Komáromi Lapok, 1934. július-december (55. évfolyam, 53-103. szám)
1934-11-24 / 94. szám
9 oldal. 1934 november 124. »KOMAROMI LAPOK« A tárgyakról. A tárgyaknak nincs lelkűk. így tanullak. Az igazság azonban az, hogy vannak tárgyak, amelyeket beleng valami különös lelkiség, beragyog valami st'jlclmos fény. Ez a csillanó sugárzás — semmi kétség — nem az anyag lebbenti lelkisége, hanem az ember lelkének visszfénye. Úgy tapasztaljuk, az anyag a maga törvényein kívül közömbös. Sem jó, sem rossz. Bánni kell tudni vele. Fel lehet használni jóra a legveszedelmesebb mérget s a legélesebb kést is. Az embertől függ. hogy a tárgy a jót vagy gonoszt szolgálja, A tárgyal az ember lölli meg lélekkel. A lelkes ember. Vannak tárgyak, amelyek szinte sugároznak a beléjük érzett emberi lélektől. Gondoljunk csak valamelyik pompás szoborra, mint mondjuk a milói Venus! Kő. Mérő kemény kő. És mégis. A művész zsenialitása pihegő testet varázsolt a durva kőitől. De nemcsak az élet kópiáját, hanem azon felül: a szépségnek, az arányoknak olyan elragadó harmóniáját teremtette meg. amely a maga • tökéletességében új. eddig nem ismeri valójával a szépségnek ajándékozta meg a világot. Több lett volna az emberiség kincse. Több a minden - ség. A durva anyagba faragott rejtelmesen gyönyörű vonalaktól. Lelkei kapott az anyag: az alkotója leikéi. Már nem is nézi a szem kőnek Szobornak nézi s lelket érez • benne az ember. .Minden művészi, persze, ha igazán művészi alkotás, ilyen meglelkesílése„ az anyagnak. Ebben van a művészei teremtő csodája! Valójában egy kép, egy szobor, egy épület nem tárgy löbbé, nem üres anyag, hanem mert létek fejeződik isi benne: alkotás. Teremlés! De vannak gépek, amik előtt bámulattal állunk meg. Olyan csodája-' tos pontossággal, okossággal dolgoznak, hogy méltán ámulatot keltenek a nézőben. Forgó fogaskerekei között, futó szíjjá közölt, lüktető motorjaiban megéhezzük az emberi szellem roppant mozgató ere jét, meg kell érezzük, hogy csak a lelkiségekben jelenlevő ember teszi az otromba anyagól ilyen bámulatos nagyszerűvé. Az ember, aki megalkotta. Az ember lelke. A lélek fényei szikráznak ezekben a robajló gépekben. De vannak tárgyak, amelyek sem művészi alkotások, sem imponálóan félelmetes gépek, egyszerűek és értéktelenek és mégis nyomát hagyta rajta a lélek. Ezek az apróka emlékek. Semmiképpen sem anyagi valóságuknál fogva értékesek. Csempét csészék, amelyből anyánk ivott, éppen olyan kedvesek nekünk, kedvesek kell legyenek nekünk, mint akár arany drágaságok. Mi, asszonyok szereljük ezeket az »ereklyés emlékeinket eltenni. Helyesen. Sokszor azonban nagyon s a nyilvánosság elé tesszük s profán- s idegen tekintetek a vitrinekben nem tudják meglátni s megérteni a »rejtelmes« lelkiségét ezeknek a tárgyaknak . Úgy kell hál bánnunk ezekkel az emlékeinkkel, mint az méltó hozzájuk: hiszen a szivünk rejtőkében hordozzuk. tegyük el fiókjaink rejlőkébe... !' És vannak apróka eszközeink, amelyeknek hálásak vagyunk, hogy végigkísértek életünkön s odaadással szolgállak. Mi, asszonyok, érzésvilágunk tündöklésében a férfiaknál is jobban megtudjuk tölteni a tárgyakat, az anyagot lélekkel. Magam is szeretem ezeket az ujjaim megkoptattá szerény eszközökéi. A mai világiján könnyen nevetnek az emberek az ilyen apróka ragaszkodáson. Azért is ridegüll meg a világ! Az ember ivedig, így igaz: meglőni az anyagot a maga lelkiségével s mennél többet tölt be leikével s jószándékaival, jósággal és szelídséggel. annál jobb s tisztultabb lesz az élet. Az asszonyoknak nagy s felette nehéz feladatuk van ebben a mai, érzelmeit elfojtó életben, nekünk kel) újragvűjtani a szív mindent és bizonyosan a Mindenségiét átmelegítő füzeik Az ember pillantása alatt kap lelket az anyag s töltődik be a tárgy szellemmel. Éled életre a világ, az otromba anyagi világ. Igen. a szelíd asszonyi pillantásoktól. a nők szóbeliségétől, az érzelmek megforrósodásától lehet várni az élei jobbrafordulásál. A melengető szívű asszonyoktól, akik ezt a dermedtséget, fagyoskodást, ridegséget felolvasztják a lelkekben, az emberekben, a tárgyakban, a durva anyagban s a még durvább anyagiasságban. Mert az asszony az élet költője, művésze ! A Jóság szellemének be kell töltenie mindent. Az asszonyok varázsos költészete, amely a lakásokat, a közvetlen élet kereteit lelkesíti meg s majd a maga ősi. anyás melegével felderíti az egész életet. Igen. asszonytársaim, ne szégyenkezzünk szeretni a tárgyakat, tudjuk teljes öntudattal, hogy a mi szeretetünk váltja meg a mai anyagiasságában megkemén vedeli, elkegyel l eneden világot. Filmsztárak vallomásai. Egyik legnagyobb newyorki újságban most jelennek meg folytatásokban álnév alatt egy filmszinésznő emlékiratai. Egyesek azt állítják, hogy az emlékiratok írója Marjorie Lorm, egykor híres színésznő. Az emlékiratok írója elmondja, hogy 14 éves kora óta dolgozik színpadon. Bejárta egész Amerikái, mindenütt édeskés babvmosollyal az arcán jelent meg, de a siker csak bosszú évekkel később. 21 éves korában mosolygott rá. Ekkor azután más keserűségek várnak reá. Házasságáról kiderült, hogy elhamarkodott és egyéb szerelmi csalódások is érik, különben pedig percről-percre rendelkezésre kellelt állnia a filmgyáraknak. Egyik próbánál baleset érj és három hétig fekszik elhagyottan egy kórházban törött karral. Ez alatt vallásos lett, magába szállt és az emlékirat ill elmondja, hogy a művészek közöli sokkal több Istenfélő, hívő ember van, mint ahogy a közönség gondolja. Egyetlen vigaszát kislányában találja, de ez a vigasz sem zavartalan, meri közben állandó a félelem az elöregedéstől, az elhízástól. Mindennap fürdőmasszázs, diéta, testápolás. Hét év alatt — írja - nem volt 14 nyugodt napom, amikor a magamé lettem volna. A hangosfilm pontot tett a karrier mögé. A megtakarított pénzzel a művésznő hazamegy szülővárosába, gyermekét fogja nevelni és e szelíd boldogsággal elégszik meg az a nő, akinek nevét egy világ hordta az ajkán, még néhány év előtt..._____________ A Bői szepnég tízparancsolata. 1. Ne becsüld le és ne becsüld túl szépségedet. 2. Ne mulass nagyon. Semmi sem olyan káros az egészségre és szépségre, mint a mulatós élet. 3. Evésben és ivasban tarts mértéket. 4. Ne házasodj meg tulkórán. Az anya és a háziasszony kötelességei túl súlyosak egy fiatal szervezetre. 5. Kerüld a dohányt és a szeszt. 6. Ne, hallgass a hizelkedőkre. 7. Ne sportolj túlzottan. «S. Ne essél kétségbe az öregség közeledtére. és ne viselkedj 40 éves korodban úgy, mintha 18 éves volnál. 9. Ne fesd a hajadat. 10. Ne fesd magadat. Egy kis pirosító az ajakra és egy kis púder az arcra tökéletesen elegendő. GYERMEKEKNEK. A baba feje Szalad Panni a bábánál, Mert hugi] nyílt az ajtó. Kíváncsi, hugi] ki jöhetett. Hátha a kis Palkó/ Úgy megszaladt, hogy elesett, El is terült szépen. Ejnge bizony megüthette Volna magát kérem. ))e nem ütötte meg magát, Csak a baba, lám. /ám, Egybe, van már keze, feje, De a feje árván. Eltörött a baba feje, Várják: sír-e Pánid'/ Sem sír. csak épperihogy szipog s amit mond az annyi: Szegény baba, szegény bubi!... j'-'íí rész por volt benne ... Ugy-e mama. sírnál nagyon, iín ez a fej, az én fejem lenne/ Tuskó Dani meg a rakoncátlan betűk. Egyazon faluban éltek Cinege Ferke meg Tuskó Dani. Zsupplelős zsellérkunyhóban száraz kenyérből majszolt Ferkó. halökrös gazda portáján szalonnás gölődiuvl lakmározotl Dani. Neon csoda, hogy madárhúsú keszeg legénykévé cserepeden az egyik, keménvöklíí tömzsi fickóvá a másik. Szomszédok vo tak az alvégen, szomszédok az iskola padján. Igen furcsán Testeitek egymás mellett. Akár a medveboes az agárkölvökkcl. Szegény herko halliiatla is váltig: No. le Cinege, te anyámasszony katonája, jól kösd föl á bocskorl, meri bizuccse lemarad rólad, ha fölkap a szellő őszi elfő Fcllegországba. “ Tüskó Dani nem fért a bőrébe sell , ig\ Alté 1 e madárfészek 'fosztogató, YaKi zi lá pwi'onty* h írében - ál lőtt. NA akleves csattant, furkósbot koppant, amerre járt. Legtöbb jutott belőle Cinege Ferkónak. Ferkó nem hagyta magát. Hitvány kis leste megfeszüli az erőlködéstől, ahogy nekiszegett fejjel, görcsbeszorull ököllel ollónál 11 az erősebbnek. Póruljárt az istenadta. Annál jobban szaporázta Dani. Nem hiába hívták tuskónak. ki nem moccantotta helyéhői senki fia. ha egyszer megvetette a lábát az iskolaudvar porondján. Egyszer aztán meggondolta magát Ferkó. Hallod-e le Dani szólott, lekented a nyaklevesf. jól van. Elviselem. bár meg nem érdemeltem. Hanem a ká betűi nem mutatommeg többet. Lgvlátszik Fején találta a szögei Ferkó. mert Dani megszeppeni,elhallgatott. Hogyne szeppenl volna meg, amikor olyan kacskaringós, furfangos von ás ú az á fránya ká betű. Felkúszik magasra, hurkot vei. lejeid) meg kipú posodik a lábaszára. Az is bolond volt. aki kitalálta. Tuskó Dani másfonna ábécét szcrkesztell volna, annyi bizonyos. Csupa olyan jámbor, kezes betűt, mint az u meg az »L. ami szinte magától, dudvamődra megterem a szúrós, tüskés foelíítengcrlwn. Dani öcskös aznap éjjel furcsái álmodon: Cinege Ferkót gyomrozlakét ököllel, majd hogy, hogynem. Ferkó rugkapáló teste egyszer csak átváltozott ká betűvé, nőtt. izmosodott, akkora burkot.vételt, mint Csacsi kanász karikásostora, kicsi púpja meg akkorára I í ot, n im a óllal ot 1 i ka b ndője. Hiába öklözte, csak nem akart lclappadni. inkább még nőit. notion növekedett, a végén már akkorára terebélyesedett, mint valami égig érő sárkánykígyó. Csapzol! üstökké.!, holtfáradtan ciheiodötl .fej Dani, amikor a reggeli napsugár megcsiklandözta pilláját. Ólomlábon kocogott az iskolába. Vállán tarisznya, tarisznyában palatábla. vessző meg tenyérnyi sültszaloima, foszlós kenyér, piros alma. Egyel felejlcll csuj)án odahaza jó Tuskó Dani. A legfontosabbat: a belűvetés ludományát. Abból bizony csak olyan csipetkét vili magával, amennyi az u meg az i betűre futja. Bezzeg máskép Cinege Ferkó. Szaporán szedte pipaszárlábát. vállán lariszilva, tarisznyában tábla, palavessző meg ici-pici karaj ka kenyér. Ám a kobakjában szép sorjában hegyes kodéit az ábécé valamennyi betűje. Parancsolt nekik, akár a káplár úr a kaszárnyaudvaron glédában álló vitézeknek. Akármelyiket szólította, engedelmesen. takaros gúnyában jelentkezeti nyomban valahány. Rossz napja volt Tuskó- Daninak. Annyit se tudott az öregtáblára pingálni. hogy úr. ír . Az ú meg az i még csak sikerüli valahogyan, hanem a rö betű megbicsaklottá magát. Lefutóik felfutott, akár a zsákuccába tévedt hangya. Másnap reggel húszszor kellett Daninak leírni a makrancos betűt. Ugv parancsolta a tanító bácsi. Ahogy fell'uvalkodv-a kilépeti az iskolakapun. Ferkóba botlott. Daninak lejébcszálll az indulat, ahogy megpillantotta a madárhúsú kis legényt. Te vagy az oka... te ... te ... emelte fel öklét.«— nesze neked te irigy, te hitvány... Cinege Ferkó szeméből kicsordult a könny. Hogy még ő az irigy, a hitvány,, amikor féleszlendeje minden áldotl este együtt görnyedt Danival az ábécés könyv felelt, kezét vezette a táblán, azl a keményöklű. vaskosujjú kezét, amiben olyan helykén áll a furkósbot és olyan gyámoltalanul a palavessző meg a ceruza. Tuskó Dani aznap éjjel ismét álmot, látott. Megint csak Ferkét gyomrozta. s Ferkó újból átváltozott csudamódra immár rö betűvé. Szörnyen félelmetesen növekedett, kacskaringói pity kés ostorszijjá váltak s csattogtak, nagyokat durrantak a ióhalálában iszkoíó Dani nyomában. Nem csoda, bogy a tanító bácsi fejcsóválva mustrálta másnap Dani öcskös rö betűit. Kajszán sántikáltak biz azok. mint Lőcslábú Suta bá, a falu szégyene. Nehéz napok virradlak Tuskó Danira. Éjjel-nappal folyton-folyvásl Ixv lükkel viaskodni!. Minden nap másikkal gyűlt meg a baja. Reggeltől estig pingálta őkel nyögdécselve. szuszogva. estétől reggelig meg jaj be keserves harcot vívott ormótlanná hízott púpjaikkal, kacskaringóikkal. Mire az ábécé végére ért, a szalonná« gölődiny sem ízleli többé, napestig gubbasztott szótlanul. Hej. ha még egyszer megfogná n kezét Ferkó s vezetné szelíden, türelmesen, úgy mint azelőtt... Akkor tán megbirkózna a garázda betűkkel, békét hagynák végre valahára... Hátha megkövetné pajtását, odamenne hozzá, megfogná a madárcsont ú kis kezét, amely íme, mégis különb, erősebb az ő kemény markánál, mert sárkánykígyókal. rakoncátlan betűket zaboláz kezes bárányokká. Úgy történt. Boldog békeparolában forrott össze Tuskó Dani meg Cinege Ferkó tenyere. Aznap éjjel szépet álmodott Dani. Diódába álltak az ábécé betűi s ők ketten Ferkóval kézenfogva léptettek cl előttük. Mint két kiskirály. Egy-kettő, egy-kettő, in dult! —5 vezényeli- Ferkó s a bosszú betűsóf megmozdult, pompás remiben peckesen bemasírozott, tudjátok-e hová? llgyenysen Tuskó Dani kerek kobak- Liba. .. ’ /’ .
