Komáromi Lapok, 1934. január-június (55. évfolyam, 1-52. szám)
1934-06-02 / 44. szám
1934. június 2. »KOMÁROMILAPOK< 9. óidat. A GYERMEKEKNEK. — Négy kis pajtás kalandjai az őserdőben. Egy kis faluban éli négy pajtás: Julika, Petiké. Marika és Jancsika. Elválaszthatatlan jó barátok voltak. Együtt járlak az iskolába, együtt tanulták a leckét és együtt játszottak. Mind a négyen nagyon jó tanulók voltak és ezért szüleik elhatározták, hogyha idővel majd kijárják az elemi iskolát, akkor tovább taníttatják a gyerekeket, ('elküldik őket a fővárosba. .lanesika a jegyző kisfia volt és sokszor hallotta, amint édesanyja sopánkodott: Istenem, mi lesz ezekkel a gyerekekkel a városban. Az egy igazi dzsungel, valóságos t'enevadak szaladgálnak az utcákon és ezer veszély leselkedik olt az emberre ! Ezek a szavak szöget ütöttek Jancsika fejébe s egyszer, mikor együtt volt a négy pajtás, el is mondta aggodalmait: Gyerekek, anyuka azt mondja, hogy az a főváros egy dzsungel és hogy ott fenevadak szaladgálnak az utcákon! A gyerekek összenéztek: dzsungel, mi az a dzsungel? És fenevadak szaladgálnak benne? Szerettek volna többet tudni róla. Tudjátok mit? — mondta Marika — menjünk el a doktorék Bertijéhez, az már nagyobb, mint mi. kérdezzük meg tőle. ügy is tettek. Te Berti, — kérdezte Jancsi megtudnád mondani nekünk, hogy mi az a dzsungel? Berti megvakarta a fejét: A dzsungel? Az olyan izé... Olyan őserdő, sok vadállattal. Egy rengeteg nagy erdő. aminek se vége, se hossza. Négv kíváncsi szempár lesle a szavait. Ks mi van benne? kérdezte Julika. Hát vannak benne óriási fák. Milyen óriásiak? érdeklődött Peti. Hát... Hát olyanok, hogy majdnem az égig érnek. Hiszen ez nagyszerű. kiáltotta Marika. — Ha jön valami vadállat, legalább jó magasra lehet mászni és akkor nem éri el az embert. Tudtok is ti mászni. - mérte végig a két kislányt Jancsi. Igenis, hogy tudunk, — vágta oda Juliska büszkén. Jobban is, mint ti. Van az is és a fák ágai között majmok ugrálnak. Majmok? Az jó! jegyezte meg Jancsi. Milyen állatok vannak még? faggatta Bérli! tovább Marika. Mondj el mindent. Hát van ott még oroszlán meg elefánt, tigris és mindenféle vadállat és kenguru is van. Kénguru? Kérdezte Jancsi. Kén-gu-ru — betűzte Peti. Mi az. hogy Ivén guru? Talán kenguru? Ti buták, — mondta fölényesen Julika — nekem van egv ilyen állat a képeskönyvemben. Ja, olyan erszényes? Amelyik az erszényében hordja a fiait? Hát miért nem mondtad mindjárt, próbálta megmenteni tekintélyét Peti. És mit csinálnak ezek a vadállatok, ha megtámadják az embert? kérdezte Marika. Hát előbb fújnak, aztán nekiugranak az embernek, aztán rálépnek a lábukkal és megeszik! — felelte Berti. Hahaha, nevetett Marika, — én viszek majd gombostűt és ha rámlépnek, megszűröm a talpukat, akkor aztán megijednek és elszaladnak. Gombostű? Az nem rossz, jegyzi meg Peti. A gyerekek megköszönték Berlinek a felvilágosítást. elbúcsúztak és hazamentek. Gyerekek. — mondja útközben Jancsi, ha az a város ilyen veszedelmes hely, akkor én nem is akarok ott tanulni. Hiszen ott a vadállatok felfalják az embert. Mert gyáva vagy! - mondta megvetően Peti. Hát nincsen puskád? Te is kaptál karácsonyra. Kaptam. — bólintott Jancsi. Nahát. Az ember veszi a puskáját és egyszerűen lelövi őket és nem várja meg. amíg felfalják! Az igaz. Csakhogy néha nem akar elsülni az a vacak puska. Biztosan valami baja van, majd én megnézem. felelte Peti. Marika és Julika összebújtak, nem szóltak semmit. Ahol két ilyen hős vitéz van. ott nincs mitől tartani. Most már pontosan tudták mind a négyen, hogy mi az őserdő s nem kis aggodalmat okozott nekik az a tudat, hogy ott kell majd iskolába járniuk. Addig motoszkált ez a gondolat a fejükben. mig végül elhatározták, hogy ők bizony megnézik egyszer az őserdőt. Gesz. ami lesz. Vizsga után úgyis ráérnek. Csak azt nem tudták, hogyan juthatnának oda. Volt ugyan mindegyiknek egy kis megtakarított pénze a perselyben. El lehetne utazni. De hátha a pénz nem is elég és lehet, hogy ilyen kis gyerekeknek nem is adnak a vasútnál jegyet. Törték a fejüket, törték, de bizony semmi okos nem jutott az eszükbe. Egyszer csak meghallja Marika, hogy a nagybátyja, Jóska bácsi holnap megy be a városba szekérrel a kislányáért. Rozikáért, akit megoperáltak, de most már egészséges és haza lehet hozni. Jaj, gyerekek, mondja Marika meg kellene kérni Jóska bácsit, hogy vigyen magával minket is. Milyen jó lenne. Nagyon megörültek a gyerekek a nagyszerű tervnek. Mindjárt el is mentek Jóska bácsihoz és addig könyörögtek, hogy vigye őket magával, amig Jóska bácsi szíve megpuhult és beleegyezett abba, hogy egy fészekalja gyerekkel vonuljon be a városba. Jóska bácsival most már csak el lenne intézve a dolog, de mi lesz apukával, anyukával? Vájjon ők is megengedik-e, hogy elmenjenek? A gyerekek szülei eleinte hallani sem akartak a dologról. Mit csinál Jóska bácsi ennyi gyerekkel a hosszú úton? Nem győz rájuk vigyázni. De a gyerekek oly meggyőzően Ígérték, hogy jók lesznek. hogy végül is a szülők beleegyeztek. Másnap korán reggel ott topogott a négy gyerek Jóska bácsi körül, mialatt a lovakat fogta, a szekérbe. Mindegyiknél jókora csomag, amit az anyukák adtak az útra, hogy meg ne éhezzenek. Végül felülhettek. Milyen boldogok, izgatottak és türelmetlenek voltak, mialatt a szekér döcögött velük. De egyszer mégis csak beértek a városba. Egy nagy épület előtt álltak meg. Ez volt a kórház. Én most bemegyek Rozikáért mondta Jóska bácsi. — Ti maradjatok itt addig, a kocsin, mert az ilyen kisgyerekeket könnyen ellophatják. A gyerekek megígérték, hogy szól tógádnak, de csak arra vártak, hogy Jóska bácsi mögött becsukódjon a kórház kapuja. Azon nyomban lemásztak a szekérről. Hogyisne! Ők nem azért jöttek, hogy itt üljenek. Ők meg akarják nézni az őserdőt. Már éppen indulni akartak, mikor eszükbe jutott az ennivaló. Azt bizony a szekéren felejtették. Jancsi felmászott újra és leadogatta sorjában a csomagokat. Sietett, mert ha Jóska bácsi viszsza találna jönni: fuccs a kirándulásnak. Szerencsére nem történt semmi, s a négy gyerek összefogódzkodva nekiindult. Mentek, mentek és várták, mikor érnek be végre az őserdőbe. Gyanakodva szemlélték a kis házakat, villákat, melyek között elhaladtak. Nem tetszett a dolog nekik sehogvsem. Hiszen Berti nem beszélt nekik arról, hogy az őserdőben há-zak is lennének. Dehát nem szóltak semmit, csak mentek tovább. Hanem aztán mikor egy utcafordulónál hirtelen beérnek a város közepébe: Ez nekik egy dzsungel? kiáltja el magát Jancsi. * Itt legfeljebb a házak érnek égig! teszi hozzá Marika. Igen és nem ágak vannak rajtuk, hanem ablakok... És mögöttük nem majmok ugrálnak, hanem emberek vannak.- Talán ilyen messziről, nem lehet jól látni? - reménykedik még Jancsi. Ni, elefánt! mutat Marika egy nagy kékes-szürke tömegre, amely száguldva közeledik feléjük s közben az orrmánvát lóbálja. Na jó, csak eredj arrább, kiáltja Peti meri majd rád lép aztán a lábával! Talán a kerekeivel? mondja nevetve Julika, mert közben odaért az elefánt hozzájuk és kiderült, hogy nem is elefánt, hanem egy nagy autóbusz s amit ők orrmán vnak néztek, az nem más, mint irányjelző. Jaj! sikította el magát Marika nézzetek oda mutat egy messziről lármázva közeledő állatra, — egy kenguru, s egy nő van az erszényében! Elrabolta szegényt! Ifjúsági könyvek nagy választékban kaphatók a Spitzer-féle könyvesboltban Komárno-Komárom, Nádor-utca Meg fogjuk menteni! — kiáltotta hősiesen Jancsi. De újból csalódnak, mert mikor közelükbe ér a kenguru, akkor látják, hogy az bizony egy oldalkocsis motorkerékpár, s a nő aki benne ül csöppet sem látszik olyannak, mint akit elraboltak, hanem mosolyogva és nyugodtan ül. — Nahát, jegyzi meg Peti, akinek ez az egész dzsungel fölötte gyanús volt, már az eleitől kezdve, az egész meg van hamisítva... Vagy el van varázsolva. teszi hozzá Julika. S mikor egy nagy, sárga, kidülledt szemű szörnyetegről kiderült, hogy nem oroszlán, hanem egy autó s egy szürke leopárdról, hogy motorkerékpár, egyszerre bátrabbak lesznek a gyerekek s keresztit l-kasul járják az utcákat. Hanem egyszerre csak nagy bajba jutnak: belekerülnek a kocsiút legnagyobb forgalmába, száguldó, robogó autók, autóbuszok, motorbiciklik, kocsik közé. Jaj, itt rohan egy nagy autó egyenesen feléjük! Most rögtön végük van! Összefogódznak rémülten... Marika behunyja a szemét s még eszébe jut a gombostű, amit magával hozott, hogy a talpába, azaz a kerekébe szúrja. De most már késő, most meghalnak. Miért is jöttek el hazulról? Ivét kar fogta puhán egy csomóba a négy gyereket s a vadul száguldó járművek megtorpantak. Ez csak az őrangyal lehet, — suttogja Julika. Napbarnított, mosolygó arc néz rájuk: — Mit csináltok itt, gyerekek? Sétálunk, felelte a négy csöppség. Ejnye, hát nem tudjátok, hogy itt nem lehet ügy össze-vissza sétálgatni? mondja a rendőr, mert az volt. Álljatok icle mellém. Most a rendőr-őrangyalka nagyszerű játékot talált ki a számukra: Na, gyertek kicsikéim, megmutatom nektek, hogyan lehet itt átmenni, hogy semmi bajotok ne történhessen. Látjátok azt a két fehér vonalat az úton? Ha át akartok menni az egyik oldalról a másikra, mindig figyeljetek rám. amerre a karommal intek, arra szabad átmenni, de mindig csak a két vonal között. Igen, — felelték a gyerekek. A rendőr felemelte a karját és a bűvös vonal előtt hirtelen megálltak az autók, motorok, biciklik. Egy lépést sem tudtak tenni. S akkor ők szépen átsétáltak a bűvös vonalak között, még a hajuk szála sem görbült meg. Remek szórakozás volt ez. Mindenfelé találtak ilyen vonalakat. Azt mind kipróbálták, s mikor a rendőr intett, nyugodtan átsétáltak a vonalak között. Mikor ezt is megunták, leültek egy padra és elővették az ennivalót és az utolsó morzsáig elfogyasztották. Ezalatt Jóska bácsi kijött a kórházból és szörnyű ijedtséggel tapasztalta, hogy a gyerekek eltűntek a kocsijáról. Sokáig kereste őket, végül is elment a rendőrségre s rövid idő múlva már a rádió kürtölte világgá: Elveszett négy gyerek. Jóska bácsi pedig ott maradt a rendőrségen, ha hírt kap a gyerekekről, azonnal indulhasson értük. Csak az volt a baj, hogy a hírt meghallották a gyerekek szülei is és kétségbeesve telefonáltak a rendőrségre, hogy rögtön értesítsék őket, ha a gyerekek megkerültek. Az egyik rendőr hazafelé ment szolgálatból, észreveszi a pádon gubbasztó négy csöppséget, eszébe jut. talán ezek lesznek azok. akiket keresnek. Megkérdezte tőlük, miért sírnak? Őrangyalka kérem, ne tessék haragudni, eltévedtünk mondja Peti szipogva. Nahát gyertek velem mondja mosolyogva a rendőr s kétkézre fogva a gyerekeket, megindul velük az őrszoba felé. Nyugodt bizalommal mennek vele a gyerekek. Meg sem lepődnek, mikor az egyszerű berendezésű őrszobába vezeti őket, úgyis tudják, hogy ill minden el van varázsolva. Több rendőrangyalka ült ott s mikor a gyerekek beléptek, körül lógták őket s kikérdezték. Olyan kedvesek és barátságosak voltak. Ezalatt odakerült az asztalra négy pohár tej s négy ropogós, piros zsemlye. A négy gyerek éhesen, vágyakozva nézte.- Na gyerekek, fogjatok neki és egyetek, — bíztatta őket az egyik rcndőrangyalka. ük nem mondatták maguknak kétszer. De jól is esett a meleg tejecske, meg a friss zsemlye. Mikor a gyerekek jóllaktak, akkor éreztek csak, hogy milyen fáradtak s a jó őrangyalkák ezt is kitalálták: lefektették a négy csöppséget. Akárcsak tűnd érországban, gondolta Marika, mielőtt elaludt. Ment rögtön az értesítés a főkapitányságra: Megvannak a szökevények.
