Komáromi Lapok, 1934. január-június (55. évfolyam, 1-52. szám)
1934-06-23 / 50. szám
1934 június 23. > KOMAROMI LAPOK« 9. oídai Jancsi meg a csacsi. Kikiáltja magát Jancsi: »Jertek fiúk lovagolni! Jött is mindjárt a sok gyerek, S elindult a vidám sereg. Ki is értek a mezőre, S ott leültek a zöld fűre. Most azt mondja lovas Jancsi: Nincsen ló. hát jó lesz csacsi. Ott legel, nézzetek oda, Siessetek, jertek hamar. Odaértek a csacsihoz És így szólották Jancsihoz: »Itt a csacsi, ugorj rája, Mutasd meg, hogy mit tudsz rajta. A Jancsi mindjárt fölugrott, A csacsi meg rugdalódzott. Ugrándozott, ahogy tudott, S Jancsi róla lebukott. A gyerekek meg nevették Jancsit, a lovagló művészt. Munka László, polg. isk. tanuló. A rádió tündére. Péterke délelőtt iskolába járt. Délben egyenesen a Nagykorúira szaladt, ahol az apja, mint afféle tedd-ide, tedd-oda szegény ember, tűzkövet, cipőzsinórt és más effélét árult. Ott egy kapu alá húzódtak és ebédeltek. Kis kenyeret, szalonnát vagy töpörtyűt, ami akadt. Délután tanult Péterke, estefelé segített az apjának s késő este együtt mentek haza, meszsze laktak ők, a város szélén, egy rossz viskóhoz ragasztott bódéban. A szegény ember reggel-este azon imádkozott, hogy csak jól télbe fordulna már az idő, mert akkor lehet havat lapátolni és a szenespincéscktől szenet s lat hordani a házakhoz. De bizony a tél csak lassacskán jött az idén. A kisfiúnak pedig kezdett rossz kedve lenni, de nagyon. Nem a hideget bánta ő, sem az éhezést, ó, egészen más dolgok mardosták. Ott, ahol ők laktak, attól nem messze, gyönyörű villát építtetett egv gazdag nagy uraság s annak a kisfia — Palkó odajárt most az ő iskolájukba. Autón járt Palkó az iskolába s fehérfőkötős szobalány-féle hozta utána fényes lakk iskolatáskáját, meg az uzsonnáját, amely akárhányszor libamáj volt. Ez a Palkó gőgös gyerek volt, Péterkét akárhányszor még ki is csúfolta rongyos nadrágja miatt. De mit tehetett Péterke, nem volt neki már édesanyja, az apja fódozott rá. ahogy tudott. Az iskolából együtt jöttek ki. amig ő elindult futva a körút felé, — Palkóra ott várt a szép nagy autó a kapu előtt és vitte a villába, ahol mesélte — akkora szobák vannak, hogy nagyobbak, mint a tanterem, s csupa szőnyeg és gyönyörű kéj) minden, valóságos csudapalota, bizony. S csak zongorájuk kettő van. Péterkét a csúnya irigység vette elő, s muladozott a jókedve. Hát még mikor Palkó elmesélte, hogy micsoda rádiójuk van nekik. Egyet csavar és mindjárt Bécsben van vele. Most már alig beszélt Péterke, nem lehetett szavát venni, úgy elgyötrődött a rádió után. Kérlelte, faggatta a szegény ember, amíg végre is egy este, jaj, hidegre kezdett válni az idő nagyon, ezen az estén a kis vaskályha körül ültek, amibe giz-gaz szemetet gyújtott meg az ember. elmondta Péterke az ő szíve nagy bánatát. No, ha csak az a baj, rikkantott a szegény ember, aki éppen valami utcán szedett fadarabot akart a tűzre vetni — hát ezen segítünk. Előkapta a kétkrajcáros bicskáját s faragni kezdte a fát, amivel fűteni akart, mert szerette a meleget; a lábát golyó fogta a nagy háborúban és ugyancsak megérezte az idő változását. Csinálok én neked olyan akkurátus kis rádiót, amilyen nincsen az indus királynak se. megállj csak. Fúrt, faragott a szegény ember, a gyerek meg csak nézte. Nem szólal az meg, édesapám. Dehogynem szólal meg. Megszólal az. Nézz vsak ide, fülhallgatót csinálok belőle, figyeld csak és faragta, faragta, kezdett formálódni a keze alatt. Ni, bizony rádió lesz belőle! S elkapta a gyereket is a csinálhatnék, hordott kézhez madzagot, miegymást, egy-kettőre készen állott a rádió. Vastag papírból, a doboza, cérnakarika a magja, fa a kagylója, cipőzsinór a vezetéke, csuda kis rádió lett. Na pupák, — bíztatta a szegény ember a fiát, most feküdj le szépen, s tedd füledre a hallgatót urasan. Én meg majd elmondom a varázsigét, hogy hadd szóljon. Péterke lefeküdt a szalmazsákra, betakargatta az apja, ahogy csak tudta, még a kabátját is ráteregette és nagy hókusz-pókusszal rámorgott, a kis rádióra: Jó Isten, most tégy csudát, Szólaltass meg hét zongorát, Hegedűt, nagybőgőt, brácsái, Lantot, cimbalmot, orgonái, Uram, te tudod, nem vétek, Hogy így cimborálok véled, Tedd, hogy szóljon angyal-nek. Jót akarok Péterkének, Jót akarok Péterkének... így zümmögött, zümmögött a szegény ember s egyszerre csak melegedni kezdett a papirdoboz, rezegni'kezdtek a cipözsínórök és megszólalt a két fakagyíó a Péterke fején. Mennyei kórus énekelt, viharzott a hét zongora, sírt a hegedű, brummogott a nagybőgő, zokogott á brácsa édesen, pengett a lant, vidáman kacagott a cimbalom és méltósággal zúgott az orgona. Hallgatta, hallgatta Péterke, még a szeme is lecsukódott nagy gyönyörűségében, úgy hallgatta, míg egyszerre csak mintha kézenfogta volna valaki és lassan szállni kezdett nesztelenül át a bódé mennyezetén s ki, ki a levegőégbe, könnyen, suhanva, mozgás nélkül, s nem fázott ám egy cseppet sem és éhes sem volt. Már ott volt a bódé felett s aztán még odébb, odébb... ejnye, mi az a picike, akkora, mint egy gyufaskatulya, mi az?- Az, — mondta egy mély, de simogató hang s mintha csak benne szólalt volna meg az a picike, a Palkóék palotája. — Az a csepp? Nem lehet! Hiszen abban akkora szólták vannak, hogy... hogy... hisz az óriási. Lentről, — felelt a hang szelíden. De innen lentről, nem. Innen ilyen picike. S lesz még kisebb is, csak figyeld. — És te ki vagy? Én, fiacskám, a rádió tündére vagyok. S mentek, suhanlak. Péterke most kicsit nem figyelt oda a palotára, - amely már csak akkorácska volt, mint egy gyűszű — mert csodálatos dolgok kezdtek kibontakozni. Halló, itt Madrid! — mondta egy hang spanyolul és Péterke tudott spanyolul. — Itt London! — és Péterke tudott angolul. — Itt Párizs, itt Róma, itt Berlin és Péterke értett franciául, olaszul, németül. Ő jól értett mindent és a levegőben körülöttük parányi tündérek hordták, vitték a teménvtelen muzsikát és szavakat, tudást és minden jót és szépet, néhol messze tengerekről segélykiáltás jött, veszélyben lévő hajókról S. O. S. Mentsétek meg lelkeinket! és más hajók feleltek: Megyünk segíteni! és a kis tündérek mind tisztelegtek a rádió hatalmas tündérének, akit Péterke szinte nem is látott, csak a meleg kezét érezte, az övén. Olyan rettentő forgalom volt itt a levegőben, hogy a Körúton még délben sincs ekkora. A nagy tündér néha ide, vagy amoda utasította némelyik aprót, vagy rászólt: Honnan jössz? Argentínából. - Mi van a hátizsákodban? Muzsika, jelentem alássan. Eredj. S másik. Honnan? - Az északi jegestengerről. Mit viszel? - Segélyért futok. Siess! Egyik lábad itt, a másik ott! Sürögtek, forogtak a kicsik, s ők mentek felfelé nesztelenül, a rádió hatalmas tündére és a szegény ember kis Péterkéje. Már elhagyták jól a Földet s körülöttük idegen csillagok rengeteg tömege hullámzott, mikor a tündér rászólt.- Most nézz vissza. Látod a palotát? Nem. Na, ugye. Az a csepp pedig amott a föld. — Istenem ... Ne félj, Isten itt is velünk van. Hitte Péterke, de azért remegett egy kicsit. Odalennt nem félek semmitől. Ó, — nevetett a tündér — lent nem félsz persze, még talán a Palkó papájától sem, mert ismered, ezt a világot pedig nem ismered. És az ember semmitől nem fél jobban, mint az ismeretlentől. De nézz le, nézd már a föld is alig látszik, milyen pici lehet abban a ti városotok s abban milyen csepp a Palkóék palotája és abban a palotában milyen pirinkó lehet Palkó. Azért ők nagyok ám. a maguk helyén. Mert a maga helyén mindenki nagy. A házmester macskája nagyhatalmasság az egerek között, de bezzeg a házmester akármikor a farkára léphet. De én csak rongyos árva gyerek vagyok nyöszörögte Péter. Innen fiam nem látszik, hogy ki rongyos, ki nem mondta a tündér és még feljebb, feljebb emelkedtek és Péterke is megnyugodott. Félsz még? Már nem. Nincs is mitől. Nézd, — és mérhetetlen egekben lebegtek; a föld már nem volt sehol, a Napot is elhagyták, új, más földek születtek és haltak el körülöttük, amott iszonyú rengések közepette pozdorjává hullott egy hold, s más napokból új napok szakadtak ki és indúltak beláthatatlan útjukra. Akkor a tündér megállóit és a hangja mélyebb volt mindennél és végtelenül szelíd. Látod az elejét? kérdezte.- Nem. Látod a végét? — Nem. Na látod. Mindig gondolj arra, hogy micsoda ehhez egy palota, egy autó, vagy egy lakk iskolatáska. Megnyugodtál ? í- Meg. Irigyled Palkót? És Péterke tiszta szívből elnevette magát. A tündér megsimogatta a fejét és lemutatott messze óceánokon, napokon és holdakon túlra s a világmindenségen keresztül, valami szép, fényesség sugárzott felfelé hozzájuk, valami olyan jó fényesség, hogy valósággal meleg lett tőle. Látod? Látom. de... — Tudod mi az? — Nem. Nem tudom ... — Az apád szíve. A jó Isten tenyerén ül ott, az melengeti. S abban a pillanatban meglátta az apját, amint ott ült a zsákrongyokon, a hülő vaskályha mellett, mosolyogva. Egy ugrással indult lefelé s kiáltotta: — Édesapám! Reggel volt. A szegény ember a lapátjával, miegymással motozott már s azt mondta komolykas jókedvvel: — kiüli a hó, fiacskám ... Gombaország királyának esküvője. Hajnalodik. A nap még nem látszik véres koronájával, mikor a gombakirály esküvőjére készül. De nemcsak ő és felesége, hanem országának népe is. Sürgés-forgás van a királyi udvarban. A király őfelségének az édesanyja, Fehérgombáné asszony, egyre süti a finomabbnál finomabb tortákat. Kell is ám a sok jó, ilyen előkelő társaságnak. A meghívott vendégek száma igen nagy. Olt lesznek a tücsök főurak, akik szórakoztatják muzsikájukkal az ünnepi közönséget, de hivatalos Pilleország királynője is. Az előkelőségek között még meg kell említenem a pókok és giliszták követeit. Mint a király, úgy a menyasszony is, főúri családból származik. Mindketten hatalmas vagyon urai. Az esküvő a királyfi házában lesz. A ház egy nagy terebélyes fa alatt foglal helyet. így aztán semmi veszélynek nincs kitéve a királyfi. A fa koronája megvédi a vízözöntől. Cserebogár urak mentek a menyasszonyért. 'Pár perc múlva megérkezik a fogat s helyet foglal benne a királyfi. Megszólal a tücsök hegedűje, s az egész ország lakossága örömdalt énekel. Egyedül hernyó koma morog magában, hogy neki semmi zenéi tehetséget nem adott a jó Isten. S mivel nem tanult idegen nyelveket, a modora se a legelőkelőbb. Hej, pedig a házaspárnak gratulálni kell. így tépelődik, miközben megérkeznek mindannyian a községházára, ahol bejegyzik a naplóba a házasulandókat. A hivatalos aktus végeztével indulnak a lakodalmas házhoz, s megkezdődik a mulatság. Legelőször az ebédhez fogtak, mely igen kitűnő volt. Az étkezés után láncolni kezdtek. A meghívott vendégek egyenként felkérték a menyaszszonyt. A király éppen feleségével táncolt, mikor az őrtálló katona berohant s elkiáltotta magát: Menekülés, jön egy óriás! A vendégek szerte futottak, mert csakugyan közeledett egy gombaszedő asszony, a kosarával. Amikor a fához ért, mérgesen elkiáltotta magát: ejnye, de sok bolondgomba van itt! s ezzel tovább ment. Azalatt a gombakirály tücsökországban élt száműzetésben feleségével. A felséges asszony egyszer csak arra határozta el magát urával, hogy körutazást tesznek, s megnézik rombadőlt házukat. Határtalan volt az öröm, amikor meglátták, hogy a házuk sértetlen. Berohantak a palotába és mindent úgy találtak, ahogy otthagyták. Azóta boldogan élnek most is, ha még el nem taposta őket egy óriás.
