Komáromi Lapok, 1934. január-június (55. évfolyam, 1-52. szám)

1934-04-21 / 32. szám

1934. április 21.

»KOMÁROMI LAPOK«

5. oldal.

Beszédmodor hajdan és ma.

A szó a lélek csatornája: az érzés, a gondolái, ha nem gátolják, a szavakon át kibuggj'an és kihívja a választ. Párbeszédben és ha többen szólnak, alakul ki a társalgás nyelve. A beszéd, az emberi nyelv — érzés és értelem dadogó vagy bűvös erejű megnyilatkozása — élőszóban is koronként változik, fejlődik, elfajul, mint annak művelt leszűrődése, az irodalmi nyelv. A beszéd az embernek éppen olyan kivételes tulajdonsága, mint a gondolkodás, amely a természet minden más élő részétől megkülönbözteti és sorsát az állati lét fölébe emeli. Erre gondolva, csak áhítattal szabadna szánkat szóra nyitnunk, különösen, ha társalgunk, hiszen a társalgási beszélgetés már több, min ta kényszerű nyelvi érintkezés. A társaság nem a munka, az adás-vétel, a kenyérhajsza színhelye, legalább rendeltetése szerint nem az, hanem derűs vagy komoly szellemi érintkezés alkalma. Az ó-görögök művészettől, esztéta-felfogástól átitatott élete tudta értékelni valójában a társalgást és a symposion igazi szellemi gyönyörűség lehetett. A franciák, akik megteremtették a társalgási szindarabol, közelítették meg leginkább az ó-görögök beszélgetésének művészetét, de a jelenkor léha felfogása és társasági életének fonáksága valósággal korcs és elferdített, idegen szavaktól szeplős tolvajnyelvvé silányította a társalgók beszédét.

Röpke szemelgetéssel ízleljük meg a magyar beszéd nyelvét különböző korokban, hogyan fejlődött-hanyatlott, hadd érezzük hol édes zamatos, hol fanyar ízét, nehézkes csikorgását, meg zengő ritmusát, duruzsoló muzsikáját és friss színét, üdítő illatát, különösen csillanó fényét. Lapozzuk régi és új könyvek sárgult, meg még majdnem nyomdafestékszagú leveleit, hiszen azok az írók, akik saját koruk beszélgetéseit kottázták belükbe, adhatnak csak ízelítőt abból, milyen lehetett a társalgók nyelve más-más időben, változva az erkölcs tükrében, a divat vetületében.

Legrégibb nyelvemlékeink a 13. század elejéről valók, a társalgás nyelvének nyomaiért még addig sem mehetünk vissza. Kutassa a nyomokat az élőbeszéd történetének írója, mi csak a társalgási nyelv változásainak viliódzó filmjét pergetjük 'itt le.

»Comoedia Balassi Mennihart arultatasarol..,« a címe az 1569-ben, Abrudbányán nyomtatott 16. századbeli drámai szatírának, amely kortársainak nyelvét viszi színpadra párbeszédeiben. Kiadója Székesfehérvári Karádi Pál unitárius szuperintendens. Az irodalomtörténet szerint: »...a szereplők szószaporítás nélkül, * az éleinek egyszerű nyelvén beszélnek ; és ezek a szereplők a szerző kortársait viszik a játékszínre. A régesrégi színdarab így őrzi az élet akkori egyszerű nyelvét:

Közbeszólók:

Kasza Mátyás, Szénási István, Balassa Menyhárt.

Kasza Mátyás: Gotthelf, gotthelf, kegyelmes uram! Jó az német királ. Az nagy Istenre mondom, azt hiszem, hogy jóval jó Szénási. Imhol vagyon! Megjött Bécsböl.

Balassa Menyhárt: Az nagy Istenre mondom, ne hozna csak jó választ, ismeg ugyan olyan könnyen elárulnám az királt, mint az előbb nagy sokszor és im utólszor az erdeli vajdát.

Kasza M.: De azt hiszem, hogy meg lenne és módot is találhatnánk benne, hogy meglehetne. Ha Magyarországban több Nagy-Bánya és Szatmár volna, az lenne jutalmunk.

Balassa M.: Pokolban is el kellene menni Bányáért és Szatmárért. De minden fejedelem oly, hogy el hagyja magát hitetni tanácsának, egv latornak, haszontalan érdeme nélkül, sőt inkább áruitatásáért annit adna. De csak adná vissza az vajda az feleségemet, és ahoz Munkácsot, kész volnék ismeg elárulnom és oda állnom. Sokkal inkább nagyobb haszonnal mehetnénk oda, hogy semmint ide jöttem ...

Bizony, a szépirodalomra szorulunk, mert naplók, emlékiratok, amelyek pedig némely párbeszédek följegyzésével leginkább őrizhetnék meg hitelesen a beszélgetés nyelvét, kivált ezidőben szűkölködnek az ilyen részletekben. Kemény János erdélyi fejedelem önéletleírásában hiába böngészünk ilyen följegyzések után, az egész könyvben alig találunk egy ilyenféle részletre: »Tégedet, uram eszedért tanáccsá nem tesznek...« »hanem, hogy abbeli kötelességedet hál ógyanánt lévén, minél hamarabb megejthessenek...«, ami az önéletíró élő szavait jegyzi fel. Károlyi Sándor naplójegyzetei rövid mondatok, párbeszédeket hiába keresnénk köztük.

Bethlen Miklósnak önéletírásában már inkább akadnak följegyzett párbeszédrészlelek. Második házassága (1686) dolgában mondotta Naláczi komája: »Bizony nem hamar házasodott, mert hat esztendeje, hogy özvegyei és siratja azt a feleségil.« Másutt ezt jegyzi fel:

»Teleki mondja: igenis, bezzeg valami rossz nyelves ember mindent elt'ecségjen, valamely méltóságos ember és főtiszti ellen, aztán emez hoszszu törvénnyel keresse becsületig...) légyenek kakastollas koszorút a fejébe, vigyék a pellengérhez, pálcázzák ott jól meg s hozzák vissza ide s kövesse az urat (...), tanuljon minden fecsegő, rossz ember rajta.« (A kipontozott részek durva szavait nem nyomathaltuk ide.)

Odébb írja: »... mondja Teleki nékem: Tudja kegyelmed hál a dolgot? Én mondám: Én nem tudok semmi egyebei, hanem csak azt az egyet, hogy a níi dolgunk már csak a szófogadás és a könyörgés, másé a parancsolás. «

Mikes Kelemen »Törökországi levelei« ugyancsak emlékiratok, de sehol párbeszédet nem örökítenek meg. Legefljebb II. Rákóczi Ferenc utolsó napjairól írván ezt a kis részletet: »Egynéhányszor kérdeztem,

hogy mint vagyon? csak azt felelte (Rákóczi): Én jól vagyok, semmi fájdalmat sem érzek.« (1735.)

A társasági élet fejlődésével mindig törtetők, kapaszkodók, tülekedők lepték el a társasági élet területét: Faludi Ferenc »Udvari Embere«, amely a társasági viselkedés és társalgás vezérkönyve, azt bizonyítja, hogy hajdan is így voll ez. »A beszéd közt eszeden és jól figyelemmel légy... írja a spanyol Grácián Boldisar nyomán Faludi a lársalgásról, mert »beszélni tudni« nemcsak mesterség, hanem »minden tudományoknak tudománya«. Faludi tanácsai azonban inkább a beszéd értelmére vonatkoznak.

Az 1794-ben megindult első pesti magyar folyóiratban, az “Urániában jelent meg Kármán József híres re igénye, a Fanni hagyományai, awertheri érzelgőség tüköré. Ez a betegesen érzékeny közhangulat Angliából terjedt szerte, mint édeskés, mámorító illat és nemcsak Németországban, hanem az egész művelt Európában megfogta a »széplelkeket«. A hölgyek könnyezve, mélabús ábrándozással olvasták a szentimentális irodalom alkotásait és ez a hangulat uralkodott a társaságban, alakította a »művelt társalgó« nyelvét. Kármán híven adja vissza kortársairól írt regényében ezt a nyelvet. Fanni így beszélget a névnapi táncos vendégség közben barátnőjével:

Teréz: Megint szomorkodik. Már oda kedve?

Fanni: Fáradt vagyok, lelkem Teresám! nem szomoni.

— Dicsőségesen láncol az a T-ai Józsi. Ugy-e? Úgy száll, mint a gondolat. A taktust úgy tartja, mint mester. Lám, bezzeg, aki a városból jön... Ezek itt csak úgy tántorognak, hol sleppem szaggatják sarkantyujokkal, hol a lábujjamra hágnak, mint részegek, hol a térdemet koppantják, hol a más párhoz csapnak, majd kiugrik az agyvelőm... De ő a levegőbe viszi táncosnéját, azt hinné az Uember, hogy úszik? Ugy-e?

Ma így kezdenék ugyanezt a párbeszédet:

— Megint inísz vagy.

— Frászt mísz, strapec vagyok...

A városi zeneiskola

hangversenye.

Néhány év óta rendszeres oktató munka folyik a városi zeneiskolában, amely nemcsak a zenepedagógia szempontjából, hanem művészi tekintetben is elismerésreméltó eredményt mutat föl az iskola fejlődésében. Nagy szakszerűséggel, igazi hozzáértéssel folyik a zeneoktatás, lelkes és szeretettel teljes fáradozással törekszik a hivatása magaslatán álló tantestület a vezetésére bízott növendékek zenei nevelését olyan fokra emelni, amely kitűnő alapút szolgálhat a magasabb zenei kiképzésre is.

Erről nyújtott a városi zeneiskola újabb dicséretes példát azon a növendékhangversenyen, amelyet április 14-én este rendezett a városi szegényalap javára igen szép sikerrel. A Kultúrpalota nagy előadótermében rendezett hangverseny telt ház előtt folyt le és a műsor változatossága kedves órákat szerzett a lelkes hallgatóságnak.

Meg kell állapítanunk, hogy a hangversenyen közreműködött növendékek lelkiismeretes előkészületekről tettek tanúságot, valamennyi szereplő, a kezdők és haladók egyaránt sikerrel teljesítették feladatukat. Dicséretünk és elismerésünk tehát valamennyinek szól, akik a következők voltak: Kovách Edit, Kovách Nusika, Schwarzer Vera, Nagy Márta, Soós Margit, Langschádl Edit, Podhorny Matild, Martinék Ella, Rotter Rózsi, Kendi Marianne, Petrogalli Klára, Nagy Alice, Prokop László, Sült József, Vízváry István, Szulcsányi Rudolf, Somogyi István, Sárközi Béla, Bazilidesz Zoltán, Fekete Sándor, Döme Sándor és Kacz Jenő.

De külön ki kell emelnünk Petrogalli Klárit, aki Liszt 2-ik rapszódiáját adta elő zongorán nagy sikerrel, a klasszikus mű minden nehézségét legyőzve s költői szépségét kifejezésre juttatva. Reprodukáló készsége nagy technikával párosult és a mű hibátlan és hű lolmácsolóra talált az előadóban. Nagy Alice csodálatos talentuma Mozart: Rondójának előadásában a zenekari kiséret mellett is szépen érvényesült és újabb fejlődési fokról tett bizonyságot. A zeneiskola egyik legtehetségesebb növendéke, aki komoly ígéret a jövőre nézve. Eredeti tehetségének szép jelét mutatta Martinék Ella pompás játéka is, aki Mozart: Fantázia d-moll c. művét nagy elmélyedéssel és átérzéssel tolmácsolta zongorán. Előadása egyik legsikerültebb száma volt a hangversenynek. Kacz Jenő Haydn: Zongoraverseny III. tételének reprodukálásával ismételten komoly sikert aratott, biztos és öntudatos játéka a zenekari kísérettel harmonikusan olvadt egybe, melyért külön is elismerést érdemelt. Ez a művészi vénájú fiatal tehetség fejlődésében a legjobb úton halad és szép dolgokat fogunk még tőle hallani.

Feltűnést keltett a kis Sárközi Béla hegedűszólója, aki Kreislernek: Szép rozmaring c. művét adta elő hibátlanul. Játéka igazi tehetségről tett bizonyságot, érdemes vele foglalkozni. Igen ügyes volt a vonósnégyes, (Rosetti: Andante az I. szimfóniából) amelyben Szulcsányi Rudolf, Sárközi Béla, Fekete S. és Döme Ferenc adtak példát összhangzatos előadásukban, amely dicséretére szolgál jeles zenetanáruknak is.

A zongoristák Weisz Emma igazgató, a kitűnő zongoraművésznő és Thiel Janka zongoratanár növendékei, a hegedűsök Schmidt Viktor zenetanár növendékei. A legnagyobb elismeréssel adózunk a hangverseny rendezéséért a jeles tantestületnek, amely ezúttal is fényesen beigazolta, hogy zeneiskolánk jó kezekben van. Ezt a megjelent közönség meleg tapsai is kifejezésre juttatták. Külön dicséret jár Schmidt Viktornak a zenekari számok precíz betanításáért és avatott vezetéséért.

— Hiko gyermekkocsik szenzációs olcsó árban ELBERT gyári raktárában. — Sport 70*— KS-tól, szekrény 219‘— KÉ-tól.

HÍREK

A szomjas

komáromi polgár dala.

Este, ha csavarom,

Reggel, ha zavarom,

Délben, hogyha süt a nap,

Éjjel, ha eső szakad:

Nem hallgat a csavarásra,

Fittyet hány a szakadásra.

(Nem rádió!

Erősbb dió!)

Estétől hajnalig,

Nézheted, nem folyik,

A Csap Rútul becsap.

Kádad ásít unalmában,

Nem forr a víz a konyhában. Nincsen teád, tejed, kávéd, Elfogyhat az összes ká-péd, Kiszáradhatsz, elenyészhetsz, írhatsz kérvényt a reményhez, Szidhatod a Dunát, Vágót,

— Ilyen sztrájkot, vaj, ki látott? — Az éleinek langy az ize, Komáromnak nincsen vize.

Kicsi uszony, ázalag:

A pohárban, jó víz helyett Csak tégedet láttalak!

De vizünk, kincsem,

Nincsen.

(Penge.)

— Tanácsülés a városnál. Komárom város tanácsa április hó 25-én, szerdán délután 5 órakor a városháza nagytermében ülést tart

— Lelkészbeiktatás a bogyagelléri református egyházban.

Megható és lélekemelő ünnepség keretében iktatták be Felsőgelléren vasárnap, április 15-én a bogya-gelléri ref. egyház uj lelkészét, Erdélyi Pált. A beiktatás az egész község szeretetteljes részvételével történt. A református egyházmegye lelkészi karából Balogh Elemér püspök, Soós Károly esperes, Fekets Sándor, Galambos Zoltán, Mokos Kálmán, Dukon Béla, Végh Kálmán, Czike János lelkészek vettek részt az ünnepélyes beiktatáson, melyen megjelentek a két egyház vezetősége és közönsége, az új lelkész családtagjai s barátai. Diszbeöltözött tűzoltók sorfala között vonult be a zsúfolásig megtöltött templomba Erdélyi Pál. A templomban Soós Károly esperes iktatta be magasszárnyalásu beszédben az uj lelkészt, majd az uj lelkész mondta el tartalmas, könnyekig ható beszédét. Az ünnepélyes beiktatás után a lelkész lakásán folyt az ünnepeltetés, ahol Széllé Aranka a gelléri, Szabó Róza a bogyai iskola apró népe nevében köszöntötték az uj lelkészt. Az ünnepséget diszebéd követte, amelyen a vendégeken kivül a presbytérium tagjai, a község, az iskolák s a róm. kath. egyház, a posta s a tűzoltótestületek képviselői vettek részt, mintegy százan. Az ebéden sok lelkes pohárköszöntő hangzott el. Az ünnepség megrendezésének oroszlánrésze Király Károly főgondnoké volt. A leánykör tagjai s az egyháztagok feleségei buzgólkodtak a lelkész lakásán tartott ünnepi ebéd-vacsora ügyes megrendezésénél.

— Esperesi kinevezés. Wiedermann Károly dr. pápai kamarás, naszvadi plébános, az érsekujvári esperesi kerület magyar tannyelvű iskoláinak tanfelügyelője, lemondott e tanfelügyelői tisztségéről. Jantausch Pál, apostoli adminisztrátor az esperesi kerület uj tanfelügyelő esperesévé Zsák Lajos komjáti plébánost nevezte ki.

— Áthelyezések. A párkányi rendőrbiztosság vezetőjét, dr. Juskó János államrendőri főbiztost, aki a komáromi rendőrségen mint fogalmazó több éven ál működött, a pozsonyi rendőrigazgatósághoz helyezték át. Utódjául Bukovszki Jaroszláv rendőrfőbiztost helyezték át Kassáról Párkányba.