Komáromi Lapok, 1934. január-június (55. évfolyam, 1-52. szám)
1934-05-12 / 38. szám
3 oldai. 1934. május 1.2, »KOMAKOMI LAPOKc Szenzációs világvárosi majális az Apály szigeten. A Komáromi Katholikus Legényegyesület pünkösd vasárnapján nagyszabású majálist rendez. — A nagyszabású program nagy eseménye lesz Komáromnak. Pünkösd első napján nagy szenzációban lesz részük a komáromiaknak. Általános óhajra a Katolikus Legényegyesület nagyszabású majálist rendez az Apályi szigeten lévő Déncs-csárdánál. Az agilis ifjú gárda világvárosi műsor összeállításán fáradozik s a jelek szerinl olyan szenzációs és bő szórakozásban és látványosságban lesz részük a komáromiaknak, amit csak egy világvárosban lehet látni. Ily majálisban a komáromiaknak még nem volt részük. Az agilis rendezőgárda nagy Utókban tartja a meglepetések sorozatát, de ennek dacára a gazdag műsorból sikerült a következőket megtudnunk: Pünkösd vasárnapján ebéd után megkezdődik a népvándorlás Komáromból Apálvira. Ott már különböző látványosságok fogják várni a közönséget. Délutáni szórakozás: a football versenyek fiatalok és öreg ifjak között; csónakversenyek; céllövészet; orosz kugli; vizipóló; amerikai pár-Saját tudósítónktól. Még az elmúlt év októberében történt, hogy Szombathelyi Antalné, koilai földbirtokosaié, amikor a szüretről hazaérkezel!, megdöbbenve vette észre, hogy a lakásából ismeretlen tettesek elraboltak mintegy százezer korona értékű ékszereket. Azonnal jelentést tettek a csendőrségnek, azonban a legszélesebb mederben lefolytatott nyomozás, vizsgálat sem vezetett eredményre. A család már egészen beletörődött a nem mindennapi veszteségbe, amikor a napokban egy szerencsés véletlen nemcsak a tetteseket juttatta az igazságszolgáltatás kezére, de az összes ékszerek a legkisebb hiány nélkiil iiiey kerültek. Az történt ugyanis, hogy egy vándorló cigányköszörűs a napokban beállított egyik ipolysági ékszerészhez és egy rendkívül értékes brilliáns fülbevalót kínált megvételre. A potomáron kínált értékes ékszer nagyon gyanússá tette a köszörűst az. ékszerész elolt. Az aranyműves kötelességszei’űen értesítette a csendőröket. akik előállították a köszörűst. Semerberger Lászlói és a vele közös háztartásban élő Krausz Annát. A baj; versenyhorgászás; rúdramászás; lepényevés; zsákbafulás; slb.stb. Este pedig u szabadszinpadon lampionos kivilágítás mellett nevettető kabaré, közben nagy tűzijáték és gondolázás. Sikerült egv valódi liroli zenekart szerződtetni és igy egy hamisítatlan tiroli mulatságban is lesz részünk. Természetesen a jó cigányzenéről sem feledkezik meg a lelkes rendező gárda s ez fogja a tánczenét szolgáltatni. Tiroli konyha, lacikonyha, halászlé, büffé slh. stb. sem fog elmaradni. Aki tehát egy világvárosi műsorral összeállított felejthetetlen kedves délutánt és estél akar magának szerezni, az okvetlenül menjen ki pünkösd első napján az Apályi szigetre. Belépődíj az összes szórakozó helyekre; személyenként 2 és 1 korona. A rendezőség felkérésére közöljük azt is, hogy akik a vízi versenyek bármelyikén részt óhajtanának venni, részvételüket mindennap este 8—9óra között bejelenthetik a Legényegyesület irodájában. Komárom, május 11. csendőrség egyszerre hallgatta ki őket és hamarosan bevallották, hogy ők voltak a tolvajok, akik a szüretelés alatt kifosztották a kastélyt. Megtudták, hogy Szombathelyiék akkor a szüreten vannak és ezt az időt arra használták fel, hogy besurrantak Szombathelyiék koltai kastélyába és sok értékes ékszert loptak el. El is vezették a csendőröket a vágsellyei temetőbe, ahol egy el hagyod cigánysírnál ásni kezdtek és megtalálták az ellopod ékszereket hiánytalanul. A két tolvajt letartóztatták. — Betörés. A nagyszarvai szövetkezeibe betörtek az egyik éjszaka. Az ablakot feszítették ki. Pár száz korona készpénzt, több liter szeszesitalt és dohánynernűt loptak ei. Az egyik betörői már elcsípték. — Visszaküldték a határról. Egyik dunaszerdahelyi legény csónakon átkelt a Dunán, azzal a célzattal állítólag, hogy az itteni katonai szolgálat alól menekülhessen. A magyar pénzügyőrök azonban visszaküldték. Most itt megindult ellene az eljárás. — Lugkőoldat a levesben. Marcell Imréné, dunaszerdahelyi lakos egyik délben szépen betálalta az ebédet és férjével együtt leült ebédelni. Közben valami zaj támadt az udvaron, mire az asszony abbahagyta a ieves evést és kiment az udvarra, ahonnét amikor visszajöt, újra fojtatta az evést. Ekkor azonban észrevette, hogy a levesnek nagyon kellemetlen ize van. Megvizsgálták a levest és kitűnt, hogy amig az asszony az udvaron volt, valaki lugkőoldatot tett a levesbe. Ennek elkövetésével az asszony urát vádolják, aki ellen meginditották a vizsgálatot. Komárom, május 11. Navad, Ibu Bórák, a mindenki által hőn szeretőit és előnyösen ismert rampuri maharadzsa európai kéjuton van megmérhetetlen számú feleségével, néhány éppen kéznél levő gyermekével, orvosaival, dajkáival, titkáraival, főtitkárjaival. főpapjával és főszakácsával. (hogy úgy a lelkiekről, mint a gyomoriakról illően gondoskodva letegyen,) s tucatnyi szolgájával, nemkülönben néhány kisebb-nagyobb bőröndjével együtt. Ezek a maharadzsák úgy rajzanak, járkálnak jobbra-balra Európában, mint a légy a cukrosdoboz körül, szinte azt gondolja az ember, nem is maradt otthon egy rendes maharadzsa sem. Mind azt mondta a tavaszon, mikor megunták már az olajbarna alattvalókat: »Anyjuk, süss pogácsát s mosd meg a gyerekeket, elnézünk egy kicsit Európába, aszongyák, jobb világ van ott!« És ezzel felszedik a főpapot .meg a főszakácsot, a főtitkárt, meg a főkomomyikot, a főfeleséget s a főtrónörököst s elindulnak Európába portyázni. ük portyáznak, az európaiak pedig rajtuk potyáznak. Ki eljut Londonig, ki pedig Pöstyénben megáll. De van olyan is, aki a Dunára kiváncsi és kibérel egy főhajót Pesten, aztán elutazik vele Becsbe. ❖ Mint barátunk, a rampuri maharadzsa, aki kibérelte a Zsófia-hajót. Még csak az otthonmaradt derék alattvalókat kell megkérdezni, mit szólnak ahhoz, hogy ők ebben a pillanatban éppen a Duna számára izzadják az adói, de télős, hogy nagy tapintatlanságot követnénk el s így az alattvalók megkérdezése ezúttal elmarad. Beszélgettünk azonban magával a nagy Rádzsával, aki összes főfeleségei, és főgyermekei, nemkülönben harmmcíonvi főszemélyzete kíséretében megjelent a komáromi fővizeken is, a múlt hét végén. Fürge főmunkatársunk egv lelógó kötélhágcsó se-BUSi gítségével felkúszott a hajóra-s a Cooktársaság főemberének mézében ügyesem meginterjúvolta a maharadzsát, miközben értékes felvilágosítással is szolgált neki. A maharadzsa nagy érdeklődve nézte a Szent András templom sudár tornyát s a lobbi sudár tornyokat, majd a sudarakat torony nélkül s a darukat vagonok nélkül. A daruk lchorgaszloü fővel s háíracsapoll szárnyakkal várták a maharadzsát, csupán két pipázó főfinánc ült a parton s a csempészforgalomra ügyelt.- Miért kisebbek-nagyobbak a tornyok ebben a Kamarámban? — kérdezte Őfensége s c kérdésével is elárulta hatalmas intelligenciáját s minden iránt való érdeklődését. Ez a kisebb-nagyobb felekezeli békét jelzi az Égnek, — feleltük szerényen, árián igyekeztünk a fenség érdeklődését más, kevésbbé kényes kérdés felé irányítani. — Mik azok a hatalmas gépek, — mutatott a darvakra őfensége. — Ezek a mi világforgalmunk mutatóujjai, fenség, — feleltük. —Most csupán fenséged tiszteletére állanak, hogy megpihenjenek kissé, mert őrült munkában vannak fenség, egész nap izzadnak a napon. Alattuk a vagonok százait ügyesen elrejtették most fenséged elől, nehogy a fenség szeme fájó tudattal vegye észre azl a rengeteg kormos, szenes, fáradt főmunkást, aki jelenleg is a vászonfalak mögött dolgozik. Fenséged szemének nem jó az ilyen közönséges látvány s inkább abbahagyták a kikötői munkát, Néhány uszályunk a Dunán kószál, hogy valami kis falatot elfogjon, valami kis falatka szállilást, — nem volna fenségednek néhány öreg felesége? Mert azt is szívesen fuvaroznák inár hajóink ... Azok otL vasúti sínek, fenség, de csak ünnepnapi használatra... Hja, hogy mi ez a híd? Ez a vámhíd, fenség, ezen keresztül hozzák a bort, nem, nem hordókban, fenség, hanem a gyomrukban, igen, de lehet hozni Az elhagyott cigánysir titka Félév múlva megtalálták az elrabolt ékszereket. Egy kolíai íőldbirtokosnő szerencsés lopási átférje. Félóra az indiai nábob társaságában. 9 Éi i Wi ÉiM lüirai ÉH. A maharadzsa kérdései Komáromról s a feleletek, amelyeket kapott — Nono — mondtam kissé sértődötten, mire a negro közbevágott: — Különben igazad van, uram, a százlábú feje sokkal fehérebb, mint a tied, mert a te arcod, mi tagadás benne, bizony jócskán barna. Láttam, hogy ennek a négernek egy csepp fogalma sincs a finomabb társalgás alapelveiről és így abbahagytam a beszélgetést és inkább haladéktalanul hozzákészültem a százlábú-vadászathoz, mert meg akartam a tudomány számára szerezni egy ilyen fehérfejűt, az csak természetes. Hamarosan előkerültek a különböző rovarfogó kis üvegcsövek, a ciános tartály, a formolos üveg, meg miegymás, amihez rovarvadászatnál szükség van, majd a Mannlicher cserkészkurtály, nem a százlábúak miatt és három csomag egészburkolalú töltény. Már vagy három órája mászkáltam, amikor egyszerre penetráns elefántszagot érzek, mégpedig azl a szagot, amit az elefánt szemöldöke felelt lévő mirigyeiből származó zsíros váladék okoz, amit akkor dörzsöl ki magából egy fa derekán az elefánt, amikor családalapításra gondol. Amint így nasalis gyönyörökkel eltelve nézegetem az elefántok gumini-tub alakú és nagyságú, mély, szinte térdigérő nyomait, valami ösztön arra késztet, hogy hirtelen nézzék hátrafelé; nyugat felé, ne csak előre, keletnek, mint ahogy eddig tettem. Nagy hálával tartozom az ösztönnek, mert hátborzongató nesztelenséggel suhant szétálló két fülével, szinte vitorlázva, óriási sebességgel felém, talán a legnagyobb és legerősebb agyarai elefáaitbika, aaaail valaha láttam. Már csak vagy ötven yardnyira lehetett tőlem. Az óriást anegpillantani és a Mannlichert archoz kapni, egy pillanat műve volt. Miután a fennhordott orranány aaaiatt orrtövön nem lőhettem, íaaély szügylövéssél próbáltam a szívét szétroncsolni. Peng! Szólt a modern nyolcmilliméteres kis kaliber ostorpattanásszerű hangja, a rohaaaó óriás miaatha egy másodperc tizedi’észére megtorpant volna, hogy újból tovább lendüljöai felém. Repetátok. Azaz csak repetáim akarok, mert az a nyomorult hirtenbergi töltéaay anegszorult és a világ aniaadeaa kiaacséért se anegy be a csőbe. Rángatoan a závárzatot, mint az őrült. A patron nem anozdul. Az elefánt aaaessze előre aiyujtott orranánaaval már alig aaégy-öt lépésnyire van tőlem. Önkénytelenül hátatfordítok aaeki, hogy talán sikerül félreugranoaaa, rajtam már úgy is csak a jó Isteaa segíthet... Segített is. Amint épp nekilendülök az ugrásnak, az elefánl az orrmánv hegyén lévő két ujj szerű nyúlványával megragadta csalánszövel vadászzubhonyom gallérját, a föld kifogy a lábam alatt és éaa repülök, repülök a aaaagasba, a hossztengelyem körül többször megfordulva. De a haszaaálhatatkmná vált fegyveremet azért ösztönszerűen görcsösen tartottam a markomban. Egy pillanatra elbódulok és amikor újra ura leszek az érzékeimnek, valami óriási fa koronájában szánkázom lefelé, szerencsére lábbal előre az ágak-bogak között. Hirtelen megáll a jobblábam egy vastag ágon, a balkezemmel elkapok egy vékonyabbat és aaaost ott függök rongyba burkoltan, véres arccal, véres kézzel a fa háromnegyed magasságában, alattam a tomboló elefánttal. Es aaaost vérfagyasztó jeleaaet következett. En legalább úgy éreztem, hogy a velő is megfagy a csontjaimban. Az elefánt szembe állt az én menedékfámmal. Kissé a két hátsó lábára eaaaelkedett és a mellsőket neki támasztotta a fa'törzsének. Azután lássam, nagyon lassan kezdte rakni az egyiket ai aaiásik fölé és így szép csendesen nyúlni, mind jobbaia és jobban nyúlni felém. A vérbe borult két gonosz szeaaae miaatha aaaondta volna: hiába minden, előlem nincsen számodra menekvés. Már majdnem függőlegesen állt a két hátsó lábán, az orrmánya kinyúlt és az ominózus két orraaaáaayujja alig harminc centiméterre volt már a cipőm sarkától, ha aaaég egy keveset bir nyúlni, akkor... Próbálok feljebb kúszni. Nem lehet. De a tekintetem reá esett a jobbkezemben tartott Männlichem*. Csoda történt. Zuhanás közben az ágak valahogy benyomták a töltényt a csőbe, a.'závárzat becsukódott, a fegyver lövésre készen volt a kezemben. Nem gondolkoztam sokat: miaat valami pisztollyal, félkézből lőttem a legközvetlenebb közelből orrtövön az elefántot. A lábai teoldódtak a futörzsről, ő maga oldalt esett és inonstruózus tagjain végig futott a halált közvetlenül megelőző remegés. Kis idő múlva naellette álltaim . . .
