Komáromi Lapok, 1934. január-június (55. évfolyam, 1-52. szám)
1934-04-21 / 32. szám
1934. április 21. »KOMÁROMI LAPOK« 7. oldal. — Hirtelen halál. Nagy a szenzáció Nána községben, ahol a falu egyik legmódosabb gazdája, Rusnyák Kálmán hirtelen elhunyt. A soha beteg még nem volt, 52 éves életerős ember a legjobb hangulatban ment haza este a családja körébe, ahol alig hogy belépett, egyet hördült és meghalt. Az orvosi vizsgálat gyanúsnak találja a halálesetet és megindították a vizsgálatot. — Képcsempészés. A szob—párkányi személyvonaton a csehszlovák pénzügyőrök a határnál a podgyászvizsgálat alkalmával egy csomagot vizsgáltak meg, amelyben 160 darab festményt és rézkarcot találtak. Az utasok közül Hajós Gyula és Halmos Sarolta budapesti festők bevallották, hogy a csomagot vámfizetés nélkül akarták átcsempészni a határon, mivel nem volt arra költségük, mert a képet itt akarták eladni és az eladásból akartak pénzt szerezni. A két budapesti festőt letartóztatták és beszállították a párkányi járásbírósághoz. A képeket egyelőre elkobozták. — Betörők jártak a borpineében. Nagy meglepetés érte Pecsenya József bátorkeszi gazdát, amikor egyik délután kiment a szőlőjébe és beakart menni a borpincéjébe. Az ajtó kinyitásával nem nagyon kellett bajlódnia, pedig a zár újabban nagyon nehezen járt, mert a zár kezdett berozsdásodni. A gazda mindig elhatározta, hogy majd visz ki olajat és megkeni a zárat, de csak megfeledkezett róla. No, most kömiyen ment a pincébejutás, mert az előző éjjel betörők jártak a pincében és a zárt feltörték. Nagy mennyiségű bort elvittek és sokat pedig kiengedtek a földre. A garázda betörőket most keresik. — A póruljárt betörök bosszúja. Szőgyénben Mánya Dömötör észrevette, hogy volt bor pincéjének az ajtaján feszegetés nyomai láthatók, sőt egy helyen azt is észre lehetett venni, hogy a falat már kezdték kibontani. Az egyik reggel aztán meglepődve látta a gazda, hogy a pince ajtaja hiányzik. A betörők mégis csak feltörték a pincét és mivel ott semmit sem találtak, a kárbaveszett munka fölötti dühükben úgy álltak bosszút, hogy a pinceajtót levették és elvitték a község melletti anyaggödörbe és annak vizébe dobták, ahol a csendőrség megtalálta azt. A póruljártakat keresi a csendőrség. — Barátja testén próbálta ki a fegyvert. Béres János köbölkuti legény, Holota Mihály nevű társával kiment az úgynevezett Újtelepre, hogy Holota uj Flóbert-puskáját kipróbálják. A két barát egyideig célbalőtt, majd azon kezdtek vitázni, hogy meddig hord a fegyver. Azt a vakmerő fogadást kötötték, hogy Holota harminc lépésről nem találja el Bérest. Béres harminc lépést mért ki, leült nagy bátran s Holota célbavette a szivét. A fegyver eldördült s szivén találta Bérest, a célpontot. Súlyos sérüléssel vitték orvoshoz. Holota, a »nagy vadász« ellen természetesen megindították az eljárást. — A telefon mindent megmond. A párizsi telefon az obszervatóriumban villamos órát állított fel, amely az előfizetők felhívására megmondta a pontos időt. Az új berendezés sikere Londont sem hagyta nyugodni; barométert állított és a központból egy hang az érdeklődő előfizetőknek megmondja, milyen idő lesz a holnapi weekendre. — Kigyólopás — szorgalomból. A floridai állatkertben különös lopást vettek észre. Az egyik tartályból .nyolc mérges kígyó tűnt el. Az igazgatóság nyomban értesítette a rendőrséget, amely eredménytelenül nyomozott. Egy napon a gimnázium pedellusa a tansierteremben spirituszba tett kígyókat fedezett fel. Az állatkert igazgatóságát értesítették és megindult a házivizsgálat. Ekkor jelentkezett négy diák, akik bevallották, hogy ők lopták el a mérges kígyókat, hogy azok tanulmányozásával becsvágyuk és szorgalmuk különös jelét adják a tanárok előli. A fiúkat persze szigorúan megfenyítették ambíciójuk e különös megnvilváuulásáérl. — Nekem fütyüli... Erre a jóízű magyar versre emlékeztet az az eset, amely az utóbbi hetekben San Francisco közelében történt. Szomszédos birtokosként élt egymás mellett egy vérbeli amerikai és egy bevándorol! orosz. A közöttük lévő rossz viszonyt végleg aláásta egy meteor, amely hetekkel ezelőtt a két birtok határára esett le. A két szomszéd mindegyike magáénak követeli a meteor tulajdonjogát, azt állítván, hogy az égitest az ő birtokának szélére esett. Az ügyet bíróság elé vitték, hogy ott döntsenek arról, kié a meteor, amelyben, mint ez gyakori eset, gyémántszemcséket találtak. — Londonban él a világ leggazdagabb háztulajdonosa. Most ünnepelte 55-ik születésnapját a világ legnagyobb háziura, akit »London tulajdonosának« is szoktak nevezni. Ez a boldog ember a westminsteri herceg. London ingatlanainak egy tekintélyes része az övé. Sok száz holdnyi területen az övé minden bérház. Területei belenyúlnak a Mayfair és a Belgarvia kerületekbe, ahol dúsgazdag emberek palotái vannak, de vannak házai a nyomorkörzetekben is. Ingatlanainak értékét körülbelül 20 millió fontra becsülik. Azt mondják róla, hogy jó háziúr és nem nagyon szorongatja a szegényebb lakóit, ha nem tudnak azonnal fizetni. Sőt az is előfordult már, hogyha valamelyik nagyon szegény lakója panaszszal fordult hozzá, hogy nincs pénze a heti házbérre, a saját zsebéből adott neki pénzt, hogy ebből fizesse ki a házbért az ingatlankezelőségi hivatalban, ötvenéves korában, 1929- ben nősült. Annak idején a királyok, ha megnősültek, amnesztiát adtak a bűnösöknek: a londoni lakáskirály esküvője örömére két évre elengedte a házbért összes lakóinak. — Semmi hír az eladott gyermekről. Nem szaporította a bűnkrónikána amúgy is bőséges tárházát Novák Berta párkányi cselédlány, aki újszülött gyermekét nem emésztette el, hanem amikor látta, hogy a kisgyerek, aki a keresztségben Károly nevet kapott, igen nagy akadálya a szolgálatba állásnak, hirdetést tett közzé a lapokban, hogy egészséges fiúgyermekét örökbeadná gyermektelen házaspárnak. A kis Karcsi gyerek már három hónapos volt, amikor Párkányban megjelent az adott címre egy őrnagy, aki kijelentette, hogy hajlandó a kisgyereket örökbe fogadni. Szegény Novák Berta nagyon örült ennek a szerencsének, amely most kisfia részére kínálkozott, örömmel adta oda a kis csöppséget, bár hangos zokogásba fulladt öröme, amikor elszakadt gyermekétől, csak az vigasztalta, hogy úri család gyermeke lesz az ő kis fia, ahol boldogság vár reá. Az őrnagy száz koronát adott a síró anyának és megígérte, hogy majd írni fog a gyerekről. A szomorkodó anya hiába várta a levelet, az bizony nem érkezett meg és annak már nyolcadik esztendeje, hogy elvitték a kisfiát és most a gyámhatóság is érdeklődik a gyerek iránt. Novák Berta tanukkal tudja igazolni, hogy amit mond a gyerek örökbefogadásáról, az valóság. A hatóságok azt hiszik, hogy itt nem is örökbefogadásról van szó, hanem gyermek becsempészésről, — amit esetleg valami örökség megszerzése érdekében követtek el. Mert ha örökbefogadásról volna szó, akkor azt hatóság előtt kellett volna elintézni. A megejtett erélyes nyomozás még eddig nem vezetett semmi eredményre. — Ajándék a múzeumnak. A komáromi Jókai Egyesület kulturpalotai múzeumának Schönwald Irén úr hölgy egy régi, közel százéves varrógépet ajándékozott, amelynek érdekes szerkezete még a laikust is leköti. Az ajándékért a Jókai Egyesület elnöksége ez úton mond hálás köszönetét. — Nagy adomány a sakkozó fiatalságnak. Dupree angol milliomos végrendeletileg 10.000 fontot hagyományozott a sakkjátéknak a portsmouthi és brightoni ifjúság körében való fejlesztésére.-Ebben a két városban évente két sakktornán mérkőznek meg a huszonegy évesnél nem idősebb fiúk. Az első ciíj mindenkor 100 font. A végrendelkező nagylelkű hagyományát azzal okolta meg, hogy az életben való sikerét nagy részben a sakkjátéknak köszönheti, amely őt türelemre és előrelátásra tanította. — A táncművészet új útja. Essen városa nemcsak az európai nehéz ipar központja,hanem — úgylátszik — a modern táncművészetnek is szűkebb hazája. Legnagyobb iskolája osztályában működik egy Jooss nevű zenepedagógus, akinél zenekiséret nélkül, kottáról lehet modern táncokat tanulni. A kottákon a táncmozgások egyes fázisai, csakúgy, mint a zenében a hangjegyek, a kották sorai közé rajzolt ábrák révén tanulhatók meg. — írásbeli érettségi. E hét első négy napján tartották meg a komáromi főgimnáziumban az írásbeli érettségi vzsgálatokat. Ebben az esztendőben viszonylag sokkal több tanuló jelentkezett az érettségi vizsgára, mint a múlt esztendőkben. Aszóbeli érettségi vizsga junius folyamán lesz a később meghatározandó időpontban. Hangos Mozi Álmodó száj Elisabet Bergner. Elisabet Bergner, a legnagyobb német művésznő két hangos filmje jelent meg eddig a filmpiacon. Az ál mod ószáj (Érzéki száj) és Nagy Katalin cárnő. Nagy Katalin cárnő pozsonyi bemutatóját hasábos hirdetések jelzik, pedig ez angol változatú film és messze mögött marad a nagy német hangosfilmnek, melyet Álmodó száj címmel vasárnap mutat be a Modern mozi. Eredetileg Érzéki száj Évolt a filmcím, de a pesti cenzúra Álmodó szájra módosította. Elisabet Bergner ebben a filmben a sexuálitás művészetét igazolja, merész, erotikus témát érint, de mindig a jóizlés halárán belül marad. A pótfilm Fox hangos híradó. Mivel szombaton a mozi nem játszhat, ajánlatos, hogy a vasárnapi előadásokra elővételben gondoskodni a jegyekről, mert az Álmodó száj a teteljesedett film, kivételes művés zélmény. Egy éjszaka királynője Karl Ludvik Dhiel, Walter Jansen és Székely Ibolya. Bagyogó filmoperett. A történet Nizzán. Nápolyban és Milánóban játszódik le. A történet hőse Kari Ludvik Dhiel, aki férfias megjelenésével hódít. A filmben hálás szerep jut Székely Ibolyának, a magyar szépségkirálynőnek. Pazar kiállítás teszi még vonzóbbá ezt a kiváló operettet, melyet hétfőn és kedden mutat be a Modern mozi. Revizor Vlasta Burián. Vlasta Burián legművészibb filmje a »Revizor« Gogel regénye után. Bemutató szerdán és csütörtökön a Modern moziban. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk Szöllőssy Ferenc temetésén résztvettek,vagy részvétüknek más módon kifejezést adni szívesek voltak, koszorút vagy virágot küldtek, úgyszintén az evangélikus presbitériumnak, vendéglős szakosztálynak, Ipartársulatnak, Komárno város vezetőségének, a Vendéglősök Szikvizszövetkezetének és az államrendőrségi karnak testületi megjelenésükért ez utón mondunk hálás köszönetét. Komárno, 1934 április 20. 145 A gyászoló család. Törvénykezés (§) Legények, akik elverték a fogházőrt. Bizonyára nem voltak valami előrelátók azok a komjáti legények, aki Hruska István lipótvári fogházőrt alaposan elverték, amikor az Komjáth községen végig biciklizett. Egy előre látó verekedő nem bántja a fogházőrt, mert sose lehet tudni, hogy mikor kerül a keze alá. Ezt a könnyelműséget három komjáti legény: Vankó József, Hlavati Károly és Nemes Péter követte el. A fogházőrt feldöntötték kerékpárostul és amikor az a földre esett, ütötték, verték, úgy, hogy súlyos sérüléseket szenvedett a fogházőr. E tettükért most állott a három legény a nyitrai bíróság előtt. A legények szépítették a dolgot és úgy adták elő az esetet, hogy ők egészen ártatlanul kerültek a dologba. Ugyanis az utcán álltak csoportosan és a fogházőr kerékpárjával egyenesen nekik ment, őket valósággal földöntőtte és e közben ők is megsérültek. Ekkor szóváltás keletkezett közöttük. Még a fogházőrnek állott följebb. Így történt azután, hogy egy kicsit megfegyelmezték. A kihallgatott tanuk azonban terhelőén vallottak a fegyelmező legények ellen, akiket a biróság fejenkint kéthavi fogházra Ítélt. (§) Drága kacsapecsenye. Különösen azért drága, mert aki drágán fizette meg ezt a pecsenyét, még csak nem is evett belőle. A dolog úgy történt, hogy Nagysurányban Fiala Károly kacsapecsenyére éhezett meg és ingyen pecsenyéhez akarván jutni, egyik éjszaka belopódzott Podhorecz János udvarába és onnét három kacsát akart elemelni. Tetten érték és a kudarc és amiatt, hogy most már fuccs a kakaspecsenye, annyira dühbe gurult, hogy fejszét ragadott és agyonveréssel fenyegette meg Podhoreczet. Emiatt állt a napokban a nyitrai biróság előtt, amely a haragos 'kacsatolvajt nyolc hónapi börtönre Ítélte. Igazán drága pecsenye volt a meg se evett kacsa Vasárnapi sport műsor: Komárom: z/Vl órakor KAG—KMTE II. oszt. bajnoki, bíró Hochreuter. 344-kor ÉSE—KFC I. oszt. bajnoki, biró Lányi. Vágsellye: SSK—DSE I. oszt. bajnoki, biró Hacker. Léva: PTE—LTE I. oszt. bajnoki, biró Varga. Ipolyság: GSE—IFC I. oszt. bajnoki, biró Steiner. * A ráckerti pálya jelentős változáson ment keresztül a héten. A KFC súlyos anyagi áldozatok árán új padokat készíttetett és az egész állóhelyoldalt korláttal zárta körül. Rövidesen a klubház is megszépül, kivül-belül friss színezést kap. Általában az egész pálya nagyon jó karban van tartva, amiben nagy része van T ú r y Béla gondnok szorgalmas kezének. Budapesten szintén derbi lesz: Ferencváros—Újpest, azonkívül: Nemzeti—Somogy, III. kerület—Budai 11, Szeged—Hungária (Szegeden) és Attila—Bocskay (Debrecenben). A bajnokság állása a III. forduló után. 1. Érsekujvári SE 2. Komáromi FC 3. Galántai SE 4. Lévai TE 5. Párkányi TE 6. Sellyéi SK 7. Diószegi SE 8. Ipolysági FC 10 7 2 1 33:13 16 10 7 2 1 34:15 16 10 5 2 3 22:24 12 10 5 1 4 27:19 11 10 3 1 6 16:23 7 10 3 1 6 14:23 7 10 3 1 6 20:35 7 10 2— 8 16:30 4 Aura hirdetések« KÖLCSÖNÖKET kinevezett tisztviselőknek és nyugdíjasoknak, havi törlesztésre, l'U u/o kamat mellett folyósíttatok- K 0 m 1 ó s ingatlan és pénzbeszerzési Iroda Komárno, Magyar-ucca 3. 18