Komáromi Lapok, 1934. július-december (55. évfolyam, 53-103. szám)

1934-09-26 / 77. szám

»KOMÁROMI LAPOK« 5 o'oau 1934.szeptember 26. Halálos áldozatot követelt a hosszunapi áhitatoskodás. A hosszunap halottja. — Előre akarta magát biztosítani, hogy a hosszunapi böjtöt kibírja. Saját tudósítónktól. szeptember 25. Szomorú szenzáció tartja izgalom­ban Pered községei és környékét, tíz­zel kapcsolatban súlyos csapás láto­­galta meg Lőwy Ábrahám peredi la­kost éppen a zsidó nagy ünnepek alatt. Lőwy Ábrahám felesége erősen val­lásos asszony volt és az összes zsidói ünnepeket nagy buzgalommal szokta megülni, de különösen a hosszunapi böjtöt és attól el nem tért volna a világ minden kincséért sem. Az idei hosszunapot is meg akarta tartani, dacára annak, hogy háziorvosa ettől óva intette, mert a vallásos asszony anyai örömök elé nézett, tehát egész­sége kockáztatásával járt a hosszúna­­pi böjt megtartása. Az orvosi tanácsra nem hallgatott és erősen felkészült a hosszunapi böjtre, ami úgy értendő, hogy a böjt beköszöntése előtt alaposan bevacso­rázott, hogy gyomrában elég tápanya­got halmozzon föl a maga és a mag­zatja számára. Még a családtagok fi­gyelmeztették is, hogy ne egyék anv­­nyit, mert baj lesz belőle. A szegény asszony még vitatkozott a család tagjaival, hogy ő sokkal oko­sabban csinálja a böjtölést, mint a többi bitsorsos. mert ő előre eszik sokat és az nem lehel veszélyes, mert a gyomornak van ideje a böjt alatt megemészteni a dús táplálékot, de a többiek a böjt után nagy mohóság­gal és minden átmenet nélkül hab­zsolják az ételt és a vége az, hogy minden bitsorsos elrontja a gyomrát a hosszúnapi bojt utáni vacsorával. Ő ezl sokkal okosabban teszi, hangoz­tatta az egész vacsora alatt. Sajnos, Lőwy Abraliámné metódusa nem vált be. Már a templomba me­net panaszkodott, hogy nem jól érzi magát.- Ugv-e, mondtuk, bogy ne egyen1 annyit — mondották feddőleg a csa­ládtagok. Erre a szemrehányásra aztán ösz­­szeszedte magát és elment a temp­lomba. A templomban azonban olyan rosz­­szul lett, hogy haza kellett azonnal szállítani. A peredi községi orvos és a járási orvos konzíliumot tartottak a beteg felett és megállapították, hogy a másállapotban levő asszonyt az élet­nek megmenteni aligha lehet, mert a gyomortúlterhelés következtében szív­­gyengeség állott be a betegnél és pe­dig nagyon erős mértékben. A számtalan injekció, a többszöri érvágások csak arra voltak jók, hogy pár órával meghosszabbítsák a biztos halálba induló asszony életét, aki a hosszunapi ünnepen, amíg hitsorsosai a templomban áhítatoskodtak, meg­hall. Hatalmas részvét nyilvánult meg a szerencsétlen nő temetésén a tragikus végen kívül már azért is. mert a fiatal asszony öt apró gyermeket hagyott hátra. Dél—Nyugat 4:1 (2:1). A Herzog serlegért folyó küzdelmek során vasárnap Érsekujvárott találko­zott Dél és Nyugat válogatott tizen­egye. A déliek csapatába eredetileg öt KFC játékos volt beállítva, kettő azon­ban (Simon 111 és Ványa) sérülése miatt lemondott. Nélkülük igy állt fel a csapat : Balogh — Csizmazia, Mol­nár, — Svidrony, Rajnai, Simon 11., — Kiss, Putyera, Halász, Meliska, Gleisza. A nyugati csapat összeál'itásának érdekessége, hogy a középfedezet pontján a komáromi Csukás (most PTE) játszik. Egyébként itt is több lemondás történt, úgy, hogy nem tel­jes a csapat. A mérkőzést Dél nagy ■ lelkesedéssel kezdte s lassan megtörte a Nyugat ellenállását. A fölény az eredményben azonban csak a második félidőben jut számszerű kifejezésre. A gólokon Halász (2), Kiss és Putyera, valamint Schmidt osztozkodtak. Dél csapatában teljes sikerrel szere­peltek a komáromi játékosok (Simon II. volt kissé halványabb), valamint Halász és Meliska. Nyugatnál csak a közvetlen védelem volt kifogástalan. * Mi lesz vasárnap ? A divízióban: Pozsony. KFC—Vas. Ligeti—AC Nitra Pőstyén: FTC—PFK. Trencsén: SK Bratislava—TTS. Zólyom: FC Vrútky-ZTK. A déli kerület II. osztályában: Komárom: Dunaváros—KMTE. Egyetértés — Köbölkút. Érsekújvár: ÉSE 11—Guta. Nagymegyer: KFC 11 —NSC. A déli kerület I. osztályában: Zseliz: IFC—Zselizi SC. Vdgselye: ÉSE-SSK. Párkány: PTE-LTE. Galánta: DSE - GSE * Újra játszák a Nagymegyeri SC— KFC 11 mérkőzést, úgy határozott a kerület, mert a KFC 1 i háromnál több első csapatbeli játékost szerepeltetett, A mérkőzés most vasárnap lesz, szín­helye Nagymegyer. Célverseny az V. Masaryk-kör­­versenyhez. Az idei Masaryk-körver­seny keretében érdekes célversenyt rendez a Csehszlovákiai Auto- és Motor-Szövetség zlini csoportja, ame­lyen az összes bel- és külföldi autós és motorkerékpáros résztvehet. A ver­seny legkorábban szeptember 27-én kezdődik (bármely helyről lehet in­dulni) és legkésőbb szeptember 30-án délelőtt 10 órakor végződik a Masaryk­­verseny hivatalos befutási helyén. Min­den résztvevő emlékplakettet kap, a Bafa-cég ezenkívül 47 pénzjutalmat tűzött ki mintegy 34 000 Ke értékben. Csivre átigazolása körül még mindig akadályok vannak. Klubja ugyanis olyan nagy összeget kér érte (2300 Kő), amit a KFC mai nehéz helyzetében nem tud megadni. Pedig ha nem sikerül dűlőre juttatni az ügyet, illetve megegyezést létrehozni az SK Trnavával, akkor Csivre csak március­ban lesz játékjogosult. A divízió vasárnap lejátszott két mérkőzés eredménye: SK Bratislava— Zólyomi TK 2:1 (1:0) és FC Vrútky— Trencséni TS 4:2 (2:2). Csütörtökön nagy tréninget tart a KFC próbajátékosokkal. Részt vesz a tréningen Enoch, a Kőbányai AC csatára. A szerkesztésért a főszerkesztő a felelős. Lapkiadó: Spitzer Béla. Nyomatott Spitzer Sándor könyvnyomdá­jában. Komárom. Fűzők mérték után is, haskötők orvosi rendeletre, melltartók, mélyen leszállított árak! Poliák Juliska Utódánál Komárno, Nádor-utca 17. Keztyűk és fűzők 301 tisztítása és javítása. Törvénykezés (§) Lopás bűntettével vádolta az ügyészség Kerekes Lajos karvai lakos asztalossegédet, mert ez év május ha­vában a Dunaparton Nickel János mér­nöktől 5000 Kő értékű 4 darab arany­gyűrűt tulajdonított el. A terhelt be­ismeri, hogy a gyűrűket elvitte. Elő­adja, hogy a kérdéses alkalomkor kiment a Dunára fürödni és a mérnök által készített kijárón találta meg a gyűrűket. Azt is beismerte, hogy az első kérdésekre tagadta a gyűrűk el­vételét, csak mikor a csendőrök a hamuban eldugva megtalálták, ismerte be a lopást. Az enyhítő szakasz alkal­mazásával feltételesen 4 hónapi fog­házra Ítélték el. Az Ítélet jogerős. (§) Rádió készülék jogtalan tar­tásának vétsége miatt lett felelős­ségre vonva Paszmár László nagyszeg­­pusztai lakos, mert a múlt év március havától kezdve december hó végéig terjedő időben engedély nélkül rádió­­készüléket tartott lakásán. A terhelt beismeri, és azzal védekezik, hogy nem volt használható a rádió, amelyet ajándékba kapott és ő is minden ho­norárium nélkül ajándékozta oda. Fel­tételesen 10 napi fogházra Ítélte el a biróság. Az ítélet jogerős. Közgazdaság x Kényszeregyezségek és csődök Szlovenszkóban és Ruszinszkóban. Schreiber Lipót vegyeskeresk. Pohorelá, Nagy József vegyeskeresk. Kassa, Kosz­tolányi Imre vegyeskeresk. Érsekújvár, Heinrich Alfons Poprád, Funk Ferenc pék, Pozsony. Csődök: „Merkuria“ ált. épitőszöv. társ kori. fel., Pozsony, Már­­tonyi Gyula fényező, Ungvár, Baumöhl Sándor magánzó, Munkács. — Az elefántképü lepke. A világ legdrágább pillangója a legendás szu­­matrai elefántlepke lehet. Egy amerikai gyűjtő azt állitja, hogy egyszer láthatta a lepke fejét, amely rajzolatában fel­tűnően hasonlít egy elefántéhoz. Szu­­matra belsejében egy expedíciót szer­vezett, amelynek maga is tagja volt. Az expedíció költségei másfél millió dollárt tettek ki, de 14 hónapos tar­tama alatt senki se láthatta meg eddig az elefántképü lepkét. — A Pajor-szanatórium (Budapest, Vas-ucca 17). Uj olcsó kórházi osz­tálya. A Vas uccai dr. Pajor-szana­tórium a gazdasági helyzethez alkal­mazkodva, kórházi osztályt nyitott szanatóriumi ellátással, napi 8 pengő ápolási díjjal. A különszobák árait is lényegesen leszállította. Különleges gyógy tényezői: rádiumkezelések, bél­­fürdők (enterocleaner, Darmbad), szívbetegeknek kímélő és pihenő­­kúrák (elektrocardiograph) szénsav­fürdők stb. Nagyszabású vízgyógy, zander és ortopüd gyógytermek, astli­­maszobák, sebészeti osztály elsőran­gúan felszerelt műtermeivel, plaszti­kai sebészei, emlöplasztika, nrrkor­­rekeió, arcmcgfialalítás (ránceltünte­­lés) stb;, urológiai osztályán a leg­modernebb berendezés és készülékek. Szülőosztály 10 napi legmérsékeltebb átalányárban stb. Tájékozást nyújt szívességből: Szerecsen gyógyszertár Komárno. 314 — Mi mindentől hülhet meg az ember. Egy orvosnak olyan páciense volt, aki erősen meghűlt, valahányszor rákot evett, ellenben semmi baja nem lett a homártól. Egy asszony meghűlt, valahányszor lisztet szitált. Soká törte a fejét az orvos, hogy mért kap egy páciense minden vasárnap tiz órakor katarrust. Végre rájött, hogy a hiilés a sonkától van, amit a páciens ebben az időben enni szokotf. Justh Theodore angol specialista azt állitja, hogy a rizsporozástól gyulladást kap az orr, ennek okát nemcsak a hölgyvilág na­gyobb érzékenységében, hanem a púder minőségében is látja, amellyel különö­sen az enyhén kipirosodott orrt be­kenik. Az orr meghűlésének abban is látják okát, ha a cigarettafüstöt az orron keresztül fújják. A NOBEL DÍJAS ifcO LEGÚ­JABB R/EA\t"KMÍ/VE-EGYI­DEJŰ /Magyaros amerikai KIADÁS Ara kőive 28 80 Ke. Kapható a SPíTZER-féK: könyves­boltban Komárno-Komárom, CL /7 C Ára kötve Ke 12. Kapható a Spitzer-Jéle könyvesboltban Komárno-Komárom.

Next

/
Thumbnails
Contents