Komáromi Lapok, 1934. július-december (55. évfolyam, 53-103. szám)
1934-10-31 / 87. szám
2. oldal »KOMÁROMI LAPOK. 1934. október 31. rancs van. Az elnökségi értekezleten megállapították, hogy a nagy nyilvánosság az állam közbiztonsági szerveit teszi felelőssé azért, hogy a rendőrség eredménytelenül keresi az említett képviselőket. A másik oldalon a képviselőház elnöksége azon az állásponton van, hogy a törvényhozói illetményeknek szigorúan meghatározott jogi alapjuk van és jogtalanság volna viszszatartani oly törvényhozók illetményét, akik ma is törvényhozók és képviselői mandátumuk megsemmisítését a bíróság még nem mondotta ki. A kormány két jelenlevő képviselőjének meghallgatása és beható vita után az elnökség elhatározta, hogy a törvényhozói illetményeket a jövőben a képviselők csak személyesen vehetik át, személyesen kell jelentkezniük a pénztárnál, s közvetítő, vagy meghatalmazott kezéhez csak különösen ritka esetekben. s akkor is mindig a képviselőház elnökének engedélyével fizetik ki az illetményeket. V kormány törvényjavaslatai a szenátus előtt. A kormány a szenátusnak múlt bélen tartott ülésen többrendbeli törvényjavaslatot nyújtott be. Az egyik javaslat a katonai fegyelmi és büntető jog módosításáról, a katonai rangfokozat elvételéről s a katonai havi díjasok kényszernyugdíjaztatásáról rendelkezik. A másik javaslat a részletfizetéses ügyletekről szól s lényegében a történelmi országokban már érvényes jogot kiterjeszti Szlovenszkóra és Ruszinszkóra, ahol tudvalevőleg csak a sorsjegyek és varrógépek részletfizetésre történő vásárlása van szabályozva. A javaslat szerint részletfizetéses ügyletnek tekintendő az oly ügylet, melynél a vételárat három, vagy ennél több részletben fizetik. Ha a vételár meghaladja a tízezer koronát, a'kkor az ügylet nem tekintendő részletfizetéses ügyletnek. A javaslat pontosan szabályozza a tulajdonjog kikötését s a fizetési határidők elmulasztásának következményeit. A javaslat egészben a vevő érdekvédelmét szolgálja. Az előterjesztett javaslatok egyike megtiltja a kereskedőnek, hogy ráadást adjon a vevőnek. A tervezett törvény azonban megengedi a rabbat nyújtását és a vásárolt áruval azonosnemű, tíe egészen jelentéktelen értékű árunak ráadásképen való juttatását. Társaság 1934., avagy „ez a nemzedék szenvedjen!" A mai, negyedik generáció tanácstalan és kisemmizett helyzetéről beszélgettünk egy társaságban, amikor egy úriember hetykén és könnyelműen ezt vágta a fejemhez: »Ennek a nemzedéknek szenvednie kell!« Köszönjük szépen! Miért kell? Hiszen ez a nemzedék nem oka semminek! (Még annak se, hogy a világon van.) És mégis szenvednie kell. azokért a bűnökért, amelyeket mások sem követtek el, nem még hogy ő? Tudom azt, hogy nehéz viszonyok közölt élünk, de.'.. HL eszembejut egy magyar író mondása: »Ha ma levelet kapnék, hogy ide, vagy oda menjek el ebédre egy kis krumpli levesre, mivelhogy az idők nagyon mostohák — mit csinálnék a meghívóval1/ Megvallom, hogy habozás nélkül a papírkosárba dobnám.« Én is igazai adok az írónak! Mert pl. ha engem valaki azzal szólítana fel bármilyen munkára, hogy fizetést ugyan nem kapok, de munka közben szenvedni kell, természetesen csak azért, mert a viszonyok mostohák — én bizony nem állnék kötélnek, hanem igyekeznék hamar kereket oldani. Tudom, hogy a szenvedésnek is van értelme, ha ezen az áron és csak ezen az áron lehet valamit elérni. Tudom azt, hogy a kereszténység Jézus Krisztus műve, de azt is tudom, hogy Jézus Krisztus magasztos művének diadalát nagyon elősegítették a vértanuk. Minden hódolat kevés a vértanuk lelki nagyságával szemben, de az aszkétákat nem igen tudom megérteni, noha nem vagyok valami epikureista. Ahhoz, hogy az ember üdvözöljön, nem okvetlen szükséges önmagát kínosan sanyargatnia. Az igazi aszkétát, ha nem is követem, legalább tisztelem. Ugyanakkor azonban azt is kihangsúlyozom, hogyha már meg van valaki Tragikus motorbicikliszerencsétlenség történt vasárnap estefelé a hetényi országút széles kanyarulatánál. Azéles kanyar és a bor: számtalanszor volt okozója halálos utazásnak, ebben az esetben az is növelte a bánatot, hogy két testvérrel történt meg a szerencsétlenség. Albár községben laknak a Nagy testvérek. Három fivér három nőtestvért vett el AI báron s jó családi egyetértésben éltek. Két fivér közülök, Nagy Zsigmond és Nagy Imre vasárnap délután motorbiciklire ült és elhatározta, hogy Heténybe rándul, ahol egy katonapajtásukat akarták meglátogatni. Simán érkeztek meg Heténybe s itt a viszontlátás örömére elkezdtek borozni. A motorbicikli vezetője, saját állítása szerint igen bírta a bort és még sohasem volt berúgva, így tehát alaposan sokat fogyasztott. Vidékről Írják . • • Nyílrán megkezdik a város szabályozási terveinek átdolgozását. Régi problémája már a nyitraiaknak a városrendezés, számos ankétjük, tanácskozásuk volt ezügyben, de még mindig csak a tervezés terveinél tartanak... Nyitrakiépülésének kérdése napról-napra sürgősebb lett, a városi tanács az eddigi szabályozási tervet komolyan át akarja alakítani, mivel az 1930-ban jóváhagyott szabályozási terv sem a város érdekeinek, sem forgalmi követelményeinek nem felel meg. Elsősorban az u. n. régi repülőtér átdolgozását tűzték ki, miután ez a terület a folyószabályozás miatt sürgős felépítésre vár. Versenypályázat döntötte el a szabályozás kérdését. Ulal terveznek, utat építenek, házakat bontanak le s parkot létesítenek Nyitrán. Az új tervben új népiskola és új evangélikus templom is helyet foglal, gyerek játszói érrel. Az elkülönített lakónegyedeket a városhoz csatolják. Önkéntelenül feltör belőlünk a kérdés: mikor szabályozzák Komáromot is. Nyitra különben sokat ad az idegenforgalomra s a városi tanács bizonyos összeget szavazott meg erre a célra is. A nyitrai SZMKE-csoport kitünően működik s most adta elő a Sasok« című vígjátékot nagy sikerrel. Léván Kersék Jánosnak, az elhunyt költőnek díszes síremléket állítanak föl, közadakozásból. A társadalom minden rétege sietett szívesen, hogy a Kersék-síremlékre adakozzon. A napokban leit volna a síremlék felavatása, de elhalasztották, mivel az emlékmű még nincsen teljesen kész. A Lévai Katolikus Kör most ünnepelte fennállásának 10 éves évfordulóját, díszközgyűlés és műkedvelői előadás keretében, az összes lévai lársegyesületek részvételével. — A népszámlálás statisztikai adatai most kerültek nyilvánosságra s így kiderül, hogy Léván 12.376 lakos van, csehszlovák ebből győződve a szenvedés szükségességéről szíveskedjék csak a saját számlájára szenvedni! Nem is igen értem, hogy micsoda szenvedésre gondolt a fentemlített úriember? Kérem szépen, ma már akasztanak és lefejeznek szenvedés nélkül! És ha az orvosok mindent elkövetnek, hogy még meghalni is lehetőleg szenvedés nélkül is tudjon a páciens, akkor miért kell nekünk, fiataloknak az éleihez elfogadnunk bizonyos mennyiségű szenvedést, mások helyett?! Tehát: »vissza a küldeményt, mi nem fogadjuk el!« (d. e.) Kitünően mulattak s késő délután indullak visszafelé: He tény község utolsó házánál azonban eltévesztették az útirányt, s a vezető bekanyarodott a komáromszcnLpéteri út felé. Éles kanyar volt s a következő pillanatban megcsúszott a motor, a vezető vissza akarván fordulni, nekirohant a kőrakásai'*k s a szederfának, amely az át mellett állott. A fordulat teljes sebességgel történt, a motorbicikli utasai ívben kiröpülték s koponyaalapi törést szenvedtek. A vezető a helyszínen meghalt, testvére a kórházban van. súlyos sebesüléssel, egyelőre kétséges állapotban. Az elszerencsétlenedett embernek özvegyén kívül kis árvája van. Albáron hiába várták haza a két testvért: csak a halálhír érkezett meg, az összetartó család egyik eras kapcsa kihullott. Nagy Zsigmond 30 éves volt mindössze. 6014, magyar 5186. A lévai járás lakossága 54.032, ebből csehszlovák 30757, magyar 12.474. — A lévai polgárság védelmi bizottsága összeírta, hogy esetleges háború esetén hány férőhely van a lévai pincékben: öszszesen 7389 személy számára van hely. Érsekújváron javában folyik a SZMKE-szervezet előadássorozata. Szerdán IvánffyGéza tartott igen érdekes előadást a szövetkezeti mozgalom jelentőségéről a kisebbségi helyzetben. Megvilágította minden oldaláról a szövetkezeti kérdést, amelyet különösen nagyszámú szakember, kereskedő hallgatott végig. Az előadást másfél óráig tartó, igen tartalmas vita követte. — A SZMKE hangversenyt is tervezett múlt szombatra, ezt azonban az országos gyász miatt elhalasztották. Érsekújvárod különben a város,' költségvetésben a város szépítésére is van felvett összeg s ugyancsak ebben a városban Régészeti Bizottság is működik. Ujvárolt növekszik a munkanélküliség, jelenleg 450 család van munka nélkül. Nemrégen megalakult a hősök emlékművének szoborbizottsága. Párkányban október 19-én kezdődött a nagyvásár. Az országos hírű vásár csaknem egy hétig tart. A vásár iránt a szokottnál nagyobb érdeklődés nyilvánult meg. Ipolyságon anyagi okok miatt egyidőre megszűnt a Hét« című hetilap. — Az ipolyvidéki gazdák arról panaszkodnak, hogy nem tudják gabonájukat értékesíteni. Az ipolysági kereskedők megtagadják a gabona átvételét azzal az indokolással, hogy megteltek a raktárak, ezért aztán a gazdák nagy utat kénytelenek megtenni, hogy a gabonát eladhassák. Érsekújvárod is csak az Agrasol vett gabonát. A gazdák várják az iletékesek intézkedését, hogy megszűnjön ez a rossz helyzet. A Felső csallóközi Armcntesítö Társulat a társulat székházában ülést tartott Bittó Dénes elnöklete mellett. Vöröss Vince igazgató főmérnök bejelentette, hogy a védgátak; s a (védelmi felszerelések kifogástalan állapotban vannak, új árvédelmi töltéseket is létesítettek néhány község határában. Néhány társulati hivatalnok fizetésemelési kérésének helyt adott a választmány. A társulat közgyűlése november 21-én lesz. A Rozsnyón annakidején beszüntetett Sajó vidék« c. laptársunk a napokban újra megjelenik. Rimaszombatban betiltották a »Gömör«-t. Most egy új lap indult »Gömöri Lapok« címen, Sichert Károly szerkesztésében. Az új lap társadalmi és kulturális. Kedves laptársunknak minden jót, sok sikert! Bandika, a Mindenszentek vendége. Napról-napra láttuk, hogyan ballag a sír felé. Vidáman, bízó gyerekszemmel, sok-sok tervvel kopogott sírja felé az aszfalton, utóbb féllába hosszú mankónak adott helyet, de vidámsága nem szűnt meg ebben a ballagásban. A sok szenvedésben megváltó volt neki a félláb s ugyanolyan fürgén úszott a Duna vizén, csak úgy játszott a sportkertben a labdával, mintha minden végtagja birtokában volna még. Volt valami különös kedvesség és szokatlan udvariasság a magatartásában, hogy mindenki azonnal megszerette s gyerekről ritkán beszéltek ennyi szeretettel, mint a kis Bandikáról, aki most oly meszsze ment. Úgy tűrt, mint egy hős, bölcs volt, mint egy sokat élt professzor, mintha elmenetele előtt még összesűrűsödött volna lelkében mindaz az érzés, gondolat, eszme, amelylyel foglalkoznia kellett volna a későbbi időben. Gyorsan futott az idő felette, nem ért rá a gondolatokat lassan termelni, világot látni évtizedekig: néhány hónapja volt csak ahhoz, hogy amit szenvedésben, béketűrésben, jóságban és figyelemben egy egész emberélet követel, azt ő néhány hónap alatt fussa be, mert nincs idő ... Nem volt hadvezér, nem volt híres professzor, művész, vagy közéleti nagyság: serdülő kisfiú volt, még minden lehetett volna, előtte nyílott az élet kapuja... A tűrésben & a szenvedésben volt hős, abban volt legendás, hogy még halálos ágyán is kímélte környezetét s szinte bocsánatot kért, hogy köszönés nélkül ment el, a Mindenszentek vendégeként. Szerette ezeket a szenteket, a kisfiú ködös alázatával borult le előttük, már élő szóval ismerkedett velük, mintha előre tudta volna, hogy mind ez öszszes szentek vendégeként, éppen illő és megfelelő napon keresi fel őket. Még azokat sem akarta más napon zavarni, csak akkor, amikor azok éppen jelen vannak s tartják a megszenvedett emberiség számára bús fogadónapjukat. Nem volt sem közéleti férfiú, sem híres hadvezér. Ezeknél nagyobb volt: úgy viselte a szenvedést, hogy örömnek, zavartalan boldogságnak lássék. Bölcs lelt, még mielőtt ideje lett volna annak lenni, lélek volt, még mielőtt azzá lényegült volna. Úgy ment el, amilyen az egész lénye volt: halkan libegett ki a világból, udvarias mozdulattal, egy elmondallan tréfával, nem akart zavarni senkit, végtelen nyugalommal megviselt kis arcán. Isten veled, kis Bandika, te már tudod az Ezerkcttedik Éjszaka titkát! (szv) A Bat’a házban „Nehera“ cég volt helyiségei I. emeleten irodahelyiségnek vagy egyéb célra kibérelhetők. Bővebb felvilágosítással szolgál 37i Bafa fiók. Hetény mellett emberhalált okozott az éles kanyar és a bor — Két testvér szerencsétlensége. —