Komáromi Lapok, 1934. január-június (55. évfolyam, 1-52. szám)
1934-05-26 / 42. szám
Csiga-biga. Egy kisfiú Till át ;i kerten; A iába alatt, jaj, mi roppan? Szegény csiga hever a fűben Élettelenül, eltiportan. . A kisfiú nevetve mondja: Oii, semmi, csak egy csiga volt! Te bohó, könnyelmű legényke, A lépted életet rabolt! Remények, álmok, hordozója Volt ez a parányi csiga, Csak Isten tudja, hány örömtől Kellett neki megválnia... Pihenj, pihenj, nyár csöpp halottja. Főied borítom a mohát; Egv kis királyt temetek, érzem, Meg egy csillogó palotát! Álomfejtés. Jancsika elaludt. A mélyfekete égről barátságosan hunyorgattak a csillagok, a szellő kíváncsian félretolta a habos függönyöket, hogy gyönyörködjék a kisfiú alvásában. Mikor látta, hogy álmában mosolyog, hírül adta a holdnak, mire a hold kíváncsian beinosolygott az ablakon. Ekkorra már Jancsika kitakaródzva feküdt és a hold hamar árnyékpalástot borított rá, hogy meg ne fázzék. Csillagok, hold, szellő mindenki szerette, nagyon szerette Jancsikát, mert mindenki jó fiúnak ismerte. Jancsika is tudta magáról, mert hiszen mindenki mondta. Édesanyja, édesapja, a nagynéni, az összes rokonok váltig mondogatták a szemébe, hogy Jancsika nagyon, nagyon ji fiú aki a légynek sem tudott volna ártani, Büszke is volt a maga nagy jóságára és megszólta azokat, akikről nem mondták el annyiszor, hogy milyen jó. Néha kedve lett volna legyeket fogni és borzasztóan gyötörte a vágy, hogy csak egyszer, egyetlen egy légynek kitépje a szárnyát, de rögtön arra gondolt, hogy ha valaki meglátná, mindjárt nem mondaná többé hogy jó fiú. Már pedig ö jó ajkért tenni, mert jó volt hallgatni a dicséreteket Az ilyen jó kis fiúnak persze az álmai is gyönyörűek. inert a lelkiismeret nem furdalja. Most is gyönyörűt álmodott. Ott járt a tündérkirály palotájában és gyönyörködött a szebbnél-szebb szobákban. Egyik tiszta márvány, a másik csupa tükör, a harmadik szinezüst. negyedik arany, ötödik szemkápráztató gyémánttal volt végig kirakva. Mindenhol selyem, brokát, de nem olyan kifakult, mint náluk, hanem szép, puha, fényes, elévén színű. Ahogy sétált a palotában Fel alá. egyszer csak szembe találkozott a tündérkiráJlyal. Kristálykorona volt a fején, hermelinpalást a vállán, pedig nagyon meleg volt és hófehér szakálla Olyan selymes, mintha kenderből fenne. Ibolyakék szeme olyan barátságosan világított mint a mécses-a' temploíri oltára feleit Itt látlak hát nálam kis Jancsi fiam, mondta barátságosan. No, ez. derék dolog. Nem ÍS engedlek el egyhamar. Azt csinálhatsz itt. amit akarsz, jöhetsz, mehetsz, amerre kedved tartja és ha valamit kívánsz, csak állj akármelyik sarokba, mond el hangosan és nyomban teljesülni fog. Ha éhes vagy tapsolj hármat ahol vagy és mond meg hangosan: mii kívánsz enni. Jancsika nagyon szépen megköszönte a tündérkirály jóságát. Alig maradi magára, nyomban az egyik sarokba ment és hangosan ezt mondta: — Szeretném, ha tetőtől talpig aranyos ruhám lenne! Alighogy kimondta, máris csillogó ruha feszült rajta. Ekkor a másik sarokba ment és ezt mondta: — óriási adag fagylaltot szerelnék enni! — Már ott is volt előtte. Olyan nagy aranykondérban állt előtte a tejszinhabos fagylalt, mint amilyenben édesanyja a baracklekvárt szokta főzni. Szeretném a szüléiméi látni. Abban a pillanatban, mintha csak moziban leli volna, úgy látta a szüleit. Éppen a vacsoránál ülnek és beszélgetnek. Kiáltott is rájuk, de nem hallották. Mégis megnyugodva aludt ei. A következő napok is hasonlóképen leltek, de kezdeti unatkozni. Nem volt kivel játszani. A parkban, a mezőn, az erdőn száz és ezer tündérgyerek hancurozott ugyan, de ha feléjük közeledett szét rebbentek és eltűntek a levegőégben. Hiába állt a sarokba, hiába mondta el kívánságát, hogy szeretne a tündérgyerekekkel játszani, a kívánság nem teljesüli. Itt valami gonoszság lehel, gondolta és megkérte az egyik őrtálló katonái, hogy vezesse a király elé, meri panasza van. A katona szó nélkül elvezette a trónterembe. ahol a király fényes udvari népének jelenlétében fogadta. No mi a baj, kis Jancsika? — kérdezte jóságosán a kisfiút és szeme most is barátságosan mosolygott. Jancsika elmondta, hogy egy kérését nem akarja valaki teljesíteni. A kis tündérfiúkkál nem játszhat. Felhő' árnyékolta be a tündérkirály homlokát-Nem büntethetek meg panaszod miatt senkit mondta sok jósággal — nem is segíthetek rajta, mert vétenék a tündérállam törvényei ellen. A tündérfiúk és lányok csak olyan földi gyerekkel játszhatnak, akiknek szív jósága éppen olyan, mint az övéké. — Hiszen én jó vagyok! kiáltott fel Jancsika. Édesapám, édesanyám, a nagynénim, minden rokonom megmondhatja, hogy én nagyon jó vagyok, én a légynek sem vétettem soha. Tessék megkérdezni őket. A tündérkirály mosolygott. A szüleid, rokonok, barátaid, nem számítanak. Hivatkozz valaki másra. Gondolkodott Jancsika, de más nem jutott eszébe. — Majd segítünk neked! — mondta a tündérkirály és a talon, megint úgy. mint a moziban, megjelent az egész falu képe, minden lakójával. Az a falu, ahol Jancsika lakott. Olt látta a kocsmárost. a tanító urat, az iskolát, a szüleit, a baromfit. Tisza. ez volt a kutyájuk —. éppen a macskát kergette fel a fára. Tisza! Tisza! kiáltott rá Jancsi lelkendezve. 'fessék megkérdezni a Tiszát, ő is bizonyíthatja. hogy jó vagyok. Én magam adom neki este a fejecskét és aprítok kenyérdarabokat a tányérjába és magam mosdattam, meg is fürösztöttem. Igen, ö megmondhatja, hogy jó vagyok. Ám jő! bólintott a tündérkirály. Jöjjön ide a Tisza! A következő pillanatban vidám kutyaugatás jelezte, hogy Tisza megérkezetl. A főkomornyik kinyitotta az ajtót, mire Tisza berohant, egyenesen a tündérkirály trónjához, mintha tudta volna. hogy ö hívta. Tisza! — remegett:meg örömében Jancsika hangja. Tisza az ismerős hangra megfordult, de szörnyű változáson ment ál Szemében ellenséges tűz lobogott, szőre felborzolődott. vidám ugatása szörnyű, haragos morgássá változott, farkát behúzta, azután hirtelen ugrással, ráugrott az elsápadó kisfiúra és ha a teremörök közbe nem lépnek, hát menten1 átharapja a torkát. \ ? Ez a kisfiú szólt a tündérkirály Tiszához, azt állítja, hogy jó gyerek. Tanúskodjak mellette. Rossz, nagyon rossz gyerek! ugatott förtelmes dühhel Tisza. Azt állította szólt közbe az ugatásba-a tündérkirály, hogy jő volt hozzád. Esténként ő adott tejet neked kenyérdarabokkal, még meg is fürdetett Igaz ez'.' Ez igaz! remegett mérgében Tisza, de akkor fürdetett meg. ainikor nekem semmi kedvem nem volt vízbe menni, mert még kora tavasz volt és nagyon hideg. Erőszakkal beledobott a folyóba és majd ott vesztem, mert a hideg vízben görcsöt kapott a lábam. Tejet ő adott, de nem akartam meginni, mert rossz volt a gyomrom, akkor az orromat belenyúlnia a tálba, hogy fuldokoltam. Ha reggel, a fárasztó házőrzéstől kicsit aludni, pihenni akartam, játszani hívott és ha nem mozidnltam, megütött. Még meg is rúgott. Mikor ezért rászóllak, azt hazudta, hogy morogtam rá. Mikor kis fiaim voltak, kivette őket az. ólból, odaadta barátainak á kezébe, akik úgy megnyomkodták őket. hogy keltő elpusztult. Mihelyt nem azt tettem. ■ ami éppen neki tetszett, amiben éppen a kedvét találta, megbüntetett. Nem igaz, nem szeretett, csak kedvét töltötte velem, de sohasem leli olyasmit, ami neki leli volna kényelmetlen és nekem hasznos. — Ez nagyon súlyos vád, fiacskám! — szólt szomorúan a tündérkirály. Tudsz valamit mentségedre felhozni? Jancsika lehajtotta a fejét Kis ideig hallgatóit. azután csak azt mondogatta: íün jó vagyok, én jó vagyok. Na várjál! — szólt a tündérkivály. Mondjuk, hogy Tiszának nincs igaza. Mióta vagy az udvarban? Már egy hete. Igaz-e, hogy minden kérésed teljesüli? — Igaz. Igaz, hogy sok mindent kívántál ez alatt az idő alatt? igaz. Azt mond meg akkor nekem — emelte fel hangját a tündérkirály, hogy mit kívántál másnak. Kivántál-e valakinek ilt valami jót. A csősz kisfiának kivántál-e cipőt, mikor magadnak aranyos ruhát, szomszédtok beteg Évi kéj ének kivántál-e egy korty tejet, amikor magadnak fagylaltot kértél. Nagymamádnak kivántál-e egészséget. pedig beteg? Nem. Jancsikának eszébe sem jutott ezek közül egyik sem. Akkor hát!... hangzott szigorúan a tündérkirály ítélete, de a többit rettenetes rengéstől, dübörgéstől nem lehetett érteni. Az ég elsötétült, megvillant a föld. lángok csaptak elő és a következű pillanatban felébredt: Mi az kis fiacskám? — hajolt föléje az édesanyja. Miért sírsz? Rosszat álmodtál? Nagyon rosszat, anyukám — szipegell Jancsika és átkarolta az édesanyja nyakát. De én jó leszek. Jó vagy te úgyis kis fiam! — csókolgatta a mama a kisfiát, de Jancsika nem nvugodojtt meg, hanem elmesélte az álmát. Az édesmama elgondolkozott, azután azt mondta: Hát bizony kisfiam, az úgy van. hogy aki nem rossz, azért még nem éppen jó és sohasem lehetünk eléggé jók. Jancsika nem értette meg egészen édesanvjál és abban maradtak, hogy megkérdezik apukat. O majd világosabban megmondja. Kérdezzétek meg ti is és mondjátok el neki ezt a mesét. A varázs hegedű. Meghalt a szegény falusi cigánv és nem hagyott maga után egyebet, mint két kis purdél, meg egy hegedül. A hegedűt a nagyobbik gyerek örökölte, a kisebbiknek nem jutott semmi No, öcsém, most már elmehetünk dolgozni, mert nincs többé, aki nekünk kenyeret keressen, — szólt a nagyobbik fiú.- Te mégy jobbra, én pedig balra. Majd csak megélünk valahogy. Azzal elbúcsúztak egymástól és útnak indultak. A nagyobbik fiú hegedűjével keresett annyit hogy megélt belőle. A kisebbik pedig csak kérégetelt. Vándorolt faluról-falura. Egyszer egv nagy erdőhöz ért. Az erdő szélén egy kis rozoga házikó állott, melynek udvarát rőzsesövénnyel igyekezett körülkeríteni egy öreg anyóka. A cigány megsajnált;' az anyókát és felajánlotta neki segítségét' Néhány napi szorgalmas munka után elkészüli a kerítés. Az anyóka megkérdezte tőle, hogy mivel jtita'l múzzíi meg érte. Az Isten is megáld, ha nekem adod azt az öreg hegedűt, amely ott lóg szobád falán, felelte a purdé. . — Örömmel neked adom. csak vidd el, fiacskám,— felelt az -anyóka.' E o A kis cigány megköszönte és hóna alatt a hegedűvel boldogan ment tovább. Majd az erdőbe érve elővette az öreg hegedül és rázendített egy nótára. A vén ülőtt-kopott hegedű oly csodaszép hangot zengett, hogy még az erdő madarai is abbahagyták éneküket, úgy hallgatták a gyönyörű muzsikát. Már alkonyodon, mikor kiért az erdőből és nem messze egy szép nagy kastélyt pillantott meg. Htját arra irányította és odaérve leült annak vasrácsos kerítése melléit pihenni I-áradt_ volt ugyan, de a boldogságtól, hogy most már neki is van hegedűje, nem tudott pihenni. Ejra kezébe vette a hegedűt és muzsikált boldogan,- önfeledten. Beni a kastély parkjában a kastély ura unottan sétálgatott, mikor az útról meghallotta a csodálatos hegedűszót. Ilyen szépet azelőtt még sohasem hallott. Azonnal kiküldte szolgáját, hogy hozza be a művészt a kastélyába. A szolga művész helyett nagy megrökönyödésére az ijedt, rongyos kis purdét kísérte eléje. Szepegve állt meg a kis cigány a hatalmas ur előtt, mert félt, hogy muzsikájával megzavarta nyugalmát és szepegve Ígérgette. hogy soha nem fog többé a kastély körűt hegedülni, csak ne bántsák és eresszék szabadon. — Ne félj, fiam, nem lesz semmi bántódásod! — szólt hozzá a kastély ura. — Csak azt mondd meg nekem, hogy honnan vetted azt a varázslatos hangú öreg hegedűt? A kis cigány elmondta, hogy jószívű segítségének jutalmául egy öreg anyókától kapta. A kastély urának megtetszett az okos és tehetséges árva kis cigány fiú és magánál tartotta. Kitaníttatta úgy, hogy híres hegedűművész lelt belőle. Hegedűjével bejárta az egész világot és nagy vagyont is keresett össze. így segítetle meg az Isten a jószívű árva purdét, akire az apja még csak egy hegedűt sem hagyott örökségül, amivel megkereshette volna a kenyerét.
