Komáromi Lapok, 1934. július-december (55. évfolyam, 53-103. szám)

1934-11-21 / 93. szám

1934. november 21.

Magyar iskola — magyar jövő.

— november 20.

Régen megdőli az a valamikor kedveli axióma, hogy a valóságnak csak egy képe van. Ma olyan időket élünk, amikor ugyanannak a valóságnak többféle képe van és mindegyik helytálló. Valóság például az, hogy Szlovenszkó és Ruszinszkó magyarlakta részein egyre csökken a magyarság hivatalos arányszáma és meglepő valóság például az, hogy az olyan városokban, amelyekben a döntő húsz százalék alá sülyedt a magyarság arányszáma, az idegen ember füle kénytelen megállapítani, hogy a magyar szóé a fölény. Hogy lehet az, gondolja az idegen, hogy az ember mindig csak ezzel a kisszázaléku kisebbséggel találkozik az uccákon és egyéb nyilvános helyeken. Hol él vájjon a többség?

Még különösebb valóság, hogy a legtöbb szlovenszkói és rüsZinszkói községben a magyarság hivatalos arányszámánál is kisebb a magyarul tanuló iskolásgyermekek száma. Ennek a furcsa valóságnak okairól már sok szó esett, de az ember csak akkor tudja felfogni ennek a valóságnak a jelentőségét, ha személyes tapasztalatai vannak. Nemrégiben láttuk például egy ruszinszkói város állomásán, zimankós őszi estén, hogy a váróteremben diákok és diáklányok zsúfolódtak össze, egymás hegyénhálán szorongva tanultak, dolgozatot írtak, preparáltak. Aki egyszer lát ilyesmit, az örök benyomást szerez a magyarul tanuló diákság helyzetéről. Megtudtuk, hogy ezek a diákok este tizenegy óráig szoronganak a váróteremben, mert csak ekkor van vonal, amely hazaszállítja őket. A szülők kérelme, hogy megfelelő időben induló vonatot állítsanak be és így a vidéki tanulók ne csak éjféltájban vagy éjfél után kerüljenek haza a szülői házba, eddig nem nyert elintézést.

Az ilyen kép bizonyára nem egyedülálló a köztársaság déli részeiben. Tudjuk, hogy csak Ruszinszkóban tizenhét új iskolaépület felállítását ismerik el szükségesnek a magyar tanulóifjúság számára és ha ezt elismerik, akkor sejthetjük azt is, hogy milyen épületekben, milyen körülmények között tanulnak azok a diákok, akik zsenge korukban hősiesen tartanak ki a magyar szó mellett. A nehéz gazdasági viszonyok még nehezebbé teszik ezt a hősiességet és így még inkább megérthetjük, hogy a fejlődő gyermek egészségéért aggódó szülők a jól islápolt államnyelvű iskolába küldik gyermeküket, ha ők maguk még a valóság mellett is tartanak ki és magyaroknak vallják magukat. És a szülő nemcsak a gyermek jelenéért aggódik, de elsősorban a jövőjéért. Az államnyelv kultúrájában könnyebb a boldogulás, gondolják az egyébként is nehéz anyagi gondokkal küzdő szülők és a maguk helyzete készteti őket arra, hogy gyermekeik sorsán könnyíteni igyekezzenek. Ezek a magyarok, akik — állítólag gyermekeik érdekében — lemondanak a jelen és jövő hősiességéről, rövidlátóan ítélik meg a jövőt és nem gyermekeik javára cselekszenek. Kifelejtik ezek a magyarok, hogy átmeneti időben élünk, a nemrégen ébredt nacionalizmus izgatott, elvakult korszakában. Természetes, hogy az államnyelvet minden felnövő gyermeknek meg kell tanulnia, de a gondos szülőnek tovább kell látnia, ha valóban jól akarja óvni gyermeke érdekeit. Tudnia kell elsősorban azt, hogy a kisebbségi jog nem üres szó, hanem valóság, ahogy a róla szóló szerződések alkotói látták. A természetes lehülési folyamatban határozott és szilárd alakot fog ölteni ez a jog, az emberi jogok legtermészetesebbike, az a jog, hogy minden ember anyanyelvén beszélhessen és e nyelv kultúrájában boldogulhasson.

I)e e természetes fejlődésen kívül a politikai fejlődés iránya is a magyar nyelv jövőjét mutatja. Ma még talán merésznek látszik ez a perspektíva, pedig éppen a kisantantállamok politikai célkitűzései vetik fel e perspektívát. A Benes-féle koncep> KOMÁROMI LAPOK«

3. oldal.

ció, a Dunainedcnce államainak szorosabb gazdasági és kulturális együttműködése természetszerűleg fogja felszabadítani a magyar nyelvet is mai cluyomollságáböl. A kitűzött cél szerinti államcsoport területének középpontjában él a magyarság, tehát a gazdaságilag összekapcsolt egyenjogú országok súlypontja erre a területre esik. A magyar nyelv — kénytelenkelletlen — ismét összekötő kapocs lesz dél és észak, kelet és nyugat között. Ebben az eljövendő helyzetben valóban várható a határoknak a Benes külügyminiszter által megjövendölt »szublimálődása«, ami a magyar nyelv jelentőségét csak még inkább emeli.

A hivatalos állami külpolitika törekvései és a dolgok természetes fejlődése egyaránt olyan helyzet felé mutatnak, amelyben a magyar nyelv és a kultúra súlya jelentősen emelkedni fog. Rövidlátók tehát és roszszul értelmezik gyermekeik érdekét azok a szülők, akik a vélt könnyebb boldogulásnak feláldozzák az anyanyelvet és annak kultúráját. Az elmúlt “húsz esztendő viharos eseményei mutatják, hogy a mai világban kudarcot vall a szülői gondoskodás, ha nem elég messzelátó- és körültekintő. A bizonytalanságban és tétovázásban egyetlen utat mutat a valóságos helyzet és a valóságos fejlődés: ä gyermeknek, ha boldogulni akar, meg kell tanulnia az államnyelvet és meg kell tanulnia valamely szomszédnép nyelvét is, de kultúráját anyanyelvén kell megszereznie. Csak ez a kultúra lehet eléggé életképes és acélos, hogy keresztülvezesse az élet küzdelmein.

A Jókai Egyesület első művészestje

a Szépművészeti Osztály rendezésében

Komárom, november 20.

A Jókai Egyesület Szépművészeti Osztálya havonként egy estét rendez, hogy a közönséggel levő kapcsolatait megerősítse. Az első ilyen este folyó hó 18-án, vasárnap zajlott le rendkívül szép és intelligens közönség jelenlétében, melynek soraiban ott láttuk Komárom egész magyar társadalmának vezető rétegeit. A művészeti osztály elnöke Har mos Károly tanár és festőművész jelent meg az emelvényen, ahol néhány meleg szóval köszönetét mondott az impozáns számú jelenlevő közönségnek és egyúttal jelezte azt is. hogy minden hónapban egy estén kéri ezt a szép érdeklődést, hogy a művészet sok, főleg aktuális témáit kifejthessék az előadók. Az első előadó F e s z t y Masa, a kiváló festőművésznő. akit aJESZO- nak sikerült megnyernie egy előadásra.

A belépő művésznőt viharos lapsok fogadták és Feszty Masa belekezdett »Ä nő a művészetben« című előadása megtartásába. Az érdekes előadásban a művésznő az alkotó nőkről szólt, nőről, aki lemond nagy hivatásáról, a családban, szeretteiben való felolvadás ösztönös vágyáról. A nőnnívész azonban sohasem közelíti meg a férfi kollégáját, mert más a lelkisége Vannak ugyan kivételek, de ezek kevesen vannak. A női művészek lelkében egyszer bekövetkezik a pillanat, amikor érzi, hogy pályát tévesztett, hogy alkotott ugyan telkével, de az mind élettelen tárgy és véges életű. Majd elkalauzol a művészettörténet világába és felemeli Elisabetta Sir a ni, Rosalbo C a r r i é r a, Artemisie Gentile sc hi és Saphonisba Agiliséi óla, valamint a francia Yigée Lebrun életét. Ez utóbbi a francia forradalom — Mária Antoinette — korában élt és mindent elért, amit a végzet egy nagy művészi egyéniségnek nyújthat. Felemlíti a híres német festőnőt, Kaufmann Angelikát és a hollandi Judit L e y s t e r-t, végül a legnagyobb festőművésznőt Rosa Bonheur-t. Szintén megtagadta asszonyiságát, hogy késő öregségében bánkódjék miatta Megemlékezik a nagy ukrán írónőről, Baskirtschefí Máriáról, aki a világirodalomban is nevet vívott ki magának. Festő volt, de talán a tollal az ecsetnél is jobban kezelte. Naplója a legszebb és legemberibb írások egyike, a halál közelsége sugallta annak sorait és reménytelen szerelme, mely

a tüdővész romantikus izgalmában ragyogóan nemesedik meg.

A nőművész a férfit akarja utolérni munkájával, kitartásával és tudásával, de ez csak ritkán sikerül, mert a férfiúi alkotóképesség fokáig eljutni ritkán tudnak. A nő legyen az, aminek hivatása rendelte, legyen nő és lénye maradjon meg nőinek, így sokkal szebben és jobban töltheti be élethivatását.

A gondolatokban gazdag, szép és formás előadást feszült figyelemmel hallgatta végig a közönség és a végén zajosan megtapsolta a művésznőt. Az előadást lapunk egyik legközelebbi számában közöljük.

Majd Szombathy Viktorné jelent meg az előadóasztalnál és S z abo 1 csi Erzsébet, Urr Ida és S zenes Erzsi egy-egy versét mondta el olyan közvetlen és szép előadásban, amely minden lélek mélyére hatolt. Benne olyan kitűnő előadót ismert meg Komárom közönsége, akii ismételve és sokszor kivan még hallani, mert feldolgozó készsége, magas intelligenciája és előadói talentuma a legegyszerűbb eszközökkel tudja a költő gondolatait kifejezni és a tárgy művészi szépségeit bemutatni. Viharos tapsok köszöntötték és kértek ráadást, az előadónő sziklaszilárd maradt és takarékosan bánt a versekkel, azl tartván, hagyj ma, holnap is lesz. Ezt az alkalmat kíváncsian várjuk.

A JESZO újítást vezetett be és világhírű művésznők koloráturénekét mutálta be gramofon lemezeken, köztük a világhírű Németh Máriáét is. Ezeket Zechmeister Sándor és Pataki Maurus engedték út gyűjteményükből, a pompás gramofont pedig Mórocz Péter engedte át. Pompás, helyenként tökéletes élvezetet nyújtott.

A tatai nagytó titka.

A halászat miatt lecsapolt tó megrázó lelete.

Saját tudósítónktól.

' — november 20.

Amint minden évben, az idén is megtartották a laLui Esterházy uradalom nagyarányú halgazdaságában a tatai halastóban a halászatot, amely valósággal látványosság számba megy. A halászat előtt a hatalmas tavat lecsapolják. A kastély közelében levő zsilipet fölnyitják és a tó vize hatalmas zúgással zuhan a levezető csatornába.

Persze napok, sőt hetek kellenek ahhoz, hogy a tatai nagytó hatalmas víztömege lefollyon. A szegény halak azután valósággal a szárazon maradnak, vagy legfeljebb pár arasznyi vízben nyüzsög ez a sok hal és egy-egy hálókerílés alkalmával 15—18 métermázsa hal kerül zsákmányul.

Az idei halászatnak is igen sok nézője akadt, akik nem győztek betelni a megkapó jelenetekkel. Sajnos, az idei tatai halászatnak szomorú szenzációja is volt. Amikor a tó vize csaknem teljesen lefolyóit, a lefolyást eszközlő zsilip fenekén, a rács előtt már homokkal jórészt betakart emberi hullára akadtak.

A férfi hulla kilétét hamarosan meg tudták állapítani. Molnár Kálmán tóvárosi bognármester hullája volt a holttest. Molnár Kálmán anyagilag jól szituált egyén és így bajos elhinni, hogy öngyilkossági szándékból ugróit volna bele a zúgó zsilipbe.

A jelek ugyan öngyilkosságra, vallanak, de azért megindult a vizsgálat az okok felderítésére. Molnár Kálmán, akinek a tóvárosi kapucinus templom közelében nagyon csinos, villaszerű háza van, három hete tűnt el családja köréből.

1 If E K

Xskolaskörtyvek

kerültek a napokban a kezembe. Véletlenül akadtam rájuk egy üzlet pultján, nem új könyvek voltak már, hanem használtak, s a bús enyészet lengedezett fölöttük. Tavaly s tavalyelőtt izzadtak fölöttük a nebulók, a könyvek salátává mállotlak s most újra kellett kötni, összefűzni, köntösbe öltöztetni megviselt testüket. Ám, a könyvek elárulják a vele foglalkozó lelkét is. Különösen az iskoláskönyvek, amelyek annyi unalmas, vagy érdekes óra emlékeit hordozzák magukon s amelyek üres lapjain, képei fölött, magunk is annyit elrajzolgat- Iunk, firkáltunk, főképen nem azt, ami a lecke volt, hanem a latin könyvbe Bözsikéről s a magyar olvasóba a jégpályáról holmi versezcteket, elmélkedéseket s különösképen rajzolatokat. Még ma is gonddal őrzöm Burián-féle testes latin szótáramat, amelynek egy centiméternyi helye nincsen üresen, a nyolc küzdelmes év minden írásos emléke benne tarkázódik.

Felnyitom tehát mai, ismeretlen kis kollégám latin könyvét, vájjon hogyan reagál a gyerek unalmas perceiben a nagyvilágra? Valami másodikos könyve lehet, az első lap rongyos, szakadt: verekedtek a könyvvel. A második-harmadik lap néhány mondata gondosan aláhúzva, a negyediken beleírva a fordítás. Itt kezdett a kölyök már szemtelen lenni. »Eddig!« »Csak a fordítás«, »kívülről , leírni ezt is, a fene egye meg : ezeket tartalmazza a feljegyzés. Később egyénibb hangokat üt meg: »Ez: szekunda volt!« — jegyzi meg őszintén.

Aztán százszor, kétszázszor: Mussolini, Mussolini, Mussolini, Róma, Róma, Róma... — lehál benne vagyunk a világpolitikában. Majd ismételve: Kovács, Kovács... az ipse aláírásokat tanult. Részint a magáéi, részint a tanárjáét, de a barátaiéi is. Aztán: Esik eső, hull a hó,

Korcsolyázni volna jó ...

Itt már költői magasságokba emelkedett. Majd gyanúsan sokszor, piros ceruzával: Piri, Piri... Aztán: Ralivka, baba...

A latin közmondások között, hatalmas betűkkel: Kemény- Toldy-Sárosi—Polgár—Rátkay... ! Ha nem csalódom, ezek labdarugó-csillagok... Jobban tudja, mint a leckét.

A földrajzkönyv se hagyja magát legyűrni. Benne ez a szó fogad, mérhetetlen erősen: Nurmi, éljen!

Bözsike, Piri, Sári itt csak a hatvanadik lapon jön, ebből látszik, hogy szeptemberben a sport érdekelte az ifjút s csak a táneórák végefelé kezdődött számára a Bözsike-korszak... Ennek a könyvnek a tulajdonosa fejlődő bankár lehet, mert már karácsony táján felírja: van 15 koronám, kölcsönbe meg 10. Idegen kéz hozzáírta: lesheted, míg megkapod. A gazda még odabiggyeszti: nem baj, nálam van a töltőtolla. — Ez úgylátszik, óraalatti levelezés voll.

Aztán ez a szó: válság s utána röglön:

Jöjjön le a Nádorra, a Nádorra,

Nézzen rá a Sándorra, a Sándorra.

Ez a könyv levelezőkönyv is, mert az idegen írás erre a versre megint megjegyzi:

— Néz rád a fene. '

De a gazda visszafelel hetykén: Nem baj, van más is...

Ebben maradunk. Vidám könyv ez, Tarquinius Superbus, meg Európa hegyei kibírják még ezt a nagy fájdalmat, azt a hetyke önbizalmat, ezt a »van más is«-t, ezt a Bözsikét vagy Pirikét, vagy hogyhívják, hiszen anynyi van, hogy szegény diák nem győzi a neveiket írni...

— Perbete halad. Messze földön rossz hire volt a perbetei főuccának, amely igen rossz karban van és esős időben teherkocsival azon végigvergődni igen nehéz dolog. Nem egyszer megtörtént, hogy az arra tévedt autókat ökörfogattal vontatták ki. Most arról értesülünk, hogy a perbetei főuccát kijavítják. A szükséges anyagot már odahordták és a munkálatokat rövidesen megkezdik.

— Harangszentelés. Az érsekujvári ref. leányegyház vasárnap tartotta harangszentelési ünnepélyét igen szép és lélekemelő ünnepségek keretében. A fölavatási szertartást Balogh Elemér püspök és Soós Károly esperes végezték. Szentbeszédet mondottak még Sedivy László missziós és Galambos János szentpéteri ref. lelkész. Közreműködött az ógyallai ref. vegyeskar is,