Komáromi Lapok, 1934. január-június (55. évfolyam, 1-52. szám)
1934-06-30 / 52. szám
1934. junius 30. íKÜ.MaKü.Mí lapok* 3. oldat. A Komáromi Magyar Akadémikusok Egyesületé* nek egy éve. Már lassan hatodik éve annak, hogy a helybeli magyar főiskolai hallgatók hivatalosan tömörültek: megalakult a KMAE. Valljuk be azonban nyíltan, hogy nagyon keveset hallottunk eddig erről az egyesületről s még kevesebkaptunk tőlük. .Szinte teljesen kiestek Komárom társadalmából, kieslek onnan, ahol a fiatal intellektuel generációra a legnagyobb szükség van, a kulturélet felfrissítéséből. Két bál és egy Csehszlovákiai M. A. Sz. kongresszus (ez is bállal), ennyi az első négy év mérlege. Az utolsó évben megkezdődött azonban a kibontakozás. A komáromi főiskolások végre ráeszméltek arra, hogy nekik hivatásuk és kötelességük is van a kisebbségi magyar társadalommal szemben. Bevonultak a Jókai Egyesület szívességéből a Nádor uccai Laky-padról a Kultúrpalotába és ha mindjárt nem is kifelé, de belül teljes mértékben megindult a munka. 1933. szeptember 18-án tartott rendes közgyűlésén az egyesület elhatározta azt, hogy testületileg, de egyénenkint belép a Jókai Egyesületbe, egyetlen átfogó kultúr szervünkbe és ott tudásához mérten részt kíván venni a munkában. A Jókai Egyesület vezetősége előzékenysége lehetővé tette, hogy a fiatalság egy otthonhoz jusson és átadta állandó használatra, minden ellenszolgáltatás nélkül a Kultúrpalota egyik helyiségét. így meg volt már a lehetősége annak, hogy az ifjúság össze tudjon valahol a téli hónapok alatt jönni, amit még elősegített az a tény is, hogy Komárom város 10 mázsa pirszenet bocsájtott az egyesület rendelkezésére. Ettől az időtől kezdve minden héten egy-egy estén az egyesület vitaestéket tartott. Az estéket szép számmal látogatták a tagok, sőt még az idősebb generáció tagjai is néha-néha ellátogattak oda. Összesen 11 vitaestet tartottak: Ifj. Alapy Gyula: A szovjet igazságszolgáltatás és Szociális harcok a római birodalom bukásáig; Maurer Imre: A büntetés szerepe a társadalomban és a ma erkölcse; Neuwirth Béla: Lehet-e hasznos a háború és Ady magyarsága; Zombory György: Uj művészetek: a hangos film és Az új magyar dráma; Vargha Sándor: A nemzet, mint államalkotó; Doma Ervin: A középkor és újkor emberén át a kollektivizmus felé; Ringhofíer Ferenc: A rákbetegség. Ezeken az előadásokon kívül Szombathy Viktor író tartott beszámolót a brünni diákankétről. De nemcsak a szellemi önképzésről gondoskodott a KMAE, hanem hetenként kétszer tornaórákat tartott a polgári fiúiskola tornatermében. Ez röviden vázolva az egyesület belső élete. Kifelé az egyesület ez évben még nem sokat mutatott. Még a belső idegenség, a kezdet nehézségei nyomták rá bélyegüket a külső munkára. Az egyesület résztvett a JESZO kiállításának rendezésében, a jólsikerült JESZO—Komáromi Dalegyesület szilveszteri mulatságának előkészítésében és szívesen vállalkozott a Jókai Egyesület múzeumának átrendezésére is a jövőben, hogy az megnyitható legyen a nagyközönség részére. Nem sok az itt felsorolt munka, de mégis jelentősen több a semminél. Indulás volt ez az év, a következőnek kell majd megmutatnia, hogy nem csak pillanatnyi szalmaláng volt az egész. Az ifjúság életjelt adott magáról, megmutatta azt, hogy van, hogy komolyan kell számolni vele. Hogyan oldja meg egy igen ügyes tanító a falusiak egymással való ismerkedését. Követésre méltó példa a pedagógusok számára és egyéb múzeumi tapasztalatok. Komárom, június 29. A komáromi polgár és polgárnő ilyenkor, május—június havában a város főbb uccáin, a Kultúrpalota előtt, a Szent András templomban, a Dunaparton vagy a szigeten majdnem mindennap hatalmas gyermekcsoportokat láthat. Csallóközi, mátyásföldi, garamvölgyi iskolásgyerekek ezek, akik az évzáró napok jutalmául meglátogathatják a környék nevezetesei)!) városait. Egy nagyobb földrajzi kör iskolásgvermckei jutnak el évről-évre Komáromba, ma jd a következő esztendőben megnézhetik Pozsonyt, Érsekújvárt, Dévényt, Lévát, — ahogy soron következik. A gyerekek frissen jönnek el, fáradtan ménnek haza, kis agyukba anynyi látnivaló zsúfolódik össze, anienynyit talán egész esztendőben nem érzékelhettek. Nagy dolog is az, ha a csilizközi gyerek bejöhet Komáromba s hogy ez megtörténhessen, sokszor az egész falu közösen segíti őket hozzá. így a hősieket szekéren vitték Szerdahelyre s ott rakták fel vasútra, szekér is szállította őket haza, hogy össze ne roskadjanak a gyaloglásban. Már a keszegfalusiak jobban állanak Komárommal: közülök inár mindegyik járt nálunk, de persze a múzeumot, meg a templomokat bévülről ők sem látták. Mióta a hajók eltűntek a Dunáról s nyári álmukat alusszák, azóta az iskolásgyerekek jelentik az idegenforgalmat. Részünkről a Kultúrpalota látogatása jelenti a kis idegenekkel való közvetlen érintkezést. Meg-megjelenik egy-egy csoport az udvaron és bebocsáltatást kér. (A múzeum a falu felnőttebbjeit is izgatja, mert mindig lehet látni egyegy leselkedő alakot hetivásárkor, amint a földszinti ablakokon keresztül a római gyűjteményt vizsgálgatják.) A kis falusi gyerek, aki azl se tudja, mi a múzeum, riadt érdeklődéssel nézi a sok öreg korsót, követ, téglát s cserepet s valószínűleg soknak a fejében felötlött a kérdés: minek mutogatják itt szekrényekben az öreg fazekakat, amikor a falun ezret is szétvernek egy év alatt... Ilyenkor hívjuk fel figyelmüket az öreg leletek megbecsülésére. ❖ A múzeumi tárgyak sikere igen különféle. A mammut-fognak nagy sikere van, a kőkorszakbeli fazekaknak s Klapka ablak-rácsának semmi. Az ásvány gyűjtemény és a római cseré]) nem érdekli őket, viszont a csontvázak, az ágyúgolyók annál inkább. A leányok az ékszereket s a porcellán-tálakat nézik sóhajtozva, a fiúk a fegyverekhez rohannak s hatalmas sikere van a dragonyos csákónak, ha egy fiú fejére feltesszük. A kitömött madarak körül nagy a tömeg, viszont a néprajzi sarok nem 'érdekli őket, mert olyat otthon is látnak. Hogy mi volt 1848- ban, azl nem igen tudják: a mi időnkben a -18-as szekrénynek lelt volna a legnagyobb sikere. Tempora mutantur... A képtárban a hatalmas Feszty képnek van sok buzgó nézője, de inkább csak a kép nagysága miatt. Nem mindegyik falu tanulói vannak tisztában Deák Ferenecef és Kossuth Lajossal. Valóságos pedagógiai, néprajzi és lélektani kísérlet ez. Mire a nagyterembe érnek, már elfáradt mindegyik. A székeken megpihennek s ilyenkor esik szét a nehezen tartogatott ebédcsomag, kinyílik a táska, felborul a tej s szétömlik a kávé. A nagyteremben széles foltok mutatják, hogy itt az ifjú nemzedék már erősen a gyomrára gondolt. Némelyik iskola tanulói figyelmetlenek, rohannak a termen végig, más iskoláé igen értel-Szép fehér fogaké Ez a legszebb természetes ékessége az embernek. A Chlorodont megőrzi a fo gak szépségét és egészégét. Ha reggel és este használja, a Chlorodont fogpaszta vakító fehérré teszi a fogaket, anélkül hogy az értékes fcMJíO- máncot megtámadná. Tubusa Ke 4.- és Ke 6.* gyártmány mesen, szépen felelnek, érdeklődnek. Ezeknek élvezet magyarázni. Ha az ember megkérdezi őket, mi tetszett legjobban, a leányok diplomatikusan felelnek: — Sok szép dolog van ill. A fiúk már őszintébbek. Rávágnak áperte, mi nyerte meg a tetszésüket. Egy kis fiú pedig egész őszintén megmondta: — Nem tetszeti nekem itt bizony semmise. A múzeumból rendszerint a nyomdába mennek. lit még rejtélyesebb lesz előttük Komárom: a nyomda apró ólombetűi ravaszul ugrálnak előttük. Alig érnek fel a szekrényekig s némelyik orvul belekap a szedőszekrénybe, vagy felborítja a betűsort. Ä nyomdászok nem haragszanak, számukra van olyan mulatság egy iskola látogatása, mint az iskola számára... A nyomdában Jenőnek, a mindenesnek van őszinte sikere ... * ílt volt egy garamvölgyi iskola ifjúsága, Lekérről. Nem voltak lúlsokan. Csupa jólöltözött, módos falusi gyerek. Leányok, mintha vasárnapozni mennének, a fiuk, mint bérmálás előtt. Egykés falú: mindegyik gyermek egyetlenje volt szüleinek. Gazdagok, — az útiköltség nem okozott nekik gondol, küldte mindegyik szülő szívesen a gyermekét. Van egv mintatanítójuk, Dudich László, aki két évvel ezelőtt Izsán volt s megcsinálta Izsa monográfiáját. Dudich tanító űr mindig szolgál valami meglepetéssel. A gyerekek hangosan köszönnek, szemüket, de nem történt egyéb. Nem történt addig, amig el nem engedtem őket. Ekkor Liza balra kezdett futni, talán meglátott valami Ígérkező falatot. És nagyot rántott Szerénkén. Szórónké előre bukott, kicsapta a két szárnyát és rémülten igyekezett jobb felé. De Liza nem engedett. Kis szemük kidülledt, lábukat szétvetették, a szalaghurok felborzolta nyakuk tarka tollazatát. Az udvar lakói felfigyeltek. Oldalt fordult szemmel bámulták Szerént és Lizát, amint rángatják, cipelik egymást, egyre fokozódó haraggal. Amint ugrálnak a magasba és vészesen csapkodják szárnyaikat. Elsőnek Liza unta meg a dolgot s amit sohasem tett, Szerénre ugrott. Roppant a csőre Szerén fején, nyakán, szemén, természetes, hogy védenie kellett magát s kitört a csata. Valósággal megvadultak. Kakas-háborút már láttam, de tyúk-háborút még soha. Hahotázva nevettem, hangos ordítással bíztattam Szórónkét, hogy ne hagyja magát. Keserű harc volt. A szalag néha a szakadásig megfeszült, amikor szétrebbenlek s aztán összehurkolódott, csattogtak a csőrök és szelei vertek a vergődő szárnyak. Az volt a baj, hogy megbolondult az egész baromfiudvar. A libák vészesebben gágogtak mint őseik a Capilolium ama nevezetes éjszakáján, a kacsák hápoglak, a két kakas, mintha tíz hajnal olvadt volna össze, úgy kukorékoltak, oly vészesen, mint még soha azelőtt. És Radetzky néni éppen ekkor ért haza. Lehet, nem találta otthon a nénjét és visszafordult. Futva igyekezett a harc és hadilárma színterére. Mikor meglátta a kél összehurkolt tyúkot, fölkiáltott : Jézusmárjám, mit lőtt maga evvel a két szögén párával? No balti, ha karácsony, ha nem, ezt megmondom a tekéntetös asszonynak. Meg is mondta. Édesanyáin rám nézett és így szólt: — Ezért meg foglak büntetni, fiacskám. Liza és Szerén, ma is emlékszem még, napokig félájultan járkáltak, szegénykék. És soha többé nem tartottak testvériséget... III. üt óra felé megérkeztek a vendégek. Karácsonyi uzsonnára. Gyulassy néni, — a bal lábát fáról viselte — ezúttal egyedül jött. Máskor el-el hozta magával Katinkát, a lelenclányt is, akit nevelt, hadd uzsonnázzék az is... Mert ő ugyan nem adott uzsonnát soha. De azért volt szíve... No nem? A Paszternác kisasszony, aki már ötven éve készül mátkaságra, nagy, földig érő bundában jött. Mosolygott, mosolygott és még uzsonna előtt végigkóstolt mindent. Csettintett a szőlőstál előtt és így szólt anyámhoz: — Fenomenál esz, antyalom, fenomenál. Tizen voltak asszonyok. Lúd néni, aki a leánypolgáriban tanított, a Donauwellent zongorázta... A nagy cserépkályhában izzottak a bükkhasábok. Boldog melegség ölelte a szobát. Mikor anyám betöltötte a kávét és végigkínálta a mazsoláskalácsot, így szólt rám mutatva: — Ez a fiú ma rossz volt. És elmondta az esetemet Lizával és Szerénnel. Nagy nevetés támadt. Paszternác kisasszony fel is ugrott, a kis asztalomhoz szaladt s összecsókolt. — Fenomenál esz asz eszeipény, fenömenál. — Hiába csókolod, — folytatta anyám, azért megbüntetem itt, előttetek. Adok neki kávét, de nem kap bele cukrot. Igya meg keserűen. És rám nézett a gyönyörű, nagy fekete szemével. A fekete szemében imádat voll, bár összehúzta kissé két félholdként ívelő szemöldökét. ; ■ t A vendégek szürcsölték a kávét. — Istenem, — sírtam el magam, hangosan, — ma szent karácsony van és nekem cukor nélkül adják a kávét — és vágyakozva néztem az édesanyám által őrzött cukortartó felé. De azért hősi mozdulattal felemeltem a csészét és ittam. Az arcom felderült, mosolyogtam. — Nézd, — súgta Lcgeza néni anyám felé, — mint mosolyog az a gyerek. Anyám figyelni kezdett s odajött hozzám az asztalhoz és megkóstolta a kávémat. Elsáppadt. A keze remegett, a válla is reszketni kezdett. Aztán mellém rogyott és azt susogta: — Jézus ... Karácsony ... Idvezítő ... A kávé édes volt, mint a méz. IV. Jó hinni. Azóta, ha az emlékezések napja seljrem szitába teszi a telkemet és rázza, szitálja könnyedén, hogy a mull ezüstpolyvája kihulljon belőle, hazaigyekezelernbcn mindig belépek a sarokalji kis kávémérésbe, keresem az idős »vacsorázó« hölgyet. Meg is találom mindig. Szegényes zsebemből én fizetem a kávéját. Jól esik ez nekem is, neki is. Mindig dicséri, hogy ha ott vagyok, kétszer olyan édes a kávé... Bocsássa meg nekem az, aki emberi szem által soha meg nem ismerhető ábécével jegyzi fel cslekédeteinket, ez a pesti »Paszternác ismerősöm nem tudja, hogy a kávét úgy’ hozzák ki neki, hogy egy adag cukor már benne van. De ő hiszi, hogy a rendes három kockától olyan édes... És fénylő, boldog szemmel simogat. Ne haragudjon rám, ez is hit... Ha egy cseppecskét — pesti is...
