Komáromi Lapok, 1934. július-december (55. évfolyam, 53-103. szám)
1934-09-22 / 76. szám
I9H4. szeptember 22. 9 oldal »KOMÁROMI LAPOK« ASSZONYOKNAK. A házasság válsága. A háború óta egyre gyakrabban hangzik fel a vészkiáltás, hogy a modern házasság válságba jutott. Államférfiak, egyházférfiak, tudósok, szociológusok, feministák, írók. jogászok foglalkoznak ezzel a kérdéssel, anélkül, hogy a végére tudnának járni s a válságot meg tudnák szüntetni. A házasság intézményét mindenféle elméleti, sőt gyakorlati formákkal próbálták már pótolni, de a házasság mint a családi élet társadalmi és jogi ; biztosítéka, továbbra is fennmaradt, mert nem sikerült helyette jobbat és különbet biztosítani. A tapasztalatok ugyanis, amelyeket egyes forradalmi kísérletekből az emberiség leszűrhetett, egyelőre elriasztják attól, hogy szakítson a házasság intézményével. A szovjet-hirdette szabadságházasság-féle, amely bármikor felbontható és bármikor megköthető, megbukott magának a bolsevista férfinak és nőnek a tiltakozásán. Igaz, hogy a sok milliónyi népben elenyésző egyeseknek a kedvére volt a bármikor végrehajtható kölcsönös csere-bere. Az embereknek a többsége azonban, mint azt a szovjet példái is megmutatták, a házasságban az állandóságot keresi — s ezért kellett a szovjetházasságnak kudarcot vallani. És mégis, kétségtelen, a válság ill van ... Százezernyi zajosabb, vagy kevésbé zajos válóper mellett milliónyi és milliónyi azoknak a házasságoknak a száma, amelyeknek bomladozása, válsága csendesen folyik le és sohasem jut nyilvánosságra. Nem férhet el, sem egy, sem két cikk keretében a mélyére hatolni és teljesen feltárni ennek a válságnak az okait és jelenségeit és kérdés az is, sikerülhet-e ez egyáltalában? Aki azonban egyszerű, józan ésszel és látó szemmel nézi a dolgokat, megállapíthat bizonyos általános jelenségeket, amelyek majdnem minden esetben belejátszanak a házasság válságába és így valósággal törvényszerűnek tüntetik fel azokat. Először is meg kell állapítani, hogy a modern házasság válságáért a férfi és a nő egyaránt felelős. Vagyis, nemcsak az egyiknek a háborúban legyengült idegrendszere s a másiknak a mai nehéz gazdasági helyzetbe és lemondásokba való nehéz beletörődése, hanem mindkettő gondolkozásmódjának és erkölcsi felfogásának a megváltozása, amely kizárólag a ma örömeit hirdeti és gúnyosan elfintorodik az élet igazi nyugalmának, tartalmának, értékének említésére. A modern házasságnak háromféle főtipusa van. Az egyik: amely kizárólag érzéki vonzalomból keletkezik és azon alapul; a másik: amely tisztán anyagi érdekből jön létre; a harmadik: amelyet »menedékházasságnak« szeretnek nevezni, mert vagy a férfi, vagy a nő az élet hányattatásai, viszontagságai után és azok elől, menekül ebbe a kapcsolatba, hogy személyes nyugalmát biztosítsa. E három főtipus mellett elenyészően ritka az olyan házasság, amely nem ilyen kizárólagosan egyoldalú motívumokból keletkezik. El lehet mondani, hogy a házasságok kilencvenkilenc százaléka ebbe a három kategóriába tartozik, vagy megkötése után hamarosan ide sorozandó. A fentjelzelt háromféle házasság mindegyike magában hordja már a felbomlásának, vagy megbontásának módját is. Egy életre szóló emberi kapcsolat ugyanis nem lehet egy ösztön pillanatnyi felbuzdulására, a zsebnek változó érdekeire, vagy az életben való lelki hajótörés kényszerére alapítani. Nem frázis az, hogy két ember egész egyéniségének, életformájának kell érdekelve lennie abban, hogy egymással élettársi kapcsolatra lépjenek, mert csak így lehet meg ennek a kapcsolatnak az állandósága. Igaz, hogy csalódások még így sem lehetetlenek, de ha ezek az előfeltételek megvannak, akkor a csalódások száma a minimumra redukálódik s ha minden házasságnál ez volna az alap, akkor nem kellene beszélni a házasság válságáról. Egy magyar államférfi, az öreg Ugrón Gábor mondotta egyszer, hogy »okos ember sohasem a szerelőjeként kezeli a feleségét«. Mély és igaz ez a mondás, a férfi meg a női léleknek, kettejük viszonyának filozofikus meglátásából ered s nyilván abból keletkezett, hogy ez a szárnyaló elméjű magyar meglátta a modern házasság egyik nagy baját, azt, hogy nagyon sok férj csak szeretőt keres a feleségében és nagyon sok asszony csak szeretőt a férjében. A másik súlyos és szinte már az emberiség sorsára kiható oka a modern házasság válságának a gyermekiszony. Nemcsak a föld népének egyke- és egyse-rendszere, hanem az intelligens osztály modern nőjének egyre jobban terjedő irtóznia a gyermektől. Pedig, élvezni az élet örömeit, az élet kötelességei nélkül, olyan önző könnyelműség, amely már magában hordja büntetését is. Hiszen nyitott ajtókat döngetek, ha arról beszélek, hogy milyen üres az asszonyi lélek, amelyből kiesett az anyai öröm, vagy hogy milyen sivár az a családi tűzhely, amely gyermek nélkül áll. A gazdasági okok, amelyre hivatkozni szoktak a gyermektelenség magyarázat aképen, jelentőségben, kihatásban, messze elmaradnak a károk mögött, amelyeket a gyerekiszony lelkileg, testileg, társadalmilag okoz. A gazdasági okok mellett azonban — és ez a legmodernebb jelenség — fájdalom, olyan okai is vannak a gyermekirtózatnak, amelyeknek léhasága felháborodást kell, hogy kiváltson minden gondolkodó emberből. Arra a modern nőtípusra gondolok, amely a maga szilíidi karcsúságát félti a gyermekhordozástól, arcának üde simaságát az anyaságtól s életének, szereplésének, bálozásának, élvhajhászásának akadályát látja a gyermekben. Ez az esztelen divathóbort, saját testének elvakult bálványozása, léha szórakozásának túlzott kultusza egyik legjellemzőbb vonása a mai kor modern nőjének s egyik legdöntőbb oka a házasság válságának. A feminizmus nőietlen szélsősége, mind valamennyi együtt, nem végez olyan rombolást a házasságban, mint ez a feminizmustól távol álló »modern nőiesség«, amely megtagadása az igazi nőiességnek s amely egyik legsúlyosabb oka a modern házasság válságba jutásának. RECEPT. Borjúfejet vásárolni a legkiadósabb dolgok közé tartozik és helyesen teszi, aki érdeklődik felőle a mészárosnál. Benne van az agyveleje és a nyelve is. Hozzáértőnek nem kell magyarázni, milyen elsőrangú ennivaló mindakettő. A velőt — hártyájától megfosztva — bepanirozza és kirántja az ember s párolt rizst készít hozzá. De megfőzhetik egyszerűen sós vízben, vagy ropogósra sütheti roston, sőt csinálhat belőle »velőt tojással is. Velőlevesnek is felhasználhatja, kissé megborsozva és pirított zsemlyekockákkal tálalva. Leves céljára azonban egyéb részek állnak rendelkezésre. Mikor tudniillik a tisztított borjúfejet megvásároljuk, a mészáros legény feltrancsírozza, külön levágja róla a vastagabb húsos darabokat s külön maradnak a csontok, a szorosabban rájuk tapadó, még szintén tekintélyes húsos, mócsingos falatokkal. Ezekből a húsos csontokból készül a leves, pontosan úgy, mint a marhalevest főzi az ember. Kellő módon zöldségéivé, enyhén fűszerezve, halk bugyborékolással felforralva. Tartalmas, ízes, szép sárgás színű bouillon lesz belőle. Vajas daragaluskát főzünk bele, de nem hagyjuk ki a csontokról most már könnyen és teljesen lefejthető húsrészeket, valamint a sárgarépát sem. Meg kell jegyezni, hogyha nem éppen levesnek szánjuk, meghagyhatjuk kocsonyának is, hiszen alig hül ki, máris kocsonyásodni kezd. A feljebb említett vastagabb, kiadósabb húsok (pofa és toka) tudvalevőleg többnyire megfőzve, ecetes tormával vagy megfőzve, kirántva (tartármártással) szerepelnek az étlapokon, ha azonban ezekből inkább gombás ragura volna gusztusunk, konstatálhatjuk, hogy ennek is pompásan beválik. És még mindig megvan a nyelv. Ez is külön élvezetes fogással szolgál. A szokásos, fűszeres, zöldséges vízben megfőzzük, érdes bőrét lehúzzuk, kis ideig paradicsomban tároljuk, felszeleteljük és makarónival leürítjük. Ha megszámolták, látni fogják kedves olvasóink, hogy négy tál étel kerül ki az egy borjúfejből. Egy pályázat eredménye. Kedves fiúk—lányok! Bizonyára emlékeztek még, hogy nemrégiben pályázatot írtunk ki számotokra, amelyben arra kértünk, írjátok meg legkedvesebb iskolai élményeket. A pályázatra több érdekes munka érkezett be, a legsikerültebbet itt közöljük, mulassatok ti is rajta! Legérdekesebb élményem az iskolai év alatt, eltekintve a következménytől. Még kicsike voltam, alig nyolcéves, amikor anyukám Prónára küldött iskolába, hogy a német nyelvet elsajátítsam. Nagyon fájt nekem az elválás a kedves családi otthontól és ha szememből könnyek törtek is elő, azért az arcomról mosoly sugárzott bog}' majd alkalomadtán meglepem a szüléimét. Már nyolcadik hónapja szívtam a prónai levegői, midőn nagynehezen elérkezett a várvavárt »alkalomadtán . Csakhogy az ilyen alkalomadta törekvések valósággal fejjel ugranak a falnak, rendszerint megsemmisülnek. Az intézetben négyen voltunk igazi jóbarátok: Sanyi, Karcsi, Miki meg -én. Bármelyikünk indítványozott valamit, nem húzódoztunk tőle, nem gondoltunk a [következményekre, mindnyájan elfogadtuk. Éppen vasárnap volt. Az ebédhez jól megterített asztal várt bennünket. A levest mindnyájan megettük. Főzeléket már csak ketten ettünk: Miki meg én. A másik két fiún már az izgalom jelei mutatkoztak. A húst meg a kalácsot mind a négyen egy közös hátizsákba tettük és Karcsinak a hátára akasztottuk. Rá mertük bízni, mert ő csendes gyerek volt, meg aztán akkoriban nem volt jó étvágya-Étkezés után bemegy az egyik kedvesnővér az ebédlőbe, hogy a bálaadó imát elvégezzék. Meglepődve látja azonban, hogy négy fiú hiányzik. A kedvesnővér kapja magát és fal a leányok ebédlőjébe, de bizony ott sem talál minket. A leányokat meg a többi fiúkat kérdezi, bogy nem láttak-e bennünket. Azok azt mondták, hogy láttak négy fiút, amint az intézetből hátizsákkal felszerelve eltávoztak. — Ennek fele sem tréfa — mondja a kedvesnővér s azzal kapta a mogyorófa-pálcát és utánunk jött. Már öt kilométert tettünk meg, amikor Karcsi kíváncsiságból visszatekintett, hogy mennyire vagyunk Prónától. Hát uramfia, egy fekete alak fut utánunk. Erre a három társam ijedtében leült a fűre, én meg, mint a nyúl, a káposztásban, úgy figyeltem a közeledőt. Mikor közelebb jött, akkor láttam ám, hogy a kedvesnővér jön a mogyorófa-pálcával.- Már mindegy, — gondoltam — megvárjuk, lehet, hogy csak üzenetet akar küldeni tőlünk. Alighogy kiejtem a számon: »No fiúk, csoda balszerencsénk van«, máris mellettünk terem a kedvesnővér. Lihegett és azt kérdezte: — Hová akartatok menni? E^re én, mint vezető, illedelmesen fölálltam és ezt mondtam: — Kedves nővér! Az apukám egyszer azt olvasta az újságból, hogy négy diák elhatározta: abbahagyják a tanulást és hazamennek. Mi azonban olyan buta dolgot nem tennénk, hogy a tanulással fölhagynánk. Mi csak meg akarjuk lepni az anyukát, haza akarunk menni Komáromba s holnap reggel, mire az iskola megkezdődik. visszajövünk Prónára. A kedvesnővér azt sem tudta, nevessen-e, vagy mérgelődjék. Végül is szigorúan ránkparancsolt: Hátra arc! Erre mind a négyen megfordultunk és lehorgasztott fejjel ballagtunk viszsza Németprónára. Az étvágytalan Karcsi odasúgja nekem: »Ez út hazánkba visszavisz!« Ballagtunk lassan, szomorúan viszsza az intézetbe. Átléptük az intézet küszöbét. Egyenesen az ebédlőbe vezetett minket a kedvesnővér, de nem ebédelni, nem uzsonnázni, nem is vacsorázni, hanem térdelni. És amelyik helyen megbeszéltük a hazaballagásunkat, ugyanott már mindegyikünk részére néhány szem kukorica volt lehintve. Ez volt a vánkos a térdünk alatt. Ez még nem volt elég. Nekem ráadásul még a kezemet is összekötözték. A térdünk borzasztóan égett. Én már mcgsokaltam s szomorúan odaszól lam a kedvesnővérnek: Kedves nővér! Legyen szives, szedje cl a kukoricát a térdünk alól, mert attól tartunk, hogy kipattog alattunk! Karcsi pedig ezt a megjegyzés# tette: Itt még a kukoricát sem sajnálják! Jaucsó Jancsi. elemi isk. V. o. t. Komárom, Majlálh-iskola. (Jancsó Jancsi, a szerkesztő bácsi azonban azt kérdi, teljesen te írtad ezt/) * Ugy-e, helyes kis történet? No, lám, írjátok le most változatosság okából, mi volt vakációbeli legszebb élményetek? Legnagyobb terjedelem két írott oldal. A papirosnak csak egyik oldalára írjatok! Várom írásaitokat. A szerkesztő bácsi. T
