Komáromi Lapok, 1934. július-december (55. évfolyam, 53-103. szám)
1934-08-18 / 66. szám
1934. augusztus 18. »KOMÁROMI LAPOK« 5. oldan ÍTlost nem a sporítudósitó beszél, hanem az egyszerű riporter, aki vasárnap kisétált a futballpályára, megnézni, mire megy egymás között a komáromi s a pozsonyi csapat. E sorok írója őszintén bevallja, hogy elenyésző-ritkán szokott kimenni a futballpályára, — nem, mintha különösebb oka volna kerülni a víztornyot, amely egyébként annyi bosszúságot okozott neki vízhiányos napokon,— hanem, mert úgy véli, hogy huszonkét ember küzdelmét a labdával elég, ha ezer ember nézi, ezeregyediknek nem föltétlenül szükséges, hogy e sorok írója is ott legyen. E sorok írója többedmagával magánügyének tekinti a sportot, sajnos, még nem jutott eszébe, hogy ezer embert meghívjon arra a látványosságra, amikor többedmagával az országúton biciklizik, avagy a vízben éviekéi... Nos, mindegy: a nagy attrakcióra kimerészkedett e sorok szerény írója is, hiszen annyi küzdelem, betiltás, szóbeszéd, csata előzte meg ezt a mérkőzést, hogy talán a halottak is felkeltek az ágyukból, hogy megnézzék a meccset. Hogy a meccs izgatottan folyik, azt abból lehetett következtetni, hogy a löm eg zajongása, helyeslése, vagy nemtetszése jó messziről hallattszott. A Szénatérig el lehetett hallani a bíró füttyét és a közönség tapsát. A moraj egyre nagyobb lett, ahogy közeledtünk a víztoronyhoz, az izgalom szele ott futkározott a Gazda-ucca körül. A ráckerti pálya kapujában, odagyömöszölődve, a pénznélküli kis Jánosok szorongtak. Hogy miért kell egy gyermekzászlóaljnak a kapuban táborozni, miért e nagy szorongás a rács mellett, azt nem tudhatjuk, hiszen a kapuból éppen úgy nem lehet látni semmit, mint három méterrel beljebb, vagy kijebb. Kétségbeesett szorongás ez* itt, eredménytelenül. Kerítés tetején, szögesdrótokon ült a többi távmegfigyelő. A kerítések s a jobb faágak ezen a napon jól ki voltak adva, kényelmetlen páholy volt ugyan, mit érdekli ez azonban a nénőközönséget ilyen fontos napon ... — Hogy állunk? — kérdeztük izgatottan, mert bennünket is elfogott az ezer ember láza. — Kettő null — mondja bánatosan Schlésinger úr, aki egy fa alatt állott s keserű megjegyzésekkel kísérte a játékot. A pályán csupa ismerős. Vidéki hadak vonultak föl. Több kulturembert látok, akikkel, roppant sajnálatomra, sohasem találkozhatom télen a Kultúrpalotában, a színházban, avagy egyéb hasonló szellemi futballtornákon, akiket csupán itt üdvözölhetek, Jóistenünk szabad ege alatt. Elbúcsúzom tőlük egy esztendőre, mivel a kultúra jegyében majd dSak a jövő évi futballmérkőzésen találkozunk ... A tizenegy lila s a tizenegy kék ember, vastag combjaival, lendületes rúgásaival azonban izgalmas látvány s magunkat is elfog egy bizonyos láz, amely abban jut kifejezésre, hogy izgalmunkban elfogyasztunk egy hatalmas vajaskenyeret. A komáromiaknak nem jól megy: ezt rögtön leolvashatni az arcokról, a helybeli közönség igen csendes, elvétve tempózik, míg szemben a katonaság és a pozsonyi vendégsereg ugyancsak biztatja a játékosokat. A kiabálás a pozsonyiaknak kedvez, sajnos, a bakákban nincsen sok komáromi lokálpatriotizmus. A labda legtöbbször a komáromi kapu előtt van, a pozsonyiak igen ügyesen, simán játszanak, mintha tenniszt játszanának a lábukkal. Nekem nagyon tetszik Ványa úr, a mi kapusunk, akinek nem szeretnék a helyében ‘lenni, mert állandóan ostromolják' a fedezéket s szegény, nem győzi kapkodni a labdákat. Igen ügyesen veti magát, bokszolja a labdát, általában neki van a legtöbb dolga, mig kollégája, a pozsonyi hálókocsi őre mélán néz az égre. Nagyon szeretnék adni neki egy jó könyvet olvasni, ne unja magát s nehogy azt mondja, hogy a komáromiak nagyon udvariatlanok voltak vele szemben, nem törődtek vele s ő ilyen városba többet be se teszi a lábát, ahol enynyire elhanyagolják a vendéget. Egyszer he is enged egy gólt, erre ordítozni kezdünk, de a tömeg ismét csak ott van a komáromi kapu körül. Magunkat is elfog az üvöltés láza s mivel régen nem kiabáltunk, kihasználjuk az alkalmat s orvul folytatjuk az ordítozást. Kiderül, hogy rosszkor ordítunk s éppen nem kellett volna. Nem törődünk vele, magánszorgalomból mindenféléket belekiabálunk a délutáni égbe, de hirtelen megijedünk, mert csak egyedül küzködünk a hangokkal, mig a komáromi nézősereg csendben, apatikusan figyeli a pozsonyiak ügyeskedéseit a labdával. A játék igen finom, nyugodt, a multheti verekedés emlékei ülnek a kedélyeken, ez viszont nekünk nem tetszik, akik egy kis pofozkodást jöttünk nézni a sportpályára. Ámde sok a rendőr s mintegy mementóként a víztorony alatt halkan ott áll a zöld mentőautó... A mentőautó uralkodik a terepen. — Mi lesz? — türelmetlenkedik egy komáromi »szurkoló? — (legalább így tanultam a Komáromi Lapok sportrovatában) — amire valóban be is rúgja Pozsony a harmadik gólt. Nagy csönd a komáromi fronton. S már készülődünk haza, a komáromi csapat is szedelőzködik, amikor váratlanul berepül a negyedik gól is a kapuba. Ez a jelenet mindenkit felderített. — Ha már vernek, legyünk elverve! — kiáltotta egy úr, s tüzelni kezdte a pozsonyiakat, hogy folytassák hóhéri munkájukat. Sajnos, a bíró fütyült, a munkának nem lett folytatása, aztán pofozkodást sem láttunk, a mentőautó unottan hazament, a bakák még egy ideig kiabáltak magánszorgalomból, hát ez volt az egész?.... Jövőre újból kijövünk! (thyvi) Már a könyökömön jön ki, — szoktad mondani, kedves olvasó, ha valami olyat hallasz, vagy olvasol, amely már annyira untat, hogy nem is akarsz róla beszélni. Hogy miért éppen a felső és alsó kar kapcsoló ízülete olyan szerencsés, hogy bizonyos lelki funkciókat fizikai formában végezzen el testeden, azt, sajnos, nem deríthetjük föl: való igazság azonban, hogy azonnal a csontrendszer eme hegyes részére hivatkozol, valahányszor el akarsz fojtani egy ásítást. Hát lássuk, ezen a héten mit ítélnénk1 arra, hogy a könyökhajlaton füstölögjön el, végképen, soha vissza nem térő formában... Itt van először is Gandhi, a böjtöléssel. Gandhi, a hindu népvezér, hajdani jó angol ügyvéd, ázsiai lázító s többszörös koplalóbajnok, kezdetben nagy népszerűségre s komoly tekintélyre vergődött még európai kávéházi körökben is, noha a kávéházi körök cinizmusát s rosszindulatát vajmi nehezen lehet átváltoztatni jóindulattá. Gandhi szerencsés volt: neki sikerült sziveinket a vajmi távollevő hindu páriák felé hangolni, India gyanús ügyeit élvezettel olvasta a legbúsabb ujságbajnok is, Gandhi jó sajtót kapott s különösen az hatotta meg a szíveket, hogy Gandhi koplalt, utonutfélen, vasár- és ünnepnapon, boldog-boldogtalanért. S bár titokban az angolokkal tartottunk, — hiszen az angolok erősebbek, ügyesebbek s fajilag közelebb állnak hozzánk, azonkívül magánszorgalomból féltettük Indiát, — nem lehet letagadni, hogy Gandhi igyekvő koplalásai bizonyos nibuszt kölcsönöztek a hindu nép vezérének s volt idő, amikor izgatottan figyeltük: életben marad-e a sovány népvezér, avagy meghal bélcsavarodásban? S Gandhi csak koplalt. Aztán újra koplalt. Most már nyugtalanok vagyunk, ha az újság naponta nem tálalja fel a rendes Gandhinkat, a rendes napi koplalást, a koplaló-adagot, a narancslevet, s a kecsketejet, — Gandhi úgy odatartozik mindennapunkhoz, mint a gallér, vagy a reggeli. Koplal. Úgy koplal, mint ahogy más ember dolgozik, vagy eszik. Koplalási szériái után gratulációkat kap, mint egy menyasszony, vagy mint az ifjú anya. Koplal most, koplalt tavaly, koplalt azelőtt. Nem is tudom, mióta koplal. Talán koplalásból él. Gandhi ur, most már unalmas ez a koplalás. Most már találjon ki valami mást, érdekesebbet, különbet, mert hiszen Gandhi mellett, akaratlanul millió és millió ember koplal s azokról a kutya sem ír. Gandh iur, megtehetné, hogy egy szer, amúgy Buddha-igazában egye tele magát. Töltöttkáposztával, turósgaluskával, vagy indiai borssal. De ne mindig koplaljon, mert az már a könyökömön... Meg a szörny, például. És itt a szörny is. A loch-nessi. A törzs-szörny, meg utánzatai, a kínai szörny, a német szörny, az ausztráliai szörny, a szibériai, meg a csallóközi. Az ember megdörzsöli a szemét s óvatosan néz körül: egy idő óta az egész világ szörnyekből áll s még Komáromba is jutott belőle egy emberi bőrben járó magán-szörnyeteg. Szörnyű világot élünk, illő, hogy még a tavakban is szörnyek úszkáljanak, amelyekben éppen úgy hiszünk, mint eleink Hány Istókban, vagy a gellérthegyi boszorkányokban. »A loch-nessi szörny« — van-e, aki e nevet nem ismeri? Immár a szörnynyel is úgy vagyunk, hogy türelmetlenkedni kezdünk, ha a napi szörnyadagot nem tálalja föl az újság: a szörny itt, a szörny ott, a szörny fényképen, partra vetve, kicserezve, lábnyomokkal és anélkül, — úgy élünk, lelkűnkben egy szörny tudatával, mintha a szörny öröktől fogva élt volna s már a csecsemőt is szörny-tejjel táplálták volna. Valamilyen formában a szörny mindennap .előjön. — »Már megvan!« — lelkesednek uborkaszezonban az újságírók s újra ráuszítják kedves olvasóinkat a szörnyre. Méltóztassék megfigyelni: egy-egy Dollfuss, Hitler, vagy Barthou-szünetben, amikor pillanatnyiag csak a kohók forrnak s nyilvánosság előtt nem történik semmi: megjelenik s felfedi kilétét a szörny, mint egy rejtettarcú bálkirálynő, maszkabálon... Ottó, aki utazik. Hogy rövidre fogjuk, — mert sok van, — lám, itt Habsburg T)ttó, aki mindig úton van, akihez gondolatban hozzáadták már az összes királykisasszonyokat, akinek mindig úton kell lennie, mert akár utazik, akár tanul valahol, a lázas kombinációk egész raja kiséri. Ha nyugodtan van, azért gyanús, ha utazik, az nem tetszik, ha résztvesz a családi tanácskozásokon, hasábokat jelentenek róla s ha nem vesz részt: akkor is szándékosságot sejtenek mögötte. Jön-megy, ideoda Európában — és senki sem hiszi, hogy valóban ő az. A meglincselt néger sem utolsó. Hetenkint szállítjuk neked az amerikai lincses-négert, kedves olvasó. Hol börtön előtt, hol börtönben, hol büntetés után: az amerikai polgár lincseli a négert. Mindig fehér nővel van baja a négernek, mindig szerelmes ez az istenadta fajta s a végén felkötik őket. Arra azonban soha sem gondolt senki, hogy talán egyszer a fehér nő is oka volt( annak, hogy a néger elveszítette a fejét... A margil falvai vasút. Vasútépítés, amelynél több a sztrájk, mint az épített kilométer. Úgyszólván sztrájkolva építenek a vöröskői munkások. Ha ez a pálya egyszer megépül: az hétpróbás csoda lesz. Kezdetben nagy cikkben hozták a vasútépítés sztrájkját. Most már annyira megszokott, hogy csak kis hír közli: »ehéten új sztrájk a vöröskői vonalon». S mely optimzimus: a dobsinai szakaszt a jövő hónapban át akarják adni a forgalomnak... S még mennyi van ebből a fajtából, kedves olvasó. A nagy ágyukat: »Hitler a békéről«, »Mussolini Európa megújhodásáról« nem is mondjuk. Itt van Barthou, aki utazik, a sziámi király, akit alaposan befont a Cook-iroda, Stahremberg, aki fenyegetőzik s Habicht, aki az öklét rázza, a svéd király, aki, örökké tenniszezik s a walesi herceg, aki uj mellényt 'talált fel, miközben félkézzel gyermekeket ment ki a tengerből. Itt vannak a világrepülők, akik sose jutnak el oda, ahová akarnak, itt van csendben Bolivia és Paragváj, itt vannak a halk keresztényüldözések Törökországban, a méla zsidóüldözések Afrikában, japán és orosz évek óta veszekednek snem és orosz évek óta veszekednek s nem mernek háborúskodni, a spanyol királyi családdal mindig baj van, Afmezőt s valamelyik állam mindig emeli repülőflottáját, vagy hajóhadát. Néhány országban menetrendszerűen futnak egymásba a vonatok, s Romániában minden hónapban kipattan valami. A viharoknak külön állandó rovat nyílott s a holland trónörökösnő nem akar férjhezmenni... így megy ez, állandó körforgásban. Felnyitod reggel a lapot s látod a régi híreket új formában. Szinte csoda, ha valami egészen eredeti újdonság kerül elébed. A világ úgylátszik, mindig ismételi önmagát, semmi új nincs a nap alatt... (szv) — Imaszékek bérbeadása. A komárnoi izraelita hitközség kultuszbizottsága értesíti a hitközség tagjait, hogy az imaszékek f. hó 26-án és szeptember hó 2-án, mindkét napon délelőtt 8—12 óráig a hiiközség titkári hivatalában bérbe adatnak. Első napon, azaz f. hó 26-án csak azok jelentkezhetnek, akik az eddig bérelt imaszékeiket megtartani óhajtják, mig az uj imaszékeket bérlők szeptember hó 2-án kerülnek sorra. Az imaszéktulajdonosok és bérlők értesittetnek, hogy egy imaszéken csak egy felnőtt foglalhat helyet. Amennyiben valamelyik imaszéktulajdonos vagy bérlő megengedné, hogy helyén más is álljon, úgy az illető tulajdonos vagy bérlő köteles a mellette helyet foglalóért is a bérleti összeget megfizetni. A vevő szolgálata *rau^8me célszerű Vevő-toborozás helyes Vevő-kezelés jó reklámozás és jó kivitel által bemutatja a rendkívül érdekesnek Ígérkező különkiállitás „a kereskedő“ 1934 augusztus 18-tól 24-ig. Kereskedői üzemszervezés: Irodaalapítás / Könyvelés / Adó és biztosítások / Kalkulátiók / nruisme / Modern és hygénikus csomagolás / Diszítéstan / Eladók nevelése / Iskolák stb. Vevőszerzes: Kirakat - Sátor - Plakát -Árjegyzék - Fényreklám - Európai államok export- és gyűjtőtoborzása,valamint ezzel szemben kiállítás „Amerika és mi“ címen Az amerikai vevőszerzése. Mindenki tud vevőt gyűjteni: tanulságos bemutatása, hogy a kis üzletember miként toboroz. — A látogatás. Ez a kiállítás minden kereskedő részére igpn tanulságos. — A bevásárlás a Reichenbergi Vásáron mindig előnyös. 33o/o ntazá8i kedvezmény I Igazolvány kapható a Járási Keresk, Grémiumnál Komárno, Nádor-utca. (O a, O') Bl»
