Komáromi Lapok, 1934. január-június (55. évfolyam, 1-52. szám)
1934-06-27 / 51. szám
4. oldal. »KOMÁROMI LAPOK« 1934. junius 27. A zsidó hitközség tanévzáró ünnepélye. A komáromi zsidó hitközség tanévzáró ünnepélye szombaton zajlott le. Az ünnepélyt templomi istentisztelet ve7.elle be, melyen dr. Waldmann Ernő lőrabbi mondóit magas szárnyalásé beszédet. A tanévzáró ünnepély a zsidó hitközség kultur- és vallásos életének reneszánszát jelentette. Az év folyamán sorrakeriilt előadások s az ifjúság erősebb és szélesebb alapokon nyugvó valláserkölcsi nevelése dr. Krausz Arthur hitközségi elnöknek és dr. Raáb Mihály kutturbizottsági elnöknek, valamint Telkes Mihály igazgatónak agilitását igazolják. A pedagógiai részben dr. Waldmann Ernő főrabbi és Kun Soma tanár végezlek eredményes munkát. A tanévzárő ünnepélyen héber dalokat énekelt az ifjúság Telkes Mihály igazgató színes kidolgozásában és vezetésével. Az elemi iskolák ifjúsága kél magyar nyelvű Dávid-zsoltárt adott elő a szavalókórus szellemében. Az összes iskolák növendékei szabadelőadásban számoltak be az elmúlt iskola-év tanulmányairól. Kim Soma tanár alkalmi beszédet mondott s a vallás örök szépségeiből vett idézetekkel szólt a lélekhez. Dr. Raáb Mihály kultur- és tan. bizottsági elnök megnyitóbeszédében a kultur- és tanügyi bizottság programjáról, az ifjúság s a szülői társadalom kötelességeiről értekezett meggyőző érvekkel. Dr. Krausz Arthur hitközségi elnök az eminens tanulóknak imataliszt és könyveket osztott szét színes és a vallásos életet, annak erkölcsi normáit kihangsúlyozó ünnepélyes beszéd kíséretében. Heimler László most érettségizett diák az ifjúság nevében hites, lelkes manifesztációban fogadkozott a további építő munka mellett. Költői erejű felszólalás volt. A komáromi zsidó hitközség munkája minden hitsorsost őszinte örömmel és bizakodással tölthet el: tradíciókhoz és jövendőhöz méltó. (e) Tornadélután a Majláth iskolában, két iskola részvételével. — junius 20. Június van: a vizsgák ideje. A mai pedagógia azonban nem elégszik meg azzal .hogy csak a könyvek birodalmában vezesse el az ifjúságot, hanem az oktatási és nevelési lehetőségek sokféle útján kalauzolja szeretettel a rábízott nemzedéket. Ma egyáltalán nem különös, hogy a zenei előrehaladási éppenúgy bemutatják a szülőt előtt mint a testgyakorlásban való jártasságot, a kézügyességben éppenúgy képzik ki a kis iskolásokat, mint akár az énekben. Ebben a nagy, átfogó pedagógiai tervben előkelő helyet foglal el a testnevelés ügye. Vasárnap a Majláth iskola s a Simor leánynevelő intézet ifjú hadosztályainak tornamutatványaiban gyönyörködött a megjeleni, hatalmas számú közönség. A tornadélulán a Majláth iskola udvarán folyt le, őszinte tetszés mellett. Tizennégy mutatvány-pont ölelte fel a műsort, a torna minden faját bemutatták, amely csak sorrakcrülhet az elemi iskolák tantervén. Énekes, svéd játékok, a legújabbrendszerű ritmikus szabadgyakorlatok, szertorna volt műsoron, az összes osztályok tanulóinak részvételével. Az elmúlt év tornagyakorlatainak legjobbjai voltak ezek a kis bemutatók. Kétszáznegyvenöt gyermek derűs látványt nyújtott a tornajátékokban. Az elért eredmények nagy sikert jelentenek a tornatanílás terén. A tanítótestület szakavalottsága, a pedagógusok ügyszeretete mutatkozol tmeg. A kél intézet mindig ügyelt a testnevelés ápolására s karöltve oldották meg a leslnevelésügy kérdéseit. A két iskolának az iskolaszék nevében dr. Majer Imre prelátus-plébános köszönte meg az elért szép eredményt. A műsor a következő volt: Énekes tornajáték (Majláth iskola . Énekes játékok (Simor intézet), Jancsi és Juliska énekes mesejáték. (Simor isk.) Ritmikus szabadgyakorlatok (Majláth isk.). Zenés szabadgyakorlatok (Simor isk.). Gyakorlatok a lebegőfán és a bakon (Majláth isk.). Ritmikus testgyakorlatok (Simor isk.). Zenés botgyakorlatok (Majláth isk.). Szabadgyakorlatok (Simor isk.). Gyakorlatok a korláton (Majláth isk.). Babatánc (Simor isk.). Magasugrás (Majláth isk.). Ritmikus táncok (Simor isk.). Gúlák, tornajátékok (Majláth isk.). A zenét a gyakorlatokhoz Mészáros Sándor cigányzenekara szolgáltatta. Meg kell említenünk a szülők áldozatkészségét is, amely lehetővé telte, hogy a kis láncosok szép magyar ruhában jelenhessenek meg HÍREK — Hálaadó istentisztelet a ref templomban. A komáromi különböző iskolákban tanuló református növendékek számára junius 28-án, csütörtökön reggel 8 órakor a református egyház Jókai uccai templomában évvégi hálaadó istenitiszteletet tartanak, amelyen az iskolásgyermekek, a szülők és az érdeklődő hivek vesznek részt. — Uj doktor. Nagy Árpád szépkészültségü földinket, Nagy Viklor folyammérnökségi tisztviselő derék fiát a prágai tudományegyetem orvosi fakultásán doktorrá avatták. — Az evangélikus templomban június 28-án, csütörtökön reggel fél 8 óra helyett — az iskolai évet befejező hálaadásra való tekintettel — 8 órakor lesz az istentisztelet. — Új doktor. Mihola Gyulát, a mi közszeretetnek örvendő zeneköltőnket a prágai német egyetemen szombaton, f. hó 30-án d. e. Vall órakor avatják a jogtudományok doktorává. Őszinte szivből gratulálunk a népszerű Gyuszinak. — A Járási Fiatalsággondozó f. év julius hó 2-án, d. u. 6 órakor rendes évi közgyűlést tart a Szociálisegészségi Gondozás házában (Széchenyi-u. 23.) Az egyesület szövetségébe tartozó összes tagokat és egyesületeket ezúton hívja meg az Elnökség. — A Komáromi Izr. Jótékonyegylet elnöksége hálásan megköszöni azon úrasszonyoknak, urleányoknak és uraknak szives nagy fáradozását, akik az Országos Hivatal által engedélyezett junius 24.-i vasárnapi gyűjtönapon — a nagy meleg dacára — egész napon át tevékenykedtek és ezáltal a gyűjtés eredményét fokozták. Úgyszintén az adakozóknak is nagy háláját fejezi ki a szegények nevében a vezetőség. — Postai hír. 1934. évi julius 1-től kezdve lehetséges lesz hivatalunknál az utalványszolgálat rendes hivatalos óráin túl is feladni mint elkésett küldeményeket közönséges és express postautalványokat darabonkénti 2.50 Ke pótdij mellett. Ezen utalványok a távirdaosztálynál lesznek feladva hétköznap este 8 óra 45-ig és vasár- és ünnepnapon este 7 óráig. Postafönökség. — Köszönet. A községi népiskola szorgalmas és jó magaviseletü tanulói-nak évvégi megjutalmazására a Földműves Kölcsönös Pénztár 100 Kc-t adományozott, melyért ezúton is köszönetét fejezi ki az iskola nevében Pethő Sándor, igazgató. — Vöröskereszt közgyűlése. A komáromi csszl. Vörös Kereszt Egyesület f. év julius hó 2-án, hétfőn d.u. 5 órakor tartja évi rendes közgyűlését a Széchenyi-ucca 23. sz. alatti Szociális Egészségi Gondozás Házában,amelyre az egyesület összes tagjait ezúton hivja meg az Elnökség. — Csökken a soffőrvizsgázók száma. Prágai jelentés szerint ebben az évben, nyilván az autóforgalomról szóló törvény következtében, erősen hanyatlott a soffőrvizsgázók száma. Az eddigi eredmények szerint ez a hanyatlás 70 százalékot tesz ki, de megjegyzendő, hogy a vizsgázók legnagyobb száma urivezető, mig a hivatásos soffőrök igen csekély számban jelentkeznek vizsgára. Miután a vizsga elméleti része is meglehetősen nehéz, nagyon sok vizsgázó megbukik. — ELBERTNÉ fűzőszalonja Kiscsapó u. 8. készít mérték után legjobb formájú és minőségű Princess fűzőt, csipőszorítót és melltartót. — Nagy tűz Izsán. Hétfőn reggel, eddig ismeretlen okokból kigyulladt Tóth Kurucz Jánosnénak a községháza mellett álló istállója. A tűz hamar terjedni kezdett, az erős szél átvitte a lángot Vas József és Tárnok Péter istállóira, szalmakazlaira. Mivel a népség nagyrésze a határban dolgozott, vagy a komáromi vásárban volt, az oltásnál csak a tizenöt önkéntes tűzoltó fejthetett ki munkát. Ezek nagy erőmegfeszitéssel dolgoztak és sikerült nekik megfékezni a tüzet, még mielőtt erősebben továbbterjedhetett volna. A komáromi vásáron ki is dobolták az izsai tüzeset hírét s számos gazda hazasietett a vásárról. Tóth Kurucz Jánosné kára a legnagyobb: egész cséplőgép berendezése elégett. A kár mintegy 30.000 korona, amely biztosítás folytán megtérül. A tűz okát most vizsgálják. — Magyar polgári Iskola létesül Dunaszerdahelyen. Az egyesült magyar ellenzéki pártok, magyar nemzeti párt, magyar nemzeti munkáspárt, a keresztényszocialista párt és a Haladópárt a legutóbbi dunaszerdahelyi községi közgyűlésen azzal a javaslattal álltak elő, hogy Szerdahelyen magyar polgári iskolát állítsanak föl annál is inkább, mert állami polgári iskola, csehszlovák nyelvű már van a községben. Szótöbbséggel elfogadták az indítványt és szeptemberben már megnyílik az uj magyar iskola. — A maturabál rendezősége hálás köszönettel nyugtatja a következő felülfizetéseket: Gidró Bonifác 50, dr. Hajdú Lukács 40, dr. Borka Géza 20, Csapó Antonin 20, Koval’ Béla 20, Harmos Károly 50, Bíró Lucián 20, A Dalárda vezetősége 40, Zavatzky Antal 20, Kocsis Károly 20, Hajdú Gábor 20, Lukovics István 10, Sárossy Etel 20, Panghy özséb 20, Pataky Maurus 10, N. N. 20, Mikó Béla 14, N. N. 2, dr. Horváth Cézár 20, Nemesik Valter 30, Kocsis Károly 20, Farkas Jánosné 10, Galgóczy Gyuláné 5, Reitterné 50, Soós 30, tgó Aladár 10, N. N. 4, N. N. 4, N. N. 4, N. N. 14, N. N. 4, N. N. 2, N. N. 14, Schütz Béla 26, Weisz Pál 20, N. N. 4, N. N. 4, Szabó Lajos 14, Révész István 44, Pethő Sándor 10, Lovász Ferenc 4, Almássy László 4, Vály Lajos 4, Kollányi Miklós 10, Schwartz Ármin 4, Banai Tóth Pál 20, Vörös Ede 30, N. N. 10, N. N. 20 Ké-t. — Az Obsitos, Kálmán Imrének ez a kedves, romantikus darabja már harmadszor került bemutatóra a dunaszerdahelyi Műkedvelő Gárda kitűnő előadásában igen nagy sikerrel. — Márciusi mese, a legsikerültebb magyar filmet mutatja be pénteken, szombaton és vasárnap a magyarkomáromi városi filmszínház és ezzel a budapesti Apollószinház után megelőzi az összes filmszínházakat. A főszerepeket Turay Ida, Demkó Irén, Berky Lili, Törzs Jenő, Kabos Gyula, Ráday Imre, Gózon Gyula, Peti Sándor adják. Kisérő műsor Majd én megmutatom, kacagtató zenés vígjáték és a magyar hangos híradó. Az előadások kezdete ezeken a napokon hat és este félkilenc órakor. — Ritka jubileum ünnepét ülték meg Csallóközben. A dénesdi Énekés Zeneegyesület fennállásának 175-ik évfordulóját ülték meg meleg ünnepségek keretében. Az ünnepi nagymisét Tyukos János pápai kamarás, ’csallóközpüspöki plébános mutatta be a Mindenhatónak. Az ünnepi szent beszédet Mészáros János dénesdi plébános mondta, aki éppen akkor ünnepelte 25 éves papi működését. Délután a ritka jubileumot ülő énekkar nagy hangversenyt adott a vendégek tiszteletére. — „Egy garasos“ hulla a Dunában Vasárnap délután 5 órakor a komáromi Erzsébet szigeten a vizműtelep mellett a viz egy 25 éves férfi hulláját vetette partra. Az illető 170 cm. magas, gesztenyebarna hajú férfi volt, fekete kabátot, mellényt, szürke nadrágot és sárga cipőt hordott. Zsebében összesen egy osztrák garast találtak. Kilétének megállapítására nyomozást indított a rendőrség. — Baleset ablaktisztitás közben. Schwartz Gyula sellyei szitás felesége ablakot tisztított. Közben az állványról leesett és magával rántotta az ablakot, amelynek üvegdarabjai felvágták balkezének a főütőereit. A komáromi főgimnázium zenekarának nagy hangversenye. — julius 2G. A komáromi olvasó előtt nem kell külön ismertetnünk a komáromi főgimnázium zenekarát. Évek óta megszoktuk. tudjuk, hogy ha valami kullurclőadás, zeneestély, hangverseny van Komáromban, a gimnázium zenekara legtöbbször szerepel azon s mindig kitünően. Elsősorban Krizsán József zenetanáré az érdem, hogy fáradságot nem ismerve, lendülettel vezeti a zenekart s teszi lehetővé, hogy a szlovenszkői gimnáziumok közölt páriát ritkító zenei nevelésben legyen része a tanulóifjúságnak. Valóban: igen kevés középiskolánk van, amelynek ilyen képzett, egyöntetű vezetés alatt álló s nagy zenekari művek eljátszására is bátran vállalkozó együttese lenne. A zenei nevelés a középiskolás ifjú sokoldalúságát segíti elő, megtanítja őt közönség előtti szereplésre, kollektív művészi munkára s mikor a zenekart halljuk évzáró hangversenyén örömmel hangoztatjuk: megérte a fáradságot. Egy intézetben, amelynek nem a zenei nevelés a főcélja, mindig sokkal nehezebb zenekart alakítani hiszen a tanulók sokirányú elfoglaltsága lehetetlenné teszi, hogy idejük s erejük nagyrészét erre fordítsák A vasárnapi hangverseny azonban bebizonyította, hogy I egnagyobbrészben sikerült a nehézségeket legyűrni s a zene-eslély talán a legjobbak egyike, amelyet a gimnázium zenekarától eddig hallottunk. Fegyelmezett játék, korrekt zenei felfogás, a részletek finom hangsúlyozása írható elsősorban a zenekar javára. Feltűnő, hogy milyen bő műsora, változatos repertoárja van a zenekarnak. A nagy zenezserzők voltak képviselve a műsoron, jó előadásban. Kikeli emelnünk azonban a ni agyar komáromi Bisch »ff Géza egv finom dalát is, amely kerek kis alkotás volt. Egy Beethoven és egy Brahms zenedarabot hegedűn szép technikával s fejlődés Ígéretével adott elő Schlaffer Ernő, Kőváry Mária zongoratereiével. A műsor egyébként a következő volt: Sousa: Kadét-induló. Thomas: Gavotte Mignon« című operából Myddlelon: The phantom brigade. Bach: Tavasz ébredése. Beethoven: Románc F-dur. Schlaffer Ernő hegedűszólója, Kőváry Mária zongorakíséretével. Bloch: Ili. Magyar rapszó dia. Gillet: Manón levele. Mayer beer: Koronázási induló. Smetana: Az eladott menyasszony. Zenekar és 60 tagú énekkar. Brahms: Valcer. Schlaffer Ernő hegedűszólója, Kőváry Mária zongorakísérclével. Bischoff: Szép tavaszi éj a te szemed. (Gruber Lőrinc szövege.) Grieg: Hódolóinduló. Bram berg: A gladiátorok búcsúzása. Krizsán Józsefet igaz és őszinte dicséret illeti a szépen sikerült zeneestélyért. Jó pedagógus, ügybuzgó, lelkiismeretes és olyat művel, amivel csak hírt és nevet szerez az intézetének. A megjelent közönség zajos tapssal hálálta meg a gimnazsiták hangversenyének minden számát s melegen üdvözölte a karnagyot. — Jókarban levő pianino eladó. Cim a kiadóban. — Megvadult bika rontott a sellyei határban Gombik Pál gazdának, aki kétségbeesetten menekült, de a bősz állat elérte, feldöntötte, rátaposott és a szerencsétlen embert többször átszúrta szarvával. Több bordája is eltörött Életveszélyes sérüléseivel a kórházban ápolják. Közgazdaság X Kényszeregyezségek és csődök Szlovenszkóban és Ruszinszkóban. Faber Jenő bútor- és papirkereskedő Vágsellye, Losonczi Gazdasági Gépek gyára r. t. félsz, alatt Losonc, Kovács Imre és neje Anna gazdálkodók Ogyalla, Tafelmayer Károly szódagyáros Pozsony, Dlugolinszky Károly vegyeskereskedő Ólublő, Weiss Jenő és neje Ilona keresk. Pozsony, Kovács József üvegkeresk. Nagyszombat. Csődök: Pomocnicke shromaZdenie obchodného gretnia Kassa, Fogyasztási Szövetkezet Králiky (Beszterce mellett).