű esztétikus „A nő, mint model“ c. vetített képekkel kisért előadása tölti ki, amelyben minden kor női szépségének ismertetésére is ki fog térni. Egészen újszerű és eleven lesz Harrnos Károly festőművész rövid előadása a nőről a karikatúrában, amelyet önmaga fog a helyszínen illusztrálni. A két előadást gazdag kisérőműsor teszt még élvezetesebbé és érdekesebbé. — Meghalt egy főginináziumi tanuló. Egy végtelen kedves, előzékeny, jómodoru, szorgalmas tanulóval kevesebb a komáromi szentbenedekrendi főgimnázium ifjúsága. A kérlelhetetlen halál egy szépen induló életet tört ketté. Amint igaz, őszinte részvéttel értesülünk, Ivanits Kálmán VIII. osztályú tanuló járványos betegségnek lett az áldozata. A gyilkos kóron győzedelmeskedett volna az orvosi tudomány, de a beállott szivgyengeség megölte a kedves fiút élete legszebb idejében, 17 éves korában. Az elhunytban özv. Ivanits Gyuláné, néhai Ivanits Gyula bádogos mester özvegye fiát, Ivanits Ilona, a komáromi ref. egyház diakonisszanővére és két húga édes testvérüket gyászolják. A korán elhunyt ifjú ebben a tanévben érettségizett volna és igy korán léphetett volna ki az életbe. Érettségi után a nyomdász pályára akart menni és a képzett, tanult iparosok számát akarta növelni. A szép terveket a könyörtelen halál megsemmisítette. Temetése holnap, csütörtök délután lesz a róm. kath. temetőben. — A dohánygyári munkások állampolgársága. Megírtuk, hogy ti komáromi dohánybeváltó igazgatósága, hivatkozva felsőbb rendelkezésre, csakis azokat a munkásokat veszi föl munkába, akik csehszlovák állampolgársági bizonylattal bírnak. Ennek következtében sok, egyébként megfelelő munkás esett ki a dohánybeváltóból és lett munkanélkülivé. A föl nem vett munkások felkérték a várost, hogy ebben az ügyben az ő kiküldöttükkel járjon el az illetékes prágai központi igazgatóságnál és lehetőleg eszközölje ki, hogy a központi igazgatóság tekintsen el szigorú álláspontjától és a különben megfelelő munkásokat vegye föl munkára a dohánybeváltónál. A város képviselői, C s i z m a z i a György városbiró és K u (1 e 1 k a József vezető főjegyző eljárlak ebben a kérdésben a belügyminisztériumban és a központi igazgatóságnál, azonban az igazgatóság nem volt hajlandó álláspontjából engedni, úgyhogy ebben a tekintetben eredménytelen volt ezúttal is az interveniálás. A dohánybeváltóba ezután is csak állampolgársági bizonyítvánnyal lehet bejutni. — Sikeres tanítói szakvizsgák. Waldbau ser (Erdőházi) Hugó, a községi fiúiskola tanítója, a jó hírnevű poéta és a Komáromi Lapok dolgozótársa, mint értesülünk, a gyakorlati tanítói szakvizsgát kiváló sikerrel tette le a pozsonyi állami tanítóképzőben. — Ugyanez alkalommal tett szakvizsgát Halasy Jenő, állami polgári leányiskola rajztanára, az ismert nevű festőművész is. — Jólékonyeélii mikulási és karácsonyi vásár a kollégiumban. Mint minden évben, az idén is nagy lelkesedéssel munkálkodik a református egyház kebelében működő Református Leányegylet, hogy a ref. vasárnapi iskolába járó szegény iskolás gyermekek felsegélyezésére rendezendő mikulási és karácsonyi vásár a legnagyobb sikerrel záródjék. A Leányegylet buzgó tagjai saját készítésű kézimunkák, iparművészeti tárgyak, gyermekjátékszerek és alkalmi könyvajándékokból álló kiállítást rendeznek és a tárgyakat igen szolid áron eladásra bocsátják a jószívű emberbarátoknak. A mikulási és karácsonyi vásárt vasárnap, december 2-án. a Kollégium nagytermében tartják, az ünnepélyes megnyitás délelőtt 11 órakor lesz. A szomszédos kisteremben hideg büffé áll a közönség rendelkezésére, amelynek tiszta jövedelme szintén a szegény gyermekek karácsonyi Felsegélyezésére lesz fordítva. A Ref. Leányegylet nemescélú vállalkozását bizonyára az idén is szeretettel fogják felkarolni a jószívű és áldozatkész emberek. — Egy orvos özvegye öngyilko-ságot követett el. A közeli Ács község megszokott nyugalmát ismét fölzavarta egy megrázó eset Dr. Huszár Gáborné, néhai Huszár Gábor Ács községi orvos özvegyével ugyancsak mostohán bánt a sors. Az anyagi gondjai egyre nőttek és ebből a bajból nem remélt kievickélni a szegény özvegyasszony, életunttá lett és meg akart válni az élettől. Bár mint orvos felesége kétszeresen tudhatta, hogy a marólúg milyen borzalmas öngyilkossági eszköz, mégis végső elkeseredésében marólúgot ivott. Az első segélyben dr. Práger Jenő részesítette, majd a komáromi mentők a győri kórházba vitték az eszméletlen állapotban ievő szerencsétlen asszonyt. — A KFC harmadik teadélutánjál most vasárnap tartják az Otthon kávéházban. Már több Ízben hangsúlyoztuk, hogy a teadélulánok bevétele egyik fontos részét alkotja a KFC téli működési lehetőségének, mert hiszen ilyenkor a tagdíjakon kívül másra nem lehet számítani, már pedig a kiadások most is éppúgy megvannak, mint a bajnoki szezonban. Komárom magyar társadalma tehát akkor, amikor tömeges megjelenéssel demonstrál a KFC létjogosultsága melleit, egyúttal biztosítja is annak további életéi és hozzásegíti egy jobb jövő felépítéséhez. Ilyen értelemben bízunk abban, hogy a harmadik teadélután sikerben jóval felülmúlja az eddigit. A rendezőség különben mindent elkövet, hogy a vendégek minél jobban erezzék magukat. — Szerzői est a rádióban. Hétfőn este a pozsonyi rádió a kassaival együtt Szombathy Viktor szerzői estjét közvetítette. Az estet Egri Viktor iró ismertető előadása vezette be, ismertetve Szombathy irói munkásságát, majd Janson Jenő szavalt három verset az „Ezüstantenna“ c. kötetből, Szombathy autobiografikus izü visszaemlékezéseket olvasott föl „Mikulics, Száraz Péter és én“ címmel, Tanka Dóra színművésznő egy humoros novellát adott elő. — A szenípéteri lakodalom dec. 8-án, szombaton valószínűleg nagy érdeklődés mellett lesz megtartva. Gerendás Károly és Németh Ignác, két nagyszerű szentpéteri magyar a két násznagy, zamatos szóval. Menyasszony, vőlegény, násznép és cigány: minden lesz ezen a nevezetes lakodalmon, amely Ízelítő lesz a régi népszokásokból, rigmusaival, szép népviseletével. „Szentpéteri gyöngyösbokréta“ lehetne a cime ennek a népszerű felvonulásnak. Mellette kézimunka-kiállítás! — Műkedvelői előadás. A tardoskeddi vasúti ifjúság erősen készül Móricz Zsigmond „Sári biró“ vigjátékának előadására. A karácsonyi ünnepek alatt fogják előadni műkedvelők ezt a népszerű darabot. — Halálozás. Súlyos csapás látogatta meg a Hacker testvéreket, komáromi kereskedő polgártársainkat és rokonságukat. Amint részvéttel értesülünk, nagybátyjuk, Rapoch Vilmos, tekintélyes pápai vaskereskedő, rövid szenvedés után elhunyt Budapesten a Pajor szanatóriumban. Holttestét Pápára szállították, ahol egész Pápa város részvétele mellett helyezték örök nyugalomra, — A Klapka-téren napokig csengő muzsika szóit, reggeltől-estig. Vaskalapács volt a vonó ebben a muzsikában s a bazaltkő a hegedű. Az ember szívesen elhallgada ezt az egyhangú, élesen csengő zajt s a végén hozzászokott. Egy derék ember ült a kövek előtt s kalapálta be a földbe őket. Jól végigkalapálta a követ s kellő fontossággal helyezte el a többiek mellett, lassan, komótosan, hogy semmi baj ne történjék. Fákat vágtak ki ugyanis a téren, mivel elcsenevészedtek s újakkal ültetik be a teret. Ezt a kertészeti gondoskodást dicsérhetjük s mindig hálásan nyugtázzuk, ha Komárom szépítésén valami legcsekélyebb is történik Úgyis csak a belváros szép, a külvárosok annál pocsékabbak. Nos, szeretettel néztük ezt a városszépitő gondoskodást, aztán elnéztük megint a kövező mestert. örültünk, hogy van munkája s világért sem avatkoztunk volna a kalapálásba. Lehet, hogy igyekezete hiábava’ó s ha kijavított néhány süllyedtebb részt, az eső más szakaszokon fog megállni és a tér továbbra is hepehupás lesz, lehet, hogy a tér egyik oldalán soha nem lesz kővel beborítva az a bizonyos csupaszon maradt ék, lehet, hogy a kőbarrikádok karácsonyig még ujulni fognak, mindez lehetséges, mégis olyan kedves volt elnézni ezt a vigyázatos, lassú kövezést, ezt a megfontolt csigatempót, hogyaszongya, csak minél Isssabban, annál tovább érünk, fő az elhúzott napszám, van a városnak, hiszen az uccatáblák felrakására állitóla napi negyvenöt volt. . . Csak lassan, csak megfontoltan, ne siessünk, majd kifizetik a közüzemek abból a szédületes jövedelemből amit hoznak .... Csak vigyázva, kőfaragók, alkalmazottak, lassan, úgy szép a munka, ha megy a pénz rá . . . — Az Udvardi Torna Egylet műkedvelő gárdája az ottani gyógyszerész betanításával és rendezésével egy angol komédiának, Minden a férj... ci miinek az előadására készül. — A Pajor-szanatórium (Budapest, Vas-ucca 17). Uj olcsó kórházi osztálya. A Vas uccai dr. Pajor-szanatórium a gazdasági helyzethez alkalmazkodva, kórházi osztályt nyitott szanatóriumi ellátással, napi 8 pengő ápolási díjjal. A különszobák árait is lényegesen leszállította. Különleges gyógy tényezői: rádium kezelések, bélfürdők (enteroeleaner, Darmbad), szívbetegeknek kímélő és pihenőkúrák (elektrocardiograph) szénsavfürdők stb. Nagyszabású vízgyógy, zander és ortopäd gyógytermek, asthmaszobák, sebészeti osztály elsőrangúan felszerelt műtermeivel, plasztikai sebészet, cinlőplasztika, orrkorrckeió, amnegíialalílás (ránceltüntetés) stb., urológiai osztályán a legmodernebb berendezés és készülékeit. Szülőosztály 10 napi legmérsékeltebb átalányárban slb. Tájékozást nyújt szívességből: Szerecsen gyógyszertár Komárno. 314 — Berger F. Vilmos csemegeüzletében Komárom, állandóan friss paszterizált zsámbokréti teavaj. Sajtkülönlegességek. Prágai gyógysonka. Kitűnő olajos és pácolt halak. Torta- és ostyalapok, fajalmák, valamint a legfinomabb francia Oliva olaj, Hornimans angol és orosz teák. Bel- és külföldi rum, likőrkülönlegességek. Asztali fajborok, Mumm és Pommery francia pezsgők. Karlsbad! kétszersült és Graham kenyér. Római maróni. A legfinomabb fajkávék naponta frissen pörkölve, valamint Hág coffeinmentes kávé kapható. Autóiskola. Jövő héten megnyílik a Néveri-autóiskola, ahol méltányos díjazásért szakszerű elméleti és gyakorlati kiképzést nyerhetnek üzemvezetők és soffőrvizsgára készülők. A tanfolyamra e héten még jelentkezni lehet e lap kiadóhivatalában. 403 X Kényszeregyezségek és csődök Szlovenszkőban és Ruszinszkóban. Ellenbogen Ilona, divatárukereskedő, Érsekújvár, Benes Emília papírkeresk. Zsolna, Both Márta volt rövidárukereskedő Rimaszées, jelenleg Kassa, Stefaniková 61., Adamkovils László droguista, Szöllős, Takács György vegyeskeresk. Hnust (Rimaszombat mellett). Csődök: Vidobics István Nagyszombat, Vidobics Berta Nagyszombat, Gaílée Lujza magánzó Pozsony, Wohland Lukács vegyes, könyv- és papírKercsk. Handlova, Mojsovic művek, cukorgyár, Pozsony, Mojsovic és Kosta Péter egyéni felelősségű társ, Pozsony (Grössling 50.), Negedly Gusztáv utóda Ing. Sachsel Zsigmond foszfor-gyár, vasöntöde és gépgyár, Pozsony, Boltova 5, Fogyasztási Szöv. félsz, alatt, Zliechov (Trencsén mellett), Angermayer Károly azelőtt Schreiber Alajos könyvnyomda, Pozsony és Angermayer Lajos, Pozsony, Kórház u. 18.. Dousu Oltó építész, Pozsony, Vegclinová 13., Goldberger Kálmán, Pozsony, Közi u. 5., Kaufmann Sámuel vállalk. és kőbányatulajdonos, Ladmovec (Királyhelmeci járás), David és Blalnisky (túl. Blatnicky Dániel. Dávid János és Dávid Adél) erdőbérlők, Slovenská-Lupcsa (Beszterce mellett), Weidenhoffer és Márlonfi sportárukeresk. (túl. Weidenhoffer Béla és Mártonfi János), Pozsony, Hosszú u.