Komáromi Lapok, 1934. július-december (55. évfolyam, 53-103. szám)
1934-09-29 / 78. szám
2. oldal. jKOMAROMI LAPOK« 1934. szeptember 29. A Magyar Nemzeti Párt ünnepélyes ülése imelyen Holota János, magyar nemzeti párti nemzetgyűlési képviselő lelkes beszéde az ifjúsághoz. — Uj erők bekapcsolása a párt életébe. — Saját tudósítónktól. Szép és lélekemelő ünnepélye voll a magyar nemzeti párt imelyi helyi szervezetének. A megtartott ünnepi taggyűlés keretében vette föl a magyar nemzeti párt tagjai sorába azt a 2(i lelkes magyar ifjúi, akik önként jelentkeztek a pártnál, hogy vegyék föl a tagok sorába. Ez ünnepélyes alkalommal megjelent az imelyi gyűlésen dr. Holota János, magyar nemzeti párti nemzetgyűlési képviselő, érsekujvári városbíró. Kuruez Ferenc körzeti elnök, ifj. Bttlykv János körzeti ügvv. elnök. Pintér Béla országos választ mányi tag és Halász Gyula körzeti titkár. Az ünnepi ülést Bojtos Zsigmond pártelnök nyitotta meg. Majd Bolyky János üdvözölte a megjelenteket szép beszéd kíséretében. Utána Holota János dr. nemzetgy. képviselő tartotta meg tartalmas beszámoló beszédét, melyei gyakran szakított meg a hallgatóság harsány éljenzése. Ezután következett az új tagok fölvétele, amelyet Halász Gyula titkár — szeptember 28. végzett ünnepi beszéd kíséretében. Mind a 2(> jelentkező új tagot egyhangúlag fölvették a szervezetbe. Most olyan megható jelenet következett, amely mélyen belemarkolt a jelenvoltak szívébe, leikébe. Dr. Holota János képviselő kezet szorítva az új tagok vezetőjével, Tóth Mihályival. a következő szavakat mondotta: — Nekünk, akik már 15 éve tartjuk az itteni magyarság zászlaját és ennek a zászlónak a tartásába mármár belefáradtunk, új erőt ad az a tudat, hogy az utánunk jövő generáció mögöttünk áll. S fia egyszer ez a zászló mégis kihull a kezünkből, ludni fogjuk, hogy vannak utánunk jövők, akik azt újból fölveszik és diadalra juttatják! A zajos éljenzés elhangzása után a gyűlésen részt vett vendégeket Cseh József alelnök üdvözölte meleg szavakkal. Majd a lelkes hangulatban lefolyt népes gyűlést az elnök berekesztelte. Berecz Gyula a S. U. M. pozsonyi kiállításán Nagy Marci befutott... Nagy Marci ma Budapest művészvilágának egyik érdekes szenzációja. S nekünk, komáromiaknak, egy morzsa sem jutott hamisítatlan művészetéből: nem láthattuk a művész egyetlen új alkotását, vásznát sem. Legfeljebb annyi, hogy most együtt örülhetünk, együtt büszkélkedhetünk a befutott művésszel. Tipikus kisvárosi eset: Budapestre kell mennünk, hogy megismerhessük, megláthassuk saját városunk művészetét. Tavaly — több éves szünet után — a jESzO agilis vezetősége újra rendezett Komáromban kiállítást. Eredménye: ráfizetés. Ki tudja, ilyen körülmények között, ilyen előjel mellett megpróbálkoznak-e idén újra? Csak egy mód van arra Komáromban, hogy művészetéhségünket kielégítsük, ha ellátogatunk a művészek műtermébe. Vasárnap délelőtt felkerestem Berecz Gyulát. Itt él közöttünk, el-elvétve még a korzón is találkozni vele és a „Hajléktalan“ szobra óta nem hallottunk semmit róla. Lázas munka közben találtam. Három frissen öntött szobor szárad a melegen sütő őszi napon. De nem ezekről beszél, első szava Nagy Marci. Őszinte örömmel, szinte rajongással beszél sikeréről. Mint egy testvér beszélhet testvéréről. Jól esik ez a szinte túlzott önzetlenség. Csak azután tér rá önmagára. A S. U. M. pozsonyi kiállítására készül. Négy szoborral fogja ott reprezentálni városunk szobrászművészetét: önmagát. Ezek közül három teljesen uj. Ma öntötte gipszbe őket. Még egészen nyersek, retusálatlanok. Egy körülbelül 1 méteres szobor áll előttem: süketnéma. Szinte „megszólal“, annyira kifejező, annyira eleven. A legjobb eddigi Berecz-szobor. Rengeteget fejlődött Berecz azóta, mióta néma, hallgat. A schematikus, naturalista megmintázásnak már nyoma sincs alkotásain, a lokális formák leegyszerűsödtek s az apró, kicsi részeket teljesen kiszoritotta a tömör forma. Minden alkotása újabb és újabb érdekes szenzualis értéket fedez fel. Lelki élményeit, átérzéseit teljes összhangba tudja hozni a valósággal, a realitással, ami teljesen egyéni ízt ad művészetének. Berecz szociális művész: modern művész és ezt a szociális érzését, világszemléletét bele tudja vinni töretlenül minden alkotásába. A másik két új szobor két tanulmányfej. Egy lehelletfinom lelket kivetítő női fej és egy Túri Dani ízű öreg szlovák paraszt: típus, de benne az egész faj minden jellegzetes vonása. A negyedik szobor régi ismerősünk, de mégis egészen új. A Hajléktalan, de derékban amputálva. A hatalmas, monumentális szobrot Pozsonyba felküldeni szinte lehetetlen. Berecznek volt annyi ereje, hogy alkotását, — amely talán így művészileg teljesen el is veszhetett volna, — ketté vágja. Az első pillanat benyomása: kár volt. Nekünk, akik egyben láttuk a szobrot, nehéz megszokni igy, illetőleg elszakadni a régi hatásától. De pár perc múlva már át tudjuk értékelni a külömbséget. Egy teljesen új hatású szoborral állunk szemben. A csonka, befejezetlen karok, a meggörnyedt test, a stilizált nagy fej előre eső súlypontja merész és bátor újítás. Ennek a szobornak nagyon sok szemlélője lesz! A műteremben már fel van vetve a Barsfüssre készülő Pista. De nem tartóztatom föl tovább Szerdán kerülnek ládába a szobrok s addig még annyi itt a munka. De remélem, hogy hamarosan újra találkozunk Berecz Gyulával: a JESzO téli tárlatán a Kultúrpalotában. —yt —y. BJfűl helyett hajtóperehet lőttek agyon a szírnél határban A 14 tagú vadásztársaságból egyik se vállalja » halálos lövést. — A óalálosvégü vadászatot újra Iejáts%atták a vadászokkal — A szegény hajtógyerek szomorú vége. — Saját tudósítónktól. — szeptember 28. Előző számunkban írtunk egy vadász-szerencsétlenségről és már akkor jeleztük, hogy a vadászati idény kezdetével egy új rovatot lehetne nyitni: a vadász-szerencsétlenségek« című rovatot. És ime, már ebbe a számunkba is jut egy másik vadászszerencsétlenség, amely szintén itt a közelben, a szímöi határban játszódott le. Jórészt lólinegyériekből álló vadásztársaság tartott a napokban körvadászatot Szímő Akácos nevű határrészében. A vadásztársaság 14 tagból állott és a vadászok a töltésen sorakoztak föl. A hajtők megindultak és a nvulakat a vadászok frontvonala felé hajtották. Zavartalanul folyt a vadászat, amikor egy nyúl kitört a körből. A 14 vadász közül az egyik a menekülő nyúl után lőtt. A nyúl egy bozótos hely felé szaladt, amikor a lövés eldördült. Sajnos, a lövés nem a nyalat találta. hanem egy elmenőféiben levő hajlót. A nyúlnak szánt lövés halálos voll. A bozótosban, amely felé menekült a nyúl, meg is találták holtan a hajtól. A lólmegyeriek szímői vadászatának halálos áldozata egy szerencsétlen fiú, a 13 éves Petró József, szímői lakos. A szomorú végei ért fiút dr. Mezey János egészségügyi főtanácsos vezetésével fölboncolták. A halálos lövés a 13 éves fiút hátul a lapocka táján találta cl. A szegény gyerekbe 138 darab sörét hatolt be. A sőrétek tömege eltörte kél oldalbordáját, a tüdejét és a zsigereket összeroncsolta és két óra múlva halált akozott. A lövés olyan súlyos sérülést okozott, hogy az azonnali orvosi segély se használt volna, az se tudta volna megmenteni az életét. Bár kétséget kizárólag biztos, hogy a halálos lövés all tagú vadásztársaság egyik tagjától ered, a 14 vadász közül egyik se vállalja a lövést, ami nem vall valami nagyon férfias jellemre. A nyomozás érdekében a 14 vadász Az útonálló, Irta: Nyirő József. Három hétig kereste a munkát Égeni úr, az érettségizett asztalos, de kenyeret annyit sem tudott szerezni, hogy befedje vele három gyermekének elfeketedett szájacskáját. Törékeny, félénk, fehér, kicsi feleségét annakidején szerelemből velle cl s mesl megszakad a szíve, ha ránéz. A gyermekek is szédclegtek az éhségtől, mint az őszi légy és állandóan dideregtek rongyos ruhácskáikban. Minden tisztességes utal megpróbált már Égeni úr, de sehol egy »büdös vasat« se kapott, ahogy a pénzt nevezni szokta, l.assankint a kölcsönkérésből is kifogytak cs állandóan azon töprengett Égeni úr, hogy a faluvégi rossz parasztház gerendájára sorba felkötözi az asszonyt, három gyermekét és végül magát is. A nyomorúság, a nincstelenség rágta testét, lelkét és valamit csinálnia kellett, mert már aludni sem tudott a belső gyötrelemtől és nem bírta hallgatni az asszony éjszakai, állandó elfojtott sírását. Dühösen ugrott fel és kihúzta a fejszéi a pad alól, felrántotta az ajtót cs vörös tűzben égő fejjel kilépett az éjszakába. — Hova megy Károly? — sikoltott fel az asszony és egy szál ingben utána ugrott,' hogy visszatartsa, de Égeni úr visszaiökte. Felelni amúgyse tudott volna, mert maga sem tudta, hogy hova megy, csak azt érezte, hogy ma valaminek történnie kell. — Isten őrizzen akárkit, hogy vetem ma találkozzék! fenyegetődzött és ment-ment szakadatlanul az éjszakában. A menés valamennyire megnyugtatta, mert legalább csinált valamit. A feje füstölt feketén, mint az éccaka és a belső gyötrelemtől alig látott. Az erdő alatt vásáros szekerek érték utót. Az első elzörgöll mellette. Vadul utánabámult, de mire a második odaért, újra összeszedte magát és ráugrott a lovakra. — Hó! — ragadta inog a kantárszárat, de arra se volt ideje, hogy elkiáltsa: Pénzt vagy életet! — lövés dördült cl a szekérről és a megvadult lovak Égeni urat félrecsapták az útból. Mikor a sárból feltápászkodott, először megdöbbent és kijózanodott. Mit tettem? Mi történt? — döbbent öntudatra. Leült az út partjára és maga elé bámult. — Útonálló, rabló lettem! — iszonyodon önmagától. Érezte, hogy átugrott a törvény vörös kerítésén, amely elválasztja az életei a pokoltól. Üldözött vad lett, megalázta önmagát, családját és vége a tisztességes életnek. Hirtelen cmész- Lő vágy kezdte gyötörni a tisztességes élei után és irigyelt minden embert. — Ennek be kellett következnie! — vigasztalta magát. Más utam nem volt. A társadalom a hibás. Az igaz. hogy a társadalom hibás, de Égeni úr érezte, India, mert intelligens ember volt, hogy üres ez az önmegvígasztalása és őrültség volt, amire vetemedett. A lelke, a tisztességes lelke sehogysem akart eldőlni. Az angyalok homlokán nem nőnek ördögszarvak és — őt az édesanyja papnak szánta, mert papnak való volt a lelke. A belső kínlódás annyira elfoglalta, hogy észre sem vette a sebet, amit a mellébe kapott, sem az éhséget nem érezte. A seb nem is fájt, csak mintha a lélegzése volna nehezebb és a hasát jótékonyan nehezítette csendesen szivárgó vére. — Ejnye, ejnye, — bánkódott maga fölött az árokparton. Ilyen helyzetben többet az éleiben nem volt és azon törte a fejét, mit kellene csinálnia. — Végeredményében nem gyilkoltam. nem lehetnek semmit ellenem! jutott eszébe. — Amit tettem, arra is a végső szükség kényszerített... Ez enyhítő körülmény ... Az enyhítő körülmény azonban nem enyhítette Égeni urat. Akárhogy kerülgette, akárhogy szépítgelle, tudta ő azt jól, hogy rabló, gyilkos, belül és nem rajta múlt, hogy fejszével szecskává nem vágott embert, lovat, szekerei, mindent. Mintha hirtelen valaki figyelmeztette volna, hogy menekülnie kellene. A félelem végigborzongott rajta. Lassan feltápászkodott és lelépett az útra. Kicsit sajnálta az útat, mert azl már elvették tőle, többet nem járhat rajta egyenesen, emelt fővel. Még egyszer visszanézett a falura és gondolatban elbúcsúzott a családjától. Bánatosan ment a bokrok között és vigyázott, nehogy egyetlen ághoz is hozzáérjen. Az is árulója lehel ... — Jaj, a fejsze! — döbbent meg. A fejszét bizony ott feledte az úton, de nem mert visszamenni érte. Remegett és a félelem mind gyorsabban űzte, végre futni kezdett és lihegő szájjal rohant a havas felé, mig elfulladt és térdei összeverődtek a fáradtságtól. Megállóit és kissé csillapodott. — Óvatosnak kell lennem, — tisztult a feje és azon töprengett, hogy hol rejtőzködhetik el. A csendőrök meg fogják hajtani érte az erdőt és nem lesz nyugalma se éjjel, se nappal. Űzött, nyomorult fegycnc lelt belőle. — Vájjon otthon mit csinálnak? — gondolt ismét a családjára és az erdők fölött elnézett. Soha, soha sem szerette olyan forrón a családját, mint ebben a pillanatban és soha, sohasem volt ilyen keserű az élete. — Csak a gyermekek meg ne tudják! Szegények... Szegények... Hosszasan álldogált a fák alatt és sárgult falevelek hullottak fejére, vállára. Az erdő csendesen haldoklott. A csordákat már régen behajtottak a faluba, a vadak is készítették téli vackukat. Csendes, elhagyatott, szomorú volt a havas. Már várta a havat. Hideg hóharmalok feküdtek a földön és a víz is megtisztult a fagyoktól. Ha szél mozdult, egv-egy száraz ág zörögve lekalimpált a fákról. Égeni úr megrezzent. — Hova menjek? — töltődött. Egyszerre nyomasztó, mély fáradságot érzett, lábai alig bírták, szemei elnehezedtek, szája, kezei hidegek voltak és valami csendesen finoman zúgni, muzsikálni kezdett a fülében. Melle elszorult és csak nyögve bírt lélegzetet venni. Most kezdte érezni a szúró fájdalmat. — A lövés! — jutott eszébe. Rémülten tépte fel a ruháját és a
